Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG " 1964. november 4, ISI II^SÁSPÁRT TOLNA M£CVE» BIZOTTSÁGA í$ A MEGYEI TANÁCS LAPJA Újabb 210 általános iskola és 26 gimnázium diákjai az iskola-tv nézőinek táborában Novembertől orosz- és angolórák középiskolásoknak Az iskola-tv eddigi kísérleti adásainak eredményeiről, tapasztalatairól tájékoztatták a művelődésügy illetékesei az MTI munkatársát. Elmondták: szinte napról napra tágasabbak az iskola-televízió „tantermei”, mind több diák és psdagőgus kíséri figyelemmel az adásokat. A tanévkezdés óta is sok iskola vásárolt tv-készüléket, s csupán az utóbbi két hónap alatt újabb .210 általános iskola és 26 gimnázium tanulói illetve pedagógusai léptek az iskolat^levízió ^ adásait rendszeresen hallgatók,'nézők közé. A legnagyobb érdeklődés a gyerekek körében az alsótagozatos környezetismeret-, valamint az orosz nyelvi órák iránt nyilvánul meg. de pedagógusok százai és diákok ezrei figyelik az iskola-tv órarendjében szereplő többi tantárgyakat, köztük a földrajzot és a fizikát is. A tapasztalatok szerint a sugárzott órák rendkívül hasznosak és eredményesek. A tv-'iskola ugyanis több olyan előnnyel rendelkezik. amilyet a „valódi” tanintézetek aligha nyúlhatnak növendékeiknek. így például a gyerekek a különböző kísérleteket a legapróbb részletekig követhetik, s alaposan megfigyelhetik a különféle szemléltető ábrákat, rajzokat, modelleket. Igen értékes segítséget ad a televízió a környezet megismertetéséhez; elkalauzolhatja a tanulókat ismeretlen tájakra, bemutathatja az ország különböző vidékeit. jellegzetességeit. „helyükbe hozza” a távoli gyárakat, üzemeket, tudományos intézeteket. Az iskola-tv adásai egyébként a közeli napokban tovább bővülnek. Helyet kap a tanrendben a kö7--'*kolák harmadik és negyedik évfolyamos diákjainak szánt orosz, illetve angol nyelvóra is. Az órák elsősorban társalgási jellegűek lesznek. A MűvelődésiigV' Minisztérium és az iskolatelevízió szerkesztősége előreláthatólag a jövő év első negyedében országos ankéton tanácskozik a szakemberekkel a továbbfeílesztés útja'ról. módjairól, a különböző tantárgyakban felhasználható legjobb pedagógiai formák, eszközök alkalmazásáról. Ugyancsak az országos értekezlet nyomán állapítják majd meg. hogy milyen tárgyak kapjanak heiyet az iskola-tv adásainak végleges műsorában. (MTI) ' Hatszáz térd védő — terven felül Eddig főként csak a gumicsizmáiról ismerték szerte az országban a Dunaföldvári Gumi-, Bőrés Műanyag Védőlábbeli Ktsz-t. Ez a szövekezet látja el ugyanis évek óta a bányászatot gumicsiz- j mákkal és termelése évente jelentősen meghaladja a százezer párat. Az idén azonban — amellett, hogy a hagyományos terméket, a j hulladékanyagokból készülő gumicsizmát is állandóan korszerűsí- i tik — néhány új védőlábbeli gyártását is bevezették. Kialakí- I tották és sorozatban gyártották I a kohászbakancsot, megkezdték az olajálló csizma gyártását. Most ismét új terméket vezettek be, miután eredményesen zárultak a | kísérletek kialakítására. Az új I gyártmány a térdvédő, amit ! olyan munkahelyen használnak, I ahol a munkásoknak térdelve kell dolgozniok (szénbányák egyes szűk munkahelyein, útkövezésnél, aszfaltozásnál stb.). A tatabányai bányaüzemtől keresték fel először a szövetkezetét és érdeklődtek, hogy tudnának-e a földváriak térdvédőt gyártani. A ktsz szakemberei készséggel vállalkoztak a kísérletekre és később a gyártásra is. Az év végéig terven felül hatszáz darab térdvédőt készítenek a dunaföldvári szövetkezetben. „Generál&sták“ Lenin Tibb mint féSmiSliárd forint a kárt szenvedett lakosságnak Ebben az esztendőben októberig több mint félmilliárd forintot — pontosabban 576 millió forintot — fizetett ki a biztosító kárt szenvedett ügyfeleinek. A legnagyobb összeget, 354 millió forintot. mint már évek óta, most is a termelőszövetkezetek kapták. A legsúlyosabb elemi csapás, a jég 270 millió forint kárt okozott a közös gazdaságoknak, ebből eddig 192 millió forintot megtérítettek. Állatok pusztulásáért 122 millió forintot, tűz-, árvíz-, fagy- és viharkárok megtérítésére 40 millió forintot vettek fel a termelőszövetkezetek. A lakosság vagyonbiztosítása alapján egyebek között a háztáji és az egyéni gazdaságokban elhullott, kényszervágott állatok után, valamint tűz- és viharkárokra 101 millió forintot fizetett ki háromnegyed év alatt az Állami Biztosító, öt és félmillió forintjába került a biztosítónak a több mint 110 000 üvegkár rendezése. A Casco gépjárműbiztosítás alapján az idén kilenc hónap alatt a tavalyi kártérítési összeg kétszeresét 12,5 millió forintot fizettek ki a kocsitulajdonosoknak. A kötelező gépjármű szavatossági biztosításra 11 millió forint a kártérítési összeg. A különféle balesetbiztosításokra 62 millió forintot fizettek ki. Ezenkívül jelentős összeget térítettek egyebek között a betöréses lopásból származott károkra és a biztosított nemzetközi szállítmányokra. (MTI.) FELSZAKADOZÓ FELHŐZET Várható időjárás szerda estig: párás idő, több helyen felszakadozó felhőzet. Lassan múló reggeli ködök. Szórvífiyosan kisebb esők. Mérsékelt északkeleti szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 6—11 fok között. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.40: Tv-híradó. (Ism.) 9.50: Már nem olyan időket élünk. Magyar film. Ism. (16 éven felülieknek!) 11.00: Régmúlt századok. Szovjet kisfilm. (Ism.) 16.43: Hírek. 16.50: FTC—Wiener SC Vásárvárosok Kupája labdarúgómérkőzés. 18.55: Esti mese. 19.05: Közvetítés az Erkel Színházból. Puccini: Tosca. Opera három felvonásban. 22.00: Tv-híradó. II. kiadás. Moszkva (MTI). A Leningrád- ban e napokban sok minden emlékeztet a 47 év előtti őszre. A Néva partján, a Téli Palotánál, a főpostánál fegyveres vörösgárdistákkal és matrózokkal találkozik az ember. Folynak „Az Auróra tüze” című film felvételei. Elhagyta állandó horgonyzási helyét a film főszereplője, a legendás hírű cirkáló is, amelyet három vontatóhajó vitt az egykori Mikló s-hídhoz. November 7- én az Auróra nyitja meg a Balti- flotta egységeinek díszszemléjét, utána pedig hajóágyúja leadja történelmi lövését, Ez a jelenet filmszalagra kerül. Még egy szokatlan kép fogadta a napokban a leningrádíakat. Ismeretlen márkájú. sötétzöld pon ivatetős autó haladt el a Voh iák és Moszkvicsok között. Kevesen tudták, hogy a 46—47 rendszámú kocsin valamikor Sztyepan Gil sofőr fuvarozta Lenint. s hogy a történelmi relikvia Gorkiból került a leningrádi 1. számú autójavító vállalathoz. Ott kicserélték a motort, átfestették a kocsit, s egykori fényképek alapján kiegészítették a hiányzó alkatrészekkel. Az autó a „Len- film” stúdiójába kerüli, ahol majd Lenin-filmek forgatásánál használják fel. Lenin ma is élő sofőrje, a nyugdíjas Sztyepan Gil felhívta telefonon a leningrádakat: „Elképzelhetik, mennyire szeretném látni a felújított kocsit. Életem legszebb évei fűződnek hozzá”. — Pénteken délelőtt tartja soron következő ülését a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Ez alkalommal többek között megvizsgálják a megyei tanács vb. szakosztályaink gazdasági tevékenységét. — A Magyar Népköztársaság és a Luxemburgi Nagyhercegség kormányai között tárgyalásokat folytattak légügyi egyezmény megkötésére. A szívélyes légkörben lezajlott tárgyalásokat követően kedden délben a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban Rónai Rudolf közlekedés- és pos- taügyi miniszterhelyettes és Pierre Hamer kormánybiztos ünnepélyesen aláírta az egyezményt. — A KISZ VI. kongresszusára készülve ma tartja küldöttválasztó értekezletét Szekszárd város KISZ-fiatalsága. A művelődési otthonban sorra kerülő értekezleten négy év munkájáról ad számot a KISZ járási-városi bizottsága. — Csütörtökön a megyei tanács épületében tart ülést a Tolna megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A bizottság tagjai az elnöki beszámoló és a jövő év első felére szóló munkaterv mellett megtárMtkor jön a gazda ? gyalják a termel őszövetkezetek jövedelemelosztási formáiról, a szekszárdi szanálások tapasztalatairól szóló vizsgálati anyagokat* valamint a lakosság részére történő szolgáltatásokról készített összegezéseket. — Megkétszereződött a takarékbetét-állomány 1962. december vége óta napjainkig a paksi járásban. Az összállomány ez idő alatt 34 millióról 67 millióra nőtt. — A sárszentlőrinci Petőfi Tsz az esős idő ellenére is 210 katasztrális holdon vetett búzát a múlt héten, és így csak 45 holddal maradtak le a búzavetési terv teljesítésében: Amint az idő engedi, ezt is azonnal pótolják. Jól fizetett a kukoricájuk: átlagtermésük májusi morzsoltha átszámítva eléri a 24 mázsát* — Kajdacson az idén a 199 ezer forint községfejlesztési alapból 82100 forint értékű munkát fordítottak a község szépítésére. Az összeg nagy részét szociális intézmények tatarozására költötték. Többek között sor került az orvosi lakás javítására, az általános iskola tatarozására, a napközi otthon bővítésére és 2Ö00 négyzetméter járda építésére. így az Uj-telepen is elkészült & járda. 1964. november 4., szerda. A Nap kél 6.32 órakor, nyugszik 16.23 órakor. A Hold kél 6.22 órakor, nyugszik 16.45 órakor. Embersseretetből jelesre vizsgáztak Névnap: Károly. * Húsz éve, 1944. november 4-én, délután fél háromkor óriási robbanás reszket- tette meg Budapest házait. Kocsik, autók, zsúfolt villamosok, siető emberek tömegével levegőbe repült a legnagyobb forgalmú dunai hídnak, a Margithídnak pesti- ága. A fasiszta német banditák esztelen gazságának csaknem ezer gyanútlan utas és járókelő esett áldozatul. Már ekkor nyilvánvalóvá vált, hogy a németek aligha fognak megkegyelmezni %a többi szép hídunknak. Néhány hét múlva valóban elpusztították valamennyi budapesti dunai hidat, köztük a Margithíd épen ma- j radt budai ágát is. * I 20 éve, 1944. november 4-én sza- ' badult fel Szolnok, Törtei, Cegléd, I Abony, Felsőpakony. Gépírni tudó, nyugdíjas nőt íélműszakos munkára felveszünk. Cím a kiadóban. (ai rmm Várong, a dombóvári járás 388 lakosú községe országosan az elsők közé került. Emberszeretet- ből jelesre vizsgáztak a községben a pártszervezet vezetői, tagTOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. A kiadásért felel: KECSKÉS JANOS Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 13 Ft Index-szám: 23 069. jai, a tanácsi dolgozók és a. tsz- vezetők. A 388 lakos közül hetvennyolcán jelentkeztek az elmúlt héten megtartott kiszállásos véradáson, hogy térítés nélkül j vért adjanak. A 78 jelentkező kő- I zül 67-től vettek le vért a Megyei' Vérkonzerváló Állomás dolgozói. 1 Az eredményekben benne van az, hogy a községi vezetők maguk is részt vettek a szervezésben és személyesen példát mutattak a j véradásban. A Magyar Vöröskereszt Tolna megyei Titkársága és a Megyei Vérkonzerváló Állomás 15 várongi lakosnak a szervezésben végzett munkájáért, és a személyes példamutatás elismeréséért emléklapot adományozott. Lápafőn is tartottak kiszállásos véradást az elmúlt héten. A községben 38 jelentkező közül harminchármán adtak vért in- . gyen, emberbaráti szeretettől.