Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
1964. november 4. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 5 Nevelők a világnézeti nevelésről Egy ankét tapasztalataiból Kevesen voltunk, de kiadósán vitatkoztunk azon az ankéton, amelyiket Dombóváron rendeztünk, pedagógusok részvételével, a járási művelődési házban. A feltett kérdés és a vita alapja körülbelül ez volt: Milyen világnézeti alapozottságot ad az iskola a tanulóknak? Azt is kutatni próbáltuk, milyen módszerekkel tanítanak az iskolában világnézeti vonatkozású tárgyakat, s miként alakítsanak ki a világról a mainál is helyesebb képet a fiatalok gondolkodásában. Ha valamennyire is megközelítő pontossággal akarnánk jellemezni ezt a rövid, de feszült légkörű tanácskozást, akkor a következőket mondhatnánk: Vélemények, és ellenvélemények sorakoztak fel egymás mellett. S ez feltétlenül jó, mert a vitában sok minden jobbá, nemesebbé ková- csolódhat, mint amilyen korábban volt. Erre Dombóváron feltétlenül szükség van. A fejlődő, izmosodó és mindinkább városi rangra vágyó nagy község iskoláiban közel •négyezer fiatal tanul. Ez a helyzet bizonyos általánosításokra is lehetőséget ad. Ha másra nem, arra feltétlenül, hogy képet kapjunk arról, miként vélekednek saját munkájukról, és tennivalóikról a nevelők. Ellentétek a nevelésben Az első ami körülbelül tisztázásra jutott, a következő: Iskoláinknak az úttörőszervezet, a középiskolai KISZ-alapszervezetek és a természettudományos tantárgyak mellett rendelkezésükre áll a világnézeti nevelésben a szakkörökben folyó ismeretterjesztés, valamint a pedagógus nyílt, materialista alapon nyugvó határozott állásfoglalása. A fentiekkel kapcsolatos gondokról és a nevelésben tapasztal- h ató bizonyos ellentmondásokról értőnek Miklós Péter, a Gőgös . nác Gimnázium igazgatója beszélt. Öt követően mások is érintették a problémát, érdemes tehát- vele foglalkozni. Miről van szó? Körülbelül így vázolhatnánk a gondot: Az iskolák nagy erőfeszítéseket tesznek a korszerű, valósághű világnézet kialakításáért, ám a munka nagy része kárba- vész abban a pillanatban, ahogy a diák kilép az iskola kapuján. A felnőtt társadalom részéről érkező hatások ugyanis majdnem lerombolják azt, amit az iskolában felépítettek. Különösen vonatkozik ez olyan kérdésekre — állí- j tották a Vita résztvevői —, mintj a hazafiságról, internacionaliz- ■ musról alkotott nézetek, illetve a vallásos befolyás, az istenhit problémája. Mennyi ezekben az igazság és mennyi a túlzás? Annyi feltétlenül igaz, hogy iskolán kívüli népművelésünkre még óriási feladatok várnak. Egyelőre mintha nem léptünk volna túl néhány óvatos és megcsontosodott keretet. A felnőttek részére szervezett ismeretterjesztésben beszélünk sok olyan kérdésről, amelyek közveÁ szegedi halászok ritka zsákmánya Nem mindennapos zsákmány került a napokban a szegedi Kossuth Halászati' Szövetkezet tagjainak hálójába. Udvari Antal brigádja a szegedi Rókusi tavon a szokásos őszi lehalászásnál a nagy kerítőhálóban a pontyok, harcsák, keszegek között egy vadonatúj kerékpárt is szárazra emelt. Mint később kiderült, tolvajok dobták a tóba a biciklit, miután a dinamót és a lámpát leszerelték. A kitűnő állapotban lévő kerékpár — a halászok jóvoltából - visszakerült jogos tulajdonosához. aki a rendőrségen feljelentést tett áz ismeretlen tettesek ellen. tett módon a természettudományos világnézet kialakítását segítik. Az ateista propaganda azonban — csakhogy egyet említsünk: alig kap helyet az utóbbi évek ismeretterjesztési programjában. De ugyanígy kevés hely jut a testvérnépek eredményeinek, a szocialista országok gazdasági és politikai kapcsolatainak. Ki a türelmetlen? A vitában elhangzott az is, hogy a felszabadulás előtt jól szervezett apparátus és intézmények egész sora biztosította, a fiatal nemzedék világnézeti nevelését. Közvetlen módon szolgálták ezt a tantervek, de olyan szervezetek is rendelkezésre álltak, mint a levente-, a cserkészmozgalom, s minden iskolában a hittanoktatás kötelezősége. Ilyen helyzetben valóságos agymosáson esett keresztül az a diák, aki csak a legkisebb kételyeket is merte támasztani az idealista ismeretanyag ellen. S mi van nálunk ma? Az előbb felsoroltuk már az iskolák lehetőségeit, nem ismételünk. Annyit azonban mégis megjegyeznénk, hogy a sok hasznos eredmény mellett is bőven van tennivaló még az úttörőben, a középiskolai KISZ-szervezetek politikai, világnézeti nevelőmunkájában, a természettudományos tárgyak oktatásában, hogy a nevelők állás- foglalásról ne is beszéljünk. Körülbelül ez volt az a pont, ahol Bánfai Károly és mások felvetették: Mintha türelmetlenség lenne tapasztalható az oktatást irányító hivatalok, valamint a társadalmi- szervek részéről. Úgy tűnik, azt várják a pedagógusoktól, hogy az általános iskola végén „kis kommunistákat”, az érettségi után pedig kész, teljesen világos világnézetű embereket bocsássanak szárnyra. El kell oszlatni a félreértést. Senki se kívánja a nevelőktől, hogy mindent a legteljesebb mértékben tisztázzanak. Azt az igényt azonban feltétlenül támaszthatja a társadalom, hogy a legifjabb nemzedék legalább annyi ismerettel rendelkezzék világnézeti kérdésekben, amennyi segít neki a hovatartozásról való döntésben és a társadalom építésében. Erről van szó! Érthetetlennek tűnik tehát, amikor szóba kerül a türelmetlenség. Nem a párt, vagy a kormány türelmetlen, hanem elsősorban az élet, a fejlődés. És iskoláinknak Dombóváron és máshol ezekhez kell igazodni, nem a megszokott, gyakran konzervatív jegyeket is hordozó régihez. Tanítsunk gondolkozni Számtalan oldalról lehetne megközelíteni a vita anyagát. Volt több olyan probléma, amelyikkel az előrelépés érdekében hamarosan vitatkozni kell. Ezek felsorolására és a megfelelő felelet kidolgozására egy cikk kevés. így inkább arról, amit a dombóvári 12 évfolyamos iskola KISZ-ta- nácsadó tanárnője körülbelül így fogalmazott meg: Mindenekelőtt arra kell törekedni, hogy az iskolákból kikerülő diákok helyesen tudjanak gondolkodni, s életkori sajátosságaiknak megfelelően helytálló ítéletet alkotni. Hihető, hogy itt elértünk a világnézeti nevelés kérdésének velejéhez. Senki sem szereti a szempontokat, de itt mégis fontos megjegyezni: A világnézetet alakító helyes nevelés központjában a gondolkodásra való nevelés áll. Csatát, a korszerűtlen világnézetet vallókkal szemben ugyanis csak akkor nyerhetünk, ha a diákok az állításokat természettudományos alapokon nyugvó gondolatokkal cáfolják, magyarázatot tudnak adni a világ és a mindennapi élet jelenségeire. Ez, úgy hisszük, nem közömbös egyetlen pedagógus számára sem! Szolnoki István El E] mm (Foto: Erb J.) Ezer sárközi dallam Olsvay Imre. a Magyar Tudományos Akadémia ’népzenekutatója. aki Kodály Zoltán legfiatalabb tanítványának vallja magát, mestere tanácsára összegyűjti a Sárköz népdalait. A fiatal kutató eddig mintegy ezer ősi dallamot jegyzett fel kottapapírra Decsen, Sárpilisen, Öcsényben és Alsónyéken. A Magyar Rádió népzenei csoportjának segítségéve! magnetofonszalagon is megörökítette a még élő, legidősebb nótafák éneklését. Ölsvay Imre több száz oldalas monográfiát állít össze a gazdag népzenei anyagból, s ebben közkinccsé teszi majd saját felfedezésén kívül a Sárközben előtte járt népdalkutstók gyűjtését is. Ezenkívül népdal zsebkönyvét szerkeszt a legszebb sárközi dallamok kiválogatásával az iskolák és a műkedvelő csoportok részére. ÍGY él az emlékezetben ^rbtuj öreg, tehjejfieoeL Szentgál-puszta mindent megőrzött. Az asszonyok egy sírt, amelyben két magyar katona nyugszik. Húsz év óta mindig rendbehozzák. A sisak is megvan még a kopott fejfán. Senki nem tudja, kik ezek a halottak. Úgy hozták be őket az országúiról az öregemberek. Háború itt nem volt, ide már békével jöttek a katonák. A kastély udvarán azt kérdeztem az első embertől, akivel ösz- szetalálkoztam: itt élt-e Szentgál- pusztán 1945-ben? — Mindenki itt élt — mondta. — Mekkora volt a puszta húsz évvel ezelőtt? — Amekkora most. — Nem nőtt semmit? — Nem. Csak javult. — Miben javult? — Uj házaü vannak. — A felszabadulásra emlékszik-e még? — Akármire visszaemlékszem. Nem nagy a kastély, tulajdonképpen nem is az, csak a cselédek nevezték el annak. Az úr, a birtokos, nagyságos úr volt, nem gróf, nem is báró. Nagyparaszt. Sok pálinkát főzött, a pénzből földet vett, és, mert okos ember volt, meggazdagodott. Az okosságát a fiatal szövetkezeti agronómus fedezte fel, bár piem ismerte, nem is látta soha. Csak szeretett volna vele találkozni. Kereste tavaly egy helyen, hallotta, hogy éjjeliőrködik, de nem találta meg. A tsz-elnök egyszer találkozott vele autóbuszon. — Kellemetlen volt a találkozás? — Nem. Sok idő elmúlt közben, és az a helyzet, hogy amikor ő visszajött negyvenötben Szentgálra, úgy beszélt; tudta, hogy ennek így kell lenni. Beletörődött. Meg is maradt volna itt, ha kap tíz hold földet. Ezen eltűnődünk. Csend van a tsz-irodában Itt ül az agronómus, Szulimán Ferenc, aki még gyerek volt a felszabaduláskor, és nem is itt nőtt fel. Kovács Ferenc könyvelő még fiatalabb, 21 éves. Nem együtt született a szabadsággal, de beleszületett. Fülöp István főkönyvelő és Varga János bérelszámoló viszont tud emlékezni, akárcsak az elnök. Hát emlékezzünk. A szabadulásra, a döbbenetesen nagy feltáruló lehetőségre, ami hirtelen jött, szinte rászakadt a pusztára. Kevés fogat maradt, csak föld jutott elég. Mindenki annyit kapott. amennyit akart. Kiosztották a földet, még a hivatalos földosztás előtt. Illetve nem mind osztották szét, háromszáz holdat meghagytak egyben, és azon „önkéntes szövetkezetei” alakítottak, aminek „semmiféle törvényes formája nem volt”. Huszonnégy család társult: az egykori cselédek, meg nyolc család a napszámosok közül. akik szintén nem tudtak volna szántani iga hiányában. A háromszáz holdhoz ösz- szeállítottak nyolc—tíz fogatot, de abból csak kettő volt lófogat. Munkába állították az urasági traktort is, egy régi Hoffhert. — Grénus József öreg tehenével fogtam össze a magamét — mondja Molnár István tsz-elnök. — Ez is olyan vén volt már, hogy nem Böskének szólítottuk, hanem Erzsébetnek. Ráadásul egyiket sem jármoztuk azelőtt. Szóval igen nehezen ment a dolog. Húztuk, vontuk őket, egyikünk vezette a jószágot, a másik meg tartotta az ekét. így kezdődött. — Az a negyvenötös „törvénytelen” szövetkezet meddig létezett? — Csak egy évig. Helyesebben, hét család még utána is, negyvenhatban is együtt művelte a földet, amíg mindenki szert tett igavonó jószágra. Akkor aztán ők is megkapták a maguk földjét, a rendelkezés szerint, ameny- nyi járt. — Hallom, nagyon jó itt a föld. — Jó. Elsőrendű. — A szövetkezet is jó? — Tavaly ötven forintot ért a munkaegység. — Mégis, azt mondja egy ember, hogy ha tudná, eltolná innen a házát. — Nem egyformák az emberek. A föld sem egyforma, még ebben a kis határban sem. — De mennyire hogy nem! — Szól az agronómus. — Azért kerestem én a régi birtokost, mert látszik, hogy hozzáértéssel művelte, illetve műveltette a birtokát: csatornákat ásatott, és ahogy hallom, mindig nagy termése lett kukoricából. Szereltem volna megtudni, hogyan csinálta. Any- nyit már hallottam az emberektől, hogy majdnem egy méter sortávolságra vetették a kukoricát. és négyszer is megekézték. — Az más volt! — mondja az elnök, alig titkolható bosszúsággal, mert minek dicsérjük a nagyságos urat, amikor mi különbek vagyunk erőben is. tudásban is. Meg nagyobb is a szentgáli föld a réginél. A kastély urának ötszáztizenöt holdja volt, és rétje semmi, a Jóbarátság Termelőszövetkezetnek viszont hétszázhatvan hold a birtoka, rét, minden. Egy ember azt mondja, Szent- gál nem nőtt semmit, csak javult. A puszták lassan nőnek. De nem is a nagyság számít. Sokkal inkább az, hogy Szentgál-puszta húsz esztendőt javult 1945. óta. SZABÚ JÓZSEF
