Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-28 / 279. szám
VOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. november 28. Á Bonyhádi Cipőgyár két csapata, Nak és Dombóvár a másodosztályú kézilabdabajnok Szabó Klára, a Dombóvári Gőgös Gimnázium másodéves tanulójának legkedvesebb sportága az asztallteBefejeződött Tolna megye II. osztályú kézilabdabajnoksága. A keleti csoportban a nők és a férfiak küzdelméből egyaránt a Bonyhádi Cipőgyár került ki győztesen és szerezte meg a bajnoki címet. A nők csoportjában a bonyhádi lányok három ponttal előzték meg Tolna II. csapatát A bonyhádi lányok mindössze egyszer szenvedtek vereséget a kétfordulós bajnokságban. A Bonyhádi Cipőgyár férficsapata a lányoknál is biztosabban nyerte a bajnokságot, hat ponttal előzte meg a második helyezett Szedrest. A nyugati csoportban a női bajnoki címet a naki lányok harcolták ki, szoros küzdelem után. Nak két ponttal előzte meg a második helyezett Szákcsot. A bajnoki címért itt csak az első és a második között folyt a harc, mert a harmadik helyen végzett Kurd és a negyedik helyezett Hőgyész 7 ponttal maradt le a bajnokcsapat mögött. A férfiak küzdelméből a Dombóvári Gimnázium került ki győztesen, és 4 pont előnnyel megszerezte a bajnoki címet Simon- tomya tartalékcsapata előtt A harmadik helyen Dombóvár tartalékcsapata, míg negyediknek Kocsola_ tartalékcsapata végzett. A másodosztályú kézilabdabajnokság beváltotta a hozzá fűzött reményeket, mert elsősorben a csapatoknak biztosította a rendszeres foglalkoztatást de nem utolsósorban a fejlődést is. A megyei kézilabda-szövetség 1965-ben is megrendezi a II. osztályú bajnokságot, ahol már hasznosítja az idei év tapasztalatait. Kulofl csoport: Hók: 1. Bonyhádi Cipő 12 11 — 1 112:44 22 2. Tolna II. 12 » 1 2 89:45 19 3. Sledre* 12 7 1 4 53:58 15 4. Kisdorog 12 ó 1 5 65:57 13 5. Nagyd. Gimn. 12 3 2 7 38:105 8 6. Bonyhádi Sport. 12 3 1 8 41:56 7 7. Decs 12--------12 14:59 — F érfiok: 1. Bonyhádi Cipő 11 9 1 1 179:91 19 2. Szedres 11 6 1 4 166:172 13 3. Sz. ITSK II. 11 4 4 3 166:180 12 4. Tolnai Gimn. 11 5 1 5 206:166 10x 5. Tolna II. 6 4 — 2 135:97 8xx 6. Bölcske 11 3 1 5 103:142 6x 7. Fadd 11 1 1 9 108:113 3 Nyugati csoport: Nők: Bemutatjuk aranyérmeseinket Tanzisztoros gólcipő? 1. Nak 12 8 3 1 38:22 19 2. Szakcs 12 7 3 2 52:31 17 3. Kuni 12 4 4 4 18:28 12 4. Hőgyész 12 5 2 5 24.51 12 5. Tamási 12 5 — 7 51:8 9x 6. Nagyszokoly 12 5 — 7 17:32 9x 7. Ozora 12 — 12 4:32 — Férfiak: 1. Dom. Gimn. 12 10 — 2 214:175 20 2. S.tornya 11. 12 8 — 4 147:116 16 3. Dombóvár II. 12 7 1 4 185:129 15 4. Kocsola II. 12 5 1 6 154:183 11 5. Kurd 12 5 — 7 165:166 10 6* Szakcs 12 2 — 1 10 136:226 4 7. Tamási 12 3 — 9 52:56 3x X *= büntetőpont-levonás xx = visszalépett A városi röplabda* bajnokság végeredménye Befejeződött a városi röplabda- bajnokság, amelyen 5 férfi- és 3 női csapat vett részt. A nőknél a Szekszárdi Közgazdasági Technikum csapata szerezte meg a bajnoki címet, míg a férfiaknál a Gépjavító lett a bajnok. A végeredmény: Nők: 1. Közgazdasági Technikum 4 pont 2- Gépjavító Vállalat 2 pont 3. Faipari Vállalat — pont Férfiak: 1. Gépjavító Vállalat 4 pont 2. Bőrdíszmű Vállalat 4 pont 3. Megyei Tanács 4 pont 4. Városi Tanács — pont 5. DÉDASZ kizárva abcdcfgb Matt 2 lépésben. Szarvassy Zoltán, a bonyhádi gimnázium tehetséges tornásza, talajgyakorlat közben. Tornászaink harmadikak Vasárnap rendezte a Magyar Országos Torna Szövetség a II. osztályú ifjúsági tomászbajnok- ság küzdelmeit Budapesten. A bajnoki versenyen a Tolna megyei tornasportot a Szekszárdi Vörös Meteor tornászcsapata képviselte, amely értékes harmadik helyet szerzett. Ha Bányai indulását is sikerült volna biztosítani, a szekszárdi csapat még az első helyre is esélyes lett volna. így is dicséretes a csapat helytállása. A bajnoki verseny végeredménye: 1. Pápai Textiles 279.6 pont, 2. Bp. Vörös Meteor 278.4 pont, 3. Szekszárdi Vörös Meteor (Nagy József, Bencze Attila, láng Zoltán, Arató Lajos, Pető Pál, Falvai Gyula) 276.8 pont, 4. Pestszentlőrinci Sportiskola 276.5 pont, 5. Győri Vasas ETO 272.8 pont, 6. Esztergomi Sportiskola 270.3 pont. A Magyar Nemzeti Bank Tolna megyei Igazgatósága felvesz mérlegképes könyvelői képesítéssel és számviteli gyakorlattal rendelkező kereskedelmi revizort. (143) A TOLNA MEGYEI SAKKSZÖVETSÉG és a népújság VI. SZ. NEMZETKÖ- „ ZI TÉMAVERSENYE 201. sz. JULIUS BUCHWALD (Box — USA) — eredeti — nisz. Egy év óta a Dombóvári Vasutas NB n-es csapatában szerepel, és a szakértők tehetséges versenyzőnek tartják, az elkövetkező években jó szereplést várnak tőle. A fiatal lány a sport iránti szere- tetet a családi környezetétől örökölte. Édesapja, a Dombóvári VSE NB m-as csapatának intézője, öccse lakhelyükön — Sásdon — az úttörő labdarúgócsapatban bontogatja „szárnyait”. Megfejtése 2 pont. A kulcslépést a Népújság Szerkesztősége címére kell beküldeni két héten belül. A borítékon kérjük a „SAKK” jelzést használni. A fejtési verseny folyamatos, ahhoz való csatlakozás, közben is lehetséges. N. J. Látogatás Bene Ferenc „tokiói gólkiráiy"-nál — — Milyen gólt szeret lőni? Töprengő mosolygás, azután vállrándítással: — Mindegy. — Azt beszélik, hogy tranzisztoros gólcipőt szerzett Tokióban. Nevető csodálkozással feláll, a szekrényhez megy, a szeges labdarúgó-lábbelit előhúzza. — Itt van, nézzen bele, ha meglátja, szóljon, arra én is kiváncsi leszek. Való igaz: Japánban sokféle tranzisztoros cikket árulnak, de a gólgyártó cipőt még ők sem találták fel. Ezt magának, Bene Ferencnek kellett feltalálnia. Sikerült is, és Tokióban 12 góllal „szabadalmaztatta". A jutalom, az elismerés: aranyérem. csapatával olimpiai bajnokság, gólkirályi cím az 1964. évi tokiói olimpián. A gólgépezet Benében működik, a „gólgyámak” egyszemély- ben igazgatója, munkása és szállítója. Igazgató, amikor támadásra lendül, irányít; munkása, amikor verejtékezve megdolgozik minden labdával, edz; szállító, amikor célbatalál; „gól!’’. Bene a félvezető — a láthatatlan idegszál. — Minden porcikámmal a gólra török, betegesen gólimádó vagyok, persze, sokat áldozom érte. gyakran lövök kapura. A célzás nem mindig sikerül, a közönség maximalista része ilyenkor csalódottan felmordul. — mert vágya teljesülellen maradt. Hadd valljam be: az enyém is. Bene „betegsége” az egyetlen, amit nem szabad meggyógyítani: legyen csak mindig lázasan gólimádó. A szenvedély hirtelen tornyosult magasra, és alig néhány esztendős, hisz őrzője is decemberben tölti huszadik életévét. Szinte tegnap történt; bátyja, Bene László vette észre, hogy a Feri öccse a balatonkereszturi grundon milyen jól kezeli a labdát. Hatalmas bombákat zúdított a kapura. Ekkor fedezték fel először — s ez a családban maradt. Futball-lázínak görbéje ezután hirtelen kezd emelkedni. Hamarosan Pestre kerül. A Balaton déli partjáról elindult fiú a Racing ellen húzza magára először az élvonalbeli trikót. 1961-ben az Újpesti Dózsa labdarúgó-csapatában húsz mérkőzést játszik egyfolytában. S három évvel később: az olimpiai bajnok magyar labdarúgó-csapat gólkirálya... — Kit tart példaképének? — Szusza Ferepcet. Lövőtechni- káiát, jól irányzott bombáit szeretném elsajátítani. Sokat gyakorolunk együtt. Rajta kívül Albert Flórián és Göröcs János tudcriát becsülöm sokra. De Puskás Ferenc is... — Látta őt játszani? Itthon sosem. Csak filmről, s az utóbbi időben a tv-ben többször is megfigyeltem játékát. — Találkozott vele? — Igen, Mallorca szigetén. Bene Ferenc igazán elmondhatja magáról, hogy amióta Tokióból hazajött, egy pillanatra sincs megállása. A repülőtéren szülei, rokonai várták, kocsiba dugták, és azonnal elvitték a szülőföldre, hogy a győzelem ünnepe először a családban kezdődjék, a somogyi dombok között. A pihenés szinte elmaradt, mert a falu aprája- nagyja állandóan kérdészáporban tartotta. A párnapos otthoniét után ismét útrakelt, csapatával Nápolyba utazott, onnan ismét győztesen haza. „Hosszabb út volt, mint Tokióból Budapestig. Harminchat órát zötyögtünk a vonaton.’’ Balatonszentgyörgyön leszállt a gyorsról, ismét bekopogott a szülői házba. Másnap újra vonaton. Délután már Újpesten edzés, este a Belügyminisztérium fogadása olimpiásainknak. Azután ismét otthon — végre talán igazi pihenésre. nyugalomra talál. De csak keddig maradhat. Szabadság után edzés, gyakorlat következik, újabb küzdelem, mérkőzés, gólgyártás. Január 4-én a magyar labdarúgó-válogatott többi tagjaival együtt bevonul három hétre a tatai edzőtáborba, — ahonnan tokiói sikereire elindult. — Nálam még az összjátékkal vannak bajok, fejlesztenem keH a kombinatívkészséget. Diák koromban rajtam maradt a túlzott egyéni játékra való hajlam. Ezen szeretnék a jövőben változtatni. BÉKÉS ATTILA