Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-04 / 259. szám
IWMÖOOÖÖWSWW«^^ VILÁG PftOtÉTARJAI, EGYESOU.FTEKI TOLNA A MAGYAR szocialista munkáspárt tolna megyei bizottsága és a megyei tanács lapja XIV. évfolyam, 259. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Szerda, 1964. november 4. Megkezdődött a szavazás az Egyesült Államokban Washington, (MTI). Kedden éjfél után 1 perckor — magyar idő szerint 6.01 órakor — New Hampshire állam Dixville nevű helységében a körzet bejegyzett nyolc választópolgára leadta szavazatát és ezzel az Egyesült Államokban megkezdődtek a választások. Hétfőn mindkét jelölt még egy utolsó erőfeszítést tett a szavazópolgárok megnyerésére. Johnson elnök, a demokraták jelöltje és Goldwater szenátor, a köztársasági párt elnökjelöltje egyaránt beszédet mondott, majd este televízióbeszédben fordult az ország népéhez. Johnson elnök a texasi Houstonban tulajdonképpen összegezte egész választási programját. Kijelentette, hogy célja megőrizni a világbékét, csökkenteni a nukleáris háború veszélyét. Megjegyezte, hogy továbbra is meg akarja tartani az elnök kizárólagos ellenőrzését, az atomfegyverek fölött. Hangoztatta, hogy az Egyesült Államok szövetségeinek megszilárdítására törekszik, fenn akarja tartani az ország katonai erejét, de mérsékletet kíván tanúsítani ennek az erőnek felhasználásában. ígéretet tett az Egyesült Államok gazdasági felvirágzásának védelmére, a faji egyenlőség elvének szem előtt tartására és végül hangoztatta, ha megválasztják az egész nép elnökeként akar munkálkodni, egy olyan országban, amely „nem ismer sem délt, sem északot, sem keletet, sem nyugatot.” A texasi Austinban az elnök választási kampányának másik vezérmotívumát, a Kennedy-örök séget helyezte előtérbe. Az elnök felolvasta annak a beszédnek egy szakaszát, amelyet Kennedynek kellett volna elmondania ebben a városban dallasi látogatása után, 1963. november 22-én este. Ez a beszéd, amelynek elmondásában Kennedyt megakadályozták a gyilkos golyók, hangoztatja: „Országunk mozgásban van és nem szabad megállnia... Kötelességünk nem csupán az, hogy biztosítsuk magunknak a politikai hatalmat, hanem az is, hogy biztosítsuk a béke és a szabadság fenntartását”. Johnson élesen bírálta Goldwa- tert azért, mert a szenátor ellenzi az olyan tartós megállapodások keresését, mint például a moszkvai atomcsendszerződés, mert Goldwater elítéli az erő fel- használásában tanúsított mérsékMagyar párt- és kormányküldöttség utazik Moszkvába A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Szovjetunió Minisztertanácsának meghívására Kádár János elvtárs vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség utazik Moszkvába a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 47. évfordulójának ünnepségeire. Az UNESCO közgyűlése befejezte a világszervezet munkája feletti általános vitát Párizs (MTI) Az UNESCO közgyűlése befejezte a szervezet tevékenységéről folytatott általános vitát, amelyben 94 tagállam küldöttei szólaltak fel. René Maheu, az UNESCO főigazgatója záróbeszédében kifejtette a világszervezet munkáját meghatározó alapelveket. A főigazgató többek között kiemelte, hogy az UNESCO tevékenységének két fő területe az oktatás és a tudomány. A fejlődő országok tudományos műszaki intézményeinek megszervezéséhez, tudósképzéshez nyújtott segítség egyre fontosabb szerepet kap az UNESCO munkájában; A közgyűlés megkezdte az 1965/66 évi munkaterv részletes 1 tárgyalását. A programbizottság elfogadta a felnőttek írás-olvasás tanításának tervét. A világszervezet saját eszközeiből és különböző nemzetközi alapokról nyolcmillió dollárt fordít erre a nagyszabású akcióra az elkövetkező két évben. A bizottság elfogadta az iráni sah javaslatát, hogy Teheránban 1965-ben vagy 1966-ban világkongresszust rendezzenek az írástudatlanság felszámolásának I problémájáról, letet, mert azt hangoztatja, hogy a taktikai atomfegyverek csupán a hagyományos fegyverek új változatát jelentik. Johnson hangsúlyozta, ha a köztársasági párti jelölt jutna hatalomra^ az ország igen kockázatos irányba fordulna és „veszélybe kerülnének a békére irányuló remények”. Goldwater szenátor az utolsó félórás televízióműsorban ismét megpróbálta lemosni magáról azt a vádat, hogy „csípőből lő”, hogy meggondolatlanul fenyegetőzik és azt fejtegette, ha elnökké választanák, katonailag, politikailag, társadalmilag, lelkileg és erkölcsileg is megerősítené az Egyesült Államokat. Johnson elnök utolsó beszédeinek elmondása után texasi farmjára tért vissza, míg Goldwater szenátor az arizonai Phoenix városában, otthonában várja meg a választások kimenetelét. A választások eredményét egyébként az Egyesült Államok választásainak történetében páratlan korszerűségű hálózat dolgozza fel és továbbítja. Több tucat elektronikus agy összegezi az eredményeket. A választások lebonyolításával és eredményeinek továbbításával több mint 150 000 ember foglalkozik, közülük 20 000 újságíró. A három országos televízióhálózat és a két legnagyobb amerikai hírügynökség összefogott a szavazatszámlálás eredményeinek továbbítására. Folyik az elnökválasztás Washington (MTI): Az Egyesült Államok egész területén folyik a válaszrtás. A két elnök- és két áléin ök-jelöl tön kívül 1033 jelölt verseng a 35 szenátusi, 435 képviselőházi és 25 kormányzói helyért. Ezeken a választásokon 40 államban 235 helyi alkotmány- módosítás és törvényjavaslat sorsáról is döntenek a választók. A körülbelül 175 ezer szavazókörzet közül a keleti partvidéken néhány már magyar idő szerint 22 órakor lezárta a szavazást, Alaszika nyugati partján azonban csak reggel nyolc órakor (washingtoni időszámítás szerint éjjel bét órakor) zárják be kapuikat a szavazóhelyiségek. A döntő eredményeket azonban még az éjszaka folyamán kiszámítják. Kedden Johnson elnök a Texas állambeli Johnson City körzeti szavazóhelyiségében feleségf el együtt járult az urnához. Nélíany másodperc leforgása alatt leszavazott önmagára, s az egész demokrata listára. Johnson utána sugárzó mosollyal rázott kezet az újságírókkal. Református egyházi vezetők eskütétele Dobi István, a Népköztársaság' Elnöki Tanácsának elnöke előtt a Magyar Népköztársaságra és al-j kotmányára kedden esküt tett dr. Bakos Lajos dunántúli, Raski | Sándor tiszáninneni református püspök, valamint Ujszászi Kálmán, a tiszáninneni református egyházkerület főgondnoka. Az eskütételen jelen volt Kiss Károly, az Elnöki Tanács titkára, dr. Bartha Tibor református püspök, az Elnöki Tanács tagja és Prant- ner József, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Az alabamai négerek különben keddre tömeges iskolabojkottot rendeltek el, hogy tiltakozzanak a fajüldöző állam által elrendelt választási megkülönböztetések, s az ellen, hogy Johnson neve nem szerepel az állam jelöltjeinek listáján. Előző nap Montgomeryben, Annistonban, s néhány más helyen zajlott le kisméretű néger tüntetés. Ezeket a dr. Martin ! Luther King által vezetett néger- I mozgalom szervezte meg. Az alabamai hatóságok 26 négert, más I adatok szerint pedig negyvenet 1 tartóztattak le. ■ CSENDES A DUNA (Erb János felvétele) A hagyományos trónbeszéddel megnyílt az új angol parlament ülésszaka London (MTI). A hagyományos ' más országok ne gyártsanak trónbeszéddel kedden megnyílt az atomfegyvereket, október 15-én megválasztott an- | a Wilsön-lkormány törvénygoi parlament 1964—65. ülésszaka, hozási terveiben belpolitikai téren A trónbeszédet, amely a kormány : a következő intézkedések szertprqgramnyilatk ozat a 11 Itartalma zza, Wilson miniszterelnök és miniszterei dolgozták ki az uralkodónő számára. II. Erzsébet a Lordok Házában a felsőházi tagok és az alsóházi képviselők jelenlétében olvasta fel a programnyilatkozatot. A trónbeszéd hangsúlyozza, hogy külpolitikai téren a kormány fő céljának tekinti a kelet—nyugat közötti feszültség csökkentését. Ezért hathatósabb támogatást fog nyújtani az ENSZ-nek ama lét- fontosságú feladata teljesítéséhez, hogy megszabadítsa a világot a háború rémétől. A kormány mérlegelni fogja, hogyan növelhetné Nagy-Britan- nia hatásosabban a világszervezet békefenntartó képességét. A Wil- son-kormány elő kívánja mozdítani a haladást a leszerelés útján és támogatni szándékozik minden olyan lépést, amely lehetővé teszi, hogy a kelet— nyugati ellentéteket nemzetközi együttműködés váltsa fel. előmozdítva a béke és a biztonság ügyét. A munkásnárti kormány továbbra is részt kíván venni az atlanti szervezet és más kollektív védelmi szervezet munkájában. A kormány felülvizsgálja majd Anglia védelmi politikáját, hogy kötelezettségeit összhangba hozza erőforrásaival, s ezek alapján Nagy-Britannia haderői a legteljesebb mértékben teljesíthessék tengerentúli kötelezettségeiket. Konstruktív javaslatokat szándékozik a kormány előterjeszteni az atlanti szövetség országai egymásra utaltságának megújítására, az atomfegyvereket illetően, s annak megakadályozására, hogy pelnek: A fontsterling vásárlóértéke fenntartásának biztosítása; a fizetési mérleg nehézségeinek megoldása; több és jobb -minőségű lakás építésének előmozdítása, lakbérkorlátozás elrendelése, a lakbérbíróságok működésének visszaállítása. Az árak megszilárdítása; a termelékenység növekedése és a jövedelem emelkedése közötti összhang megteremtése: a fogyasztók érdekeinek védelme; az adópolitika megreformálása. Szociális intézkedések — a nyugdíjak, a munkanélküli segély azonnali felemelése, az egész társadalombiztosítási rendszer gyökeres megreformálása. A trónbeszéd előiránvozza a vas- és acélipar újraállamosítását. (A tory-kormány 1953-ben visszaadta magántulajdonba az előző munkáskormány által államosított vas- és acélipart). Törvényjavaslatot kívánnak benyújtani a munkások és képviselőik nagyobb szabadságának biztosítására ipari tárgyalások céljára. Tervezik a közoktatás reformját. a közegészségi szolgálat fejlesztését. A trónbeszéd pillanatnyi első hatása jórészt barátságos volt. A tőzsdén a vállalatok részvényei áremelkedéseket értek el. a pénzügyi köröket nyilván megnyugtatta a kormánynak az a szándéka, hogy minden körülmények között megvédi a font szilárdságát. Sajtókörökben úgy vélik, a szakszervezetek jogainak megerősítése megnyerheti őket mindenre kiterjedő jövedelempolitika támogatására