Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-20 / 272. szám
19G4. november 20. TOLNA MEGTEI NÉPÚJSÁG 7 Thiery Árpád: Jegyzetek Jugoszláviából Radicsevics, Karadzsics, IXjegos... n' I Másnap délután elindultunk a belgrádi műúton. j — Sremski Karlovciba megyünk, jó? — kérdezte Olajos Mihály az első benzinkútnál, impozáns méretű, tíztonnás teherautók között álltunk. j Jó. Jártam már ugyan a Fruska Gorában, de Karlovcit (közelebbről: Karlócát) — csak a történelemkönyvekből ismertem egy fontos dátum kapcsán: 1699. január 26-án, a törökdúlás alatt elpusztult Karlóca nevű falu mellett a törökök meg a Szent Liga hatalmai ezen a napon kötötték meg a békét; Szent Liga: azaz: Ausztria, Velence, Oroszország és Lengyelország. Magyarországon tulajdonképpen ekkor szűnt meg I a 150 éves török hódoltság, a török impérium ekkor mondott le hivatalosan a magyar hódoltsági területekről, kivéve a Maros— Tisza közét meg Temesvárt. A műút egyik pontjárói nagyon jól lehet látni a nevezetes kápolnát, aminek a történelmi hagyomány szerint azért van négy, teljesen egyforma ajtaja, mert a Szent Liga képviselői csak ,,egy időben” és „egyforma” szituációk között voltak hajlandók belépni a kápolnába, a tárgyalások színhelyére. Közben áthaladunk Sremski Karlovcin, úgy tűnik, mintha nagyon régen jönnénk, az első út mindig hosszabb a másodiknál eszembe jut megint a kápolna^ de nincs idő a négy bejárat miatti meditációra.’ — Karlovciban volt a legrégibb szerb gimnázium, itt tanult a nagy szerb költő, Branko Radi- csevics is. i r Nem állunk meg a szerb gimnáziumnál, valamit olvastam egyszer a karlócia kongresszusokról, a Habsburg birodalom területén élő szerbek egyházi gyűléseiről, a karlócai görögkeleti szerb metro- politáról, a szerb nemzeti és önállósági törekvések ezeken a kongresszusokon kaptak először hangot, 1848 májusában itt kiáltották ki a szerb vajdaságot.. Történelmi hely. Felkapaszkodunk egy hegyi útra, gyalogosan, sár van, mert előző nap kiadós eső esett, és a dzsungelszerű növényzet alatt lassan szárad a föld, az ösvény a fák és kövek között kanyarog föl, mint egy keskeny, barna árnyék. Közben hallom, hogy a feljegyzések szerint 1733- ban itt tartották az első szerb nyelvű színházi előadást, azután felérünk a Strazsilovo tetejére, majdnem 400 méter magas, innen messze belátni az egész vidéket, a Duna szalagjával, a Fruska Gora sötétzöld hegyvonulatával együtt, és itt áll, kissé magányosan és elrejtőzve Branko Radicse- vics emlékműve. Radicsevics volt az első szerb költő, aki a szerb népi nyelvet választotta a kifejezés eszközéül, aki a Fruska Goráról, a népről, a borról, az életről — a „pásztorok” nyelvén írta nagyon szép, kissé borongós, romantikus hangulatú verseit. Az emlékmű szerény, de kétszeresen szimbólum, az oszlopot képező köveket az ország legkülönbözőbb részeiből hozták, a bevésett felíratok szerint az Avaíából, a Crna Gorából, Njegos sírjáról, a Fruska Gorából, a Dinári-hegyekből, Hercegovinából, a Velebitből és különböző vármaradványokból. A bevésett verssorok Branko Radi- csevicstől származnak. — A szerbség Petőfije volt — mondia Olajos Mihály. — Huszonkilenc éves korában tüdővészben halt meg :. i A múlt századok költőbetegsége. Radicsevics Bécsben tanult,1 költészetében és belső világában i viszont érintetlenül népi és szabad maradt. Később a „szerb Kazinczyról”, azaz; Vük St. Karadzsicsról beszélgetünk, tulaj- mást, te melyik törzsbe tartozol? donképpen „közös olvasmány-is- — kérdezik, és még ma is nagyon merősünk”, szerb nyelvreformer büszkék arra, hogy a török impé- volt, a népi nyelv uralomra jutá- rium. számára Montenegro volt az sának egyik elősegítője, ő adta ki egyik legkeményebb dió. az első szerb nyelvtant, népdalo- j — A Crna Gorában a hősiesség kát gyűjtött, a fonetikai elv alap- és a becsület a két döntő tulaj- ján megreformálta a helyesírást, donság. Azon a vidéken az embe- Radicsevics kortársa volt. Azután rek többet harcoltak, mint dol- véres eseményekről, meg tiszta, goztak.;. egyszerű érzelmekről beszélge-1 Különös, vad és erőszakos béliünk, ezeket az érzelmeket időn- ső világ ez, zárkózott, és mintha ként hamis gyűlölködések zavar- az emberek is tiszta, nehezen ták meg. Branko Radicsevics né- megközelíthető sziklák lennének, pisége és szabadságeszménye egy Annak idején megbízták Ivan bizonyos dimenzióban teljesen Mestrovicsot, a világhírű szob- azonos volt Petőfi, Kölcsey vagy rászművészt, a harcokban edzett, Bessenyei eszményeivel, hogy forrongó, nagyfeszültségű szerb Petar Petrovics Njegos, a legna-1 érzésvilág ábrázolóját, hogy ké- gyobb szerb költő”, a crna gorai szítse el a Njegos-mauzoleumot, fejedelem.;. | ami majd a Lovcsen csúcsáról — Njegos a Crna Gorában szü-; hirdeti a nagy költő és államfő letett, a Lovcsen alatt.;. | emlékét. Áll egy mauzóleum a — Arra a vidékre igyekszem — Lovcsen csúcsán, mint egy kis mondom. szürke gomba, de nem Mestrovi— ö is tüdővészben halt meg... csé, ugyanis a robosztus művész Részlet egy falusi szobából. Njegos az egész jugoszláv irodalmi hagyomány legnagyobb alakja, a Hegyek koszorújának a költője, ez a múlt századbeli szerb irodalom főműve. Njegos két évvel hamarabb halt meg, mint Radicsevics, de öregebb volt, 38 éves. Montenegrói metropolita, fejedelem, a török hódítók ádáz ellensége, drámát, filozófiai költeményeket és népdalszerű lírai verseket is írt. Valaki feljegyezte, egyszer keserűen kifakadt: „Én barbárok között uralkodom, de az uralkodók között barbárnak számítok...” Kemény, keserű szavak. A crna goraiak vad, kemény emberek voltak, többé kevésbé ma is azok, zárkózottak. Ha két crna gorai találkozik, végigmérik egyolyan nagyméretű kövekkel dolgozott, hogy a mauzóleum elemeit egyszerűen nem lehetett felszállítani a meredek csúcsra. — Ha eredeti Crna Gorát akar látni, akkor Niksicsben szálljon [ le a vonatról — mondja Olajos Mihály — és induljon el a Durmitor hegység felé, van ott egy község, Zsabjak, azután van ott egy tó, a Cmo Jezero, eléggé látogatott hely. Az északi oldalon örök hó, azután van ott még egy falu: Savnik, az teljesen eredeti Crna Gora. Persze, a Lovcsen csúcsát ne hagyja ki az útvonalból: Kotorból lehet felmenni a szerpentinen, a tetejéről szép időben az egész Crna Gorát belátni .. | A Bonyhádi Gépállomás hálóxati villany- sxerelőket és segédmunkásokat keres azonnali felvételre. (78) Apróhirdetés Az apróhirdetés díja szavanként hétköznap 1 Ft, vasárnap és ünnepnap 2 Ft. Az első, és minden további vastagon szedett szó _______két szónak számit. T olna megyei Állatforgalmi Vállalat azonnali belépéssel felvesz 1 fb belső ellenőrt. Jelentkezés a vállalat központjában. Szekszárd, Béla tér 1. (125) Autóvillamossági szakembert és esztergályosokat veszünk fel azonnali belépéssel. Állami Mezőgazdasági Gépállomás, Bölcske. (51) Férfi munkaerőt azonnali belépéssel felveszünk. Tolna megyei Szesz- és üdítőitalipari Vállalat, Szekszárd. (107) Anyagkönyvelő adminisztrátort gyakorlattal keresünk, mözsi irodánkba, ön- életrajzos pályázatot. Erdei Termék Vállalat, Mözs, Szt. István u. 24, (117) Fácánkertnél, öreghegyen lévő villa lebontásra eladó. Érdeklődni lehet Tolnán, Bajcsy Zs. u. 32. sz. alatt. (120) 3 szobás családi ház azonnal beköltözhető, sürgősen eladó. Cím: Simon- tornya, Petőfi út 52. (101) Tavaszi, nyári ruhaneműit most adja be tisztításra, festésre, melyet két hét alatt tisztán kap vissza a Patyolat Vállalattól. 021) Alapos kísérlet - gyakorlati hasznosítás A legutóbbi nép- számlálás adatai szerint az ország 15 és 30 év közötti lakosságának mintegy a fele nem rendelkezett nyolcosztályos általános iskolai végzettséggel. S ehhez az adathoz, — amely arányait tekintve javult — adjuk hozzá: a hatéves korban iskolába iratkozott gyermekeknek egy része, különböző okok miatt nem végzi el időben az általános iskolát. Nagy-nagy feladatok hárulnak tehát a jövőben is a dolgozók általános iskoláira. Éppen ezért vettük érdeklődéssel kézbe az MTI tudósítását a felnőttoktatás módszereiről tartott Szabolcs megyei tanácskozásról. A megbeszélésen azoknak az iskoláknak az igazgatói számoltak be a kísérleti eredményekről, ahol a hagyományostól eltérő módszereket alkalmaznak. Megpróbálták a VII. és a VIII. osztály anyagát természettudományi és humán tárgyak szerint csoportosítani, tehát „komplexesíteni”; egyes tantárgyakat nem párhuzamosan, hanem egymást követve tanítottak, s amikor az egyiket befejezték, évközben azonnal vizsgáztak is belőle a hallgatók. A sok-sok kísérlet — valamint a tanácskozás — nagyon hasznos lehetett, hiszen egyrészt az új módszerekkel jobban, alaposabban, és köny- nyebben tanulhatlak a felnőttek, másrészt a kísérletek minden b'iZ cnnyal módosították a nevelők felfogását is. Elmondhatjuk azonban — mégpedig nem a Szabolcs megyeiek fáradozásának kisebbítésére, hanem az igazság kedvéért — hogy hasonló kísérletek már régóta folynak másutt is. Ezek tapasztalatait szinte minden megyében elég rendszeresen megbeszélikcsupán országos „begyűjtésük”, megfelelő általánosításuk. s ami a legfontosabb: hasznosításuk látszik túlságosan lassúnak, von- tatottnak. Érthető, minden iskolatípus reformját előbb a nappali tagozatosokéval kezdik, de úgy véljük: az eddigi kísérletek eredményeiből már többet lehetett volna hasznosítani. Itt van egy példa: már határozat van rá, hogy a dolgozók általános iskoláiban — különösen faluhelyen — a tananyagot szakmai jellegű képzéssel is ki kell egészíteni, s mégis oly döcögve halad a megvalósítás. Persze, a sikerhez alapos kísérletek kellenek, de gyakorlati hasznosításuk sokkal inkább kedvezően hathat mind a hallgatókra, mind pedig a kísérletező pedagógusokra. <h. o.) A Bp. Kőolajipari Gépgyár Bp. XVIII., Gyömrői út 79—83. azonnali belépésre keres külsőszerelési telephelyre, külszolgálatos munkakörbe szigetelő, bádogos szakmunkásokat, központi telephelyre magasnyomású kazánhoz fűtőket. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán. (92) Igázásra alkalmas n [IjlF MAGYAR FÉLVÉR U [Jill CSIKÓ ELADÓ a Bonyhádi Dózsa Népe Termelőszövetkezetben. (108) Szerencsesorsjeggyel — szerencséje lesz! ♦ Vegyen szerencsesorsjegyet F6bb nyeremények: 2 szobás családi ház garázzsal, gépkocsival, párizsi és feketetengeri utazás, hétvégi ház telekkel, személygépkocsik, motor- kerékpárok, lakásberendezési és háztartás-gépesítési utalvány, camping-felszerelés. Ezenkívül: Számos televízió, hűtőszekrény, magnetofon, táskarádió, zsebrádió, karóra, fényképezőgép, kerékpár. Szerencsesorsjegy kapható: a levélkézbesítőknél, az újságárusoknál, a házfelügyelőknél, és az üzemi közönségszervezőknél. Ára 4 forint.