Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)
1964-11-20 / 272. szám
4 tOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 19G4. -november 2Ö; IÁ hidak dicsérete JORZY EDIGEY Nem lehet meghatódottság nélkül olvasni az egykori krónikások beszámolóját a nagy történelmi eseményről, amely 115 évvel ezelőtt játszódott le: 1849. november 20-án átadták a forgalomnak Széchenyi Lánchídját. Először körötte ö:sze állandó, szilárd kapocs a két városrészt, Budát és Pestet. Tíz évig építették — külföldről hozatott szakemberek vezetésével —. mai nagyszerű hídépítőink ősei. Abban a formájában 1913-ig állott a híd. Akkor átépítenék — az eddig részben faépítményt teljesen vas- szerkezetűvé alakították át —, hogy megfeleljen a nagyobbodó követelményeknek, az egyre növekvő forgalomnak. Két évig tartott ez a munka. A fasiszták gálád háborús merénylete után az volt a feladat, hogy kiemeljék a hullámsírból a hatalmas vass^zerkezetet, visszaadják a fővárosnak egyik legpompásabb ékességét. 15 esztendővel ezelőtt — 1949 november 20-án — a centenárium méltó megünnepléseként átadták HANS HABE: ' a hídmunkások a kétszeres teherbírású, kiszélesített úttestű, új Lánchidat. Megoldották tehát a feladatot: tekintettel történelmi jelentőségére (ez volt az első láncszerkezetű híd az európai kontinensen), külsőre az eredetivel teljesen azonosnak, valamint a fejlődéssel együttjáró követelményeknek megfelelően építették. A Lánchíd másfél évtizede ismét megbízhatóan ellátja feladatát, amely pedig rendkívüli volt, hiszen az Erzsébet-híd sem létezett. Vajon lehet-e kedvesebb jubileumi ajándéka a kétszeres évfordulót ünneplő Lánchídnak, és tisztelőinek, barátainak, mint a zászlódíszbe öltözött, s szombaton, november 21-én ismét megnyíló, új Erzsébet-híd avatása? S lehet-e kedvesebb ünnepe a budapestieknek, mint ez a mostani, amikor ismét' hiánytalanul, együtt találhatjuk a szép fővárosi hidakat, amelyek annyi nagyszerű bókra ragadtatták már a külföldi látogatókat is. (uj) Halál Texasban (Magvető Kiadó.) Mrs Conolly: „Nem mondhatja, ] Elnök Ur, hogy Dallas nem sze- , réti és tiszteli önt.” John F. Kennedy: „Nem, ezt nem mortdhatom.” Kennedy elnök utolsó szavai az United Press Internation, és az Associated Press jelentése szerint. Ez a mottója, így indítja az író Hans Habe, a Halál Texasban című könyvét, s talán alig írtak j még mű elé találóbb mottót. A könyv hónapok alatt bejárta a világot, és ahol megjelent, így, vagy úgy, hatalmas szenzációt | keltett. A magyar származású, Svájcban élő, németül író, ame-; rikai állampolgár Habe (Békessy János), aki az amerikai hadsereg' őrnagya volt, ismét ellátogatott az Egyesült Államokba és az elnökgyilkosság tragikus eseménye éppen ott érte őt. Habe igye-1 kezett Amerikát „újra felfedezni”, keresni és megtalálni az amerikai életforma nagy ellentmondásának titkait. Később keresi a gyilkosság okát, míg végül, egy könyvben kimondhatta: nem egy kéz húzta meg a gyilkos fegyver ravaszát, nem Oswald i és nem is Ruby az érdekes, de az a társadalmi életforma, amely- : nek ellentmondásai olyan nagyok és még az uralkodó osztályon belül is oly kibékíthetetlen, hogy j ha valaki komolyan „békíteni”. akar, az belepusztul. Miközben keresi a gyilkosság okát, finom tollal, egy útirajz ürügyén bemutatja Amerikát, az , érdekeiket vadul féltő tőkéshié-1 nákat, az új arisztokráciát, a lumpenproletáriátust. Magyarázza, — ha nem is mindig helyesen és jól — a négerproblémát. A társadalmi háttér megrajzolása, persze, korántsem független Kennedy meggyilkolásától. Nagyon is tudatos írói módszer ez, hiszen Habe nem személyi szenzációt, hanem társadalmi szenzációt produkál ezzel. Kennedy — az író szerint — az amerikai értelmiséget olyan rétegnek tekinti, akik segítségével rendbehozhatja az ország szénáját és „felveheti a békés harcot a kommunizmussal”. De ahová Kennedy és az ő „tojás fejű” (az értelmiségiek gúnyneve Amerikában) emberei nyúlnak, mindenütt fáj, mindenütt sajog, mindenütt eleven anyagi és érzelmi érdekeket sért A könyv végig izgalmas. Habe megfigyelési sorozata és stílusa magával ragadó. Arra a kérdésre, ki ölte meg az elnököt, Habe így válaszol: „...egy hangulatot nem lehet letartóztatni”. Az olvasó érzi: a gyilkosság az amerikai életformából fakad. Persze, Habe fenntartás nélkül szereti Amerikát. Ezt is érzi az olvasó, mert imitt-amott, túloz az író. De, mert van bátorsága, az esze ellen nem volt képes írni. így akaratlanul leleplez, kiteregeti a szennyest és helyesen mutatja meg a gyilkosság társadalmi hátterét. Ezért lett könyve értékesebb az egyszerű bestsellernél! S. A. Cukorrépahegyek (Bakó Jenő felvétele), — — Nincs sehol. Sőt. az ügy utolsó kötete sincs itt. Biztosan azt is : elzárta a vádirattal együtt az íróasztalába. Hiába, várni kell. Jerzy Kur valamilyen más munkával próbálta magát elfoglalni, de állandóan idegesen te- kintgetett az órájára. Amikor tíz óra elmúlt, megint a titkárnőjéhez fordult: — Két óra múlva a főnöknél kell lennem. Nekem szükségem van a vádiratra. Nem várhatunk tovább. Ebben a pillanatban megcsörrent az ügyész asztalán lévő telefon. Kur gyorsan felkapta a kagylót. — Igen, én vagyok. Tessék... Tessék... Köszönöm. Lassan a villára akasztott a telefonkagylót. — A főnök titkárságáról telefonáltak. A mentőktől értesítést kaptak, hogy Kalinkowskit baleset érte. összeesett az utcán. A Hoza utcai kórházba vitték. A joggyakornok fiókjaiban, melyeket az altiszt nyitott ki, csak i egy kevés tiszta papírt, a „gya- ! núsított személyek kihallgatási jegyzőkönyveit” és a tanúk jegyzőkönyveinek nyomtatott űrlapjait találták. — A vádirat nincs sehol — bosszankodott Kur. j — Sem a vádirat, sem a „fehér gengszterek” ügyének utolsó kötete — fűzte hozzá Wilska. ; — Abban a kötetben voltak a vádlottak utolsó vallomásai. Abban volt az a bizonyos bécsi le- ; vél is — az ügyészhelyettes teljesen magába roskadt. — Hol lehetnek azok az akták? I — Kalinkowski addig dolgozott itt, amíg be nem zárták az épületet. Biztosan nem fejezte be I a munkát és az aktákat magával j vitte. — De mi jutott eszébe, hogy magával vigye a vádiratot és a dokumentumokat! — Az ügyész egyre dühösebb lett. — Hiszen ez tilos. Na, lesz itt nemulass, ha ezt a főnök megtudja. Mit csináljak most a dokumentumok nélkül? A bécsi levél nélkül! Még másolatunk sincs róla. — Ne aggódj — nyugtatta meg Wilska az ügyészt —, ha Kalinkowski idejövet útközben lett rosszul, akkor a papírok nála vannak. Ha nincsenek nála, akkor holtbiztos a lakásán vannak. Jerzy Kurt megragadta ez a gondolat. — Telefonálj a mentőknek — kérte Wilskát. — A telefonszám 8—24—24. A titkárnő felvette a kagylót. — Itt a vajdasági ügyészség! Kalinkowski joggyakornok iránt érdeklődöm. Ma reggel vitték be... ■— .»■» — Igen, igen. Köszönöm. — Wilska letette a kagylót és az í ügyészhez fordult — Nem volt jó a telefonszám. i Ez csak a mentők hívószáma. Azt mondták, hogy hívjam a baleset- ' információt: — Add ide — határozta el magát Jerzy Kur — felhívom az igazgatót. — Feltárcsázta a telefonkönyvben talált számot. — Kérem az igazgatót, doktor Mulát — Hol van? Nem lehet a telefonhoz hívni? Itt Jerzy Kur ügyészhelyettes beszél. Nagyon fontos és sürgős ügyről van szó. — Ön doktor Mula titkárnője? A mentők bevitték a joggyákor- nokunkat, Zygmunt Kalinkowskit. Nagyon fontos ügyészi iratok voltak nála. Kérem helyezze biztonságba ezeket az aktákat, azonnal értük megyünk. — Igen. Várom a telefonértesítést! Kérem, hívja a központot és kérje a 483-as melléket. Az ügy valóban nagyon sürgős... Nagyon !.:. Igen! Várom... Az irodában feszült csend volt. Az ügyész és a titkárnője szótlanul ült; megbabonázottan néztek az íróasztalon heverő kis fekete készülékre. De a makacs készülék sokáig hallgatott. Végre megcsörrent. Kur gyorsan felkapta a hallgatót— Igen! Hallom! Semmiféle papír nem volt nála? Jól megnézték? Biztosan nem volt? Mikor lehet vele beszélni? ... Rendben van, telefonálok. — A hallgatót tartó keze lassan lehanyatlott. Utolsó reménye is szertefoszlott. — Elmegyek a lakására — ajánlotta Halina Wilska. — Talán ott vannak az akták. Hol is lakik? — Ellenőrizte a címet a betűrendes mutatóban. —^Ujaz- dów negyed, a „finn házak”. Már rohanok is! — Én is veled megyek — mondta az ügyész; — És mi lesz a főnökkel? Rögtön féltizenkettő, és a főnök nem szereti, ha az ügyészak késnek az értekezletről. — Mit tehetek? Ha nincs meg a vádirat, minek menjek hozzá? Hacsak azért nem, hogy elmondjam: elvesztek a vádlottak utolsó kihallgatásának je'wzőkönyvei és a fontos dokumentumok, többek között az a bécsi levél is. Nem, ilyen szívvidító újságokkal felesleges sietnem. Először menjünk az Ujazdów negyadbe. A bíróság épülete előtt nem sikerült elcsípniük egy taxit. De szerencséjük volt: egy ügyvéd éppen kiszállt a „Moszikvics”-ából, és felajánlotta nekik; szívesen el— Fordította: BÁBA MIHÁLY viszi őket a Wiejska és a Riekna utca sarkáig. Néhány perc múlva már a helyszínen voltak. Egy asszony udvariasan segítségükre sietett, hogy megtalálják Kalinkowski lakását. Nem sokkal később, egy idősebb, őszhajú asz- szony nyitott nekik ajtót. — Kaíinkowska asszony? — kérdezte az ügyész. — Nem, Zygmunt Kalinkowski a nővérem fia. Milyen ügyben keresik? — A vajdasági ügyészségről vagyunk, Zygmunt kollegái — mondta Wilska. — Jerzy Kur ügyész úr, én pedig a titkárnője .vagyok. Halina Wilska — tette hozzá bemutatkozva. Az idős hölgy szélesre tárta az ajtót. — Tessék, fáradjanak be, de Zygmunt nincs itthon. Elment a wss hivatalába. De hiszen önök vele együtt dolgoznak... Úristen, mi történt? Valami baj van Zygmunt tál? — Az idős hölgy csak most döbbent rá, hogy nővére fiának kollegái, az ügyész, meg a titkárnője, olyan időpontban látogattak el, amikor Zygmuntnak a munkahelyén kellene lennie. — Ne tessék megijedni — igyekezett megnyugtatni Wilska a háziasszonyt. — Nem történt semmi baj. Vagyis semmi nagy baj. Zygmunt, amikor munkába ment, hirtelen rosszul lett. De az egész nem komoly — tette hozzá gyorsan. — A Hoza utcában fekszik, a mentőkórházban, néhány nap múlva egészséges lesz. És igazán nincs komolyabb baja. — Nagyon köszönöm, hogy értesítettek. Rögtön rohanok hozzá. — Kérem, van még egy problémánk. Zygmunt Itthon is dolgozott, és itthagyta az iratokat. Ezeket szeretnénk elvinni. (Folytatjuk)
