Tolna Megyei Népújság, 1964. november (14. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

% föl,NA KfEGYEl VEPÜJSÍÖ 1961 november 1. Kémfelszerelés magánhasználatra Rejtett televíziós felvevőkkel figyelik a bevásárló háziasszonyokat Dr. Bruno Kreisky látogatása a Duna-bizottsúgnál Az elektronika egyre nagyobb szerephez jut napjainkban, a • tit­kosszolgálatok hidegháborújában de — amerikai lapjelentések sze­rint — mind jobban behatol az amerikai polgár magánéletébe is: az elektronikus betörés az „in­tim-szférába'’ ma már csupán 300 dollárba kerül. Mikrofon a müfogsorban / Az új lehallgató készülékeket a szaknyelv „ellenőrző-készüléknek” nevezi. Oly aprók, hogy alig fe iezhetők fel. Van már olyan mik­rofon is, melyet valamely titkos- szolgálatnak dolgozó fogorvos épít be a mit sem sejtő áldozat fogsorába. De éppígy beleilleszt­hetők a parányi készülékek a'jak- pirosítókba, gombba, kalaptűbe, és öngyújtóba is. A legújabb inf­ravörös készülékek függönyökön is keresztüllátnak, a hivatásos ké­mek boszorkánykonyháiban elő­állított speciális géptávírók pedig több kilométer távolságból is fel­jegyzik a titkos katonai problé­mák kiszámításán dolgozó elekt­ronikus számítógépek számada­tait. A kereskedelem piackutató cso­portjai apró. rejtett televíziós ka­merákkal figyelik a bevásárló háziasszonyokat hogy megálla­pítsák, melyik árut választják először: számos New York-í lakó­ház bejáratában tv-kamerák köz­vetítik minden látogató képét a lakások képernyőire. Erre — úgy mondják — „biztonsági okokból” van szükség: így minden lakó bármikor megállapíthatja, ki ér­kezett a szomszédhoz látogatóba. Számos amerikai bank- és óriás­áruház pénztárában rejtett gépek fényképezik le mindazokat, akik csekket váltanak be, vagy azzal fizetnek. Nagy ipari cégek — nemcsak Amerikában — a legkorszerűbb lehallgatókészülékekkel figyelik egymást, hogy beruházási ver­senykiírások alkalmával konkur- renseiket alálicitálhassák. Wa­shingtonban a CIA (Amerikai Tit­kosszolgálat) és az FBI (Szövetsé­gi Nyomozóiroda) egymást hall­gatja le, míg mindkettőt a Secret Service (Elnöki Biztonsági Szol­gálat) figyeli és viszont. Kong­resszusi képviselők, ha valóban magánbeszélgetést akarnak foly­tatni, ezt egy nyilvános postahi­vatal telefonfülkéjéből nyugod- íabban tehetik, mint a lakásuk­ból, vagy hivatalukból. A szakemberek becslése szerint az Egyesült Államokban jelenleg legalább 10 000 „ellenőrző készü­lék” van üzemben, hogy az or­szág polgárait otthon, játék és munka közben, bűncselekmények megakadályozása, vagy piackuta­tás céljából megfigyeljék. Az idei költségvetési évben az amerikai kormány további 20 millió dollárt költ újabb „ellenőrző-készülékek” beszerzésére. A legnagyobb forga­lommal azonban azok a cégek számolnak, melyek a detektívet megjátszó „kisember” számára gyártanak ilyen készüléket. Kémfelszerelés — „kisembereknek“ Egy Connecticut! cég 300 dol­lárért „ellenőrző építőszekrényt” hozott forgalomba, amely a többi között például 50 mm hosszú és 25 mm átmérőjű indukciós teker­cset is tartalmaz. Ha a tekercset telefonhuzal mellé fektetik, a be­szélgetés lehallgatható. Van a szekrényben rádióadó is, mely akkora, mint egy csomag cigaret­ta és bármely, mikrofon által fel­fogott zajt 800 méter távolságig továbbít. Az építőszekrényhez tar­tozik még egy elemmel táplált, rendkívül érzékeny vevőkészülék is, fejhallgatókkal és magnetofon csatlakozással. A felszerelést egy parányi tapadógumiba ágyazott miniatűr mikrofon teszi teljessé. Ha ezt az ajtóhoz, vagy egy tele­fonfülke falához szorítja, a hal­lásjavító készüléknek álcázott ve­vővel minden szó lehallgatható. Az olcsó miniatűr-adók persze csak addig működnek, míg ele­meik ki nem merülnek. Egyes furfangosabb készülék azonban — az elemek kímélése céljából — távolból érkező rádióparanccsal kapcsolható be és ki. Sőt, a leg­újabb modellek már infravörös gét érzékelve adót. bába léoő személv testének mele-1 Sz°mba'°n dr- Bruno Kreisky, Daoa iepo személy testenek mele az Osztrák Köztársaság külügy­kapcsoljak be az minisztere, látogatást tett a Duna- , , ,, bizottságban, dr. Simon Koller, V annak mar olyan tv-kamerák az Osztrák Köztársaság magyar- ís, melyek csupán akkorák, mint orszagj követe, a Duna-bizottság egy cigarettacsomag. Egy szálló- helyettes elnöke kísére;ében. dai szoba csillárjában elhelyezve, Kreisky külügyminisztert G. A. különleges tárgylencséikké! meg Gyenylszov a szovjetunió ma- felhomalyos helyiségből is világos gyaröíszági nagykövete, a Duna­ke^e., alí’ , , . . ; bizottság elnöke. Franti _ Pissk, Fejlődik a vedekezes is. _ Csehszlovákia magj. országi Közben persze a vedekezes nagyköVete, a Duma-bizottság tit­módszerei is tökéletesednek. A. nagy cégek, melyek ipari kémek­től félnek, de a különböző orszá­gok elhárító szervei is, fontos ta­nácskozások előtt elektronikus ké­szülékekkel vizsgálják át a helyi­ségek minden négyzetcentiméte­rét, elrejtett lehallgató készülékek után kutatva. Ilyenkor néha kí­nos meglepetésok is adódnak — jelentette ki nemrégiben egy CIA-tisztviselő. — Megesik ugyanis, hogy olyan lehallgató­kára és dr. Nae Androne, a Duna-bizottság igazgatója fogadta. Az osztrák külügyminiszter kí­séretében voltak az osztrák dele­gáció tagjai közül: dr. Hans 3*1 burgenlandi tartományfőnök. dr. Carl H. Bobleter külügyi állam­titkár. dr. Erich Bislka-Kaltreu, az osztrák külügyminisztérium főtitkára, H. Haymsrle külügymi- nrsztériumi főosztá'yvezető és H. Standomat külügymi 'isztériumi fő osztói vvszetó. A találkozás szívélyes, baráti légkörben folvt le. (MTI). Október és a béke u Francov akadémikus cikke a Pravdában automatikával működnek: a szó- zésére. valamelyik főnökünk utasítására rejtettek el, beosztottjai ellenőr­Fogadós a párizsi szovjet nagykövetségen Párizs, (TASZSZ). Vinograiov, a Szovjetunió párizsi nagykövete pénteken este fogadást adott a Nyikolaj Patolicsev vezette szovjet kereskedelmi küldöttség tiszteletére. A fogadáson francia részről Giscard d'Estaing pénz­ügyminiszter és Gaston Palewski államin iniszter, valamint a pénz­ügy- és külügyminisztérium több vezető személyisége is megjelent. A vendégek között volt Waldeck Rochet, a. Francia Kommunista Párt főtitkára. A francia sajtó vezető helyen ismerteti az új szovjet—francia kereskedelmi egyezményt. A la­pok kiemelik, hogy a francia— szovjet kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére olyan időpontban ke­rül sor, amikor Franciaország gazdasági céljai Nyugat-Német- országban és Nagy-Britanniában Moszkva (TASZSZ): Jurij Fran- perialista háború éveiben is, hogy oov akadémikus a Pravdában . elkerülhetetlenül bekövetkezik az „Október és a béke” című cik-‘ az időszak, amikor • egymás mel­klszüiéket““fedezünk" fel,““melyet e1^ a külpolitika j.lett élnek majd szocialista, és ka­- lenini elveit. pitalista államok. Francov rámutat, hogy — elő-1 Francov emlékeztet Marxnak szőr: Lenin határozottan állást arra az 1867-ben elhangzott meg­foglak a nemzetközi kérdések 1 állapítására, hogy a különböző tárgyalások útján történő meg- ' országok munkásosztályának ösz- oldása mellett. Ezen az úton ha- ' szefogása végső soron lehetetlenné lad a mi pártunk, a szovjet kor- | kell, hogy tegye a népek közötti mány. j háborút. Másodszor: Lenin új módon ve- ! Francov, miután megállapítja, tette fel az állam és a nép nem- hogy a béke kérdése az egész je- zetközí ügyekben betöltött szere- lenlegi élet alapvető kérdésévé Pét. | vált, a következőket írja: a szo­Harmadszor: Lenin felvetette > eialista országok, a kapitalista ' országok munkásosztálya, a hatal­moz- forra­éles ellenállásba ütköznek. Nagy, jelentőséget tulajdonítanak annak, a kérdést, hogy a szocialista 11 hogy Franciaország megszegte a állam milyen álláspontra helyez- ' más nemzeti felszabadító nyugati országok berni egyezme- a nemzetközi jog egész ki- I galom — korunk minden nyet, amely ot evben korlátozta a.alakuit rendszere, a szerződések i aaimi csatasorban szocialista országoknak nyújtandó és egyezmények rendszere irá-‘ a . ,egy tb, kereskedelmi hitelek lejáratát. nyában jkuzd az unpenalista agresszió es A szovjet—francia egyezmény- ' Lenin világosan látta a Szovjet- a háború kirobbantásának politi- nek egy másik, új vonását abban Oroszország ellen folytatott im- ' kája ellen. latjak a francia rocT:''-”,elök. -------------------—----------------------------------------------------------------------­h ogy Franciaország évi 550 000 tonnáról 1 830 000 tonnára emeli nyersolajvásárlásait a Szovjet­unióban. A Libératiorx rámutat, az angol—amerikai kézben lévő franciaországi olajfeldolgozó tár­saságok a múltban tseménuek SOROKBAN — Magyar Népköztársaság E5- , ,,, . , megakada- jjgkj Tanácsa a magyar kőolajku­lyoztak a szovjet nyersolaj beho- utáa fejlesztése érdekében kifej- zatalát. A francia kormány most tett értékes munkásságáért a az államosított olajfinomítókban Munka Érdemrend aranyfokozatá­szovjet va* tüntette ki G. I. Bobrisev szovjet mérnököt. Szipka József, kívánja feldolgozni nyersolajat. Újabb tüntetések a Ruhr-vidéken a bányabezárások ellen Bonn (MTI) Szombaton újabb rítést bányásztüntetések zajlottak le a Ruhr-vidéken. A bányászok oi- dalán sokhelyütt a városi képvi­selőtestületek tagjai és a helyi polgármesterek is részt vettek a tüntető felvonulásokon, hogy ki­nyilvánítsák: a bányásztársulatok által tervezett „nacionalizálási in­tézkedések” nemcsak a bányá­szok egzisztenciáját, hanem az egész lakosság érdekeit veszélyez­tetik. A konszernek pillanatnyilag 30 bánya bezárását tervezik, öt­venezer bányászt fenyeget az a veszély, hogy elveszti munkahe­lyét. A bányászok elkeseredését csak növeli, hogy a bányatulajdonosok külön prémiumot kapnak a bonni kormánytól. A szövetségi gyűlés által elfogadott úgynevezett ra­cionalizálási törvény értelmében ugyanis 375 millió márka kárté­Az amerikai elnökfálasztási kampány utolsó napjai Washington, (MTI). Az ameri-j ezt kai elnökválasztási kampány utol-' só napjai még az eddiginél is na­gyobb erőfeszítéseket követelnek a szembenálló felektől. A két el­nökjelölt pénteken több különbö­ző államban tartott beszédet. Ez­rekkel rázott kezet és további ez­reket biztosított a demokrata párt, illetve a republikánus párt győzelméről. Johnson elnök chicagói besze­dőben kijelentette: „Megnyerjük a választást”. Goldwater kapnak azért, hogy mosl hazánk moszkvai nagykövete szombaton délben ünnepélyes ke­retek között adta át a kitüntetést A Kubai Köztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársaság kormányának képviselői aláírták a két ország közötti új, hosszú- lejáratú kereskedelmi egyez­ményt — jelenti a TASZSZ. * * A Magyar Vöröskereszt a Ju­goszláv Vöröskereszthez táviratot intézett, amelyben mély együtt­Bobrisev mérnöknek, aki meleg j érzését fejezte ki a Zágráb vá- szavakkal köszönte jneg munka-j fosában és környékén, valamint jának elismerését. * Novembertől kezdve a Szovjet­et) millió tonnával csökkentik az unió energetikai rendszere áram­évi termelést. A bányatársaságok mraJ, tótja el a bolgár ipar egy arra hivatkoznak, hogy azért kell reszet is. Az áram a Szovjetunió­bezárni sok bányát, mert no vek- bó1 Magyarországon és Jugoszlá- szenek az eladhatatlan szénkész- ,at érkezik majd a Bolgár letek. A nagy amerikai olajtársa- Nepkoztarsasag területere, amely Ságok által Nyugat-Németországba n*c®. nem kapcsolódott be a szo- szállított fűtőolaj ugyanis egyre «fIlsía országok egységes energe. inkább kiszorítja a szenet és a tlk<* rendszerebe. háztartások húsz százaléka már áttért a szénfűtésről az olajfű­tésre. Apró Antal látogatása Baranyában Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter szombaton fogadta a hivatalos látogatáson a Szovjet­unióban tartózkodó Erkin török külügyminisztert. A miniszterrel együtt tett láto­gatást Gromikónál a török kül­ügyminisztérium több vezető munkatársa és Hassan Ishik moszkvai török nagykövet. • A Franz Oláh, osztrák belügy­Apró Antal, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Minisz­tertanács elnökhelyettese kétnapos miniszter leváltása körül kibon- látogatást tett Baranyában. Pén- takozott ügy egyre szélesebb hűi­teken megtekintette a pécsi szén- lámákat ver. Miután csütörtökön bányászok modern meszesi lakó- 32 Oláh mellett tüntetők csak- telepét, az itt felépült 500 sze- nem tettleg bántalmazták az mélyes munkásszállót, majd a Osztrák Szociáldemokrata Párt Baranya megyei Pártbizottság ak- néhány vezetőjét, pénteken este tíva-ülésén beszámolót tartott az Becsben olyan hírek kerültek for- í időszerű gazdasági kérdésekről. Salamba, hogy küszöbön áll Oláh ugyanakkor „politikai századfor- valamint a kül- és belpolitikai letartóztatása. A volt belügymi- dulót” jósolt, ami lefordítva any- ileiyzetről Szombaton Rapai Gyű- nisztar. korábban szakszervezeti nyit jelent, hogy a saját győzel-! lának a7' jvTSZMP Baranya me- funkcionárius elleni vádak között mét várja a keddi választástól. gyej Bizottsága első titkárának és Párizsban az Eiifel-torony első emeletén több mint ezer Párizs­ban élő amerikai tartott gyűlést, melynek jelszava „a külföldi ame­rikaiak Johnsonért" volt. A gyű­lésen többek között részt vett Josephine Baker is. Palkó Sándornak, a megyei ta­nács vb-el nőkének társaságában a szigetvári járásba látogatott, ahol a csertői gyermekotthon éle­elsősorban „anyagi eszközök ön­kényes felhasználását” emlegetik. Cental Gürsel, török köztársa­sági elnök táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az , . Elnöki Tanács elnökének, Török­..vel es Szigetvárral ísmencedett. ország nemzeti ünnepe alkalmá­(MTI) i bői küldött jókívánságaiért. Jugoszlávia egyéb helyein bekö­vetkezett súlyos árvízkatasztrófa alkalmából, egyben felajánlotta segítségét a árvízkárosultak tá­mogatására. * Anasztasz Mikojan, a Szovjet­unió Legfelső Tanácsa Elnökségé­nek elnöke táviratban köszöntötte Gürsel elnököt és a török népet az ország nemzeti ünnepe, a köz­társaság kikiáltásának évforduló­ja alkalmából. Táviratában kifejezte azt a re­ményét, hogy a két ország viszo­nya a szovjet és a török nép ér­dekeinek megfelelően fejlődni fog a világbéke javára. A török elnök választáviratá­ban kijelentette, osztozik Anasz­tasz Mikojan meggyőződésében. * Péntek éjjel 200 000 dollár ér­tékű drágakövet loptak el a híres manhattani természettudományi múzeumból. Az ellopott drágakö­vek között van a világ legna­gyobb zafirköve, „India csillaga’’. * Argentínában engedélyezik a peronista és kommunista propa­gandát. A szenátus pénteken hagyta jóvá a propagandát tiltó törvényerejű rendelet visszavoná­sát. * Michal Rusinek lengyel író, aki a napokban részt vett a Pen Klub budapesti konferenciáján, a Zyczie Warszawyban lelkes beszámolót írt az írók hagyományos semzet- közri kerékasztal-tanácskozásáról. Rusinek elismeréssel beszélt a magyar házigazdákról, és arról a szellemről, amely az egész talál­kozót áthatotta.

Next

/
Thumbnails
Contents