Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-01 / 230. szám
J YÖEWA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. október 1. imm MEGYEI 'WM wnrim^n -K^SP^R|T TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA Új magyar módszer a radioaktív sugárzás mérésére sötétedik, ha semmiféle élő sejt elektromágneses sugárzása nem hat rá, de valamilyen radioaktív forrásból gamma-sugárzás éri. Az eljárás tehát az előzetes feltételezésen túlmenően nemcsak a rádióhullámok és az infravörös sugárzás közti tartományban érzi meg az elektromágneses sugarakat, hanem az infravörösön túl még a radioaktív gamma-sugárzás iránt is érzékeny. Ennek nagy jelentősége lehet a gyakorlati élet több ágában is. Egészen újszerű, eddig nem is sejtett eszközt ad például a radioaktív nyersanyagok — így az urán, a tórium, az A radioaktív sugárzás mérésére is alkalmasnak bizonyult az az új magyar eljárás, amelyet voltaképpen a sejtsugárzás észlelésére dolgozott ki Barkász Emil gépész- mérnök, a műszaki tudományok kandidátusa. Az eljárás már akkor is nagy érdeklődést váltott ki a szakkörökben, amikor beigazolódott, hogy ily módon a megfelelő berendezésbe helyezett, különleges vegyszerrel kezelt, de egyébként közönséges filmanyag valóban elsötétül, esetleg teljesen meg is feketedik, az élő sejtek igen gyenge elektromágneses sugárzásának hatására. A további kísérletek közben ki- . aktínium, stb. — kutatóinak ke- derült, hogy a film akkor is el-Izébe. (MTI.) Székely népművészeti kiállítás Szekszárdion Megyénkben is szép számmal találhatók székely telepesek, akik magukkal hozták népi szokásaikat. jellegzetes díszítőmotívumaikat. Elég csak a majosi, te- veli. zombai és más telepes községek részben még feltáratlan népművészeti kincseire gondolni. Ezeknek a hagyományoknak összefoglaló, tudományos igényű bemutatása ezidáig váratott magára, most a kiállítás megrendezése igen örvendetes kezdeményezés. Az eredeti tervek szerint a szekszárdi TIT-klub kistermében került volna rá sor október 4-töl kezdődően. A vasárnapi megnyitó azonban elmarad, mert a beérkezett anyag olyan bőséges, hogy a TIT-klub kistermében csak igen zsúfoltan férne el. ez. pedig a bemutatott anyag rovására lenne. Épp ezért a tárlat anyagát a szekszárdi múzeumban mutatják be. A rendezés — amelyet Babus Jolán szekszárdi muzeológus irányít —^ október 25-ére fejeződik be és a közönség a múzeurhi hőnap rendezvényei között ismerkedhet meg a székely népművészeti kiállítás szép és bőséges anyagával. Életmentés egy felborult hajó belsejéből A Balti partokon szolgálatot hezebb volt megmenteni a ten- teljesítő egyik szovjet határőr ger ötödik foglyát, egy asszonyt, különös formájú úszó tárgyra lett aki sehogysem akart a fedélköz- figyelmes. Távcsövén keresztül bői a vízbe menni. Végül a men- hamar kivette, hogy egy felfor- tőcsapat egyik tagja könnyű búdult hajó hánykolódik a nyílt várruhát vitt le neki és egy kis tengeren, oldalán pedig három bátorítás után felhozta, ember kétségbeesetten integet. a kis hajó személyzetének két Nyomban kifutott a határőrség tagját> még a mentőcsapat meg- egyik mentohajoja, es sikerült a , több mint nyolcórás kapaszko- érkezese előtt elsodorta a tendástól hol tfáradt embereket csó- ger. (MTI.) nakba emelni. A megmentettek ' azonban elmondták, hogy társaik a gyors irányváltoztatástól felborult hajó belsejében vannak. Szinyica mérnök-kapitány, a mentőcsapat parancsnoka búvárruhát öltött és a mélyben 40 percig kutatva, megtalálta azt az ajtót, amelyen biztonságosan bejuthat az alsó fedélzeten lévő öt emberhez. A kapitány két tengerésznek oxigénpalackot és álarcot adott, azok a felszínre másztak, két másik tengerészt pedig lebocsátott kötélhágcsón húztak fel. LegneOLIMPIAI HÍRADÓ Napról napra nagyobb forgalmat bonyolít le a tokiói repülőtér. Szerdán reggel érkezett meg a holland csapatot szállító DC—8-as repülőgép, fedélzetén 115 versenyzővel és 12 kísérővel. A gép megérkezése után rövid keresztelési ünnepség zajlott le a repülőtéren. Ichiro Kono, a japán olimpiai miniszter a KLM igazgatóságának kérésére vállalta a keresztapái tisztet. A gépet az újkori olimpia megalapítójáról Pierre de Couber- tinről nevezték el. * Kedden, a késő esti órákban érkezett meg Tokióba az osztrák csapat 74 résztvevővel, s befutott a német csapat második csoportja is, 133 nyugatnémet versenyzővel, közöttük atlétákkal, evezősökkel, vívókkal, ökölvívókkal, súlyemelőkkel és vitorlázókkal. Megérkezett Monaco „egyszemélyes” csapata is. * Az indonéziai versenyzők részvétele körül még mindig nem tisztázódott a helyzet. Indonézia csapata Maladi sportminiszter vezetésével megérkezett Tokióba, s azok a sportolók, akiket a Ganefo-játékokon való részvétel miatt az atlétikai és az úszó nemzetközi szövetség kizárt az olimpiáról - nem az olimpiai faluban, hanem a városban laknak. Maladiék változatlanul bíznak abban, hogy „megenyhül” a két szövetség elnöksége.- Különösnek tartom az indonéz csapat vezetőinek makacs viselkedését — mondta N. M. Souelem, az Egyesült Arab Köztársaság csapatának egyik vezetője. - A mi versenyzőink közül is igen sokat érintett az eltiltás, s azokat az atlétákat és úszókat, akikre ez vonatkozott, nem is jelöltük az olimpiai csapatunkba. * A bolgár olimpiai bizottság végleges választ adott a nemzetközi röplabdaszövetségnek arra a döntésére, hogy az olimpiai kosárlab- däforna mezőnyében megüresedett 10. helyre Bulgária csapatát hívta meg. A bolgárok összeállították csapatukat, s szerdán már el is utaztatták Tokióba. A nemzetközi szövetség táviratban mondott köszönetét a gyors és sportszerű intézkedésért. Megkezdődött a szüret — A szántóföldi művelésre nem alkalmas domboldalakat erdősíti és gyümölcsössel telepíti be a teveli Kossuth Tsz. A közeljövőben 130 holdat fásítanak és 10 holdon szőlőt telepítenek a szövetkezetben. — Talált tárgyak: Találtak három férfikerékpárt. Igazolt tulajdonosuk a Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitányságon, Várköz 4. veheti át. _ /í- A megye 23 takarékszövetált I.' í! A szovjet olimpiai bizottság igen érdekes tartalmú, angol nyelvű füzetet ad ki az olimpiai faluban. Ebben a filzetben szovjet edzők és verseny- ! , . zők mondják el véleményüket, jós- akik e tarsasutazassal jutalmaz— Nagyszabású szüreti báli rendezett a KISZ-szervezet Gyulaion. A fiatalok feldíszített kocsikon, népviseletben vonultak fel, maid este műsorral kezdődött meg a bál — írja Hódor József levelezőnk. — Tegnap délelőtt kitűzték a dombóvári kesztyűüzem alapjait és délben már a kubikosok léptek munkába, megkezdték az üzem építését. — Negyven kisipari szövetkezeti dolgozó indult el tegnap ötnapos csehszlovák—lengyel társasutazásra. A költségek jelentős részét a szövetkezetek fedezik, latalkat az olimpiáról. A szovjet atlétacsapat főedzője, Gercsikov kifejti, hogy hatalmas harcra van kilátás az olimpia atlétikai számaiban a szovjet és az amerikai versenyzők között, a harmadik helyre — az atlétikában — a német csapatot várja. László Margit és Rád na i György ária- és dalestje TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11. 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd. Béla tér 1. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. Az elmúlt évek során sok kiváló ség szenvedélyes tüze izzik, és át- énekes járt Szekszárdon és aratott forrósít minden hangot, aki áraszt- szép sikert. A hétfő esti hangver- ja magából a muzsikálás átszelle- seny után nehéz helyzetben van a műit boldogságát. Ezért vált a kö- krónikás, mert úgy érzi, hogy az zönségből lelkes tábor, a kritikusakkor leírt dicsérő, szép szavak bál rajongó csodáló, mind »megkoptak, elfakultak. Az es- Az est másik szólistája, Radnai ten fellépő László Margit szép György szép hangjával, kitűnő hangjáról, hangszerszerű techniká- megjelenítő készségével megérde- wlvluljcl járói, kulturált formálókészségéröl, melt sikert aratott. A zongorakisé- ' g^^szlrdi TIT-klub!' szép kiejtéséről lehet elragadtatás- retet ellátó Érsek Mária ezúttal _ ' sál beszélni, de akkor még semmit adós maradt a tőle már megszokott I — A regölyi Népakarat Tsz sem mondtunk róla, mert mindez gondos felkészüléssel. , kenderterméséből eddig 39 vagon tók élenjáró dolgozóikat. HIRDETMÉNY. (Személyi igazolványok kicserélésével kapcsolatban.) A Tolna megyei Rendőr-főkapitányság felhívja azon személyek figyelmét, akiknek a személyi igazolványuk érvényességi ideje 1964. évben lejárt, vagy lejár, és személyi igazolványukat még nem cseréltették ki, hogy a hátrányok elkerülése végett az illetékes rendőri szervek idézésére az idézé ? ben megjelölt helyen és időpontban pontosan jelenjenek meg. Tolna megyei Rendőr-főkapitányság — Pedagógusok továbbképző tanácskozásának színhelye lesz október 1-én, csütörtökön a olyan természetes nála. Az első számok után az tűnik fel legelőször, hogy milyen könnyed, hajlékony a hangvétele, milyen egyszerű, pózmentes az előadásmódja. Az egymást követő számok állandóan változó, új, és új arcát mutatják, és nehéz kiemelni közülük az emlékezetesebbet. A bensőséges gyöngédséggel énekel Brahms-dalokat jegyezzük meg, vagy a pajkos Rosi- nát, a kacér Philin könnyed, virtuóz áriáját, vagy a szerelmeséért önmagát feláldozó Gilda portréját? Talán ez a döbbenetesen szép Gil- da-kép marad velünk. László Margit nagy énekes, de mindenek felett nagy művész, akiben a szépHUSEK REZSŐ I nal szállítottak el. A leszállított Mansfeldi borsét szaporítottak Iregszesxicsén Először szaporították el a I mázsánként a kísérleti állomás. Mansfelder grün elnevezésű német borsófajtát az iregszemcsei növényfajta-kísérleti állomáson. A fajtisztaságra a legszigorúbb gondossággal ügyelve, hét holdon termesztett mansfeldi borsó 9 mázsa átlagtermést adott, s a felárral együtt 736 forintot kap érte kenderből mindössze 43 mázsa volt a másodosztályú, a többit első osztályú minőségben vették át. —i A dombóvári középiskolák diákjai részt kértek az őszi betakarítási tennivalókból. A két középiskolából Dalmandra 150, Szakcsra pedig 50 diák utazott, s nyújtott segítséget a kukorica betakarításánál. kezeiének betétállománya az idén 40 millióról 58 millióra emelkedett. Közülük a bátaszéki 3,4 millióval, a zombai 2 millióval, míg a dunaföldvári 1,7 millióval emelkedett az idén. járás FELHŐS IDŐ, ESŐ NÉLKÜL Várható időjárás ma estig: átmeneti felhősödés, eső nélkül. Napközben kissé megélénkülő északnyugati szél. Reggeli párásság, köd. A hőmérséklet alakulásában lenveges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—23 fok között. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.40: Iskola-tv. Kémia. 17.43: Hírek. 17.50: Házunktája. 17.55: Hol volt, hol nem volt... 18.30: A jövő hét műsora. 18.45: A sebes folyók mentén. Kínai kisfilm. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Nemzetközi étlap... 20.10: Senki nem tud semmit. Csehszlovák filmvígjáték. 21.25: Kis koncert. 22.00: Tv-híradó. Jól sikerült a KGST szárazborsó kisparcellás fajtakísérletek ben szereplő Hadmerslebener grün, ugyancsak német eredetű szárazborsó termesztése: 12,88 mázsányit adott egy holdra átszámítva, túlhaladva a szovjet, a j megbízottai megérkeznek Moszkvá- román, a csehszlovák és a ma- ba, hogy a szovjet kormánnyal jegy-> gyár szárazborsó-fajták hozamát. I verszüneti tárgyalásokat kezdjenek, 1964. október 1., csütörtök. A Nap kél 5.43 órakor, nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 0.11 órakor, nyugszik 15.57 órakor. Névnap: Malvin. * 50 éve, 1914. október 1-én nyitotta meg kapuit a debreceni tudomány- egyetem. * 20 éve, 1914. október l-én Horthy