Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-07 / 235. szám

J3G4. október 7. fOLNA MEGYEI NEPÜJSÄ0 5 Hol téveszthette el az utat? I 13 több oldalas jegyzőkönyv- lett mennem, megbüntettek. Két 1-------------------------- ben csupán hónapig voltam tanácselnök. Meg­n éhány sor foglalkozik velük. A választottak, mégis le kellett vezetőség úgy határozott, hogy mondanom mert felsőbb helyen azokat a tagokat, akik munkáké- nem én voltam a jelölt. Hát te- pesek. de nem dolgoznak, meg hettem róla. hogy megválasztot- kell bírságolni és tőlük minden tak? kedvezményt meg kell vonni. (A tágas előszobában beszélget- Ezek a tagok, névszerint Kovács tünk. a volt orvoslakás előszobá- József. Dömény János. Mányoki jában. A hosszú épület öt ablaka Lajci. Pongrácz István. Mind- az utcára néz. Nagyok az abla- össze négy ember. Egy ekkora kok, de a zárt spaletták kívülről tsz-ben. mint amekkora a kivá- rideggé, különállóvá és komorrá lóan működő és gazdag pálfai teszik a házat, amely mintha al- Egyétértés. ez a négy ember nem kalmazkodna új gazdája lelki­sok. Mégis, kiközösítetnek lenni, világához. Az előszobában fél­nem valami kellemes érzés. Ki- homály és vibráló idegesség, félék lehetnek? Lázár István fő- Régmúlt dolgok, régi sérelmek, agronómus mindegyikről mond De van-e ember, akit soha nem rövid jellemzést. Talán Mányoki ért igazságtalanság? Nincs. Vi- Lajos a legizgalmasabb képlet, szont az emberek nemcsak élni, Tanácselnök is volt. mondja róla felejteni is tudnak. Mányoki La- a főagronómus. jós. mintha nem akarna felejteni. — Nem akarjuk vallatni. Ki- Sőt. szinte keresi az alkalmat zárólag beszélgetni szeretnénk, arra. hogy megsértődjön. De persze csak azzal a feltétellel, ha miért? Apró ügyecskék. filléres, ehhez hozzájárul forintos sérelmek útvesztőiben —• Nincs semmi takargatni va- bolyong. Eközben megvásárolta a lóm. Beszélgessünk, tessék, mire volt orvoslakást, teremnek beillő kíváncsi? szobákkal, tágas előszobával, és a — Úgy tudjuk. Pálfának maga feleségével együtt a hátsó kony­volt az első tanácselnöke. Ren- hában lakik. Nem tudom, jóvá geteg olyan emberrel találkozunk tettünk-e minden régi keletű em- mindennap, aki a korábbi évek- béri sérelmet, de nehéz elhinni, ben, esetleg osztályhelyzeténél hogy Mányoki Lajos csak a sé- fogva tudását, tehetségét nem relmek miatt vonult volna visz­gyümölcsöztethétte rendszerünk sza). javára úgy. ahogyan szerette — Most miből él? volna. Az utóbbi években viszont — Tagja vagyok a tsz-’nek, de ezeknek az embereknek a több- nem dolgozom. Olyan a betegsé- sége megtalálta helyét és sokan gém. hogy a nehéz munkát nem őszintén, szíwel-lélekkel a szó- bírom. Nem állhatok oda 10—15 cialista rend felépítésén fáradoz- ember közé. nem teszem magam nak. Az is általános tapasztalat, tönkre. Tizenöt hónapig voltam hegy a dolgozó tömegek elége- brigádvezető és annyira elfárad- dettek, az emberek politikai akti- tam. hogy este majd összerogy- vitása megnőtt. Ilyen helyzetben tam. Az idén megint akartam nemcsak furcsa, meglepő is, hogy vállalni 15 hold kukoricát. Azért, maga a volt agrárproletár és köz- hogy a kötelező munkaegység életi ember passzivitásba vonult, meglegyen. Az elnök nem adott. — Elsősorban a betegség az Azt mondta, ennyit nem lehet, oka. Epe nélkül élek. nagy vá- — De hátha beteg, akkor mi- gás van a hasamon, és már évek- ként bírt volna el a 15 hold ku­kéi ezelőtt megfogadtam, hogy koncával? o m megyek semmilyen gyűlésre, ; miféle rendezvényre. Főleg | ----NapSZámOSOkkal, t i. Az orvosok hosszú ideig L— ------—— --------------- segítség r n tudták megmondani a ba- gél. Tavaly kaptam. Egyébként j, at. Én követeltem, hogy vág- annyit foghatott az idén is min- • -:1k fel. Ideges a természetem, denki, amennyit akart. Nekem De az elvemet még ma is tartom, nem adták. Tudom, hogy miért. Még az ellenforradalom előtt volt Tavaly nyáron meghízott két itt egy tsz. ennek a párttitkára disznóm. A tsz-en keresztül ad- voltam. Észrevettem egy bizonyos tam el. Kivittem a hízókat és a árpalopást. Vezető emberek kő- tsz mázsáján 10 kilóval keveseb- vették el, és én úgy gondoltam, bet mértek. Mondtam az elnök- helyes. ha megmondom, ha erről nek, hogy ez a mérés nem jó. nyilvánosság előtt beszélek. Ak- <5 azt válaszolta, ha nekünk nem kor kezdődött. A párttitkárságból hisz, akkor ne röstellje Lajos leváltottak. A pártból is ki akar- bácsi, menjen el Dorogra, ahol tak tenni. a hízókat a vállalat átveszi. El­I _ n7 plot harp Az embert mentem. Amikor megjött a pénz, I_____Hl Cici Mail). ütés három kilo árat a két hízóból é ri. Igazságtalanság is. De akiben ^v°nta,k‘ Ife^ker<^tem’ erős a hit. az megtorpanhat mert Mert elment Dorogra ugyan, ám félre nem áll. S maga e2 vol,t a va^2- es megharagud- ezt tette. Ennyire megkeseredett? tak vám. Ezért nem kaptam ku­— Voltam földművesszövetke- koricát.(?) zeti ügyvezető is. Annak idején Mégis, miből él? szóban megengedték, hogy bort Ez a tsz úgy néz ki, hogy mérjünk Aztán jött egy bormé- jobbat nem is lehet keresni. Mi­rést eltiltó papír. De egy kikül- bői élek? Baromfival foglalko- dött azt mondta ne törődjünk zom. öt—hatszáz forintot a lá- vele. Én ehhez tartottam magam, nyomtól kapok havonta, aki És mi lett a vége? Törvényre kel- Budapesten dolgozik. — Mennyit keres a lánya? — Ezerháromszázat. — Ha abból maguknak küld 5—600 forintot, akkor ő miből él? — Hétszáz forintból talán nem tud megélni? (Talán ezzel a mondattal Má­nyoki Lajos önmaga fejtette meg saját képletét.) — Hétszáz forintból nehéz megélni. — Hazulról is visz ennivalót... Én kilencéves voltam, amikor az Apponyinál dolgozni kezdtem Nagyon szeretem a földet. Tud­tam is gazdálkodni, de hát ez a nyavalya... És nem adtak kúko- ricaföldet. Ha nem lehet csinál­ni, hát nem csinálom. Közös munkára nem megyek. Azt nem! — Milyen elképzelései vannak a jövőt illetően? I Mondja, sorolja. E!szlndiko;, 1---------—--------5---- zik Pálfarol Á m \/ékpe Panaszokról költözni. Keres valahol portási vagy éjjeliőri állást. Ez azért még nem biztos. Kertészkedni is sze­retne. Egy szakkönyvből olvasta, hogy jó üzlet baromfival foglal­kozni. Most ezzel próbálkozik. Fárasztó és céltalan a vele való beszélgetés. Vállalt volna a tsz- től 15 hold kukoricát, de nem kapott. Nem érti, vagy nem akarja megérteni, miért. Eszébe se jut, hogy a napszámosmunka tulajdonképpen kizsákmányolás. Gazdag a község, gazdag a tsz, Mányoki Lajos is jómódú ember. Talán éppen a határtalan jó­módra való törekvés idegenítette el falujától, attól a falutól, amelynek lakói ma már értetle­nül nézik azokat a törvényeket, amelyeket a hosszú ötablakos ház mögött magának teremtett. Mányoki Lajos az emberektől, a társadalomtól való elidegenedés kóresete. Kár, hogy idáig jutott. Elgondolkodhatunk rajta, hogyan és miért jutott idáig. Szekulity Péter Még egyszer « Nevelni vagy leváltani ? című cikkről 1964. szeptember 1-én a Tolna megyei Népújságban cikk jelent ,eg Nevelni, vagy leváltani? címmel a Válaszlevél rovatban. Ez 2 írás vitába szállt egy levélíróval, aki bírálta a lengyeli közös izdaság elnökét, Läufer Józsefet, elsősorban magatartása miatt, levélíró módszere olyan volt — és a levél hangja —, hogy a ódszert el kellett ítélni, és ezt a szóban forgó írásban meg is tei­lte. Ezzel a lengyeli közös gazdaság elnöke egyetértett, s később a vélíró ellen feljelentést tett, mivel állításait rágalmaknak tartja. Läufer József még arra kérte a Népújság szerkesztőségét, így hozzuk nyilvánosságra a tsz azon tagjainak véleményét is, dk szintén elítélik a rágalmazó levélírót. Kelemen András, Fá- lán Mátyás, Kara György. Fábián József. Kerekes János, Sebes­tén Ferenc kijelentik, hogy 1964. szeptember 1-én a Tolna megyei épújságban megjelent cikkben szereplő levélíró állításai nem fe­lnek meg a valóságnak, csak zűrzavart szerettek volna előidézni. A szövetkezeti gazdák kérését annál is inkább teljesítjük, mert szóban forgó írásban a levélíróval szemben, velük azonos állás- ontra helyezkedtünk. A NÉPÚJSÁG SZERKESZTŐ BIZOTTSÁGA érdeklődtem a tamási és a nagydorogi tanácson. Milyen panaszokkal fordulnak a tanács­hoz, és hogyan intézik azokat? Mindkét helyen csaknem telje­sen azonos a válasz: birtokhábo- rítási panaszok, viták vannak, amikből sajnos pereskedés is lesz néha. A szomszédok összevesznek, mert a mezsgyekaró „rossz he­lyen áll” a háztáji kertben, az­zal vádolják egymást, hogy ez vagy az elszántott egy barázdányi földet. Rossz helyen van a kerí­tés, rossz helyen áll a szomszéd fája, mert árnyékot vet ennek a veteményére, és a szomszéd nem akarja kivágni. A csirkék átjár­nak és leeszik a szőlőt, vagy a pa­radicsomot. A háztulajdonos és a lakó nem fér össze, mert a lakó­nak nem volna szabad baromfit tartani, mégis tart. Más panasz? Semmi, csak ez. De ilyen sok van. A Tamási Köz­ségi Tanács titkára, Pelcz Mihály azt mondja, nemhogy csökkenne, inkább növekszik ezeknek a „húszforintos pereknek” a száma. Az idén legalább húsz eset volt már, amit tárgyaltak. Megemlít egy igazi árnyékvitát. Talán leg­jobb, ha idézzük a „felperes” be­adványát, panaszának írásba fog­lalását. Ezt írja: „Panaszom... szemesei lakos ellen irányul, az alábbi hanyagsága miatt. Neve­zett Várhegyen közvetlen szom­szédom, a megyénk (mezsgye — a szerk.) közvetlen a Kishorhos. Annak nyugati partján oly nagy akácfa élősövényt nevel, hogy an­nak lombozata a kocsiutat telje­sen befedi, miáltal úgy a gyalog, mint a közúti közlekedést akadá­lyozza. Majd nekem pedig tetemes kárt okoz, mivel a délutáni nap folyamán három órától kezdve a háztáji földem egy jórészét el­árnyékolja. Nevezettet a bentírt sövény lepucolására már több íz­ben felkértem, de nem teljesíti, pedig ezen cselekményével nem kis mértékben árt a közforgalom­nak is, mivel esők után a kérdé­TiiuiTTTMiiiriunnmiB ses út csak nagy sokára tud fel­száradni.” Parasztember £* de a megfogalmazás arra vall, bogy jártas a hivatalos ügyek in­tézésében. Nyilván gyakorlatból. Az árnyékper, vagy fülemileper (Arany János versére gondolok) nem újkeletű. Azonban vannak új vonásai is, amelyek örvende­tesek. Feltétlenül jó dolog, hoey — Tamásiban legalább is — le­zárulnak a viták a tanács közve­títésével, határozataival. A vb-tit- kár szerint többnyire régi viták ezek, de bíróságra nem akartak vele menni az emberek, és most. hogy a tanács hatáskörébe tarto­zik az intézése, a lakosság él a lehetőséggel. Sokan tulajdonkép­pen nem is veszekednek, csak va­lóságos, vagy vélt igazukat kere­sik. Minden talpalatnyi földet ki akarnak használni; megnőtt a háztáji föld szerepe. Nem mara­kodások ezek, de ami jár, ugye, az jár. Nagydorogon viszont ma­rakodások is akadnak. A taná­cson így mondják: marják-harap- ják egymást az emberek. Négy mezsgyevitából csak egyet sike­rült a tanácsnak békésen elintéz­ni. Egy a bíróságra került, kettő pedig minden tavasszal kiújul, amikor elérkezik a vetés ideje. De maga Valahonnan jött, és valahova indulni akart. Amint kezet fogtunk, a hajszíne mindjárt be­csapott. Mindig azt hit­tem, hogy a szőke nő kézszorítása finomabb, nőiesebb, s nem ennyire férfias. Mögöttünk azon­ban nyílt az ajtó. A be­mutatkozást kissé kérő köszönés vágta ketté. — Titkár néni, ezt a papírt kéne aláírni. Az OTP másként nem fo­gadja el a részszámlát. Az ember jó negyve­nes lehetett, vagy talán idősebb. Köznapi ruhá­ján látszott, hogy rövid ideje léphetett le az áll­ványról, sürgős volt ne­ki ez a számla-ügy. Szá­mára természetes volt, a vendégnek azonban szo­katlan. hogy a fiatalasz- szonyt, az őcsényi ta­nácstitkárt nénizi. An­nál is inkább, mert szí­vesebben nevezik falun a hivatalbelieket kar­társnak, elvtársnak, időnként még az úr megszólítás is előkerül. A falusi ember ma sem túlzottan kedveli a hi­vatalt, az öregebbeknek rossz emlékeik vannak róla. Az ember elégedetten és egy aláírással gazda­gabban ment el, kettes­ben maradtunk. Tíz év alatt — ennyi idő óta titkár őcsényben Hor­váth Józsefné — való­színű, ritkán fordult elő, hogy csak másodmagá­val tartózkodott az iro­dában. p ost’I -’-'“ij-ik. Nem készítettünk szám­vetést az eltelt tíz esz­tendőről, inkább csak mozaikokat villantot­tunk fel, nem is régiek, hanem az újabbak kö­zül. — Az egész falu ügye volt szinte — mondta korábban a község adó­ügyi előadója —. s pél­da lehet arra, hogyan lehet bonyolult emberi dolgokat meleg szívvel megoldani. — H. Sanyi ügye? — futott át egy pillanatra az emlékezés a titkárnő arcán. — Magukhoz is eljutott? Nálunk tanács­ülés foglalkozott vele. Azon az ülésen töb­ben szólaltak fel. Sárkö­gyen belőle — véleke­dett a dologról dr. Má- tis Lajos. Arról szó sem esett a tanácsülésen, hogy köz­ben más is történt. Sa­nyi, a nehéz helyzetben lévő gyerek egy este ti­zenegy óra felé zörgetett Horváthék kapuján. Sír­va mondta: — Titkár néni, nem merek hazamenni. Meg­vernek, mert nem men­tem ki a répaföldre. Mit csinálhat ilyenkor egy titkár aki hivatala mellett édesanya is? — Hazavittem. Nehe­zen, haragos bizalmat­lankodással nyílt a ka­A iiikár néni zi István, az ifjúságvé­delmi albizottság elnöke tapasztalatait összegezte a következőkben: — Az jdős szülőknek nincs türelmük a későn jött gyermek nevelésé­hez... — Szomorú helyzet­ben van szegény kis Sa­nyi — toldotta meg az előbbieket Fülöp János- né tanácstag. — Tavaly késő ősszel is mezítláb láttam, néha tán éhe­zik is, mert nem törőd­nek vele. — Az egyetlen megol­dás, kiemelni a környe­zetből, ha azt akarjuk, hogy éplelkű ember le­pu. a szülők rosszul fo­gadták a beavatkozást. Persze, engem sem kell félteni — neveti el a gondolat végét. — Mert képzelje csak... Ami ezután követke­zett, azt röviden pró­bálom összefoglalni: A szülők már lefeküdtek, mit sem törődve Sanyi sorsával. Az asztalon le- takaratlanul kenyér és szalonna. — Nyugodtan le tud feküdni? — támadt az asszonyra a titkárnő. — Nem jut eszébe olyasmi, hogy esetleg valami baj érte ezt a gyereket? A szóval megtámadott a tény is, hogy még mindig vannak földviták, ha csak húszforintosak is, csöppet sem szívmelengető. Pelcz Mihály véle­ménye szerint a kistulajdonosi érzésből fakadó viták ezek. Még mindig ilyen erős lenne a kis­tulajdonosi érzés? A közösségi ér­zés erősödését szeretnénk • már tapasztalni mind gyakrabban. Persze találkozunk azzal is lép- ten-nyomon. Talán a kettő nem is zárja ki egymást a mostani idő­ben. Valószínű, hogy ezek az ár­nyékperek, mezsgyeviták az utol­só kis görcsei a régi paraszti vi­lág zsugoriságának, földéhségé­nek, rideg ellenségeskedéseinek. Az utolsók, amik még éltetik a múltat. Sz. J. asszony sértődve vála­szolt: — Hol az isten csudá­jában keressem? Nagy ez a falu. Kisérg.etés helyett inkább verést, érdemelne...! — A családtól akkor keserű szívvel jöttem el. Úgy gondoltam, való­ban csak az az egyetlen megoldás, amit dr. Má- tis Lajos javasolt: Más környezetbe vinni a gyereket. Még egyet azért megpróbálok — gondoltam magamban. Ez a próba a szokásos jegyzőkönyvi figyelmez­tetés volt. Foganatja azonban egyedül aligha lett volna több, mint a korábbi szavaknak. Kel­lett hozzá a titkár néni további segítsége. Ez annyira ment, hogy ma azt is meg tudja monda­ni, hol tartja a család a kapukulcsot. Később már egyszer sem zörge­tett. Sanyival a többi őcsé­nyi iskolás között talál­koztunk. Lóbálta a tás­káját, hazafelé igyeke­zett. — A titkár néni adta — emelte magasra a táskát. Amikor visszamentünk a tanácsházára, hogy el­mondjuk, mennyire örült Sanyi a táskának, a tit­kár nénit már nem ta­láltuk a hivatalában. Átszaladt a nemrégen jelentős társadalmi se­gítséggel épült óvodába, ahova már az előbb kel­lett volna mennie, de mi kérderősködésijnk- kel feltartóztattuk. Sz. I.-J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents