Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-06 / 234. szám

AMAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 234. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Kedd, 1864. október 6. Megnyílt az el nem kötelezett országok állam- és kormányfőinek kairói értekezlete r-rj, 2Ío: <%.;• A Tv-­Munkában a bagger Kairó (Tanjug) Gamal Abdel több mint felét képviselik. Nasz- hendra nepáli király, Burgihatu- Nasszer, az Egyesült Arab Köz- szer elnök megnyitó beszédében néziai elnök, Szalal jemeni elnök, társaság elnöke hétfőn délután a kiemelte az el nem kötelezettség Mohammed Juszuf afganisztáni kairói egyetem nagytermében politikájának jelentőségét, s e po- miniszterelnök, Ibrahim Abdul megnyitotta az el nem kötelezett litika szerepét a világban. Ezután szudáni elnök, William Tubman országok állam- és kormányfői- ismertette az Egyesült Arab Köz- libériái elnök. Massamba Debat nek második értekezletét. társaság álláspontját azon prob- " A konferencián részit vevőkul- , , , , döttségek a világ egymilliárd la- léniáikkal kapcsolatban, amelye' kosát és az ENSZ-tagországoknak két az értekezlet megvitat. Hruscsov távirata a kairói értekezlethez kongói (Brazzaville) elnök, Husz- szein jordániai király és még szá­mos magasrangú politikus, az előbbiek kíséretében, vagy kor­mányuk képviseletében. A csúcsértekezlet előestéjén több üdvözlő távirat érkezett a konferencia résztvevőihez. Töb­bek között táviratban üdvözölte Hruscsov dolgozott határozati javaslatokat, az értekezletet Johnson amerikai Vasárnap szünet nélkül érkéz- elnök, Douglas Home angol mi­után" megnyíló" kairói értekezlet tek a kairói repülőtérre a magas niszterelnök, továbbá Csou Én­eklőkéhez intézett táviratában külföldi vendégeket hozó gépek, laj kínai miniszterelnök, eredményes munkát kívánt az ér- Megérkezett Aref marsall iraki Az el nem kötelezett országok elnök, Roberto Holden, az ango- külügyminisztereinek politikai bi- táv- lai szabadságharcosak ideiglenes zottsága vasárnap délelőtt hosszú iratában rámutat: az értekezlet kormányának miniszterelnöke, vita után határozatot fogadott el olyan időpontban ül össze, ami- Mákariosz ciprusi elnök. Souvan- Kongónak a konferencián történő kor szerte a világon összefognak na Phouma laoszi miniszterelnök, részvételéről. A határozat értel- a különböző fajú, nemzetiségű, Amin al Hafez, a szíriai forradal- rnében Nasszer elnök. Tito elnök nyelvű és valiású emberek azért, mi parancsnokság elnöke, aki va- és Bandaranaike asszony, ceyloni hogy eltapossák a háborús tűz- sárnap óta a miniszterelnöki tiszt- mi^\sztcrelnök mint a konferen- fészkek parazsat, megfékezzék az séget is betölti, Ahmadou Ahidjo összehívó hatalmak képvise- eszteleneket, akik nukleáris ka- kameruni elnök, Fejszal herceg, lőj táviratot küldtek Kaszavubu tasztrófába akarják sodorni a. vi- szauci-arábiai miniszterelnök. Ma- kongói elnöknek, lágot. Hruscsov reményét fejezte ki. hogy a kairói értekezleten részt vevő el nem kötelezett álla­mok az imperialistaellenes és gyarmatellenes erők akcióegysé­gét szem előtt tartva, törekedni Moszkva (TASZSZ). szovjet kormányfő a hétfőn dél­tekezlet résztvevőinek. A szovjet miniszterelnök Jugoszlávia és az EÁK javaslata A fellobogózott hidakon és ut- fajüldöző Verwoerd-kormánnyal cákon 240 ikülöngépkocsj szállít- szemben az összes gazdasági, po­„ _, . , _ . . , ja sok-sok előzetes találkozóra a litikai és egyéb szankciókat. A e zeknek a nemes felada- mirit ötven küldöttség tag- javaslatok üdvözlik a moszkvai tornak a megoldására. jait, 3 kulisszák mögött javában atQmcsend-szerződést és az azt folyik az okmánytervezetek, ha- követő enyhülési intézkedéseket, tározati javaslatok egyeztetése és majd újabb pozitív lépésekre vitája. hívják fel az atomhatalmakat, Afrikai körökből származó ér- így követelik a földalatti atom­tesülés szerint két állam — Jugo- robbantások megszüntetését, a lenti, a Sabena légitarsasag sz^vjp és az Egyesült Arab Köz- nukleáris fegyverek további el- Csombe kongoi miniszterelnököt társaság — teljesen kidolgozott, terjedésének megakadályozását, A szállító Boeing 707 tipusu repülő- részietes és főbb vonalaiban tervezetek szerzői erélyesen síkra- gepe _ hétfőn reggel visszafordult egybevágó tervezettel lép az ál- szállnak a külföldi katonai tá­helyi i^TzJrint i^el lam' kormányfők elé- maszpontok ellen, a hadi költ­8 órakor A francia hírüsívnökség ezek a javaslatok annál is nyo- ségvetesek csökkentéséért, az így 8 orakor. A irancia mrugynoKseg matékosabbak mivel az ENSZ- felszabaduló összegeknek a fej­tagállamoknak mintegy a fele lődő országok megsegítésére for­képvíselteti magát a kairói fóru- dításáért, az atommentes övezste­Csombe gépe nem szállt le Kairóban Kairó (AFP). Mint az AFP je­szerint a repülőgép pilótája nem kapott leszállási engedélyt. Ami­kor a pilóta kapcsolatba lépett a kairói repülőtér irányítótornyával, mon. kért. Közvetve bár, de szólnak a közölték vele, hogy a leszálló pá- Ugyancsak felhívná az értekezz javaslatok arról is, hogy az lyák meghatározatlan időre hasz- lot a Délafrikai Köztársasággal ENSZ szerveiben arányosabb kép­jelenleg még kereskedő államo- viseletét kell biztosítani az afro­kat. hogy foganatosítsák végre a ázsiai országoknak. Amerikai kommunista vezető előadása Néhány évvel ezelőtt még kézierővel — csákánnyal, ásóval, la­páttal — termelték ki a földet a Dombóvár I. Téglagyárban. Ma már nemcsak a kitermelést végzi gép, hanem több száz méternyi szállítószalagon jut el a tégla nyersanyaga a présgéphez is. Ké­pünkön egyenletesen „gyalulja” a partot a bagger. Magyar párt- és kornánydeleiácié utazik a Lengyel ipköztársasiila A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság kormányának meghívására 1964. október első felében baráti látogatásra Lengyelországba utazik a Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége. A küldöttséget Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke vezeti. A Magyar Népköztársaság párt- és kormányküldöttsége e látoga­tással viszonozza a testvéri Lengyel Népköztársaság párt- és kor­mányküldöttségének múlt évi magyarországi útját. (MTI). Ünnepi felvonulás Berlinben az NDK születésnapján nálhatatlanokká váltak, és azt ta­nácsolták a pilótának, hogy foly­tassa útját Beirut repülőtere felé.' Ekkor a gép visszafordult Athén felé. Mint az AFP írja, az új fordu­lat azt jelenti, hogy — ha csak nem jön még valami közbe — Csőmbe nem vesz részt az el nem kötelezett országok értekezletén. Kairóban egyébként hétfőn reg­gel ismét összeültek, hogy kidol­gozzák az értekezlet elé terjesz­tendő ajánlásokat. Végül a kül­ügyminiszterek előkészítő értekez­lete tart plenáris ülést, hogy jó­váhagyják a bizottságokban ki­Moszkva (TASZSZ). M. Rubin, az Egyesült Államok Kommunista Pártjának vezetőségi tagja „A nemzetközi munkásosztály a kor­szerű világfejlődés vezető ereje” címmel előadást tartott a moszk­vai tudományos konferencián. Rubin kijelentette: az Egyesült Nyugat-berlini ügynökök meggyilkoltak egy NDK határőrt Berlin (ADN). Nyugat-berlini ügynökök a hétfőre virradó éjjel meggyilkolták az NDK határőrsé­gének egyik altisztjét. A gyilko­sok behatoltak az NDK területé­re egy alagúton keresztül, amelyet a nyugat-berlini rendőrség jóvá­hagyásával és tevékeny támoga­tásával létesítettek, hogy kém­szervezetek megbizásából illegá­lisan Kelet-Berlinbe csempész­szenek személyeket. Az NDK honvédelmi miniszlé-1 kenysógüket. riumának közleménye hangsú­lyozza, hogy a brutális merény­letre az NDK megalapításának 15. évfordulója előtt és röviddel az NDK kormánya és a nyugat-ber­lini szenátus között a látogatási engedélyek ügyében kötött meg­állapodás aláírása után került sor. A merénylet ismét bebizonyítja, hogy Nyugat-Berlinben az ügy­nök- és terrorszervezelek válto­zatlanul folytatják bűnös tevé­Államok kommunistáinak le kell leplezniük az amerikai imperia­lizmus cselekedeteit. A szónok a továbbiakban éle­sen elítélte a demokratikus egy­ség megszilárdítását gátló ame­rikai trockista irányzatokat, ame­lyek lelkesen üdvözölték Csen Ji kínai vezetőnek azt az álláspont­ját. hogy az amerikai választá­sok legkedvezőbb kimenetele Goldwater győzelme lenne. Ugyanezek az emberek — Csen Ji és hívei — azt állítják — fo’y- tatta Rubin —. hogy az amerikai munkásosztály, de főképpen a többségben lévő fehér munkásság elpolgárosodott. Az ő véleményük szerint az Egyesült Államokban a haladás megvalósításában a döntő szerep csak a néger lakosa ságot. főképpen a falusi nég reket illeti meg. Itt megfeledkeznek arról, hogy az országban élő húszmillió négernek a teljes egyenlőség kivívásához szövetsé­gesekre van szüksége; ­Berlin (MTI). A demokratikus Berlin legszebb részén, az új vá­rosközpontban a főváros ifjúsága hétfőn este fáklyás felvonulással ünnepelte a Német Demokratikus Köztársaság 15. születésnapját. A felvonulás este fél hét órakor kezdődött, s a lelkes fiatalok szűnni nem akaró, több órás me­nete vonult el a Német Szocialis­ta Egységpárt és az NDK vezetői, továbbá a külföldi vendégek előtt. Utána az általános német mo­torsport-szövetség és a Sport és Technika Társasága nagysikerű motor- és autókorzót rendezett a belvárosban, majd ennek végén — j már a késő esti órákban — nagy­szabású nemzetközi motorverseny . került lebonyolításra. A belvárosi ünnépségeket hét­főn az NDK nemzeti néphadsere­ge egységeinek az International filmszínház előtt rendezett zenés takarodó ja zárta be. Az ifjúság fáklyás felvonulása után Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt első titká­ra, az államtanács elnöke és Willi Stoph miniszterelnök fogadta a berlini ünnepségekre érkezett külföldi párt- és kormányküldött­ségeket. Ünnepség Moszkvában az NDK évfordulója alkalmából Moszkva (TASZSZ). A moszk­vai Kreml-színházban hétfőn a szovjet főváros közélete ünnepi gyűlésen emlékezett meg az NDK megalakulásának 15. évforduló­járól. A gyűlésen jelen volt Nyi- kolaj Podgormj és Mihail Szusz- lov. az SZKP Központi Bizott- ! sága elnökségének tagjai Viktor i Grisin. a Központi Bizottság el- ]nökségének pót agja Jurij And- \ ropov és Vitalij Tyitov, a Köz­ponti Bizottság titkárai továbbá Le^z-’csko és Rudnyev miniszter­elnök-helyettesek, valamint az a német küldöttség amelyet Her­mann Matern, az NSZEP Poli­tikai Bizottságá ak tagja, az NDK népi kamarájának első el­nökhelyettese vezet. Ott volt az ünnepségen Rudolf Dölling az NDK moszkvai nagykövete is. Ünnepi beszédet mondott Mi­hail Szuszlov és Hermann Ma­tern. Az NDK megalakulásának 15. évfordulója alkalmából a szovjet posta több ' színű emlékbélyeget <bocsátott ki.

Next

/
Thumbnails
Contents