Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-31 / 256. szám
3 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. október 3Í. E2T333I TOLNÁ! Immln MUNKiSPiBr tOl-WA MÉGYEI BIZOTTSÁGA-ÉS A MEGYEI TAyACS ÉAPJA A torkolathoz ért a Rába árhulláma A következő napokban tovább gyorsul az apadás Járdát, villanyt kap a faluszél Gyönkön az idén a községféj- lesztési alapból járdát építettek a falu két legtávolabbi részén a i Hajnal és az Erdősor utcában. A községi tanács 30 ezer forintot j adott erre a célra. A járdásítás-1 sál egyidöben megkezdték a vil- , lány bekötését is a Hajnal utcá- ] ban, ahol eddig csak petróleum- lámpa világított A villamosítás 57 ezer forintba kerül. Sokat segítenek az utca lakói és a diákok társadalmi munkában. Elvállalták az oszlopok helyének kiásását és a villanypóznák felállítását, Fürdőház utca — Szekszárd A Dráva árhulláma pénteken jutott el a magyar szakasz utolsó állomásához, Drávasza bölcshöz, ahol az ár tetőzése mintegy 20 centiméternyire megközelítette az 1948-ban mért maximumot. Ezen a szakaszon már elrendelték a másodfokú árvízvédelmi készültséget. de az előrejelzések szerint még pénteken este megkezdődik az apadás. A Rába legnagyobb részén is apad a víz. mert az árhullám már elérte a folyó torkolatát, s így hamarosan teljesen „beolvad” a Dunába. Az Ipoly vízállása Nógrádszakálnál péntek reggelre újabb 51 centiméterrel csökkent és Balassagyarmatnál tetőzött az ár, amit azonban már hamarosan követ az apadás. Kedvező meteorológiai jelentések érkeztek most Csehszlovákiából, Jugoszláviából és Ausztriából, így a következő napokban a Dráva és az Ipoly vízgyűj lőjéfcen nem várható számottevő csapadék, ami azt jelenti, hogy jelentősen gyorsul az apadás. (MTI) Sokba került a halvacsora A szekszárdi járásbíróság a héten több gépjárművezetőt ítélt el pénzbüntetésre, ittas vezetésért és balesetokozásért. A fácánkerti termelőszövetkezet vontatóját vezette ittasan Baranyai Lajos fácánkerti lakos. A bíróság 100Ö forint pénzbüntetésre ítélte és 1 évre eltiltotta a gépiárművezetéstől is. A következő perben négyen álltak egyszerre ittas vezetésért a bíróság előtt: Deák István őcsé- nyi. Futó László ózsáki, Ifjú János őcsényi és Hangya József szekszárd-keselyüsi lakos. Ez év június 20-án Özsákon halvacsorán vettek részt és jól be is iszogattak, de folytatták másnap is, közben pedig motoroztak, míg le nem fülelték őket. Szerencsére a balesetokozásig nem juthattak. A bíróság Deákot és Futót 1500— 1500 forint, Ifjút 30 napi felfüggesztett szabadságvesztésre és 500 forint pénzbüntetésre ítélte. Ezenkívül mindhármukat egy- egy évre eltiltotta a gépjármű- vezetéstől is. Hangya Józsefet 1200 forint pénzbüntetéssel sújtották. Babruskai László ez év augusztus 15-én Bonyhádon, a Zomba felé vezető úton tehergépkocsijával nem adta meg az áthaladási elsőbbséget az őt előzni akaró Schmidt József motorosnak és A Tolna megyei Talajerőgazdálkodási Vállalat, Szekszárd könyvjóváirással átvenne 100 db % köbméteres csillét, 9—12 kilogrammos kisvasúti síneket 10 kilométer vágányhosszban, valamint 1 darab 15—20 kilowattos utánfutó agregátort. Telefon: 23—34. (193) TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: 20—11, 23—61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20—10. A kiadásért felel: KECSKÉS JÁNOS Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij egy hónapra 13 Ft Index-szám: 25 069. összeütköztek. Babruskát 7 hónapi felfüggesztett szabadság- vesztésre és 600 forint pénzbüntetésre ítélték. Sokba került a figyelmetlenség Rogács József bogyiszlói lakosnak is. Motorjával túl ~”orsan hajtott ez év július 23-án a gemenci erdei úton. s utasával, Patyi Ká- rolynéval együtt borultak. Patyi- né könnyebben megsérült. Rogá- csot 1500 forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság. Tüzet okoztak a tyúkok — és a feledékenység Tegnap reggel Tamásiban Sándor Antalné — a Dózsa György utca 59. számú házban — baromfioltásra várta az állatorvost, ezért tyúkjait berakta a kamrába. Mivel a kamrában sötét volt, petróleumlámpával világított, amelyet feltett egy polcra. Utána becsukta a kamra ajtaját, az égő lámpáról pedig megfeledkezett. A lámpát a tyúkok leverték, az széttört, s a szétfolyó petróleum nagy lánggal égni kezdett. A tűz tovább terjedt a kamrában lévő szalmára, zsákokra, limlomra, majd a padlásra is. A szomszédok, majd a községbeli önkéntes tűzoltók hozzáfogtak az oltáshoz. A cseréptetős lakóházat — bár abba is belekapott a tűz — meg tudták menteni, de a kamrával egybeépített istálló és fészer zsuppteteje leégett. A tüzet okozó tyúkokat egytől-egyig sikerült kimenteni. A kár megállapítása még folyik. Baleset Simontornya Súlyos sérülést okozó baleset történt Simontornya és Cece között. Szabó László ősi (Veszprém megye) lakos a 14-es AKÖV tehergépkocsiját vezette Cece félé. Útközben a világítása elromlott, és leállt megcsinálni. E közben előzte egy személy- kocsi, majd utána egy motoros, Szántó László györkönyi lakos ment. de belerohant Szabó gépkocsijának bal hátsó részébe. A motoros az összeütközés után az árokba zuhant és súlyos sérülést szenvedett. A Földmunkát Gépesítő Vállalat azonnali hatállyal felvesz építőipari gyakorlattal rendelkező mélyépítőipari mérnököket, technikusokat, építésvezetőknek és építőipari technikusokat, érettségizett, katonaidőt letöltött fiatalokat segédmunkavezetőknek (részükre 2X3 hónapos tanfolyamot rendezünk). Továbbá tehergépkocsi-vezetőket, — kezdőt is, kotrómestere- ) két, dóserkezclőket, kenőket. | részükre 1—2 hónapos gya- j korlat után 1965. január hónapban gépkezelő-tanfolya- mot indítunk, ahol képes- ]i ségüknek megfelelően szak- j mát tanulhatnak. Jelentke- ; zés: Személyesen vagy írás- ! ban Budapest, V., Vigyázó Ferenc u. 3. Munkaügyi osztály. (155) A vizsgálat nemcsak a motoros, Szántó bűnösségét állapította meg. hanem az ittas Szabóét is. Ezért Szabó vezetői igazolványát bevonták, Szántót pedig a pincehelyi kórházba szállították, és az ügyben az eljárást megindították. — Ügyeletes orvos Dr. Bagi Emília Szekszárd, Wossinszky u. Uj orvosi bérház. Rendel: szombaton du. 5—6-ig, vasárnap de. 9—11-ig, utána lakásán tartózkodik. — Huszonnégy cipőgyári dolgozó tett szakmunkásvizsgát Bonyhádon, a napokban véget ért egyéves szakmásító tanfolyam eredményes elvégzése után. — 4 hónapi felfüggesztett szabadságvesztéssel és 300 forint pénzbüntetéssel sújtotta a szekszárdi járásbíróság Kalotaszegi János paksi kerékpárost, mert irányjelzés nélkül, egy motoros elé kanyarodott a 6-os úton, és balesetet okozott. — Harmincnégy község érte el eddig megyénkben a takarékos község megtisztelő címet. Ezzel az 1963. tavaszi helyzethez viszonyítva tízzel nőtt a takarékos községek száma a megyében. — Ünnepélyesen nyitják meg ma este fél nyolc órai kezdettel Bátaszéken a megyei takarékos- sági napokat. A művelődési házban tartandó megnyitón Szabópál Antal, a megyei tanács elnöke tart előadást. — Lermontovra emlékeznek a költő születésének 150. évfordulóUlcai ruhák — az őszi divatkollekcióból ján a szekszárdi TIT klubban. Az emlékestet a TIT, a Magyar—i Szovjet Baráti Társaság és a Hazafias Népfront közösen rendeli, előadója dr. Radó György lesz. A november 3-án este 7 órai kezdettel megtartandó ünnepségen Kormos Márta előadóművészno Lermontov-verseket szaval és a költő életéről szóló színes diafilmet vetítenek, A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.38: Hírek. 17.45: Az építőipari fiatalok problémáiról. 18.45: Magyar Parnasszus, Radnóti Miklós. 19.10: A zene barátainak. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv- híradó. 19.55: Halhatatlan melódiák. Olasz film. 21.25: Szellemi olimpia, 21.55: Tv-híradó. II. kiadás. FELHŐS, PÄRÄS IDŐ Várható időjárás szombat estig: felhős, párás idő. Lassan múló reggeli ködökkel, helyenkint köd- szitálás. Mérsékelt, helyenkint élénk keleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8—12 fok között; t1964. október 31., szombat. A Nap kél 6.26 órakor, nyugszik 16.29 órakor. A Hold kél 1.44 órakor, nyugszik 15.22 órakor. Névnap: Farkas. ♦ Húsz éve, 1944. október 31-én gyiU kották meg a fasiszták a harmincas évek egyik lenagy óbb magyar haladó költőjét, Radnóti Miklóst. — 1940-től munkatáborban sínylődött. A fasiszta- megszállás után jugoszláviai bányák- ban volt kényszermunkán. Nem sokkal a felszabadulás előtt tarkólövés oltotta ki életét. 1944. október 31-én felszabadult Haj- dunánás, Hajdudorog, Újkenéz, Tor- nyospálca, Anarcs, Gyulaháza, Nyír- kalász, Nyírtass, Petneháza, Ramocsa- háza, Kopócsapáti (ma Aranyosapáti)i Nyíregyháza (másodszor). Kiskosztüm, végig- gombos, mandzsettás ujjú kabátkával. A tweed-kabáttal azonos anyagból készült a kalap. Kiskosztüm, kötött pulóverrel, kockás sportszövetből. Újdonság a szőrmegallér, amit eddig csak téli, vagy tavaszi kabátokon alkalmaztak. Kosztüm kockás sportszövetből, alatta kis végiggombos kabátkával. A kabátka a kosztüm bélésanyagával azonos anyagból készült. I Az ÉM. Betonelemgyártó Vállalat Dombóvári Telepe 8—10 éves gyakorlattal rendelkező villanyszerelőket és lakatosokat keres felvételre. (171)