Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)
1964-10-03 / 232. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPŰJSAG 1964. október 3. MUNKASARCOK A selyemszöröde vezetője Már majdnem hat éve, hogy a személyzeti irodára hivatták a gyár egyik fiatal lakatosát. — Szentendrei elvtárs, volna-e kedve tanulni? — tette fel a kérdést Bolvári József né, a Tolnai Selyemgyár személyzeti előadója. — Igen. Miről van szó? — Segédművezetőnek szeretnénk beállítani az új szövődébe. — De, én lakatos vagyok, a szövéshez nem értek, legfeljebb annyit, amit a feleségemtől hallottam, aki szövő a textilgyárban. Még azt sem tudom, hogy a vetélőt hol teszik a gépbe. — Azért kérdeztem, hogy akar-e tanulni. Mert egy szövődéi mesternek egyrészt jó lakatosnak, szerelőnek kell lennie, de jó szövőnek is. Maga kiváló lakatos, a szövést meg majd megtanulja. Hát akkor megegyeztünk? — Azt hiszem, igen. Másnap Szentendrei János, mint segédművezető, elfoglalta új beosztását. — Már akkor kiemelkedett a többi közül — így emlékszik vissza azokra az időkre Wies- ner János művezető, aki már gyakorlott mester volt, a textilgyárból és neki csak a pamut és a selyem szövése közti különbséget kellett „megemészteni”. — Mindig kérdezett. És persze, meg is kapta a helyes választ. Pár hónap múlva beiratkozott levelező hallgatónak a textilipari technikumba, amit azóta már el is végzett. És amikor az utolsó, vidékről jött, régi selyemszövő szakember, Su- .sula Károly üzemvezető is visz- szament régi gyárába, Szentendrei elvtársat találták legalkalmasabbnak az üzemvezetői posztra. — Nem én vagyok az egyedüli, aki új szakmát tanult itt az elmúlt években — mondja. — Ma százhatvanan dolgozunk a szövődében, és talán az uj jaimon összeszámlálhatnám, hogy a százhatvan közül hánynak volt valami köze is a szövéshez, akik rövidebb-hosz- szabb ideig dolgoztak a község másik nagy üzemében, a pamutszövő gyárban. A selyem- szövésben pedig senkinek sem volt gyakorlata. Márpedig más a pamutot szőni és más a selyemszövetet készíteni. Ott legfeljebb háromezer szál „fut” a láncon, a selyemnél a háromezer az alsó határ, de nem ritka az olyan anyag, ahol húszezer szállal dolgozunk. ötvennyolcban állították fel az első selyemszövő gépeket, Lex Imre, a Szentgotthárdról, az ottani selyemszövő gyárból jött idős szakember volt az első tanítómester a szövődében. Később még két szakember jött. Ma már több mint száz gép csattog szakadatlanul a nagy teremben, és kezelőik, a mesterekkel, segédművezetőkkel és az üzemvezetővel együtt itt, az üzem növekedésével egyidőben tanulták meg a szakmát. A tervet rendszeresen teljesíti az üzem, a minőségnél még többet is adnak, mint amennyit a vállalat elvár tőlük. A terv szerint 85 százaléknak kellette lennie az első osztályú selyem- szövet arányának, ténylegesen 88—90 százalék között mozog az arány. — Sokat kell foglalkozni az emberekkel — így vélekedik a fiatal üzemvezető — ez elsősorban az eredmények titka. A versenytábla állandóan friss, nem is tudom, mi lenne, ha egy_ szer-kétszer nem írnánk ki az eredményeket. Aztán a tanulás, nemcsak nekem, hanem mindenkinek. Hat szocialista brigádunk van és igencsak figyelemmel kisérjük a tanulásra, művelődésre tett vállalások teljesítését. Szinte állandóan van itt valamilyen tanfolyam, most éppen egy művezetői tanfolyamot indítottunk be a mesterek, és a most beállított fiatal segédművezetők részére. Kellenek a szakemberek, hiszen újabb 40 gépre kaptunk ígéretet, és lehet, hogy nem is olyan sokára már kétszáz gép forog, csattog majd a selyemszövödé- ben. J. EGRI CSILLAGOK • Feldolgozta: Márkusx Lásxló Rajzolta: Zórád Ernő 14. Felkaptat a lépcsőn. Becsenget. Csoszogó léptek, kutyaugatás. — Tessék — néz végig kíváncsian az öregúr a szerelőruhás behemóton. — Mit óhajt urasá- god? — Alsó lakó — dadogta a Veréb, mert nem egészen passzol a szöveg — házkezelőségi beázás... vízszerelő... mennyezet... — Értem — bólint Hókai. — Nálam a konyhában és a fürdőHókai szájába kócot töm, kezét, lábát megkötözi, Betaszítja a szobaajtót. Körültekint. Odalép a kapcsolóhoz. Leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja, leoltja, felgyújtja a régimódi bronzcsillárt. Aztán visszamegy a konyhába. Odébbrúgja a kutyát és összeszedi, visszarakja a szerszámokat a ládájába, lecsapja a fedelét, ráül, vár... Eltelik tíz perc, eltelik húsz szobában vannak lefolyó- és nyomócsövek. Talán előbb a konyhait nézze meg. Muki ösztönös gyanakvással figyeli, amint az idegen a mosogató mellé helyezi a ládáját, és egy nagy blitzfogót, franciakulcsot, vésőt, kalapácsot, forrasztó lámpát, kócköteget, fakalapácsot, apró szerszámokat rámol ki belőle. Aztán megereszti a csapot, meggyújt egy gyertyacsonkot, és nyögve a mosogató alá bújik. — Vizes — tápászkodik fel nemsokára. — A fal vizes. Totál megrohadt az ólomcső. Nézze meg, ha nem hjszi — nyújtja, a gyertyát Hókainak. — Skandalum — jegyzi meg az öregúr, és leguggol. A fakalapács lecsap, és Hókai a földre rogy. De ebben a pillanatban már támad Muki is. Némán. Nem csahol, nem kér segítséget. Ez az ő harca. Eszeveszett düh lobog szemében. Mintha acélrugó lökné kis testét, olyan magasra ugrik. Hegyes fogai belemélyednek a merénylő kezébe. Veréb felkiált, és a kutyát a kalapácscsal együtt a falhoz vágja. A rettenetes ütéstől az állat elkábul. Ott vonaglik eszméletlen gazdája mellett a konyha kövén. Veréb pillantása a szennyesládára téved. Fedelét felrántja, széthasítja egy ing alját, bepó- lyálja a sebet a csuklóján. Aztán perc, sehol a doktor úr! A Veréb nyugtalanul vinnyog. Mi lesz a pénzével?! öt akarja átverni az ügyvéd úr? Az ő szemét kiszúrja rongyos kétszázzal, megvárja, míg elmegy, idejön, és elviszi a szaj- rét?! Mire fájhat a foga? Csakis arra a sok műszerre, ott a szobában. Hát abból nem eszik! A Verébből még ő sem csinálhat bazári majmot. Agyát elönti a düh. Nála szokatlan fürgeséggel ront be a szobába. Tompult értelmét felszítja a bosszúvágy. Egymásra húz két szőnyeget, hogy felfogják a zajt. Odacipeli a munkapadról, leakasztja a falról a műszereket. Rójuk ugrik. Szöges bakancsával tapodja az érzékeny szerkezeteket. Aztán neki a Mukátornak! Állati örömmel szaggatja le a huzalokat, lapítja szét a finom tekercseket, ellenállásokat, zúzza porrá az elektroncsöveket, tranzisztorokat, kondenzátorokat; Tíz pere múlva elégedetten néz szét a csatatéren. Rom, roncs, zúzalék minden. Lábánál elpusztítva ott hever egy rendkívüli képességű ember egész életműve. Veréb ráérősen kiballag a konyhába. Kioldja a még mindig ájultan fekvő Hókai kötelékeit, szájából kiveszi a tömést. Gondosan ellenőrzi, hogy az ablakok csukva vannak-e, majd odalép a gáztűzhelyhez, és kinyit minden csapot. Aztán a ládával a hóna alatt kilép a lakásból. Bezárja az ajtót. A kulcsot az utcán bedobja az első csatornanyílásba. Meggyorsítja lépteit, felszáll egy tizennyolcas villamosra. Ládáját kint hagyja a peronon, helyet keres a kocsi belsejében. — Engedd leülni a bácsit — int a kisfiának egy asszony. — Egész nap nehéz munkát végez, biztosan elfáradt. És látod, — vonja ölébe a gyereket —, még a kezét is felsértette szegény. Veréb morgott valami cifrát, és lezöttyent. Ég a seb a csuklóján, szűk koponyájában újra gyülem- lik a gyilkos harag megbízója ellen. Hát már ilyen finom úriemberek is megszegik a zsivány- becsületet?! Pedig az ügyvéd úr igazán nem önszántából maradt el a randevúról. Már kora délután beült a Kürtöskalács presszóba, a kirakat mellé ahonnan figyelhette a Hó- kai-lakás ablakát. Egymás után itta a feketéket, és növekvő izgalommal várta a jelzést. A szomszédos mellékutcában parkoló másfél tonnás kis tehertaxi sofőrje pedig az ő hívását várta. Elő volt készítve minden. És ekkor jött a vis major. Váratlan, heves vesegörcs képében. A doktor utriusque juris ápolt, pirospozsgás képéről szempillantás alatt lefogyott a derű. — Papa — kiáltotta az ijedten hozzásiető felszolgáló kisasz- szonynak —, papaverint gyorsan! — Azt nem tartunk, kérem. — Orvos van a közelben? — Itt a házban, az első emeleten. Nőgyógyász. .— Mindegy — sziszegte az ügyvéd úr, és nyögve indult a kijárat felé. Törődött is most azzal a hármas fényjellel, amely éppen ekkor villant fel a Kokilla utca 7. számú ház egyik első emeleti ablakában. Bűnözni lehet józanul és részegen, hideg fejjel, vagy szenvedélytől korbácsoltan, de vesegörccsel — soha! ÖRÖM — BÁNAT — REMÉNY — Ilyen hírrel mindig szívesen látott vendég vagy — rázta meg az őrnagy Ditró kezét. — Scher- lock Holmes kismiska hozzád! Aranka! — kiáltott a feleségének. — Géza van itt. Főzzél nekünk égy jó erős feketét. Jó? És hozd be, légy szíves, a névnapi dóridéból megmaradt törkölyt is. Ünnepiünk; (Folytatjuk) X AGYARUL / BESZÉLTEK! í AZ EG//K" V RABJUK KO.
