Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-25 / 251. szám

Pál Rózsa, maneken szerepet rögtönöz.

Hétköznap van Simontornyán. A Siót átívelő híd mögött komoran áll a Bőrgyár. Vigyázza a tájat. Kívülről, mintha mozdulatlan lenne. Bent émelyítő bűz, festékszag, elkészült bőr kellemes illata keveredik. Gépek csattognak, bőrrel megrakott kocsik futkároznak.

A műhelyben gépmonstrum nyújtózkodik, Bíró Andrásné, gépkezelő bőrrel tömi az éhes gép száját.

Ez egy fotócellás spriccelő gép — magyarázza Csapó Jánosné főművezető. — Előnye, hogy akkor szórja a festéket, amikor a bőr a szórófejek alá kerül.. így sok festéket mentünk meg.

Csillognak a bőrök. Feketék és sokszínűek. De az aggály előtolakszik. Ezékből a bőrökből cipők készülnek és a cipők télen kifehérednek. Csapóné így védi a gyárat: „Azok a cipők biztosan nem az itteni bőrből készülnek!” Elhiszem.

A vegyesipari vállalat szűcsműhelyében varrógépek zakatolnak, nagy zsákokban millió apró prém. Egy. két. három négyzetméteresek. Sziszifuszi munka. Ezekből az apró bőrökből, nyérc fejekből és lábakból bundát készítenek.

— Tizennyolcezer forintba kerül körülbelül egy ilyen nercbunda — magyarázza Szabó László üzemvezető. — Az egész prémből készült nercbunda ára körülbelül 120 000 forint.

Az apró prémek széles csíkká állnak össze, a széles csíkokból még szélesebbek lesznek, aztán beléjük mar a szabóolló és amikor elkészül a bunda, csak a gyakorlott szem tudja megállapítani: sokezer kis darabból készült.

— Készítünk mi más bundát is — mondja Szabó László és hogy a látvány még gyönyörködtetőbb legyen Pál Rózsa már fel is vette a bundát. Porca Miklós szűcsmester igazít még rajta es rákerül az árcédula. Irány a Corvinba, vagy Szekszárdra?

*

Az eső a levegőben lóg és mintha a maga külső komorságával ezt várná a művelődési ház is. Vidám gyerekcsapat lódul be a művelődési ház kapuján. A könyvtárba emennek. A művelődési házban kopácsolás, fűrész- hang. Varga István és Kántós György asztalosok falemezzel az előteret burkolják.

— Eddig száznegyvenezer forintunkban van a művelődési ház felújítása — mondja Sziládig István gazdáságvezető — de megéri.

Az asztalosok büszkén mutatják a feljárót. Nagyon szép. Erre valóban ráillik a fővárosi jelző.

Visnyei László főagronómus bőrlemberjackja szétnyílik, de alatta ott a magasnyakú pulóver.

— Ebédért voltam — magyarázza és mutatja az üveget. Legényember. A Kossuth, irodaházában van egy szobája. A bútor régies, de a sarokban ott all a televízió. És az ágy fölött egy par bokszkesztyű. Valamikor öklözött, de most erre nincs ideje. Most lábalt ki a tüdőgyulladásból, de már nagyon vágyik a mezőre.

A Kossuth majorjában telt hasú. sárguló kukoricagórék sorakoznak. Az utolsóra most rakják rá a cserepeket, mert felülről töltötték, hogy minél több férjen bele.

— Nem panaszkodhatunk a kukoricatermésre. — mondja Visnyei László. — Jó közepes a termés.

Az utcákon latyak, alig szivárognak az emberek. Hétköznap van Si- montornyán. Munkás, építő hétköznap.

Szalai János Foto: Erb János

Gyermekcsapat a művelődési ház előtt.