Tolna Megyei Népújság, 1964. október (14. évfolyam, 230-256. szám)

1964-10-17 / 244. szám

t VÉRE/M/RA fGER ELES/K, ,R/RC5 TÖßßE ETTERALL AS. FSAKKOR MAOYARORSZÁőOT B£/ARATJA A TŐRTE/YETE/i A RA/OTTAK KÖREVE BE. A KAPU MEG RY/TVA Áll. KEKEM EERT/AK KfllfRKK. /RKÁBB KÉVÉS OROSZT ÁR, \ ///RT SOK Ky/JÍ., /TT 1 M/RDERK/A RAZAJAT VED/, ESKÜSZÖM,' ROOT A VAR ES efKo/zt/RK. ' AZ ORSZÁG VEDET ME^E TORD/TOM MKYOER fRO/IET. FSK//SZÓ/T, RÚGTA VÁRAT P06AA/TKEZRE Jl/TR/ RÉM ERGEDEM. SEM ERÓ, SEM V TÖRTET y MEG REM EETEMT/T. SEM RÉRZ, SEM /GERET MEG RÉM TÁRTOR/T. A VAR fETAűASÁRÓT SEM SZOT RÉM EJTEK, i SEM SZOT REM RATTGA TOK. \ /STEM TASZ/TSOR Eí, \ Ra eskümet meg v\ NEM ÁTTARÁM. KA VER KELL, VfRREL. KA ETET,KEIL, ELETTET ES MOST \ ESKÜDJETEK/ TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1964. október 17. Város a hamu alatt San Jósé tragédiája Az éjszaka San Jósé városának nem hozza meg a kívánt nyugal­mat. A következő nap pedig ugyanolyan lesz, mint az előző, tele kínlódással és szenvedéssel. így élt Costa Rica fővárosa nap, mint nap, tavaly március 13. óta. Állandóan szállingózik a hamu, a piszkosszürke, minden pórust betömő hamu. A majdnem négyezer méter magas Irazu vul­kán fújja magából, az egyetlen vulkán az egész világon, amelynek ügyével külön miniszter foglal­kozik, működésének következmé­nyeivel pedig az orvosok egész serege. Ä hamu esik, mint az őszi eső. hullik az emberekre, tönkreteszi az ültetvényeket, be­tömi a gépek apró nyílásait és azok használhatatlanokká válnak. Az Irazu majdnem húsz évig nyugodt volt. Belsejében néha fel- morajlott valami, ilyenkor az em­berek mosolyogva megállapítot­ták, hogy az „öreg” még mindig nem alszik, mert korog a gyom­ra. Tavaly március 13-án azon­ban kitört, délután egy órakor sűrű felhő emelkedett föl krá­teréből, fekete, gomolygó füst és nagy magasságban a város felé vette irányát. — Majd megúnja az öreg — mondogatták az emberek. Kez­detben még érdekes is volt, hogy hamu esik az égből, de néhány nap múltán már unalmassá vált. Két hónapra rá San Jósé, Közép- Amerika legtisztább városa a leg­piszkosabb lett. A repülőteret be­zárták, a pilóták ugyanis a sűrű felhő miatt nem tudtak leszállni, amellett a hamutól bedugultak a repülőgépek motorjai. Tavaly jú­liusban a városi toronyóra is megállt. A postán, a bankokon és a szállodákon elhelyezett órák is sztrájkba léptek. A város környékén zöldellő legelők elszür­kültek, az Irazu lejtőin kiszárad­tak a szőlőskertek. A jószág nem talált fűre, mindenütt csak hamu volt. Costa Rica kormánya, hogy mentse a menthetőt, elrendelte az egész jószágálomány léVága- tását. Az anyagi kárt több száz­ezer dollárra becsülték fel. A hamu pedig tovább hullik. Számítások szerint decemberig a fővárosra több mint 12 000 ton­na hamu hullott. Még több esett a Revendato folyó mentén, talán a nedves levegő miatt. December 9-én a folyó áttörte a lerakodott hamuból képződött gátat és el­öntötte Taras falut. Sok ember megfulladt, 500 család pedig haj­lék nélkül maradt Amikor Taras falu eltemette halottait, az Irazu is megszűnt működni. Az emberek a nemzeti gyász ellenére is mosolyogtak, azt hitték, hogy hosszú idő után elérkezett a tavasz. Nekiláttak a tisztogatásnak. December végén azonban újra elkezdett hullni a hamu. Az idén januárban egy moziterem teteje beszakadt a ráhullott hamu súlya alatt. Sok más épületet is ha­sonló veszély fenyeget. Az embe­rek minden bajukért a tűzhá­nyót okolták. Ha otthon volt va­lamilyen baj — a tűzhányó miatt volt, ha valakinek a feje fájt, a hamu miatt volt. A hamu mindent belepett: a járdákat, az utakat, a veszteglő gépkocsikat. Az emberek orrukra szorított zsebkendővel járnak kint, a nők állandóan kendőt hordanak. A lakások is tele van­nak korommal. A kórházban a műtőterem ablakára nedves ruhát raktak, hogy felfogja a hamut, de még így is bejutott. Aki csali teheti, elköltözik a fővárosból. A kézműipar azonban virágzik. Az órások nem győzik a munkát. A kereskedők nem tudnak elég hajmosószert rendelni, a gyógy­szerészek pedig alig tudják már szemcsöppekkel ellátni a lakos­ságot. A városban működő seprű­készítő üzemet ki kellett bővíteni, tulajdonosa mégis Argentínában akar vásárolni seprőt. A hamu pedig még mindig hul­lik. A kráter közelében a tudósok egész hada dolgozik. Méréseket végeznek és csóválják a fejüket Ott van az egészségügyi minisz­ter is és San Jósé kormányzója is igen gyakran meglátogatja őket. A napokban kijelentette, bár már történne valami, akár egy földrengés is, az emberek sokkal könnyebben elviselnék. A hamu pedig csak hullik, ál­landóan, nap nap után. Már több mint tizennyolc hónapja. Szüts latrán: • • •• a mos am — Dokumentumregény — A tranzakcióhoz én adom a pénzt. Legyenek szívesek nekem holnapig az összes részvényt — amilyen áron csak lehet — be­szolgáltatni. Ha megszerezzük az ötven százalékos többséget, miénk az új magyar kincs. Haszon lesz, arról kezeskedem. Müller dr. a segítségünkre lesz. Ha valami problémájuk akadna, hozzám for­Balás egyszerűen félretolta az okvetetlenkedőt, berohant az iro­dába. Amióta itt járt, egészen megváltozott a bánya környéke. Az irodaépületben modern búto­rok, központi fűtés, cementlapok­kal lekövezett folyosók fogadták. „Mint egy igazi üzem” — állapí­totta meg jóleső érzéssel. A tit­kárságon Müller doktort kereste. A titkárnő kijött és közölte: a vezérigazgató úr foglalt, jöjjön EGRI CSILLAGOK • Feldolgozta: Márkusz László Rajzolta: Zórád Ernő dúljanak. A tőzsdén már intéz­kedtem, hogy a legalacsonyabb árra verjék le a bauxitrészvények árát. El kell híresztelni, hogy nincs Magyarországon alumínium­érc, az emberek értéktelen papí­rokat vásároltak. Az üzlet — ezt önöknek is látniuk kell — milliókkal kecsegtet... Balás Jenő mit sem tudott a titkos tárgyalásokról, a saját dol­gát intézte. A hét végén Gántra utazott. Elhatározta: utána néz annak, amit Virágh panaszolt. Egyszerűen nem értette a dolgot, valójában nem is hitte el. Hi­szen Tetétlenivel és Müllerrel kö­tött — és írásban is rögzített — megállapodása úgy szólt, hogy a bauxitércet kitermelik, itthon fel­dolgozzák, vagy ha ez nem megy, abból olyan szerződést kötnek va­lamelyik szomszédos országgal, Jugoszláviával, vagy Romániával 1— esetleg Csehszlovákiával —, hogy áram birtokában feldolgoz­zák a bauxitot és visszaküldik félkészgyártmányként. Ez a mun­ka is legalább százezer ember­nek teremtene munkát, kenye­ret, megélhetést Magyarországon. Párolgó gőzölgő földek mellett vezetett útja Gánt felé. Amikor a bánya területére ért, egy isme­retlen ember megállította. — Uram, nincs meghatalmazá- rsom, hogy önt a bánya területére L beeresszem! holnap dél körül. Balás ránézett, beharapta a száját, vett egy mély lélegzetet, aztán benyitott a ve­zérigazgató ajtaján. Bent német nyelven folyt a társalgás. Szem­üveges, vörösképű férfi magyará­zott éppen ötvenhat jelenlevőnek. Balás az íróasztala mögött ülő Müllerhez fordult. — Miért bocsátották el az em­bereimet? — kérdezte. Müller nyelvével szája szögle­tét nyomogatta. — Azt hiszem Balás úr, hogy önt semmi sem jogosítja fel, hogy nekem kérdéseket tegyen fel. Az igazgatóság rendelkezése értelmében a bauxit kitermelése a jövőben csak a felszíni kiter­melés és szállítás munkáját fog­lalja magában. A német Lauke- Werke cég megvásárolta tőlünk a bauxitot és mi pontosan eleget teszünk szállítási kötelezettsé­günknek. Itt van egyébként Schö- necker úr, a német cég megbízott­ja, aki megerősítheti, amit el­mondtam. Feldolgozásra nincs mód, örülnünk kell, hogy egyál­talán megveszik a nyersanyagot. De, kérem szépen, mi indította önt arra, hogy bányánkat felke­resse? Tudtommal önt kifizet­tük, s igényei a Bauxittal kap­csolatban idejét múlták. Á — Micsodáztak az én igénye­im? — Balásban a düh forrpont felé közeledett Ökölbe szorított kézzel, lassú léptekkel közelített a beszélő felé. — Úgy értettem, hogy Önnek nincs keresnivalója nálunk. Anya­gi ügyeinket elrendeztük. Ameny- nyiben újabb mezőt talál, újra köthetünk megállapodást — ha­darta Müller. — Látom, rosszul érzi magát. Ha akarja, kikísérte­tem. Csengetett. Altiszt jött be, el­vezette a mérnököt. Otthon, Pesten levél várta az üres lakásban. Ilonka írta. „ ... Sajnos, nem tudok mellet­ted maradni. Te mindig többre értékelted a kutatásokat, saját magadat, mint engem és a gyere­keket. Ne haragudj, de el kell válnunk... Talán még sikerül helyrehoznom az elrontott életet. Szeretlek, de nem bírom mellet­ted ezt az életet. A gyerekeket leviszem szüléimhez. Sajnos, én nem bírom már a nélkülözést, a pénztelenséget. Ha volt is pén­zed, szertelenül bántál vele.. > Téged mindig elszólít valami messzire, álmokat kergetsz... A válópert majd én beadom. Ne gördíts akadályokat egy olyan vi­szony félbeszakítása elé, aminek úgy sincs értelme.” Balás háromszor elolvasta a le­velet. Aztán fogta kabátját, le­ment egy vendéglőbe. Bort kért. A pincér udvariasan letette eléje a palackot, de mindjárt kérte a. pénzt. Balás akkor nézett végig ma­gán. Gyűrött a kabátja, piszkos az inge. Két napja nem borotvál­kozott. Senkije és semmije nincs; Éjfélkor felkelt, ólmos fáradt­ság nyomta. Taxiba ült és Abzin- ger címét adta meg a sofőrnek, PAKETTÖBBSÉG CHORINÉK KEZÉBEN A Bauxit Tröszt hatalmas szür­ke épülete, első emelet. A maha­góni bútorokkal berendezett, pi­ros bársony fotelokkal zsúfolt tárgyalóteremben dr. Müller ve­zérigazgató idegesen járt fel és alá. Weingonbertől megrendelték az italt, Gundeltől a szendvicset. A vezérigazgató mindent szemé­lyesen ellenőrzött, a tálakat, a poharakat, de semmivel sem volt megelégedve. Néha az ablakhoz lépett, le-lenézett a hóborította utcára. — Nem jönnek — ismételte el már huszadszor Borkainak, titká­rának. — Hol késhetnek? — Uram, Chorin őkegyelmessé- gétől nehéz megkövetelni a pon­tosságot .;. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents