Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-10 / 212. szám
8 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1964. szeptember 10. :|3EDCQ: MEGYEI R &IK*?*** ^^lAllSTA MUNKÁSPÁRT TOLNÁ MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Dr. Aldo Martini olasz rákkutató előadása Szekszárdon Dr. Aldo Martini Arezzo-j rákkutató szerdán délután előadást tartott a szekszárdi kórházban a rákkutatási kísérletekről. Az olasz rákkutató egy prágai orvoskongresszusról útban hazafelé, megszakította útját Szekszárdon. Az előzményekhez tartozik, hogy a kórházban valamelyik külföldi lapban olvasták az olasz rákkutató cikkét, felfigyeltek rá, s ennek alapján hívták meg. Dr. Aldo Martini több, mint egy évtizedes kísérletezés után ki tudja mutatni a rákbetegség kórokozóját. A szekszárdi kórházban be is mutatta módszerét, s kitenyésztette a kórokozót. Ez azt jelenti, hogy eljárásával kimutatható, ha a szervezetben rosszidulatú daganatos folyamat van. Azt azonban nem lehet kimutatni eljárásával, hogy a szervezet melyik részében van a folyamat, az e témáról szóló előadását nagy érdeklődéssel hallgatták a kórház orvosai. Az olasz vendéget a kórház nevében dr. Balogh József főorvos üdvözölte. Palánki diákok a mezőgazdasági kiállításán A Palánki Mezőgazdasági Technikum középfokú tanulói a nyári összefüggő szakmai gyakorlaton keresett pénzüket az osztálypénz- tárba tették, s most ebből utaznak el az Országos Mezőgazdasági Kiállításra. A diákokat szaktanárok kísérik, akik megfelelő magyarázatot és szakmai tanácsokat adnak a látottakhoz. A kiállításon kívül a diákok felkeresik a mezőigazdasági múzeumot, s megnézik a főváros egyéb nevezetességeit is. Szeptember 9—10-én a II. és IV. osztály, a jövő héten az I. és III. osztály diákjai utaznak Budapestre. H. F. 1964. szeptember 10., csütörtök. A Nap kél 5.14 órakor, nyugszik 18.07 órakor. Paradicsompaprikát szállítottak Biritóról Nyugat-Németországba Libakert A Libakert nélkül nem lenne teljes Debrecen történelme. Most csákány alá került mégis a város közepébe szorult szegénynegyed. Modern városrész épül a helyén. „Eltévedtem, hogy ottjártam” — mondja egy volt debreceni diák. „Nem ismertem rá, úgy megváltozott.” Nem csoda, az utcák kiegyenesedtek> a régi, roggyant házak helyén újak állnak, három—négyemeletesek. A régit aligha sajnálja valaki. Kiegyenesedtek az utcák, szélesebbek — és világosabbak esténként, Tegnap indították paksi vasútállomásról Állami Gazdaság 250 holdas kertészetének első idei paradicsompaprika-szállítmányát Nyugat- Németországba. Az első vagont még továbbiak követik. A kertészet. melynek ez az első teljes üzemű termelési éve, paradicsom- paprikát exportál még Csehszlovákiába és a Német Demokútnak a | ratikus Köztársaságba is. Más a Biritói ! kertészeti terményei — így paradicsom. fehérpaprika, uborka — az idén már szintén eljutottak az NDK-ba, Csehszlovákiába. Lengyelországba, Ausztriába és Svédországba is. A kertészet másfél száz dolgozójának kétharmad része fiatal és zömük a gazdaság KISZ-szervezetének tagja. Elrendelték az egy munkatipust végző gépek csoportos üzemeltetését A Gépállomások Megyei Igazgatósága elrendelte az eUy niuri- katípust végző gépek csoportos üzemeltetését. Ez az intézkedés helyes és időszerű. Aratáskor a Balaton-kombájnok jobb kihasználását a sok egyéb ismert ok mellett az is nehezítette, hogy ezek a gépek szétszórtan, egymástól sokszor 10—15 kilométernyi távolságra dolgoztak. Emiatt nehéz és hosszadalmas volt a műszaki kiszolgálás. Az erőgépek most elrendelt csoportos üzemeltetésével javul az ellenőrzés, olcsóbb és gyorsabb az üzemanyagellátás, az egy csoportban dolgozó traktorok ve-j zetői jobban kisegíthetik egymást, és ami igen lényeges, a műszaki gárda jobban szemmel tudja tartani és gyorsabban ki tudja javítani az egyhelyen dolgozó gépek közül azt, amelyiknek baja támad. Helyes lenne a nagyobb termelőszövetkezetekben is alkalmazni a gépekkel a csoportos üzemeltetést A Hold kél 9.45 órakor, nyugszik 20.17 órakor. Névnap: Erik. , .1. ■ ■ ■■■ ! A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 17.18: Hírek. 17.25: Zenekedvelő gyerekek klubja. 18.15: Visszapillantó-tükör. 18.25: Az orvos válaszol. 18.35: Kisfilm. 18:55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.45: Mai vendégünk Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság első titkára. 20.05: A jövő hét műsora. 20.20: Ruha •teszi az embert. Magyarul beszélő nyugatnémet film. <10 éven felülieknek!) 21.55: Szülők, nevelők egymásközt. 22.20: Tv-híradó. Notórius tolvajt ítélt el a paksi Járásbíróság — 29 éves koromig nem ittam tésre ítélte. Kötelezték ezenkívül én. tisztelt bíróság, — mondta a kártérítésre és elvonókúra-keze- vádlott, Vásáros István zalahalápi lésre. lakos, — de azóta nagyon rászoktam. S ez hozta a többit — teszi hozzá rezignáltam És ez a „többi” már börtön. Saját maga bevallja, hogy azóta többet volt börtönben, mint szabadlábon. A veszprémi járásbíróság összbüntetésül 7 év és 10 hónap szabadságvesztésre ítélte. Alig szabadult ki, 1963-ban már az egri járásbíróság ítélte el hét hónapra. S mindenütt lopás szerepel a bűnlajstromon, hiszen az italozásra kellett a pénz. Az italra azonban semennyi pénz nem volt elég. Amikor legutóbb szabadult elhelyezkedett a Fejér megyei Víz- és Csatorna- vállalatnál. Itt a dolgozók segíteni akartak rajta, pénzt adtak ösz- sze neki és a vállalat is 400 forintot adott előlegül, hogy új életet kezdhessen. A pénzt elitta, de eladta a munkaruháját is az italért. Ez sem volt azonban elég, mert a mun kásszálláson is összeszedett ruhákat s azokat is eladta, árát megitta. Ekkor áttette székhelyét megyénkbe és Paks-Cseresznyés pusztán egy kerékpárt lopott. Így került a paksi járásbíróság elé, ft-e) járás FELH0ÁTVONULÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások. Néhány helyen kisebb eső. Mérsékelt, időnként élénkebb nyugati, északnyugati szél. A nappali felmelegedés 1—2 fokkal erősödik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet csü* törtökön 20—24 fok között. Á „Dóra" hurrikán veszélyezteti Cape Kennedy-t Cape Kennedy (Reuter) A „Dóra” hurrikán kedd este megérkezett Florida állam partvidékére. Heves szélvihar zúdult az Atlanti-óceán partjaira. A forgószél tölcsére az előrejelzések szerint a Cape Kennedy rakétakisérleti telep felé húzódik. Az óránként 200 kilométer sebességgel örvénylő szélvész helyi idő szerint csütörtökön hajnalban csap le a Palm Beach és Jacksonville között húzódó partvidékre. A hatóságok, attól tartva, hogy a Dóra még nagyobb kárt okoz elődjénél, a két hete beköszöntött Cleó- nál, rendkívüli biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a rakétakísérleti telepen. A rakéták lőállásait leszerelték, a támaszpont 25 000 munkatársát, akiknek jelenléte nem nélkülözhetetlen, már kedden délután hazaküldték. Palm Beachtól egészen Georgia határáig, óvóhelyeket rendeztek gierők több száz gépét a floridai támaszpontokról azokba a körzetekbe menekítették, amelyek nem kerülnek a vihar útjába. — Fogorvost kap Miszla. A tanács most tatarozza, rendezi a fogorvosi lakást, hogy a fogorvos megkezdhesse működését. — Üj politechnikai műhelyt kapott az alsónánai II. sz. általános iskola. A műhelyt egy felszabadult tanteremben nyitották meg, a régi műhely földes helyiségét — Hat nyúltenyésztő és háton* méhész-szakcsoport működik st dombóvári járásban. A járás nyúltenyésztőitől ez évben 8000 házinyulat vásárolnak a földmü- vesszövetfcezetek. — A Tolna megyei Mezőgaz-* dasági Szemle legújabb száma evezető helyen foglalkozik a géppedig padlózzák és itt úttörő- állomások,'gépjavító állomásokká szoba, valamint a legkisebbeknek *•“-*•-*-- -•■— ------—■ j átszószoba nyílik. — Illetékes helyen közölték, a lucernacséplésre átalakított kombájnokhoz a szükséges dörzs- -szövet a Nagydorogi Gépállomáson beszerezhető. ' — Juhlegelők. A „birkás” állami gazdaságokban: Alsópélen, Gerjenben, Hőgyészen, Kanacson, eddig 134 holdon vetettek juh- legelőt. — Nyolc ösztöndíjas. A döbrö- közi Zöld Mező Tsz nyolc fiatalembernek segíti a közép- és felső iskolai tanulmányok befejezését havi 200 forinttól 800 forintig terjedő ösztöndíjjal. — 140 százalékra teljesítette és idejében, az éves silózási tervét a Kanacsi Állami Gazdaság. — Értékes tárgynyereményeket nyertek megyénkben az augusztusi lottó tárgynyeremény-sorso- lás alkalmával a 35. heti szelvényekkel. Nyertek: mosógépet és centrifugát, női és férfikarórát, Kékes és AT 505-ös televíziót, 1000—1000 forint antenna-hozzájárulással, Pannónia motorkerékpárt oldalkocsival, 6420 forintos lottó zeneszekrényt és ketten 2000—2000 forintos utalványt különböző árucikkekre. Edzőtáborban az ország két legjobb traktorosa be a floridai partvidéken. Az amely. 2 és gél ! UBS***»» mHSDWém fc * _ (Szegő Gizi raiztu) történő átszervezésével: —Gyulajon a presszó-falatozó felépítését társadalmi munkában még a kurdi és a döbröközi föld- művesszövetkezeti tagok is segítik, hogy az űj létesítmény; november 7-ig tető alá kerüljön! — Tizenkét betanított munkás tett szakvizsgát a Tolnai Fémipari és Szerelő Kisipari Szövetkezeinél. A szövetkezet, melynek már több mint 300 dolgozója van, a saját kebelén belül szervezett házi szakmunkás-tanfolyamot, hogy a szakmai képzettség színvonalának emelésével is biztosítsa idei húszmilliós termelési tervének! sikerét. — Megjutalmazták a legjobbakat. Az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának és a MEDOSZ megyebizottságának jóváhagyásával az állami gazdaságok legjobb kombájnvezetői, a teljesítményeknek megfelelően 1700, 1200, 800, 500 forint pénzjutalmat kaptak; — Hatvan könyvbizományos foglalkozik a dombóvári járás községeiben könyvárusítással. A járás legjobb bizományosa Puskás Lajos döbröközi boltvezető. — Százharmincezer forintéri vásárolt meg egy magánházat a mözsi tanács, melyben megfeleli átalakítás után iskolai napközi otthont és politechnikai gyakorló- termet rendeznek be. TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárdi Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11, 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadő Vállalat Szekszárd, Béla tér 1. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőimé Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft ..... . , indexszám: »-06»,