Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-08 / 210. szám

& TOLNA MEGYEI NEPCJSAG ■ 1064. szeptember 8. NB III. A szekszárdi csapatok szolgáltatták a megyei bajnokság meglepetéseit Csak a Dombóvári VSE győzött, giégy csapatunk vereséget szenvedett Az NB III. vasárnapi forduló­jában Dombóvár, Nagymányok és a Szekszárdi Petőfi szerepelt ott­hon. A papírforma szerint mind a három' mérkőzést meg lehetett volna nyerni. Ezzel szemben csak Dombóvár játszott a régi labda­rúgó-hagyományoknak megfele­lően és a harmadik helyezett Ka­locsai Kinizsit súlyos vereséggel küldte haza. Nagy mány okon a sok sportsze- rűtlenkedés most kezdi megbosz- szulni magát. A már szombaton este bányásznapot tartó egyes já­tékosok hibájából a csapot a Nagykanizsai Dózsa ellen is alul­maradt. A Szekszárdi Petőfi a kétségte­len idegesség miatt túlfűtött mér­kőzésen olyan elemi hibákat vé­tett, hogy a vendégcsapat mérsé­kelt teljesítménnyel is győzni tu­dott. pedig egy kis igyekezettel legalább az egyik pontot itthon lehetett volna tartani, sajnos azonban egyúttal igyekezetben is hiány volt. Máza-Szászvár Pécsszabolcson szenvedett vereséget, így Nagy­mányok, Máza-Szászvár és a Szekszárdi Petőfi veresége azt je­lentette, hogy jelenleg ez a há­rom csapat van Taszárral egye­temben a kiesési zónában, és ha így folytatódik, a Tolna megyei csa patok kiesése előreveti árnyékát. Ötödik együttesünk, a Szekszár­di Dózsa is alulmaradt a Kalocsai Honvéddel szemben és így. a Dó-, zsa is hozzásegíti együtteseinket a kieséshez, mert ugyanakkor a Kalocsai Honvéd, a Nagykanizsai Dózsa és a Pécsszabolcs győzni tudott. A forduló mérkőzéseiről az alábbiakban számolunk be: DOMBÓVÁRI VSE— KALOCSAI KINIZSI 5:1 (3:0) Dombóvár, 400 néző. Vezette: Opernicza. A vasutascsapat a kö­vetkező összeállításban szerepelt: Sárkány — László, Korpádi, G. Kiss — Potó, Varga — Gelencsér, Tapaszt!, Egyed, Kőműves, Son­koly. Kalocsai támadásokkal kez­dődik a mérkőzés, és a hazai csa­pat csak negyed óra után veszi át a játék irányítását. Ez nemsokára gólban is megmutatkozik. Tapasz- ti fejjel juttatja a labdát a ven­dégek kapujához. 1:0. A gólra a kalocsaiak támadásokkal válaszol­nak, de a hazai védelem mindig időben avatkozik közbe. Változa­tos játék után a 28. percben Ta­paszd az alapvonalról küldi be a labdát melyet Kőműves közelről a kapuba juttat. 2:0. Továbbra is támad a Kinizsi és egy 18 méter­ről küldött szabadrúgást Sárkány csak nehezen tisztáz. Gyors ellen- támadás után Sonkoly beadását a kalocsai kapus elvéti, és a labdát Tapaszt! fejjel küldi a kapuba. 3:0. _______ A második félidőben már telje­sen a vasút irányít. Sorozatos tá­madások után Egyed erős lövése négyre növeli a gólok számát. A hazai fölény ellenére is a mér­kőzés hátralévő részében a ven­dégcsapat ér el gólt, melyre Kő­műves újabb góllal válaszolt, így alakult ki az 5:l-es végeredmény. Különösen a második félidőben játszott jól a vasutascsapat, és an­nak ellenére, hogy a Kinizsi eb­ben az időszakban már csak a védekezésre fordított gondot, még­sem tudta megakadályozni nagy­arányú vereségét. A dombóvári csapatból különösen Tapaszti, Sonkoly, Korpádi és Varga játé­ka emelkedett ki. NAGYKANIZSAI DÓZSA— NAGYMÁNYOKI BRIKETT 2:0 (0:0) Nagymányok, 500 néző. Vezette: Lukács. A bányászcsapat: Ban- csik — Hucker, Komáromi, Berta — Nagy, Tóbiás — Dömötör, Ge­ra. Wéber. Farkas, Csordás. Az első félidő minden különösebb izgalom, esemény nélkül telt el. Mindkét csatársor dolgozott ki helyzetet, de a gólokkal adósak maradtak. A második félidőben a nagyka­nizsai csapat erős támadásokba kezdett, és ebben az időben nagy nyomás nehezedet a hazai vé­dőkre. A sorozatos nagykanizsai támadások a 14. percben értek góllá, amikor Szigetvári lövése ju­tott Bancsd kapujába. 1:0. Tovább­ra is a nagykanizsai csapat volt enyhe fölényben, a hazai csatárok csak időnként veszélyeztettek, de gólt nem tudtak elérni. A 28. perc­ben eldőlt a mérkőzés sorsa. A Nagymányokról Nagykanizsára került Teleki kiugrott a védők kö­zül és a kimozduló Bancsi mellett gólt lőtt. 2:0. A hátralévő időben a hazai csapat próbálkozott ugyan szépíteni, de eredménytelenül. A hazai csapat mélyen formája alatt játszott. Csak Wéber és Berta játéka elégítette ki némileg a közönséget. KALOCSAI HONVÉD- SZEKSZÁRDI DÓZSA 2:1 (1:0) Kalocsa, 500 néző. Vezette: Or­bán. A Szekszárdi Dózsa a követ­kező összeállításban vette fel a küzdelmet: Szlavicsek — Tamás, Novak, Soós — Gyurik, Tárnok — Majnai, Karmos, Gahó, Lizák, Cseh, Viharos erejű szél tombolt a pályán a mérkőzés alatt. A vá­lasztás a hazai csapatnak kedve­zett, így a Dózsa játszott széllel szemben. A szekszárdi csapat igyekezett lassítani a játékot, visszaverni az ellenfél támadásait, A bajnokság állása: 1. Kaposvár 19 2. Baja 19 3. Kalocsai Kinizsi 19 4. Nagykanizsai B. 19 5. Pécsi EAC 19 6. Dombóvár 19 7. Szekszárdi Dózsa 19 8. Mohács 19 9. Nagykanizsai VTE 19 10. Nagykanizsai D 19 11. Kalocsai Honvéd 19 12. Pécsszabolcs 19 13. Nagymányok 19 14. Máza-Szászvár 19 15. Szekszárdi Petőfi 19 16. Taszár 19 A következő forduló párosítá­sa: Mohácsi TE—Szekszárdi Pe­tőfi, Nagykanizsai Bányász—Dom­bóvári VSE, Kalocsai Kinizsi— Pécsi EAC, Bajai Építők—Pécs- szabolcsi Bányász, Máza-Szászvár 16 l 2 60:14 33 11 4 4 26:15 26 10 2 7 34:37 22 9 3 7 28:21 21 10 1 8 26:21 21 10 1 8 37:34 21 8 4 7 32:26 20 9 2 8 22:22 20 8 2 9 22:24 18 8 1 10 20:28 17 7 2 10 33:42 16 6 4 9 25:33 16 4 7 8 20:26 15 5 3 11 20:35 13 4 5 10 21:37 13 4 4 11 26:37 12 —Nagykanizsai VTE, Taszári Honvéd—Nagykanizsai Bányász. Nagykanizsai Dózsa—Kalocsai Honvéd, Szekszárdi Dózsa—Ka­posvári Kinizsi. de ez csak a 25. percig sikerült. Ekkor a hazai csapat balösszekö­tője lefutotta a Dózsa védelmét, és megszerezte a vezető gólt. To­vábbra Is a szél által támogatott kalocsai csapat támadott, de a megerősített Dózsa-védelem tisz­tázni tudott. A második félidőben már a Dó­zsa kezdeményezett többet, és ne­gyed óra eltelte után sikerült az egyenlítés. A kalocsai hátvéd szo­rongatott helyzetben rosszul talál­ta ei a labdát és az a lábáról saját kapujába jutott. 1:1. Továbbra is a Dózsa irányította a játékot, a csatárok sokat lőttek kapura, de gólt nem sikerült elérni. A 35. percben Lizák átcselezte a védel­met. már csak a kapussal állt szemben, de öt méterről a labda a kapust találta el. Már mindkét csap>a t belenyugo­dott a döntetlenbe, amikor befe­jezés előtt két perccel egy jól el­talált lövés a bal felső sarokban kötött ká. 2:1. A második félidőben a Dózsa megnyerhette volna a mérkőzést, ha a csatárok lövéseit csak egy kis szerencse is kiséri. Ennek el­lenére a csapat gyengén játszott, és csak Lizák és Tamás játéka dicsérhető. NAGYKANIZSAI BÁNYÁSZ— SZEKSZÁRDI PETŐFI 2:1 (0:0) Szekszárd, 300 néző. Vezette: Kristóf. Nagykanizsa: Takács — CZiegler, Dénes, Strassz — Viola, Hegedűs — Ménes, Király, Lu­kács, Tálasi, Németh I. Petőfi: Mohácsi — Vass, Cser, Bölcskei — Málinger, Lakner — Huth, Zö- rényi, Bárány, Garamvölgyi, Gel- lér. Az első negyedóra esemény­telen játéka utón a Petőfi került fölénybe. Csatárai azonban na­gyon gyatrán és keveset lőttek, úgyannvira, hogy igazi gólhely­zet alig alakult ki a vendégek kapuja előtt. Az utolsó negyed­órában Nagykanizsa támadott. A 40. percben Németh I. akadály­talanul tört kapura, de a kifutó Mohácsi felett fölé emelt. Két p>erc múlva Cser hibázott, Ménes csak Mohácsival állt szemben, de lövése a kapufáról kipattant. Szünet utón a második percben Huth tisztán elfutott, Garamvöl­gyi gólra éhesen várta a beadást, de Huth a hátvédhez továbbított. Tovább támadott a Petőfi. A ki­lencedik percben Tálasi lövése Vass hátán irányt változtatott és a jobb sarokba jutott. 1:0. A 19. percben ismét Tálasi veszélyez­tetett, de a kapufát találta el. A 21 . percben dőlt el a mérkőzés sorsa. Tálasi lövése a bal felső sarokba jutott. 2:0. A 28. perc­ben szabadrúgáshoz jutott a ha­zai csapat. A 20 méteres szabad­rúgást Lakner lőtte, lövése a sor­falon irányt változtatva jutott a nagykanizsai kapu bal sarkába. 2:1. A gól után még fellángolt a hazai csapat, de nem volt csatár, aki gólt lőjön. A sérülések és betegségek által megtizedelt csapat ezúttal min­den igyekezet nélkül játszott. Pe­dig ezen a találkozón könnyen meg lehetett volna szerezni leg­alább az egyik pontot. Ettől füg­getlenül Nagykanizsa lényegesen kulturáltabban játszott, és meg­érdemelte a győzelmet. Kitűntek: Tálasi, Dénes, illetve Cser és Mo­hácsi. További eredmények: Pécs- szabolcsi Bányász—Máza-Szász- | vári Bányász 2:0 (1:0), Pécsi EAC I —Bajai MTE 0:1 (0:0). Kaoosvári I Kinizsi—Mohácsi TE 4:0 (2:0). A megyei bajnokságban vasár­nap csonka fordulót bonyolítottak le a csapatok, ugyanis elmaradt Bonyhódon a Bonyhádi Vasas— Dunaszentgyörgy találkozó, ame­lyet későbbi időpontban játszanak majd le. A fordulót csekély érdeklődés, sok gól és a szekszárdi csapatok váratlan eredményei jellemezték. A Gépjavító a vasárnap délelőtti mérkőzésen ha egyetlen góllal is, de legyőzte az esélyesebb Duna- földvárt, amely 1:0 után 11-est hibázott. A Gépjavító Sárosi edző keze alatt szépen fejlődik és az utánpótlás nevelése révén további fejlődés előtt áll. A Honvéd, éppen ellentétben a Gépjavítóval, gyenge őszi szerep­lésével hívja fel magára a figyel­met. Hőgyészen az I. félidőben még vezettek a honvédek, de szü­net után ahelyett, hogy játszottak volna, a játékvezetővel vitatkoz­tak. közben a magára talált hő- gyészi csapat nemcsak megfordí­totta a vesztésre álló mérkőzés sorsát, hanem meglepő biztos győzelmet aratott. Hőgyész sike­rét annak köszönheti, hogy a ve­zetőség bátor kézzel nyűit a fia­talításhoz. Bátaszéken Fadd vendégszere­peit. Bátaszék ezúttal lényegesen jobban játszott, mint az utóbbi időben és az ősszel gyengén sze­replő Fadd eilen biztos győzel­met aratott. Ugyancsak sok gól esett a Dombóvár—Paks mérkőzésen is. Itt azonban nem Dombóvár, ha­nem Paks játszott a várakozáson felül, A befejezés előtt negyed­órával még 2:2 volt a mérkőzés állása, amelynek végére a vendé­gek visszaestek. Dombóvár pedig magára talált és így a meglepe­tés elmaradt. Tolnán ugyancsak 6 gól esett a Gerjen elleni találkozón. Tolna ezúttal sem játszott meggyőzően, de teljesítménye így is elegendő volt ahhoz, hogy a hazai együttes végül is két gólos győzelemmel fejezhesse be a mérkőzést. Cikón Tamási kísérelte meg a pontszerzést. Azonban eredmény­telenül, mert a hazai csapat mind­két félidőben jobban játszott és végül is biztos győzelmet aratott. Folytatta őszi nagyszerű sze­replését Simontornya is, amely Kisdorogról is biztosan vitte haza a bajnoki pontokat. Bár tárgyila­gosan azt is meg kell állapítani, hogy az első félidőben a kisdoro- gi csatárok három ízben is a ka­pufát találták el. A bajnoki táblázaton Dombóvár előnye a bonyhádi mérkőzés el­maradása miatt már 5 pontra nőtt. Utánuk már csak Simontor­nya és Bátaszék van versenyben — a helyezésekért. Mert a bajnok minden bizonnyal az első kettő közül kerül majd ki. Még ködösebb a helyzet a kiesés ellen Vívott harcban. Du­naszentgyörgy sorsa ugyan meg- pecsételtnek látszik, a másik ki­eső azonban Hőgyész, Cikó és Gerjen közül kerül majd ki. Kö­zülük Hőgyész és Cikó is győzött és bíztatóan is szerepelt, ezért majd csak a következő fordulók­ban dől el az a kérdés, hogy Du­naszentgyörgy mellett melyik csa­pat lesz a másik kieső. Részletes eredmények: Tolna—'• Gerjen 4:2 (2:1), Cikó—Tamási 2:0 (2:0). Bátaszék—Fadd 4:1 (2:0), Dombóvár—Paks 4:2 (1:1), Szek­szárdi Gépjavító—Dunafőldvár 1:0 (0:0), Hőgyész—Szekszárdi Honvéd 4:2 (1:2^ Kisdorog—Si­montornya 1:3 (1:2), Bonyhád— Dunaszentgyörgy elmaradt. A bajnokság állása: 1. Dombóvár 21 18 1 2 63:19 35+' 2. Bonyhád 20 14 2 4 56:21 30 3. Simontornya 21 13 2 6 56:34 28 4. Bátaszék 21 11 5 5 46:35 27 5. Tolna 20 11 3 6 66:31 25 6. Szekszárdi Honvéd 21 11 2 8 74:44 24 7. Paks 21 8 6 7 35:25 22 8. Fadd 21 9 4 8 37:47 22 9. Dunafőldvár 21 8 4 9 40:48 20 10. Kisdorog 21 9 1 11 35:40 19 11. Tamási 21 8 3 10 32:37 19 12. Szekszárdi Gépjavító 21 8 2 11 25:44 18 13. Gerjen 21 6 2 13 27:39 14 14. Cikó 21 5 2 14 30:57 12 15. Hőgyész 21 4 3 14 32:65 11 16. Dunaszentgyörgy + = Két büntetőpont 19 levonva. 2 — 17 20:88 4 A következő forduló párosítása: Dunafőldvár—Dombóvár, Paks— Bátaszék. Fadd—Cikó, Tamási— Gerjen. Dunaszentgyörgy—Kisdo­rog, Simontornya—Hőgyész, Szek­szárdi Honvéd—Szekszárdi Gépja­vító, Bonyhád—Tolna. Er edm A megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság eredményei: Ke­leti csoport: Decs—Szedres 3:0, Bölcske-—Sióagárd 1:1, Tengelic —Nagydorog 2:2, öcsény—Bo- gyiszló 1:2. A Báta—Alsóhidvég mérkőzés elmaradt az alsóhidvé­Totóeredmények 1. Tatabánya—FTC 9:1 2 2. Honvéd—MTK 6:1 1 3. Vasas—Csepel 2:1 1 4. Győr—Dorog 1:9 1 5. Komló—Szeged 2:2 X 6. DVSC—DVTK 1:9 1 7. MVSC—Ózd 1:9 1 8. Dunaújváros—SBTC 1:9 1 9. Borsod—Szállítók 9:3 2 10. Láng—Székesfehérvár 1:1 X 11. ZTE—P. Bányász 2:2 X 12. KISTEX—Sz. MÁV 0:0 X 13. SZMTE—Eger 0:1 2 14. Esztergom—Kaposvár 1:3 2 é n y e k : gi csapat távolmaradása miatt.' (Az ügyet szerdán tárgyalja a szövetség.) Nyugati csoport: Győ­ré—Döbrököz 5:1, Závod—Gyönk 1:3, Kéty—Ozora 3:3, Szakcs— Iregszemcse 7:2, Tevel—Kurd 2:lj Fornád—Szakály 4:0. * A tamási járási labdarúgó-baj­nokság vasárnap lejátszott mér­kőzéseinek eredményei: Pincehely —Szárazd 10:0, Magyarkeszi— Nagykónyi 6:4, Varsád—Miszla 7:1, Belecska—Diósberény 3:3, Nagyszokoly—Koppányszántó 0:0. * A bonyhádi járási labdarúgó- bajnokság eredményei: Majcs—• Zomba 1:2, Nagymányoki ITSK— Nagyvejke 0:6, Izmény—Mucsfa 2:3, Felsőnána—Lengyel 1:0. A bajnokság állása: 1. Zomba 20 pont, 2. Nagyvejke 14, 3. Mucsfa 12, 4. Izmény 10, 5. Aparhant 10, I 6. Nagymányoki ITSK 10, 7. Fel- I sőnána 8 8. Majos 7, 9. Lengyel !5 pont

Next

/
Thumbnails
Contents