Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)
1964-09-06 / 209. szám
I 4 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG 1964. szeptember 8. pn . fv wr rr rr Füstszűrös erőmű A bővülő erőmű látképe. Bővül a Pécsi Hőerőmű, s ezt pécsiek a füstszűrös cigaretta után jóleső érzéssel nyugtázzák a pé- füstszűrös gyárkéményt is kap- csiek. Sokan féltek azonban, hogy tak. a gyarapodásnak — világjelenség Mikes György\ L E FU SZATIRIKUS KISREGÉN V ez, nagyvárosok átka — hátulütője is lesz: még ritkábban lehetnek majd nyitva az ablakok, védekezni kell a korom, a füst növekedése ellen. Pécs másként tervez. Két turbinát szerelnek — egyik 50, a másik 24 megawatt teljesítményű —, 1966-ban megduplázódik az erőmű áramtermelése. De nem duplázódik meg a korom. Az építők, tervezők azt ígérik, hogy nem, vagy csak alig rontja majd a város levegőjét a megnagyobbított erőmű. Különös, eddig alig, ismert berendezést szerelnek. Elektrofiltern! a., neve. Leválasztja a. pernyét, megakadályozza, hogy a korom a levegőbe kerüljön. Ózd. Csepel, Diósgyőr, s a többi füstö^ kormot nyelő gyárváros lakói irigykedve gondolnak a Mecsek alján épült Városra: lám, a Lehet azonban, hogy a pécsiek meg azt vallják: könnyebb egy füstszűrös erőműhöz jutni, mint egy doboz Fecskéhez. A. K. Az elcktrofilterm megakadályozza, hogy a korom a város levegőjébe kerüljön. 5. — Ülj le ide az ágyra, ide mellém, és most mesélj... Zimápyi részletesen elmondta, hogy milyen fantasztikus hatása van az új gáznak. Miközben beszélt, a hangja átforrósodott, a szeme ide-oda ugrált az izgalomtól. és nem tudott egyhelyben maradni: állandóan felugrált az ágyról. A felesége hallgatta, hallgatta, arcán azonban nyoma sem volt a lelkesedésnek. Sőt, minél tovább hallgatta, annál jobban el- komorodótt. — Ez a felfedezés története — mondta végül a férfi. — Nos, mit szólsz hozzá? — Gratulálok. — Köszönöm. „Mi lelte Emmikét? — figyelt fel a vegyész. — Miért ilyen fagyos. Egyáltalán nem látom rajta, hogy örülne... Én itt mesélek neki, beszámolok az évszázad legnagyobb felfedezéséről, és ő azt mondja: Gratulálok és slussz.” — Azt hittem, hogy örülni fogsz... — Nem mondtam, hogy gratulálok? — felelte hidegen Zimá- nyiné. — „Most már tudom, miért rohantál haza délelőtt... Nem önszántadból... A te csodálatos eneloid gázod okozta a lelkiis- meretfurdalásl. Az kergetett haza... Most már mindent értek...” Zimányi csalódott volt és sértődött. „Úgy látszik, Emmike nem értette meg a felfedezés jelentőségét. Vagy talán megértette, de nem érdekli a dolog?” Hédiké jutott az eszébe, és alig várta, hogy elmondhassa neki a nagy újságot. Reggel a lány bement hozzá a laboratóriumba. — Mondd, cicu, mi bajod van velem? Olyan furcsán viselkedsz az utóbbi napokban... Csak nem haragszol rám valamiért? — Szivecském — felelte a kutató, és megfogta a lány kicsi kezét —, neked mondom. el először: egy új, csodálatos hatású gázt fedeztem fél! — Jaj, ez nagyszerű! — tapsikolt Hédiké. — Mindig tudtam, hogy te egy nagy vegyész vagy. — Jól. figyelj ide! Látod azok- bah a csövekben lévő folyadékot? Nps, az az eneloid. Ha az ene- loidba sót szórunk... — Lehet, hogy Kossuth-díjat kapsz érte? — Hát... — mosolygott szerényen —, megérdemelném... Tehát, ha sót szórunk az eiteloidba... — Mennyi pénz jár egy első fokozatú Kossuth-díjjal? — Fogalmam sincs... Az ene- Ioidba került só... A lány megrázta Zimányi kabátja ujját. — Cicu, tényleg olyan óriási a felfedezésed? — Óriási! — Nagyobb felfedezés, mint a penicillin? — Véleményem szerint nagyobb... — Sokkal? — Sokkal. — Akkor... akkor lehet, hogy Nobel-díjat is fogsz kapni? — faggatta mohó szemekkel Hédiké és izgalmában kidugta a nyelvét.' — Könnyen meglehet, de addig még sokat kell dolgoznom... — Mondd, mennyi pénzt jelent egy Nobel-díj? — Nem tudom.., Sokat... Rengeteget... — Dollárban, ugye? — Azt hiszem... A lány megnyalta a szája szélét. — Hol is hagytam abba? Ja, igen, ott, hogy sót szórunk az eneloidba... A só hatására... Hédiké már nem figyelt a főnökére. Gondolatai másutt jártak. Stockholmban. A svéd király éppen átnyújtotta a férjének a Nobel-díjat és ő ott állt a vegyész mellett. Gyönyörű, Párizsból rendelt ruhában, körülötte fotóriporterek, filmesek, televíziósok... — Figyelsz rám? — kérdezte Zimányi. — Persze, hogy figyelek — felelte a lány, és arra gondolt: „Sürgősen beszélnem kell vele a válásról. Amíg nem késő.” — Nagyon szeretlek, cicu — lehelte a férfi fülébe —, de most ne beszélj annyit, inkább csókolj meg1 * S akkor elkezdődött a küzdelem az eneloiddal. Zimányi úgy dolgozott, mint egy megszállott. Egyik kísérlet követte a másikat. Az órák, napok összefolytak: mindegy volt, hogy nappal van-e, vagy éjszaka. A százötvenhatodik,, kísérlet végül is sikerült. Sikerült előállítania a sűrített eneloid-gázt, amely már nemcsak egy-két óráig' hat, hanem napokig — ha a számítások helyesnek bizonyulnak. Nevet is adott a gáznak: Lefu 156. Lefu a lelkiismeretfurdalás rövidítése, a 156 pedig a kísérletek számát jelenti. Két kis palack feküdt az asztalon. Körülbelül akkorák volta, mint az autoszifon-patronok, és a külsejük is hasonlított ahhoz. A vegyész, — aki több mint tíz kilót fogyott néhány nap alatt, mert táplálékot alig vett magához — nevetve, gyönyörködve simogatta őket. Az első palackot egy épülő házban, a Ló utca 112 szám alatt nyitotta ki. * Másnap reggel a következő cikk jelent meg a Hirharsonában Zamári Gyula, a neves hírlapíró tollából: BRANDSCHULTZ SZAKI ÉS A TÖBBIEK A Ló utcai építkezésen találkoztam Brandschultz Gusztávval. Ó az építésvezető. Azt hiszem, nem fog megharagudni rám, ha elmondom; amikor beszélgettünk, könnyek ragyogtak a szemében. Könnyek. Férfiköny- nyek. Kis gyöngyöcskék a naptól cserzett, markáns férfiarcon. — Mi baj van, Brandschultz szaki — kérdeztem aggódva. — Holnap kellene átadni az épületet, de nem vagyunk készen — suttogta elgyötörtén. — Ismét határidő-meghosszabbítást kell kémünk... — Még mindig nem tudom, mi a baj? — Hát nem érti? — jajdult fel. — Nem tudjuk betartani a határidőket... Mit fogunk mondani a központnak? Hogy nézzek azoknak az embereknek a szemébe, akik alig várják, hogy beköltözhessenek ide? — Az építésvezető szégyellősen elfordult és kifújta az orrát, Sajnáltam őt. A szívem megtelt szánakozással, és arra gondoltam, de kár, hogy nincsenek itt a humoristák, a karikaturisták, akik olyan szívesen élcelőd- nek, ha ez, vagy az a ház nem készül el határidőre. Brandschultz visszafordult és szipogva így folytatta: — Naponta idejönnek, szegénykék, és nézik, hogy hol tartunk.,. Szegénykék... Nem, ezt nem lehet kibírni... Ha rájuk gondolok, majd megszakad a szívem... Ecce homo — gondoltam magamban. — íme, az ember! Ilyenek építik a mi jövőnket. Ilyenek. mint Brandschultz Gusztáv. — Olyan lelkiismeretfurdalá- som van, hogy egy perc nyugtom sincs... De mit lehet itt tenni?... Már semmit... Késő... Holnapra már nem tudunk elkészülni... Adjon tanácsot, mit csináljak, mit csináljunk? Az építésvezető szálfatermetű, széles vállú óriás, de most olyan, mint egy ijedt gyermek, a szeme pedig... Ó, azok a szemek!.., Ó, azok a szemek! Szomorú kutak, bánatos csillagok... B/Jost én fordítottam el a fejem, nein tudtam ezekbe a szemekbe nézni... — Tudom már, mit fogok csinálni — mondta Brandschultz, lehajtott fejjel, a körmét rágva — el fogok bujdosni, igen, elbujdosom, kiszököm a világból... Én nem jövök be holnap... Nem! Nem! EGRI CSILLAGOK • Feldolgozta : Márkusx László • Rajzolta: Zórád Ernő (Folytatjuk) £5 MENTEK, MINT AZ ÁRNYÉK. CECÍY HÁZAB AN AZON AZ ÉJJEL NEM ALUDT SENnsÖTÉTEDÉSIG KERESTEK A GYEREKEKET A MECSEK SŰRŰJÉBEN AMitsno hACr.\/> no a nr A GYEREKEKET KITÖRŐ ÖRÖMMEL TOG ADTÁK ÜNNEPÉLYESEN CSENDÜLT CECEY HANGJA. A KÉT GYEREK A LOYAKHOZ OSONT. f A SZÜRKE. „ A SZÜRKÉT IS MÁZ A KELL VI/YA/UA/KI __ A MIKOR MEGYIRRADT EMBEREK' MEGJOTTE K! GERGŐ MA'TOL FOG KA AZ E/Y FIAM!