Tolna Megyei Népújság, 1964. szeptember (14. évfolyam, 204-229. szám)

1964-09-20 / 221. szám

I 10 TOLNA MEGYEI NÉPŰJSÁG 19G4. szeptember 20. TTTT-tl"! tin­mm3: VJUO «OlCTABJAI. KOVESOUritV TOLNÁ MEGYÉI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANÁCS LAPJA Mikor indul az első ember a Holdra ? Nyikolajev belgrádi sajtóértekezlete Belgrad (MTI). Andrijan Nyi­kolajev szovjet űrhajós szomba­ton délelőtt, nyolcnapos jugo­szláviai látogatásának utolsó napján a szakszervezetek belg­rádi székhazában találkozott a jugoszláv és a külföldi sajtó kép­viselőivel. Az újságírók természetesen most is azt szerették volna leg­inkább megtudni, hogy mikor indul az első ember a Holdra. Nyikolajev hangoztatta: a vi­lágűr feltárása igén gyors ütem­ben halad előre, a feltett kér­dést , illetően azonban nehéz ha­tározott időpontot mondani. Vi­szont az is bizonyos, hogy az ember nem marad a földhöz köt­ve. Hamarosan eljut a Holdra, naprendszerünk többi bolygóira, sőt a távolabbi jövőben más naprendszerekre is. — Az ember Holdra utazása előtt — mondotta — sok problé­mát kell megoldani. Szuperraké­ták építésére van szükség, ame­lyeknek sebessége nagyobb, és több üzemanyagod vihetnek ma­gukkal. E kérdés megoldásán si­kerrel fáradoznak a szovjet és az amerikai tudósok. A Holdra utazás előtt megfelelő módon szavatolni kell az űrhajósok biztonságát is. Földünket, mint Az újságírók az iránt is ér­deklődtek, hogy kik lehetnek űr­hajósok. — Mindenki, — válaszolta mo­solyogva Nyikolajev — aki ren­delkezik az ehhez szükséges fel- készültséggel és képességekkel. Az űrhajósoknak mindenesetre nem­csak kiváló pilótáknak kell len­niük, hanem nagyfokú műszaki felkészültséggel kell rendelkez­niük, hiszen a világűrben a leg­váratlanabb és legbonyolultabb problémák adódhatnak. — Mikor indul legközelebb a világűrbe? — szegezték a kérdést Nyikolajevnek. — Az űrhajósoknak mindig ké­szen kell'állniok bármilyen fel­adat megoldására és ez vonatko­zik rám is — válaszolta Nyikola­jev, majd kijelentette, hogy a kö­zeljövőben csoportos űrrepülések­re is sor kerülhet. Az ilyen űr­hajókon a pilótákon kívül mér­nökök, orvosok, geológusok utaz­nának és — természetesen nem maradnak majd ki az újságírók sem. Nyikolajev befejezésül a szov­jet—amerikai szólt Mezőgazdasági téma-dokumentációk a KGST-országok részére A Károlyi Mihály Országos Me­zőgazdasági Könyvtár és Doku­mentációs Központ tevékenyen részt vesz a KGST-országok köl­csönös agrártudományi tájékozta­tási munkájában. Ennek kereté­ben most készítették el a külföld részére a két első témadokumen­tációt. A mezőgazdasági könyvtár a témadokumentációk orosz nyelvű fordítását most elküldte a KGST- országok mintegy 30 .mezőgazda- sági lapszerkesztőjének, hogy a baráti államok öntözési szakem­berei is minél szélesebb körben megismerhessék az értékes gyűj­teményt. 1964. szeptember 20., vasárnap. A Nap kél 5.28 órakor, nyugszik 17.46 órakor. A Hold kél 17.45 órakor, nyugszik 3.30 órakor. Névnap: Friderika. * 1964. szeptember 21., hétíő. A Nap kél 5.29 órakor, nyugszik 17.44 órakor. A Hold kél 18.08 órakor, nyugszik 4.41 órakor. Névnap: Máté. 100 éve, 1864 szeptember 20-án egy német tanító, Johann Philipp Reis, é^y^ltaiűlíödésről bemutatta sok éves kisérletezese eredményét, az első távbeszélő ké- — Kedvező lehetőségek nyílnak szüléket. Egy korabeli magyar új­aira — mondotta, — hogy a vi- ság „Telephonig, vagy távhangozta- lág két legnagyobb országa együtt- tás" címmel adott hirt az esemény­ismeretes, két erős sugárzási j működjék ü világűr feltárásában röL övezet veszi körül. A káros su- is- Reális lehetőség mutatkozik gárzások hatástalanítása sok fej­törést okoz a tudósoknak. Szó­ba került az a lehetőség, hogy a jövendőbeli Hold-utas az Észa­ki-sark, vagy a Déli-sark felett hagyja el földünk körzetét. Itt ugyanis már nincs életveszélyes sugárzás. például arra, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok közösen munkálkodjék Telstár-rendszerű mesterséges holdak felbocsátásán. — Mindenesetre — fűzte hoz­zá — a gyümölcsöző együttműkö­dés alapfeltétele a kölcsönös bi­zalom és megértés elmélyítése. Túlóra-felhasználás — ügyeskedéssel Alapos megfontolás után enge­délyezte csak az Építők Szakszer­vezetének megyei bizottsága az Országos Szakipari és Szerelő Vállalatnak kétezer túlóra fel- használását. Méltányolták a ké­rést, mert a kétezer órát fontos munkahelyen, a paksi gimnázium befejezésére akarták igénybe ven­ni. Sőt, a túlórákból még jutott volna a szekszárdi munkák meg­gyorsítására is. A szakszervezet megyei bizott­sága ezúttal Is ellenőrizte, hogy a kért és engedélyezett túlórákat a sürgős munkánál használják-e, valamint kiváncsiak voltak arra is, hogy a túlóra eredményeként meggyor^ul-e a munka. A szakszervezet ellenőrei azipn­TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11, 23-61. Kladia: Tolna megyei. Lapkiadó Vállalát Szekszárd, Béla tér L Telefon: 20-10. Felelős kiadó:' ORBÁN IMRE ban azt tapasztalták, hogy a pak­si gimnázium építésénél két em­ber dolgozgatott, és megállapí­tották, hogy a szakszervezet által engedélyezett túlórát a vállalat egyik dunaújvárosi munkahelyén használják fel. Azonnal intéz­kedtek a szakszervezeti vezetők. Nem éppen dicsérő hangú levél­ben szólították fel a vállalat igaz­gatóját a megállapodás betartá­sára. FELHÖÁTVONULASOK Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, néhány helyen futó esővel. Helyenként élénk északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19—24 fok között. A hegesztő IMI íf :ili| ..j|p|j\ / V.-jÚM Hf - Jpw IK " Rt i# m Wm Túri M. felvétele. — Ügyeletes orvos vasárnap:! Talált tárgyak. Találtak száz fo­rintot és két kerékpárt. Jogos tu­lajdonosa a Szekszárdi Városi Já­rási Rendőrkapitányságon, Várköz 4., veheti át. dr. Ferenczy József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. sz. Rendel: vasár­nap délelőtt 9—11-ig a Rendelő- intézetben, utána a lakásán ta­lálható. — Ma este Hőgyészen vendég­szerepei az Állami Déryné Szín­ház társulata, bemutatva Tóth Miklós: Kisorsolt1 menyasszony című víg játékát. A darabot For- nádon, Bőlcskén, Pakson, Kurdon, Bonyhádon, Alsópélen adják elő., . ...- Öt helyen indít októberben mazsa holdankenti rekordterme­belkereskedelmi szabadakadémiái gyakon a 25-30 centi­a TIT közgazdász-szakosztálya.: [nagyobb átmérőjű nap­REKORDNAGYSÄGÜ NAPRAFORGÓK GERJENBEN Végzik már a gerjeni Rákóczi Tsz-ben a 90 hold Krasznodári napraforgó vágását és szállítását is. Az előmérések szerint 9—10 Elektronikus szerelem ^ Szekszárdon és Bonyhádon 13, ^Dunaföld váron, Tamásiban és ' Dombóváron pedig 9 előadásból álló sorozat programját állították össze. raforgótányér. TŰZ FADD-DOMBORIBAN Tegnap délelőtt Fadd-Dombori határában Szelestei Károly terme­lőszövetkezeti tag házánál az épü­lettől mint egy húsz méterre lévő szalmakazal tüzet fogott. A tűz­höz rövid időn belül kivonultak Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. ' Telefon: 21-21. 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesifőknéi Előfizetési dili egy hrtnanra 12 Ft Index-szám: 25 069, ELSIKKASZTOTTA , , „„„„ - • A CSIBÉK ÁRAT A házas-ágok többségét 2000- ♦ . . ben már mm az égben, hanem ♦ Berkényi Ildikó, akmek mar, fa(idi és a tolnaj önkéntes, va­, - elektronikus géppel fogják kot- .196..-ben is dolga volt a^bíróság- | lamint a szekszárdi állami tűz­A szakszervezet intézkedése* **• Legalábbis ezt jósolta dr. ♦Sál, de következének ától tS- Íoltók. Gyors beavatkozásuk ered­nyomán most már meggyorsult a| Walíer f™no7b‘naz Svaly Uemt”rül a’ du- j fényeképpen a tűz nem tudott , Z ronikps szakértő. „2000-ben az íVclIz *... , . látteriedni a házra, s a szalmaka­raunka a gimnáziumban. nem két-X emberek többsége ~ nem " saját Jnaszentgyörgyi keltetőállomásra > , > sikerült elfojtaniuk. ’ eszével, heuern elektronikus óadmimsztrator-penztaroskent A tűz okának felderítése és a aggyal fogja kiválasztani élet- $^ev 1^ megállapítása folyamatban munka a gimnáziumban, nem két­tagú, hanem több mint tíztagú brigád dolgozik jelenleg, és a túlórát is már rendeltetésszerűen, a kérésnek megfelelően használ­ják fel. Remény van arra, hogy a túlórafelhasználás. lényegesen elősegíti a gimnázium mielőbbi teljes felszerelését, építését. társál” - állította Lavallier. ♦befolyó összegekből közel 2 és; Véleménye lem-gép” rövi& idő alatt meg- J -1 ■ , , szabadítja majd az emberisé- t A Paksi járásbíróság a tarsa­get a vá ^ _ családi tragédiáktól. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9.10: Fizika. (Ált. gimn. esti és le-J kola-tv jövő heti műsorának ismer-» 9.45: Falusi dolgokról. 9.50: Vandál pusztítás a bonyhádi járási művelődési ház pavilonjában Vandál pusztítás áldozatai let- I sen tartott, több ezer forint érté. oz emberisé- . get a válás járványától és a ♦ dalmi tulajdont folytatólagosan tagozat n oszt) 9 40- az is­“.ZLJäkiAi {károsító-Sikkasztása miatt.marasz- ° - -­talta el Berkényi Ildikót és há- tetése rom hónapi felfüggesztett sza- ® Reneszánszkor művészete Msgvar- badságvesztéssel sújtotta. Enyhítő országon. 10.10; Amikor fgy ^ 1S körülményként értékelte a bíró- éves . (Magyarul beszéiő s20Vjet ság beismerő vallomásai, a azt, lilm ) 14 30; Helyszíni közvetítés egy hogy a vállalatot teljes mertek- _ határörsrőL 15.00: szüret az arany­ben kártalanította. , homokon. 17.30: A Magyar Hirdető — Érdekes kezdeményezés az műsora. 17.40: Budapest — fürdövá­tek a bonyhádi járási művelődési ház pavilonjában tárolt báb­figurák és mesejátékok díszletei. Eddig ismeretlen tettesek betörtek a művelődési háztól távolabb lévő pavilonba és valósággal szétforgá­csolták, össz2szaggatták. dara­bokra taposták az ott ideiglene­kű. fából, fémből, ruhából és pa­pírból lévő bábokat és díszlete­ket. amelyeket nyári tanfolyamu­kon az őszre tervezett megyei kiállításra készítettek a megye leghíresebb bábjátszói, fáradságos munkával. A rendőrség megindította a nyomozást. AKÖV kiszesei között. A KISZ közelgő kongresszusával kapcso­latban a 11-es AKÖV ifjúsági szervezetének tagjai elhatározták, hogy a jövőben lehetőleg minden fiatal még egy képesítést szerez szakmája mellé. A mozgalom eredményeként máris hozzáfogtak a fiatalok a második, harmadik szakma tanulásához, ros. (A Televízió kisfilmje. Ism.) 18.00: Magyarország-Franciaország. (Vízilabda-mérkó'zés.) 18.50: Kisfilm a bécsi nemzetközi kertészeti kiállítás-» ról. 19.05: Látogatás Pechy Blanka színművésznőnél. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 19.50: Képek, törté­netek. 20.05: Uj Gilgames. (Magyar film. 14 éven felülieknek!) 21.45: Tv* híradó. - 2. kiadás. 22.05; Telesport. A

Next

/
Thumbnails
Contents