Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-14 / 190. szám
6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG lí)64. augusztus 14. Súlyos vereséggel búcsúzott Bonyhád az MNK-tól Kaposvári Honvéd— Bonyhádi Vasas 7:0 (5:0) Bonyhád. 1300 néző. Vezette: Bors, (Kleiber, Bessenyei). Kaposvár: Erdősi — Tajti. Rátkai, Bobori — Muzslai, Földi — Szőlősi, Daka. Müller. Szabó, Fehér. Bonyhád: Kovács — Wagner 1.. Endrődi. Fricsi — Mező, Péter — Szabó II.. Vajda. Pataki. Fláding, Szabó I. Mindjárt a vendégek léptek £el támadólag és a 9. percben szögletet íveltek be. Kovács a labda alá futott és a gólvonalon álló End- rödiről bepattant a labda 1:0. (öngól). A potyagól megzavarta a hazai védelmet, és a védelem megingását a vendégek a következő percben kihasználták; Szabó juttatta a labdát Kovács kapujába. 2:0. A gól után Bonyhád kezdeményezett néhány percen át. de eredménytelenül. A 17. percben Vajda kísérelhette volna meg a góllövést, de Fláding átadását fölé küldte. A 20. percben újabb gólt érnek el az ötletesen. szépen játszó vendégek. Szögletrúgás után közelről erős lövést véd Kovács, amely kipattan róla, de a védők nem zavarják Szabót, aki 6 méterről értékesíti a kínálkozó helyzetet. 3:0. A bonyhádi támadások nem jelentenek komoly ve?zé yt az ellenfél kapujára. Teljesen a Honvéd irányít, uralja a mezőnyt. A 26. percben Müller, majd négy perc múlva Daka növeli a gólok számát. 5:0. A 40. percben Szabó II. átadását Fláding kapu fölé küldi, majd Vajda lövését védi a Honvéd kapusa. A második félidőben a vendégek lassították az iramot, szemmel láthatóan pihentették kulcsembereiket. Ennek ellenére is a labdát a Honvéd-játékosok tartották többet birtokukban. Hosszú, eseménytelen mezőnyjáték után a 26. percben Fehér mintaszerűen tört kapura, lefutotta a védelmet és lövése a kapufa éléről perdült a hálóba. 6:0. Ezután néhány bonyhádi kísérletezési láthatott a közönség, amelyek azonban nem értek góllá. A 42. percben Szabó szép cselek után beállította a végeredményt. 7:0 Bírálat: a kaposvári csapat végig irányította a játékot, és győzelme ilyen arányban is megérdemelt. annak ellenére, hogy a bonyhádi védelem is közrejátszott egy-két gólban. A hazai csapat ezúttal mélyen formáján alul játszott, egyedül csak Péter játékával lehetünk elégedettek. Megyénket képviselik Debrecenben A Falusi Dolgozók Spartakiádjának országos döntője az idén Debrecenben lesz. Atlétikában, kézilabdában és röplabdában itt gyülekeznek az ország legjobb falusi sportolói, hogy nemes vetélkedésben döntsék el, ki a legjobb. Hosszú küzdelem előzte meg az országos döntőt. A községi, körzeti. járási, majd a megyei -verseny nehéz versenysorozata után a következő versenyzők indulnak el augusztus 19-én reggel Szek- szárdrói — Budapesten át — Debrecenbe, hogy képviseljék megyénk színeit. Valamennyien lelkiismeretesen felkészültek az országos döntőre, hiszen mindenkit egy cél vezérel: jó eredményt elérni, a dobogó legmagasabb fokára kerülni. n Megyénk színeit a következő versenyzők képviselik: Garam- völgyi László (Bátaszék), Szelecz- ky Mihály (Sióagárd), Nagy Tibor (Szedres), Várda Dániel (Bátaszék), Pataki Tibor (Nagymányok), Merkel Imre (Dunaföldvár), Czi- kora László (Bátaszék), Kovács György (Decs), Nyerges Mihály (Bátaszék). Harsányi László (Bátaszék), Kun János (Dunaföldvár), Németh József (Pálfa), Doszpod András (Mözs), Cseke Ilona (Nagy- dorog), Bárdos Erzsébet (Öcsény), Virágh Katalin (Harc), Kiss Eszter (Bátaszék), Bencze Éva (Decs), Sporthír A megyei labdarúgó-bajnokság eddig lejátszott 17 mérkőzésén az ifjúsági csapatok gólképesebbnek bizonyultak, mint a felnőttek. Az ifjúsági csapatok összesen 641 gólt rúgtak, míg a felnőttek 543 esetben juttatták hálóba a labdát. A 32 csapat közül a legtöbb gólt a Bonyhádi Vasas csatársort rúgta, számszerint kilencvenhármat. A legkevesebb gólt is a bonyhádi ifjúsági csapat kapta, mindössze nyolcat. Sorrendben Dombóvár ifjúsági csapata következik 12 góllal. A felnőttek versenyében az első helyen álló dombóvári védelem 14 gólt kapott, 17 mérkőzésen. Még egy érdekesség: kapott gólok tekintetében Hőgyész vezet. A felnőtt és ifjúsáv 1 csapat összesen 141 gólt kapott. Samu Rozália (Györköny), Fejes László. Nagy Béla. Tauker Ist- Mária (Kocsola). Az atléták ed- ván. Szabó Gyula, Vígh László, zője Török Sándorné (Szekszárdi Vida László, Tóth Mihály, Vin- Dózsa). A simontornyai kézilab- cellér László, Macher Tibor. A da-csapat tagjai: Cserháti Gá- csapat edzői tisztségét Vincellér bor, Temesvári Ferenc, Sándor István látja el. fl tamási járási labdarúgó-bajnokság áiiása Vasárnap kezdődik a megyei kézilabda-bajnokság őszi fordulója A kézilabda sportágban is megkezdődik a bajnoki pontokért a küzdelem. Az első fordulóban — vasárnap — a következő csapatok találkoznak egymással. Nők: Nagydorog—Iregszemcse 14 00, vezeti: Róth, Gyönk—Szekszárdi Vörös Meteor 8.15, v: Barna. Férfiak: Dombóvár—Simontornya 10.00, v: Köő, Szekszárdi Honvéd —Iregszemcse 10.00, v: Kvanduk, Kocsola—Máza 10.30, v: Gungl, Gyönk—Szekszárdi ITSK 9.15, v: Barna. A megyei kézilabda-szövetség foglalkozott az elmaradt Dombóvár—Dunaföldvár és Kocsola— Dunaföldvár mérkőzések ügyével Ugyancsak tárgyalta a szövetség az augusztus 9-re kiírt és elmaradt Dunaföldvár—Gyönk női, férfimérkőzést is. A fennálló rendelkezések alapján a szövetség 0:0 gólaránnyal a dombóvári, illetve a kocsolai csapat kapta a két pontot. A gyönki csapat is két bajnoki pontot kapott 0:0 gólaránnyal, mivel hozzájuk sem utazott el Dunaföldvár. Az augusztus 9-én lejátszott Mözs—Tolna (férfi) 20:18, a Mözs—Tolna (női) 2:9, Simontornya—Nagydorog (női) 6:1 mérkőzések után, valamint a szövetségi döntések alapján a tavasai forduló végeredménye a következőképpen alakult. A tavaszi forduló végeredménye: Nők: 1. Tolna 8 7 — 1 69:24 14 2. Nagydorog 8 6.. — 2 49:27 12 3. Kocsola 8 6 — 2 50:31 12 4. Simontornya 8 5 1 2 63:30 11 5. Dunaföldvár 8 4 — 4 33:45 8 6. Gyönk 8 3 — 5 29:31 6 7. Mözs , 8 2 1 5 34:46 5 8. Iregszemcse 8 1 — 7 23:64 2 9. Szekszárdi V. M. 8 Férfiak: ) 1 — 7 20:70 2 1. Simontornya 10 10 — — 263:65 20 2. Szekszárdi ITSK 10 8 — 2 232:161 16 3. Tolna 10 7 — 3 178:145 14 4. Dunaföldvár 10 5 — 5 108:104 10 5. Dombóvár 10 5 — 5 93:121 10 6. Máza 10 4 — 6 145:167 8 7. Kocsola 10 4 6 116:149 8 8. Gyönk 10 4 — 6 92:142 8 9. Sz. Honvéd 10 3 — 7 157:169 6 10. Mözs 10 3 — 7 128:178 6 11. Iregszemcse 10 1 — 9 83:225 2 Ötszáz szövetkezeti dolgozó a kisipari szövetkezetek sportfesztiválján A Tolna megyei KISZÍV Megyei Tömegsport Bizottsága alkotmányunk 15. évfordulója tiszteletére a ! megye kisipari termelőszövetkezeti dolgozói részére megyei sportfesztivált rendez. A sportfesztivál programja: 1. Belecska 12 10 1 1 45:18 21 Augusztus 14-én, szombaton 9 30 megkoszorúzza a szovjet hősi em2. Koppányszántó 11 8 ' 2 1 29:10 18 órakor kezdődik a KISZÖV kullékművet. 9 óra utón kezdődik 3. Ujireg 12 7 2 3 24:13 16 túrtermében a sakkverseny. a sportfesztivál ünnepélyes meg4. Varsád 10 6 — 4 23:21 12 Ugyanebben az időben a városi nyitója, majd 9.30-kor atlétikai 5. Pincehely 11 6 — 5 22:22 12 sporttelepen megkezdődik a teszámokBhn is megkezdődik a ver6. Nagyszokoly 11 3 4 4 15:17 ÍO keverseny is. Az asztaliteniszeseny. A kerékpárversenyzők a 7. Fürgéd 11 3 2 6 25:21 8 zők a sportszékházban mérik öszGaray térről rajtolnak, útvonal: 8. Diósberény 11 2 2 7 14:21 6 sze tudásukat, körverseny formáSzekszárd—Várdomb—Szekszárd. 9. 10. Magyarkeszi Regöly 11 10 2 2 1 1 8 7 24:52 13:32 5 5 jában. Kezdési idő 9.30. Vasárnap reggel 8.45 órakor A röplabdások a városi sportte11. Szárazd 2 1 — 1 3:6 2 indulnak a sportolók a Garay lep röplabdapályáin küzdenek a 12. Nagykónyi , 1 — — 1 0:1 — térről a sportpályára. Ugyanekhelyezésért. kor indul a szövetkezeti sportfesztivál Béke-stafétája, melynek útvonala a Pollack utca, Mátyás király utca, Széchenyi utca, Hunyadi utca. A staféta utolsó, befutó tagja, a már időközben a Közeledik a tokiói olimpiai játékok ünnepélyes megnyitásána« időpontja. A sportolók előkészületei világszerte fokozódnak és ami ezzel együtt jár: egymást érik a világraszóló eredményekről, a szinte hihetetlennek tűnő rekordokról érkező hírek. Vajon kik azok, akik az emberi teljesítőképesség haladásának magasbatörő útján újabb és újabb mérföldköveket raknak le? Rendkívüli emberek? Sportfeno- mének? Vegyünk csak közülük néhányat közelebbről szemügyre. * A Népstadion közönsége néhány hete már megcsodálta a csehszlovák Ludvig Danek, a diszkoszvetés Európa-csúcstartó- jának hatalmas termetét, harmonikus, könnyed mozgását. Már akkor úgy tartották számon, mint aki Tokióban versenytársa lehet az amerikai diszkoszvetőknek. A napokban pedig megérkezett a szenzációs hír, hogy Danek a turnovói versenyen 64,55 méterre javította az amerikai Oerter 62,94 méteres világcsúcsát. Ma ő a csehszlovák atlétika legnagyobb olimpiai reménysége. Rendkívül céltudatos, fegyelmezett sportember. A télen keményen edzett, futott, gimnasz- tikózott, súlyt emelt, naponta ötViiágssilcsiik és sportfenomének ven dobást végzett, tökéletesítette technikáját... * Két világcsúcs fémjelzi a legjobb szovjet úszó, Grigorij Prokopenko nevét. A 100 méteres mellúszásban 1:07,4, a 220 yardos mellúszásban pedig 2:31,4 perccel állított fel az idén új világcsúcsot, s vált egyszeriben a tokiói olimpia nagy esélyesévé. A nagyszerű eredmény hosszú edzésmunka gyümölcse. Prokopenko mögött már 13 versenyév van, a 27 éves Lvov-i testnevelő csak lassan emelkedett a csúcsig a világranglistán. Úszása harmonikus, rajtja mindig nagyon erőteljes, fordulói kitűnőek. „Fejlődésem azóta gyorsabb, — mondja — mióta új légzéstechnikára tértem át. Most a kartempó befejezésekor veszek levegőt.” Szenvedélye a zene és a motorozás. Állandóan magával hordja zsebrádióját, s 350 köbcentiméteres Jáva motorján már bekalandozta egész Ukrajnát. Közvetlen, egyszerű ember. Egyáltalán nem fenomén... * Néhány hete röpítették világgá a távirati ügynökségek a hírt, hogy súlylökésben új világcsúcs született: Dallas Long 20,67 méterre dobta a súlygolyót. A római olimpia előtt még a húsz méteres bűvös határ lebegett a világ legjobb sűTylökőinek szeme előtt, ma pedig már Long a huszonegy méteres határt ostromolja. Ez a 195 centiméter magas, 120 kilós, huszonnégy éves arkansasi fiatalember még ifjúsági korában szinte üstökösként robbant be az atlétikai világba. 1959-ben világcsúcsot ért el, 1960-ban, a római olimpián 19,01 méteres eredményével harmadik lett, 1962-ben pedig hét centiméterrel túldobva a húszméteres határt, megszerezte a világcsúcsot. Ma Long a tokiói olimpia egyik legbiztosabb esélyese. Közvetlen modorú, jókedélyű fiatalember, hatalmas termetén kívül semmi rendkívüli nincs benne. * Két. futó testesíti meg a francia atlétika olimpiai reményeit: Jazy és a nemrég feltűnt Mary- vonne Dupureur. Utóbbi váratlanul tört be az európai élvonalba, amikor a miinsteri versenyen 2:04.6 perccel legyőzte Gerda Kraan-t, a hollandok Európa- bajnoknőjét. Edzője a verserv után a következőket mondta' róla: „Maryvonne könnyen meg- dönthette volna a Éurópa-csúcsot. is (2:02,8), ha egy kicsit jobban rajtol: jelenleg 2:02-n belüli teljesítményre képes.” Dupureur asszony 27 éves* egy testnevelő tanár felesége és egy kétéves kisfiú édesanyja. Ö maga is testnevelő Lille egyik iskolájában. A francia szakemberek egész különleges esetként tartják számon, elsősorban azért, mert számottevő eredményeket csak — kisfiának születése utár kezdett elérni. * Potyogtak a világcsúcsok az amerikai úszók Los Altosban rendezett b'ajribkságán. Uj neveket tanult meg a világ és még szakemberek is ámulva sóhajtottak! lehetséges-e további fejlődés? Érdemes ezzel kapcsolatban feljegyezni Gallagher-nek, az ausztrálok világhírű edzőjének meg- állapításáj: „Az úszás napjainkban csak a középkorát éli. Nincs messze az idő, amikor a mai eredményekkel egy világversenyen döntőbe sem lehet kerülni. A ma világcsúcstartói csak szerény előfutárai azoknak a nagy úszóknak, akik néhány év múlva új határokat szabnak. Nem tartom lehetetlennek, hogy már Mexico-City-ben 52 mp-es 100 gyorsnak, vagy 1:50 perces 200 gyorsnak tansolhat a világ.” A.É.