Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-14 / 190. szám
4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. augusztus 14. GvAlU MiuAlv — Nem! Egy fekete hajú, magas nő ült mellette. — Merre mentek? ■— A vendéglő irányából a park felé. — Tehát áz ön ablakából első sorban nem a vezető, hanem a nő látszott. — Ott jó ,az utcai világítás. Megismeri ezt az arcot? Forgács egy fényképet vett elő, ami Tóth Noémi egyetemi inémlről készült. Szahók Klára visszahökölt: *r — De hiszen ez borzasztó! Igen... ez ugyanaz a lány! — Magam is úgy velem. Méghozzá az ön kertjének hátsó bejáratától néhány lépésnyire, a gyalogűton. Mondja, milyen fegyvere van önnek? — Semmilyen. Hacsak azt a lovassági kardot nem számítják, amit úgyis láttak a házkutatáskertjében. közvetlenül a kiskapu mellett, egy buxus levelei közé rejtve. Most is tagadja, hogy indokolatlan féltékenységből maga szúrta le Tóth Noémit? A tettet ugyanis ezzel a. késsel követték el! EGY NYUGATI KERESKEDŐ Fritc Hohlmayer egyre nagyobb bosszúsággal volt kénytelen tudomásul venni, hogy bármennyire legendás is a magyar vendégszeretet, a vidéki vendéglátóipar dolgozóival nagyon nehéz szót érteni, A szállodában még annyira- amennyire meg tudta magyarázni, hogy a Dunára néző és természetesen egyágyas szobát kér, de itt az Aranyfácán ‘sörkertjében úgy bámult az ékes magyar nyelven írt étlapra, mintha egy ékírásos agyagtábla szövegét kellene megfejtenie Assurbanipal könyvtárából. — Ich möchte etwas echt ungarisches! — magyarázta a mellette verejtékező fiatal pincérnek. — Gebratenes Fleisch oder soet- was... — Kitúr» töltöttkáposztánk van! — hangzott a felelet. Holmayer kétségbeesetten nézett körüL A túlsó asztalnál már régóta figyelte vergődését egy aranykeretes szemüvegű úr. Mosolyogva szólt át: — Draf ich ihnen helfen? Boldog örömmel intett igent. A szemüveges kérésére átült az asztalához és pillanatok alatt elintézte a rendelést. A beszélgetés ettől kezdve német nyelven folyt tovább és Hohlmayer ünnepélyesen meghívta az idegent, hogy légyen a vendége, hiszen a magyar nyelv semmilyen más európai idiómára nem hasonlít és egy készséges tolmács nélkül a nyugati gyümölcskereskedő el van veszve. A vendég felkapta a fejét: — ön gyümölcskereskedő? — Hohlmayer vagyok. Őszibarack-ügyekben utazom! — Magam is értek keveset az őszibarackhoz. Mondhatnám ez a kedvenc gyümölcsöm! — Valóban? Ennek örülök! Nem tudna nekem néhány, itt különösen jól tenyésző fajtát ajánlani? — Szíves-örömest! Legjobb az Elberta és a Mayflower! — A Mayflower? Befőzésre is alkalmas? — Ha valaki éppen erre a célra akarja használni! Hohlmayer egyszeriben halkabbra fogta a szót: dexéből származott. A fiatalasz- szony hosszasan nézte: — Gyorsan mentek, csak egy villanásnyi ideig láttam, de igen, azt hiszem, ő volt az... — A kkor nézze meg ezC a fényképet is! A másik felvétel a földön, vérében fekvő, eltorzult arcú NoKépregény, 18 folytatásban Irta: KUCZKA PÉTER / Rajzolta: CSANÁDI ANDRÁS, 6. kor. Ott lóg a falon, a nagyapám képe., mellett. Ő huszártiszt volt áz első világháborúban, tőke .maradt ránk. — Zsebkés? — Egy ceruzahegyezésre való apróság. Forgács kihúzta a fiókját és felmutatott egy aprócska, gyöngy- háznyelű kést. — Ez az?' — Igen! A retikülömben szoktam hordani. — És ez? Most egy hosszú,, szépen faragott nyelű papírvágó kést mutatott fel. — De hiszen ez a laboratóriumból származik. Az íróasztalomon fan egy mappa és tintatartógarnitúra, ahhoz tartozik. Hogyan került ez icle? — Szóval az öné? — Igen, az enyém! — Nos, örvendek, hogy leg- l alább ezt beismeri. Az ujjlenyo- ' matat egyébként megtaláltuk a ikés markolatán, sőt azt is közölhetem, hogy semmilyen más ^ujjlenyomatot, nem találtunk. A *kés egyébként nem a laborató- k fiúmban volt, hanem az ön (Folytatjuk) Látogatás az Állami Pénzverdében Foglalkozása: érmefest’ő. IJorváth Rudolfné, a Damivia motorkerékpár-érmé két készíti. életét. Ám, ahonnan útra kél, ott — s ezt már kevesen tudják, — sok minden más is készül, ötvösök, vésnökök dolgoznak itt* nyersanyaguk bronz, 'arany, ezüst, drágakő. Érmék, plakettek, jelvények, ötvösmunkák, gyönyörű ékszerek kerülnek ki az Állami Pénzverdéből; Havonta mintegy négyszázezer különféle jelvény, gomblyukba tűzhető néhány forintos apróság'. De készül itt ezreket, tízezreket érő cizellált ötvösremek is, amely vitrinek díszeként hirdeti a világ sok táján a magyar mesterek ügyességét. Nehéz présekből 10—20 fillérek, forintosok hullanak; készül az aprópénz. Az ötvösök könnyű kalapácsai alól , szépen munkált éjcszerek kerülnek ki; ezek nagy pénzt, értékes valutát hoznak az országnak; A. K. Nyugtalan teremtés a pénz, nem tud sokáig egyhelyben maradni, még, ha olyan kicsi is, hogy csalt fillér a neve. Kézből kézbe, zsebből zsebbe, tárcából tárcába vándorol; Amíg új és fényes,' megforgatjuk ujjaink között, megcsillogtatjuk egy pillanatra, aztán a többi közé tesszük, s észre sem vesszük, már elillant tőlünk, tovább vándorolt. Folyton bolyong a pénz, ám. nem örökké mégsem. Sorsuk, életük van a pénEgy tál húszfilléres. Gyártotta: Szabó Sándorné. A boltban ő is kopott pénzzel fizet... zeknek is. Születnek, aztán élik mindennapi életüket, majd, ha megkoptak, megsápadtak már, elenyésznek valahol;' egy részük — a fémpénzek — olvasztókemence tüzes gyomrában fejezi be pályáját. S onnan indulnak megint új életre. Hol „születik” a pénz? A pénzverdében. Zajos prések formálják a csillogó érméket, olajszagú gépből hullik a húszfilléres, a forintos. Forog a pénz. éli mindennapi Valamelyik bajnokunk kapja majd ezt a sportérmet, amit Hof- bauer Gyula készít. / 1 (MTI foto. Czinner Erzsébet felvételei.)
