Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-25 / 198. szám
4 TÖLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. augusztus 35. Romániai útijegyzet: Kék bukósisakok V. A városi poliklinika előtt a széles járdát kirakatmagas hosz- szú képsor szegélyezi. Elém toppan egy bukósisakos fiatalember. — Szabad tüzet kérnem — szólít meg románul. — Parancsoljon, — mondom én, magyarul. A fiú megköszönve a lángot, odalép fekete Pannóniájához, hogy beindítsa. A nyalka pléparipa sehogy sem akaródzott begerjedni. A berúgókar hang nélkül, makacsul visszarúgott. Indítva éreztem magam a segítségnyújtáshoz, oe mivel román szókincsem a kimerítőbb tanácsadáshoz gyengének bizonyult, a rugdosáshoz meg a fiú egyedül is elég erős volt, ezért a fához támaszkodó feleségének igyekeztem külhonba szakadt márkás termékünk jótulajdonságait ecsetelni. Az asz- szonykának, kit már nagyon untatott az egész motorügy. nyelvészeti kísérleteim során egyre mosolygósabbra derült az arca. A világoskék bukósisak alól a világ legszebb nyelvén hangzott felém a kérdés: — Magyarországról? — Igen! — feleltem boldogan. — Én is magyar vagyok. A férjem román. Mi is nemrég jártunk Magyarországon. A napokban tértünk haza Várad.a. Megtudtam, hogy fiatal házasok, térié vasesztergályos, itteni üzemben dolgozik. Miskolci rokonaik meghívására mézes!'etc; Írből kettőt Magyarországon töltöttek. Ez volt az első külföldi és első közös útjuk, melyet első közös szerzeményükön, ezen a jelenleg aszfaltba gyökerezett masinán megtettek. — Hogy érezték magukat abban a kormos északmagyarországi városban? Ebben a nagy melegben egy balatoni tartózkodás kellemesebb lett volna. — Mit szól hozzá — körbejártuk a Balatont is. Budapesten, Szolnokon, Debrecenen keresztül jöttünk haza. Gyönyörű volt az útunk. Képregény. 18 folytatásban Irta: KUCZKA PÉTER Rajzolta: — Szóval kellemes, szép emlékeik vannak hazánkról? — Igen, és tudja, mi tetszett nekem nagyon? — Ha megszólítottuk a rendőrt és útbaigazítást kértünk tőle, az előbb tisztelgett, majd kedvesen, udvariasan válaszolt. A jövő nyáron egyenesen a Balatonra megyünk. — Mintha a Pannónia is kedvet kapott volna a kilátásba helyezett szép úthoz, duruzsolva beugrott. Pár pillanatig még láttam a belváros felé robogó gépet mígnem egy villamos végleg eltakarta előlem a két kék bukósisakot. A román, barna egyenruhás „kékekből” kevés látható az utcákon. Villanyrendőr irányítja az útkereszteződések forgalmát, mely főleg a nappali órákban meglehetősen élénk. Alkonyaikor a gyalogforgalom fokozatosan ráterelődik az úttestekre és ott lépésre kényszeríti a járműveket. Nagyon kevés személygépkocsi fut, annál több a motorkerékpár, kerékpár. Tehergépkocsiból sok van. lovasfogat ritka, mint a fehér holló. A za.i. a lárma száműzve a városokból, olyan, mintha mindenki és minden lábujjhegyen járna. Csak egyetlen valami, ami még időközönként végigcsattog az utcákon. a pirosfehér villamos. De már egyre több fut mellette ve- télytársából. a piros autóbuszból. Felkapok a Viktória térről induló kényelmes alkalmatosságra — kiruccanok a Viktória fürdőbe. mindössze húsz perc az út. A Viktória (volt Félix) fürdő erdő borította dombok alá kiterített strandjaival, sétányaival, medencéinek 60 fokos gyógyvízével, és szezonban a napi húszezernyi fürdőzőjével — város a város mellett. Aki egyszer Váradra betette a lábát, nem mulaszthatja el, hogy a port a Viktórián le ne mossa. Kurt Hubermann, a hamburgi zenetanár és családja túl van ezen a műveleten, sőt a papa már a torok öblögetésénél tart. Ugyancsak sok port nyelhetett idefelé, legalábbis erre enged következtetni az a garmada sörösüveg, mellyel a derék német körülbarikádozta magát. — Tudja, az az izé... az a mezítelen hurka, sültkolbász, vagy micsoda, ami nincsen bélbe töltve... — Mititei — nevezem nevén a ..gyereket”.- Az, hó. de csípős volt! Sok borsot találtak bele tenni. — Kurt. Te már megint sokat beszélsz! — intette mérsékletre párját a gyékényszőnyegen nyújtózkodó, nagydarab szőke nő. — Igazad van, Olga — mondja La családfő, megragadja a keze- f ügyébe eső flaskát, és egyből le- | nyelte annak tartalmát. CSANÁDI ANDRÁSI Szászy Sándor niuAL* — Mennyit nem sajnálna? — Mondjuk úgy öt-hatezer forintot! Bibra mérnök homlokán szia nyakkendőt! Ember, legyen észnél! Dusek lehorgasztotta a fejét, de észnél volt, gorú ráncba szaladtak össze a redők és a gondnok riadtan helyesbített: — Hetet-nyolcat akartam mondani... Vagy esetleg tizet! De azt csak. ha egész biztosra mehetek! Rendkívül tömör, és egy művelt, diplomás embertől majdnem meglepőnek minősíthető választ kapott: — Marha! — aztán Bibra halkabbra fogta a hangját. — Ide figyeljen Dusek! Engem nem érdekelnek a maga gátlásai! Az sem érdekel, hogy itt az üdülőben alighanem kialakította már magának a kispolgári jómódját! Azt azonban meg kell tanulnia, hogy ha már egyszer csatlakozott a szolgálathoz, akkor innen nem akkor távozik, amikor magának alkalmas, hanem amikor másnak! Két lehetősége van. Az egyik, hogy teljesíti a parancsot, mert azt remélem, nem kell a koponyájába vésnem, hogy az ilyesfajta kérés, az parancs, a másik az ellenkezője. Utóbbi kombinálódhat azzal, hogy felad engem Mit gondol, mit kapok én akkor? Dusek hÉffigatott és gyöngyözött a homloka: — Kötelet! És mit gondol, ha én rnaj&ui fäladom — erre pedig biztónríízámithat, ha netán hurokra kerülnék —, magát mivel jutalmazzák? Újabb csend: — Kötéllel! És ezt akarja maga tízezer forinttal megváltani. Hiszen odaátról csak néhány gépelt sorba kerül és a magyar hatóságok már készítik is magának — Mikor induljon a kutya, mérnök úr? — kérdezte halkan. — Mit tudom én a maguk időbeosztását? Ez nem az én dolgom! Mindenesetre mielőbb! NOÉMI MEGSZÓLAL Forgács főhadnagy elmerülten szemlélte a városi könyvesbolt kirakatát, amikor valaki váratlanul megszólalt a háta mögött: lóságos csodaszer! Véleményem szerint nemcsak a vérzést gátolja, hanem a sebhegedést is elősegíti. A főhadnagynak nem volt különösebb érzéke sem a vegyipar, sem a gyógyászati tevékenység iránt. — Ez csakugyan örömhír, de gondolom, Korsós főmérnök még jobban örülne neki! — Miért, maga mit vár? — Hogy... — Hogy kihallgathassa Tóth Noémit? Nos. több órás eszmecseréről természetesen még nem lehet szó, de azt hiszem, a kihallgatásnak most már nincsen semmi akadálya. Harminc perc elég lesz? A főhadnagy sugárzott: — Bőségesen! Együtt indultak a kórház felé. Forgács főhadnagy ceruzája néhány perc múlva már sűrű sorokat szántott jegyzettömbje fehér papírján. * Dr. Bibra rövid nyári nadrágra vetkezetten hevert egy nyug- székben és időnként a karórájára nézett. — Biztos a dolgában, Dusek? -r- kérdezte. A gondnok ott ült mellette, a kerti asztalnál és párásán hús szódásüvegből töltött az előttük lévő borospoharakba. — Mit szólna ön egy örömhírhez, főhadnagy elvtárs? Sarkonfordult és szembe találta magát dr. Kelemen Tamással, a kórház sebészfőorvosával. Kezetfogtak. — Mi lenne az. doktor úr? — Az, hogy a Sangoplan va— Biztos! Cézár már jóné- hányszor megtette az utat. — Ugyanazt az utat? — Igen! — És a járőrök? Dusek mosolygott: (Folytatjuk) Hat-hét ember az élen a döglött lovak mögé hasalt és sortűz- zel fogadta a vágtató indiánokat. Hamarosan eltiporták ókét.
