Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-23 / 197. szám
* A TOLNA MEGYEI neputsag K ULTURÁLIS ME FURCSA SZERELEM A z öregek pitykés lajbiban, az asszonyok piros és sárga viganóban, a fiúk sötétkék ünneplőben, a lányok báliruhában. A kultúrotthonban a falubeli fiúk jórésze is, akik az óbudai hajógyárban dolgoznak, csak éppen lányt nem engedne cigánybálba a hagyomány, így aztán a fekete szépségek kapósak. A legkapósabb Oláh Júlia, sudár, fekete lány, a helybeli szövőgyár munkása. A hajógyári fiúk sorjáznak körülötte — s mikor az első szegkovácslegény, Béla odamegy, valamit csendesedik a zsivaj. ' Mikor — két éve — Júliát beszervezte a Nőtanács a szövőgyárba, Béla botrányt csinált, mert esküvőt akart, aztán másik cigánylányt vett el, de az hamarosan meghalt. A cigánysoron elintézett dolog, Júliát más nem veheti el. Magához szorítja a lányt gyengéden. — Azt mondtad, máma választ adsz. A lány népes családját nyugtatta eddig a halogatással. — Elhúzódott a maga fajtájabeli legényektől, mintha beteg lenne: járt itt a szomszéd faluból a vajda fia, keresztülnézett azon is. A vajda nem enged az ősi törvényből, ha már az új világ gyárba segíti a cigánylányokat — aki férjhez- megy, a putriból ki nem léphet, csak az urával s vége mindenféle Cifr álkodásnak. Csendesen válaszol a fiúnak: — Nem mehetek magához. Ne haragudjon. Béla nem tudja dühét titkolni, gyűlölködve néz a hajógyári fiúkra. Éppen meghajlik mellettük Feri. Magas, szőke hajú, lakatos, Júlia második udvarlója. Béla még egyszer végigvágja szemmel, aztán a sarokba törtet s hadonászva kiabálni kezd az öregekkel. Feri halántékán, nagy haján, páracsöppök fénylenek. Kék szemében komoly elszántság. — Júlia — menjünk innen! Beszélni akarok veled. A lány elhúzódik és különös idegen hangon dúdol a zenekarral. — Ne hitegess, gyere hozzám feleségül, hallod? A lány már nem dúdol, hanem a másik faluvégére gondol, ahol a fiú szülei élnek. Apja is hajógyári munkás, rangos ember, fiát maga tanította a lakatosmesterségre. Szép házuk körül, a nagy kertben, úgy állnak a gondozott gyümölcsfák, mint a katonák- Mikor Feri beállított vele, a deresfejű apa bólogatva hümmögött, a kövérkés, fiatalos külsejű anya azonban sírva kiabált: — Annyit istenkedett ez a gyerek! Az apja is veri az asztalt... Én nem bánom, hozzámehetsz a fiamhoz... nekünk nincs más gyerekünk! Itt lakhattok, akármekkora szégyen... Hanem azt megmondom, ide semmiféle pere- puttyod nem teheti a lábát, cigánynak én nem nyitok ajtót! Ha a házamba cigányok járnak, a Dunának megyek! Az apa káromkodott, Feri ta- nácstalanúl toporgott. Belőle meg kiszakadt a cigányos átkozódás, szidott mindenkit és kifutott a házból. A fiú követte, szólongat- ta hazáig. Még aznap megtárgyalták a cigányasszonyok Júlia sérelmét, anyja egyre hújjogott, hogy fel kéne gyújtani azt a szép házat. Másnap áruval állított be Feri szüleihez, rá akarta beszélni őket: térítsék el a fiúkat. Mivel a büszke lakatosné rárivalt, hát olyan átkozódást csinált, a fél falu odafutott a kapuhoz, a cigányasz- szonyt végül rendőr vonszolta el. S Feri őt nem hívta többé a szüleihez. — Hozzám jössz feleségül. Elköltözünk Pestre. ígértek albérleti szobát. Vagy... itt is lakhatnánk, keresztanyámnál. Hallod? Júlia megrezzent. Annus nénit ismeri, kijárt a putrikba, ő szerezte be a gyárba Júliát, tanította és védelmezte. — Nem tehetem. — Miért? Júlia vállat vont, s dúdolt megint. — Mást szeretsz? Bélához akarsz menni? — Ahhoz sem megyek. Megmondtam neki. — Titkos szerelmed van? Olyhn idegen lettél. Furcsa lány vagy! Júlia nem szólhatott, mert hirtelen elszakadt a zene, s Béla lépett hozzájuk. A hajógyári fiúk, Feri barátai szemben álltak a cigánylegényekkel. A kormos képű szegkovácsok — s a gyári lakatosok, karbantartók. Júlia elsiklott közöttük a ruhatárba és aztán vállravetett kabáttal kifutott az éjszakába. Egyenesen Annus nénihez. A kultúrotthon felől harsant a cigányok ordítozása, rohantak valahová az utcán, éles füttyszó remegett. Kopogtatnia sem kellett, jött már kifelé nagykendőben Annus néni. Beemelte a síró didergő leányt és borral kínálta. — No, megegyeztetek? Megmondtam Ferinek, idejöhettek. Júlia foga ütemesen koccant a poharán. — Annus néni kérem ;.Tessék megengedni, hogy egyedül jöjjek ide. — Mi a fene, nem mész a keresztfiamhoz? — Nem mehetek Annus néni Nem szeret igazán! — A fene a dolgodat, — Ki értheti? A szegkovács se kell? — Nem! A néni érdes hangon suttogott: — Te aztán megcsináltad! Tizennyolc éves korodig tartod magad, ami nem szokás a cigánysoron... Hozzám így nem jöhetsz lányom! Ha nem mész Ferihez, nincs aki megvédjen. A cigányok, a tiéid, hajadnál fogva hurcolnak el innen, ismerem a törvényeiket... Lakott már nálam egy szegény lány, azzal is megtették. Mit akarsz hát? — Nem tudojn... Élni akarok... — Júlia zokogott, — segítsen rajtam...’ — A fene! Tudod mit mondok? Művezető a bátyám Szombathelyen, a cipőgyárban, ott lakhatsz, dolgozhatsz. Oda nem mehetnek érted. Elmész Szombathelyre? Júlia kicsire húzódva tétován szepegétt. Itt született, a cigánysoron, Pesttől húsz kilométerre, s mióta gyárban dolgozik, talán hatszor volt városban. A szegkovácsok nem mozdulnak a környékről. Azt se tudta biztosan, merre és mennyire van a távoli város. Hogyan lehet ott élni, ismeretlenek között? Jegyet — Áhelyezéssel mész. Elintézem a gyárban. Júlia sírása megint hangosabb lett. — Majd elkísérlek vonaton. Ha itt maradsz, véged... el nem szabadulsz a cigánysorról. Kiadnak Bélának! No gyerünk, magam beszélek anyáddal! Az erélyes, tettre kész asszonynyal nem lehetett ellenkezni, sodorta magával Júliát, mint hegyi patak a követ. A putriknál átkozódó asszonyi siránkozás hallatszott. Kiabáltak, hogy a cigányokat verik a faluban! Két férfi futott befelé a nyárfasorban, félrelökték őket. Júlia anyja a putriknál állt, mint egy szobor. Jajgatott egy sort. A szavak értelmét Annus néni is kihámozhatta — ítéltek Júliáról. Az ítélet rettenetes, letépik a cigánylányról a ruhát, köpködik és verik. S úgy viszi el a legény, akinek kiadják. Többé aztán nem is mehet el a cigánysorról. A lány anyja sírva súgta Annus néninek: — Menjenek asszonyság, vigye Ferijéhez... itt megölik. Jaj, nem lesz nekem szép lányom! A kiáltozó cigányság már kifelé csörtetett a faluból, elöl Béla s a lány apja rohant. Sikongó nők kísérték őket. Annus néni befogta Júlia száját, nehogy kiáltson félelmében. Amint elvonult a had, futásnak eredtek. A szövőgyárban ’ állapodtak meg. Bent az öltözőben Júlia lihegve mondta: — Köszönöm Annus néni... köszönöm! — Aztán különös jajgatásba! kezdett; siratta szüleit, egész elhagyott világát. — Ide nem mernek jönni, őrség van a gyárkapunál... Másutt meglesnének. A reggeli vonattal elviszlek Szombathelyre., élhetsz! Ha szeret az a fiú, ott megtalál... Szentiványi Kálmán Szokás a szereplőket mindig megjelölni. Híven ehhez a nem mindig kellemes hagyományhoz, szereplőink, egyikét Öregnek, a másikat pedig ifjúnak nevezzük. Élő személyek, áni ha netalán nem ők, hanem más ismerne magára, az tisztára véletlen és szándékolatlan. Tehát ami majd az alábbiakban elhangzik, minden esetben másra vonatkozik... Az Öreg különben harminc éves, Ifjú húsz, de már evek óta folyik közöttük a csatározás. Az első ütközet akkor zajlott le, amikor Ifjú otthagyta a kollégiumot, mondván: ami ott van, az fizikai és szellemi rabság, az ember sohasem lehet igazán egyedül, még a lélegzet- vételhez is engedély szükséges, a sóhajtás meg egyenesen tiltott dolog. S azóta áll a küzdelem. A nagy viadal második, de az is lehet, hogy harmadik felvonása a magyar nyelv merevsége miatt robbant ki. Mert Ifjú, igaz, néha kissé önkényesen, de gazdagítani igyekszik merev, és nehezen oldódó nyelvűnk szegényes szókincsét. Szerinte, aki mondjuk egy ismerősére várakozik, az strichel, aki pedig több-kevesebb haszonnal dolgozik, az gyötri magát. Szóval egészen gazdagon árnyalt kifejezéseket próbál meghonosítani. Az Óreg a csatározások alkalmával, és máskor is hplározott fellépéssel igyekszik jó útra téríteni Ifjút. Eddig azonban még vajmi kevés sikert ért el. illetve, hogy egészen pontosak legyünk, odáig már eljutott, hogy Ifjú és társasága Ujjal mutogatnak rá. Ö az, aki a véletlenek folytán itt maradt a múlt századból, s mint antik élősködő próbálja ráerőszakolni ö maga hagyományos és sok részben konzervatív nézeteit a nála fiatalabbakra. Azt is elérte má.r, hogy alig köszönnek neki. így állt a helyzet a legutóbbi időkig. Nem volt túl mérges, csak parázslóit, s néha-néha egy-egy szenvedélyesebb ütközetben csúcsosodott ki. Vagy két hete azonban teljesen elmérgesedett a korábban csak lappangó, sustorgó állapot. Történt pedig ez akkor, amikor Ifjú megérkezett nyári körútjáról, öreg ezt a körutat röviden lógásnak, rokonok és ismerősök kihasználásának nevezte, amiért viszont cserébe Ifjú vérig sértődött. Sérelme, sértődése valószínű jogos is volt, mert ugye, van abban valami, hogy egy húszéves fiatalember nem élhet meg szünidőben egyébként, csak akkor, ha ilyen körutat végez, mint hajdan a legátusok, vagy a szegénysorsú diákok. A részleteket nehéz lenne elmondani. A vita veszekedéssé fajult, s ebben nem éppen nyomdafesték alá tartozó kifejezések is előfordultak. Mint kiderült: Ifjú leginkább a lógás és a kihasználás szavakért volt mérges. Saját megállapításai szerint mindenütt nagyon szívesen fogadták, összesen egy kellemetlen esete volt, az, amikor a siófoki parkőr vitatta azt a jogát, hogy a nemzetközi üdülőhely parkjának egyik padján alhat. De aztán a parkőrt is meggyőzte. Meg az egyik közeli rokonnál adódott egy kis félreértés. Itt valami olyasmit mondtak neki, hogy ha már ott van náluk, segíthetne a nyári munkákban. Ez azonban elsimult, megértették, hogy egy másodéves egyetemi hallgatótól nem kívánhatnak ilyet. Ennél a pontnál kettéváltak Qreg és Ifjú áljai. Még azt a százast is elfelejtette ismételten kérni, amit az elején említett, s amelyik áimenei pénzzavarából kisegítette volna. Lelkét igen mélyen felkavarta az öreg elítélő megnyilvánulása. S mert ilyenkor valakinek feltétlenül el kell mondani, mi történt, egy másik partnert választott magának. Vele egykorú volt, a középiskola padjait együtt koptatták. Nézeteiknek, világról, életről alkotott elképzeléseiknek tehát tulajdonképpen egyezni kellett volna. De érdekes módon, nem egyezett. Már ez is érdekes volt, de még- inkább az, hogy egyféle zsargont használtak, de más volt a jelentése. Ifjú például azt mondta: nem vagyok zöld, hogy agyonkeccseljem magam ebben az amúgy is rövid szünidőben. A társ pedig így beszélt: a nyáron két hetet keccseltem az építőtáborban, a többi időt pedig otthon töltöttem, az öregeknek segítettem: Úgy láttam, mint a beszélgetés szótlan kihallgatója, hogy Ifjú előtt egyből öreg lett a barát, s bizonyára nem részesül többször olyan szerencsében, mint most, nem hallgathatja i mégegyszer az Öregről alkotott magvas véleményt. S olyan megtiszteltetésben sem részesül, hogy Ifjú kölcsönkérje a százasát. Nem tudható, mennyire fáj ez majd- a barátunknak. Az azonban majdnem bizonyos, hogy Ifjú előbb-utóbb kifogy a mesehallgatókból. Mert a mese, még ha mai is, egy idő után korhatár nélkül unalmdssá válik. SZOLNOKI ISTVÁN Téliesítettül a fiiéul naptárt 1 A Felmérésügyi Hivatal befejezte az elmúlt félévi munkával kapcsolatos felméréseket. A jelentések szerint az 1964. évi első félévet határidőre teljesítettük. Június 30-án este 24 órakor az ország minden üzemében, állami gazdaságában és szövetkezetében, úgyszintén a kereskedelmi vállalatoknál is véget ért az első félév. A nemzetközi szempontból is figyelemre méltó teljesítményt sok külföldi turista figyelte meg. akik a Balatonhoz jöttek az első félév végéit, de miután mi sikeresen áttértünk a második félévi naptár teljesítésére, most már ők is második félévi fürdési tervüket teljesítik. A felmérések szerint az elmúlt félévben legyártott hónapok, hetek és napok általában jó minőségűek. Sajnos, amint az nálunk gyakorta előfordul a sorozatgyártásoknál, mire az egész félévet legyártottuk, a termék elavult. Itt áll az egész első félév becsomagolva, nincs iránta sem belföldi, sem külföldi kereslet, 1964. első félévi hónapokat, heteket és napokat már sehol sem használnak; július elseje óta a gazdaságilag elmaradott országokban is csak az új második félévi típus iránt mutatkozik érdeklődés. Ennek gyártása azonban nálunk mégcsak épp, hogy elkezdődött, kísérletezések folynak. Rá kellene térnünk minél gyorsabban ennek a sorozatgyártására. Szakértők szerint minden jel arra mutat, hogy december végére sikerül a második félévi naptárunkat is maradéktalanul teljesíteni. Az első félévi sikerek okairól kérdezte meg az illetékes vezetőt Dekulek ■ Ede, a különféle szerkesztőségekből kiküldött munkatárs. Illetékes vezető így nyilatkozott az elért eredményekről: — Elmondhatom, hogy az első félévben szinte hiba nélkül dolgoztunk. ■ Ez annak köszönhető, hogy az 1964. évi első félév teljesítéséhez. időben elkészültek a tervek, s ■ azokat zsebnaptárak, heti előjegyzési naptárak és más népszerű ' kiadványok formájában eljuttattuk minden munkapadig, így aztán mindenki előre tudta, hogy mikor lesz január, február és a többi, teljesen tisztában voltak a dolgozók azzal is, hogy mikor lesz március 15, április 4 és május 1, már csak akörül mutatkoztak némi zavarok, hogy kétnapos ünnep előtt mikor lesz vasárnap. Világszerte nagy elismerést váltott ki dolgozóink határtalan lelkesedése, kik dacolva az év eleji hideghullámokkal, januárt pontosan 31, februárt pedig — a munka jobb megszervezésével — már 29 nap alatt teljesítették. Rögtön utalnom kell azonban arra, hogy e téren még- vannak lehetőségeink, s bizton remélem, hogy jövőre már 28 nap alatt fogjuk teljesíteni a februárt.' — Nagymértékben segítette a sikerek elérését, hogy rendkívül arányos volt a munka. A hónapok átlag 4—4 és fél hétig tartottak, s sikerült megoldani, hogy minden hét hét napból álljon, a nap pedig 24 órából. Már csak azt kellene elérnünk, hogy a 8 órás munkanap is 8 órából álljon, ne ötből-hatból, mint ahogy nálunk ez gyakorta előfordul. Alföldi Imr§
