Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-19 / 194. szám
1961. augusztus 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1 Munkában a nyomozócsoport... Gyapjúkártolás iparengedély nélkül — Kétszáz liter pálinka a pincében A pénzügyőri parancsnokság nyomozócsoportja egyik nap váratlanul megjelent Soponyai István mözsi lakásán. A vizsgálatot tartók nem találtak üres házat, hiszen a lakókon kívül még' tizenkét asszony tartózkodott az épületben. Az asszonyok a környező falvakból jöttek, valameny- nyien gyapjút hoztak Soponyai Istvánhoz kártolásra, szálazásra, fonásra. A műhelynek berendezett helyiségben a gépek is dolgoztak, a pincében, konyhában, szénapajtában és istállóban pedig hatvanegy különböző csomagban 163 kilogramm gyapjút találtak a pénzügyőrök. Soponyai István pedig nem rendelkezett iparengedéllyel. A vizsgálat megindult és a szálak kibogozása nagyszabású felderítő munkát, hosszú időt jelentett. Soponyai István azt állította, hogy csak a közelmúltban kezdett el gyapjúkártolással foglalkozni és mindezt azért merte megkezdeni, mert időközben kérelmet adott be arra, hogy engedélyt kapjon erre a munkára. A felsorakoztatott tanúk pedig mást állítottak. Tizenkilenc községben több mint kilencven tanút hallgattak ki a pénzügyőrség dolgozói. A tanúk szerint Soponyai István, már a korábbi években is foglalkozott gyapjúkártolással és fonással, sőt közülük sokan akik nála jártak, a gépeket csaknem mindig munkában látták. A megrendelők többsége nem tudta, hogy Soponyai nem i rendelkezett iparengedéllyel, mert nem egyszer munkavállalás előtt arra hivatkozott, hogy a behozott gyapjú megmunkálásával csak akkor tud foglalkozni, ha majd az „államival” végzett. Soponyai István azonban az elmúlt három évben egyáltalán nem dolgozott állami megrendelésre. Nyilvántartást sem vezetett az adóhatóságok részére, épp ezért jövedelmének megállapítására szakértőt hívott meg a pénzügyőri nyomozócsoport. A vizsgálatban részben a felhasznált iparáramot vették alapul, amelyből már kalkulálni lehetett a gépek üzemél- ,tetősére. Soponyai saját bevallása szerint egy kiló gyapjú kárto- lásáért nyolc, szálazásáért 24, fonásáért 40 forintot fogadott el általában. A meghallgatott rendelők „szerint viszont átlagosan az említett munkáért 20—30, illetve 60 forintot számított fel. Soponyai István tehát ez idő alatt nem fizetett adót és 1961. július 11-e óta nem állt sehol sem munkaviszonyban. Soponyaiéknak mégsem kellett nélkülözniük, hiszen háztartásuk felszerelésében a mosógép, a porszívó, a Pacsirta rádió, az Álba Regia tv-készülék és a Lehel hűtőszekrény épp úgy megtalálható volt, mint egy új kiadású Opel gépkocsi. A szakértői vélemény szerint fennálló ipariáram-fogyasztás Soponyai szerint mégsem a gyap- júkártolásra fordítódott, hanem favágásra, szecskavágásra, kukoricadarálásra. Szerinte például négy vagonnyi kukoricát morzsolt le otthoni darálóján, holott földterülettel nem rendelkezett, csupán apósa 800 négyszögöl háztájival. A pénzügyőri hatóság végül is 83 ezer 805 forint adó be nem fizetéséért, kontárkodásért indított eljárást Soponyai István mözsi lakos ellen. A pénzügyőrségen egy másik vastag dosszié Kovács Mihály sióagárdi lakos ügyét őrzi. Kovács Mihály a Siógyöngye Termelőszövetkezet szeszfőzdéjének volt a felelős vezetője. Egy bejelentés alapján a pénzügyőrség vizsgálatot tartott Kovács Mihály testvérének Kovács Józsefnek tanyájában. Itt egy hordóban 200 liter pálinkára bukkantak, melyről kiderült, hogy az Kovács Mihály által került oda. A vizsgálat 266 liter pálinka eltulajdonítását bizonyította Kovács Mihályra, amelyet elvont a szeszjövedéki forgalmi adó alól. Ezt úgy tudta elérni, hogy a főzetőknek több alkalommal kevesebb pálinkát utalt ki, mint amennyi a beszállított alapanyag után járt volna. Ennek azonban az állami készletben kellett volna többletként jelentkezni, de Kovács Mihály ezt a többletet saját céljaira szerette volna fordítani. A fentieknél lényegesen szövevényesebb ügy a másodfokú kivizsgálás után, ugyancsak az igazságszolgáltatás elé kerül. V. M. Újabb munkásmozgalmi jegyzőkönyvek kerültek elő Dombóvárott A következő év kulturális tervéről tanácskoztak Váralján A Hazafias Népfront kezdemé- a lehetőség biztosított. Több órás nyezésére Váralján kibővített vita után készült el a tervezet, ülést tartott a községi tanács amely a község gazdasági, poli- művelődési állandó bizottsága. A tikai és kulturális fejlődéséhez tanácskozáson részt vettek a méretezett. Az igényesség a terv párt-, a különböző tömegszerve- elkészítésénél fontos feladattá zetek, a termelőszövetkezet vezs- vált e bányászközségben, hiszen tői. aktívái, ahol a község 1965. a lakosság egyharmada középévi kulturális tervének összeállí- iskolát, sokan egyetemet, föisko- tása szerepelt, amit a tanácsülés lát és a felnőtt lakosság füleié terjesztenek majd, jóvá- nyomó többsége a nyolc általános hagyás végett. iskolát elvégezte. Szabó József tanár, az áb. el- Igen nagy erőfeszítések árán, nöke értékelte az eddig végzett de eljutottak oda. hogy saját munkát Beszámolójában emlí- erőből művelődési házat építe- tést tett arról, hogy eddigi ter- nek a községben, ami egymillió veik túllépték a realitást, s így forintba kerül. A tervrajz már a betervezettnek csak egy részét elkészült, amit az állandó bizott- tudták megvalósítani. Éppen ezért sági ülés résztvevői is tanulmá- a következő év tervezésénél na- nyoztak. A lakosság eddig 8000 gyobb figyelemmel kell lenni óra társadalmi munkát ajánlott arra. hogy csak azt tartalmazza fel a művelődési ház építéséhez, a terv. aminek megvalósításához Balogh József Tűz ütött ki a Dalmandi Állami Gazdaság komlószárítójában A gazdaság alsóleperdi üzem- tűzoltókat és a lakosságot, s így egységében lévő komlószárító a gyors beavatkozás meggátolta helyiségben a meleg levegő csa- a tűz tovaterjedését. Lényegében tornáinak építési hibájából tűz mire a tűzoltók megérkeztek, a keletkezett. A szárítóépület rak- lakosság már eloltotta a tüzet, tárában több százezer forint ér- Különösen dicséretet érdemelnek tékű komló van elhelyezve, ami az asszonyok, akik erejüket nem összeköttetésben van a szárító- kímélve, kannákkal, vedrekkel kamrákkal. Erinek ellenéig nem hordták a vizet, hogy magakadá- nagy mérvű a tűzkár, mert Posz- lyozzák a nagyobb mérvű kár be- pics László, aki a tüzet észre- következését, vette, azonnal riasztotta a helyi Szabó Mátyás A várongi Petőfi Tsz-ben tartotta ülését a járási mezőgazdasági állandó bizottság Dombóvárról az utóbbi hetekben újabb munkásmozgalmi iratokat, jegyzőkönyveket, leveleket kapott a megyei pártarchívum. Legjelentősebbek ezek között a Szociáldemokrata Párt dombóvári szervezeteinek és szerveinek 1945 január 4 — 1947 február 17 között megtartott1 üléséinek, gyűléseinek,' pártközi tárgyalásainak és más rendezvényeinek kézzel írott, közel 200 oldalnyi terjedelmű, bekötött jegyzőkönyvei. A jegyzőkönyvek segítségével fel lehet mérni a Szociáldemokrata Párt dombóvári szervezeteinek alakulását, létszámát. (például 1945 április 1-ig több mint 1000 tagja volt az SZDP- nek?) szervezeti fejlődését, és az ismétlődően visszatérő szervezeti nehézségeit -is. Figyelemmel lehet kísérni, miként tevékenykedtek a j Szociáldemokrata Párt tagjai a 'dombóvári járás Nerhzéti Bizött- '• sága megalakulásáért, miként zár- j ta ki, vagy késztette távozásra a párt jobboldali elemeit, miként harcolt abban az időben a Magyar Kommunista Párttal való | együttműködésért. Később több- 1 szőr találunk együttműködési készséget a Kisgazdapárt jobb- | szárnyával is. j A jegyzőkönyvek a nyilasok elleni küzdelmet, a „B”-listázást, a szakszérvezeti és szövetkezeti mozgalom kezdete, az SZDP-tagok gyógyszerellátását, az SZDP és az MKP együttműködésének eredméadnak az utókornak, hogy az MKP és az SZDP eredményesen dolgozott együtt a vasutasok anyagi, valamint munkakörülményeinek javításáért, és a község demokratikus átalakításáért is. A megyei pértarchívum birtokába jutott SZDP-jegyzőkönyvek, valamint a korábban ott elhelyezett MKP-iratok, a községi és járási Nemzeti Bizottsági ülések jegyzőkönyvei segítségével már fel lehet dolgozni a munkásmozgalom felszabadulás utáni dombóvári eseményeit. A dombóvári járási 1 tanács mezőgazdasági állandó bizottsága az elmúlt héten a várongi Petőfi Termelőszövetkezetben tartotta ülését, ahol a tsz elnöke tarlóit beszámolót a szövetkezet jelenlegi helyzetéről: az üzemszervezésről, a beruházásról, valamint a vezetők és a tsz-tagok szakmai képzésének helyzetéről. A tsz elnöke beszámolójában elmondja, hogy a tsz összes szántóterületének értéke 11 592 aranykorona, egy kh. szántó 12 aranykorona értékű. A talaj értéke ngm mór d- ható valami jónak, gazdálkodási eredményük azonban mégis jó. Területük hagy része lejtős, eróziónak kitett terület. Szántóterületük 30 százalékán ipari növényt termelnek. Állatállományuk megközelíti a háromszázat. 100 holdra átszámítva 30,4 a számosállat. A termelőszövetkezet brigádrendszerrel dolgozik, ahol a brigádvezetők teljes mértékben felelnek a napi munkáért. Naponta számolnak be az elvégzett munkáról. A szövetkezet elnöke és főagronómusa. rendszeresen ellenőrzi a szövetkezetben folyó munkát. Elmondla. hogy a tsz beruházásait nagyobbrészt hosszú- lejáratú hitelből, valamint saját erőből oldották meg. A meglévő szarvasmarha-istállót e2 évben bővítik 100 férőhelyre, ahol teljes gépesítést vezetnek be. így a tsz állóeszköz-értéke eléri az 5 800 000 forintot. A saját erőből végzett beruházás 2 610 000 forint. A szakmai képzés helyzete nem a legjobb. A vezetők közül csak az agronómusnak van mezőgazdasági szakképzettsége. A mezőgazdasági szakmunkás-képzést gátolta az. hogy a tagok részére nem volt ösztönző módszer. Éppen ezért úgy határoztak. hogy a szövetkezet a közeljövőben kidolgozza a különböző tanfolyamokon részt vevők ösztönző módszereit. így: a tanfolyam hallgatói teljesítményük 80 százalékát kapják, és a bizonyítvány megszerzése után 10 százalékkal magasabb munkaegységet. Az előterjesztett határozati javaslattal a tsz vezetősége egyetértett. Az ülésen részt vett és felszólalt Lóki Miklós, a járási tanács elnökhelyettese. Grujber János ... Apróhirdetések... Az apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2.— Ft. Az első és minden további vastaqon szedett szó két szónak számít. Azonnal felveszünk kőműves, ács .czakmun kasokat, kubikosokat és férfi segédmunkásokat — budapesti munkahelyekre. — Munkásszállást és naoi kétszeri étkezést biztosítunk. Szakmunkásoknak szerszám, vidéki dolgozóknak tanácsi igazolás szükséges. É. M. 44. sz. Építőipari Vállalat, Budapest. V. Kossuth , L tér 13—15. (110) Érettségizett fiút gye kornoknak felveszünk. Gyakornoki idő egy év, fizetés havi 900 Ft. Könyvesbolt, Szekszárd. (131) A Dunaföldvári Faipari Ktsz azonnali belépésre keres üveges és képkeretező szakmunkást, beinduló részlegének vezetésére. Jelentkezés a Dunaföldvári Faipari Ktsz elnökénél. Dunaföldvár, Béke tér 7. sz. alatt. (93) A Szekszárdi Ál ami Gazdaság, Szekszárd (Bor- kombinát), keres állandj alkalmazásra, építőipari gépekhez értő vizsgázott gépkezelőt. Fizetés megegyezés szerint. (128) Családi ház, két szoba, összkomfortos eladó. KÖ- lesd, Dózsa Gy. u. (147) J Félműszakos — esetleg nyugdíjas, gyakorlott gép- ! írót felveszünk. Cím: Tolna I megyei Beruházási Iroda, J megyei tanács épületében. (140) Gyakorlattal rendelkező építőipari normást azonnali belépéssel felveszünk. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés a szövet- ! kezet irodájában. Tolnai Épületkarbantartó Ktsz. (94) Eladó Szekszá'don, Beze- rédj u. 25. számú ház. Azonnal beköltözhető 4 szobás lakás. (117) 175-ös Jawa garanciával eladó. Szekszárd, Kapiszt- ran u. 10. (145) / CARMEN KÉKES 500— Ft. előleggel. ALBA REGIA BUDAPEST 1000.— Ft. előleggel. OTP-vásárlásnál 18 havi részletre! (34)