Tolna Megyei Népújság, 1964. augusztus (14. évfolyam, 179-203. szám)

1964-08-19 / 194. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPflJSAG 1961. augusztus T9­Romániai útijegyzet: Napíénubífl • neonfínvbe ii. A Restaurant Transilvania előtt külföldi kocsik hosszú sora par­kol. Éjszakánként errefelé három rendőr is vigyáz a rendre. A szálló kerthelyiségében este tízóra után pezsdül az élet. A be­járat dísznövény-alagútjának vé­génél reprezentatív külsejű por­tás köszönti a vendégeket. A vadgesztenye erdqcske lomb- sátra alól neoncsövek árasztják a fényt a fehér asztalkákra, melyek felett Kálmán és Lehár operettek édes szép melódiái zsonganak. A hattagú zenekar csaknem mindig magyar darabokat játszik. Ennek okát érdeklődve egyik este a kő­rösparti halászcsárdában azt a vá­laszt kaptam ismerőseimtől — iga­zán jól mulatni csak magyarul és káromkodni románul tudunk. A rohangászó pincérek egyike végül is étlapot tesz elém. A velő­tojással, körítéssel hamarosan megérkezik, majd hozza a palack bort és a szódát. Felszolgáláskor a palackok nyomban az asztalok mellett elhelyezett ezüstszínű vöd- röcskék vízben úszkáló jégdarab­jai közé kerülnek. Jégkockák dí­szítik a zöldpaprika-, paradicsom-, uborkaszeleteket is. A szomszéd asztalnál elég sok tennivalója akad a pincérnek. A családfő kimerítő étlap-tanulmá­nyozás után magyarul rendel. A feltűnően csinos háziszőttes ruhá­zatú feleség románul sorolja fel mindazt ami véleménye szerint a rendelésből kimaradt. A serdülő legényfiú mindkét nyelven be­szél. A család tíz év körüli legif­jabb hajtása úgylátszik anyja fia mert annak nyelvezetén tiltako­zik a számára rendelt vacsora el­len. A főúr angyali türelemmel várja a végleges kialakulást, majd a közérthetőség okáért mindkét nyelven elsorolja a rendelést. Az ellenállhatatlan Kék Duna keringő középre vonzza a táncra vágyakozókat. Az éjféli emelke- dettebb hangulat hatása alatt né­hány szűkebb textiliába bújtatott párocska „akrobatikus” táncbemu­tatóra tesz kísérletet. Próbálkozá­suk követőkre nem akad, hiszté­riás vonaglásuk a teljes közönyös­ség kudarcába fullad. Megjegyzem a két nem huligán­szerű tüneményei elvétve és ki­zárólag csak az átutazó külföl­diek körében találhatók. Sőt, fes­tett, cigarettázó, divathajhász nőt is elvétve lehet látni. A férfinép­ség legalább is egyenlőre külső­ben is-hű maradt neméhez. Elgon­dolkoztatott a dolog — mert an­nak idején a román király had­seregének jónéhány agyonkozme­tikázott, fűzött derekú tisztjét lát­tam. Fehérköpenyes bácsika friss il­latozó rózsákat árul — kosárkája gyorsan ürül. Nem is annyira a virágértékesítés a gond számára, hanem a jövés menés.a virágvá­zákért. A rózsákat friss vízzel teli vázákban helyezi vevői asztalára. Az ízletes vacsoráért, a hétde- cis palack olaszrizlingért 23 lei 60 bánit számol a pincér. A főúr az­zal a félre nem érthető határo­zott mozdulattal csúsztatja buk­szájába a 25 leiest, hogy annak visszajáró aprajával a kedves ven­dégnek igazán nem érdemes bíbe­lődnie. — Mindegy a vacsora kitűnő volt — és mintha „otthon” érez- ném magam. Távozáskor kedves mosoly, főhajtás kísér. Ekkor éb­redek rá — hogy mégsem vagyok otthon. (Folytatjuk) Szászy Sándor Népművészek kitüntetése augusztus 20-a alkalmából A forradalmi munkás-paraszt kormány a népművészet fejleszté­se terén szerzett érdemeik el­ismeréseként — augusztus 20-a Rajzolta: alkalmából — Papp János mese­mondónak, Balásy Gyula faragó, Demse Dávidné énekes, Czabai Istvánné himző, Jacsó Istvánná hímző, Csombor Endre táncos, Tendl Vilmos népzenész-zenekar- vezető, R. Tóth István faragó, Tombácz János népi mesemondó és Tarjányi András énekes nép­művészeknek a „Népművészet mestere” kitüntető címet adomá­nyozta. Ugyancsak az alkotmány ünne­pe alkalmából a művelődésügyi miniszter a közművelődés terén kifejtett eredményes munkájukért 21 személyt „Kiváló népművelő” címmel tüntetett ki. A kitüntetéseket kedden az Or­szágházban Molnár János, a mű­velődésügyi miniszterhelyettes ünnepélyesen adta át. A kitüntetettek nevében Lipták _ »pál, a Békés megyei könyvtár CSANÁDI ANDRÁS j^ossuth-díjas igazgatója, kiváló ^népművelő mondott köszönetét. &yAtu nuíÁjf — Egyre szebb! — bólintott a doktor. — Nos, ezek után meg­kérdezte, hogy valami ajándékot küldhet-e? Mondtam, hogy an­nak semmi akadálya, csak ne füstölt oldalas legyen. Erre meg­jött ez az édesség! — Hogyan jött meg? — A Zenith Boyszolgálat kül­dönce adta le a portán, azzal, hogy az állomáson bízták rá. Épp a szobában voltunk mindketten — szegény Timárnéra gondolok — amikor egy másik ápolónő behoz­ta. Csokoládés krémcsúcsok, hi­szen maga is látta. Egyelőre nem az a fajta táplálék, amit a lány­nál szívesen látok, tehát nem en­gedélyeztem és ezt meg is mond­tam neki. — Tehát Noémi már magánál van? — Teljes mértékben! Csak a beszédtől tiltottam el még né­hány napra. Nagyon jó és enge­delmes beteg, különben is hozzá­fűztem, hogy majd ha beszélnie szabad, akkor mindent megma­gyarázunk. Azt hiszem ez a ma­gyarázat alighanem magára vár, főhadnagy elvtárs! — Magam is úgy gondolom. Nos, mi történt tovább? — A lány egy furcsa kis gri­maszt vágott, valószínűleg mint a korosztályához tartozók, ő is sze­reti az édességet, de aztán lemon­dóan bólintott. Ezzel egyidőben egy kis kézmozdulatot tett, ami­vel bennünket kínált azzal az át­kozott süteménnyel. Tudnia kell, hogy én erős dohányos vagyok, még a teát is cukor nélkül iszom, utálom az édességet. Szegény Ti- márné azonban annál jobban sze­rette. Ilyesformán megköszönte és ki akart venni egyet. Noémi azonban integetett és jelekkel ér­tésére adta, hogy vigye valameny- nyit. Talán attól félt, hogy ha magára hagyjuk, nem tud erőt venni az étvágyán és megkóstol egyet. A főhadnagy bólintott: — Az ő szempontjából szeren­cse, Tintáménak viszont meghoz­ta a halált. A SZEMBESÍTÉS — Mindegyik krémcsúcsban annyi sztrichnint mutatott ki az elemzés, amennyivel meg lehet­ne ölni egy bivalyt, — jelentette Forgács főhadnagy a parancsno­kának. Molnár őrnagy bólintott: — Szép! De tudja mit jelent ez? — Tudom, őrnagy elvtárs! Azt, hogy a Szahók Klárával kapcso­latos elképzelés nagyon is ingatag lábakra került. — Pontosan! Az cseppet sem valószínű, hogy a rendőrségi fog­dából alkalma lett volna sztrichi­nes süteményt küldözgetni vélt riválisának. Más úton kell elin­dulni... — őrnagy elvtárs, ha' valaki­nek ennyire fontos, hogy az a lány, aki tulajdonképpen csak egyetlen napot töltött a városban, eltűnjön, akkor mégiscsak áll az a feltételezés, hogy a gyilkossági kísérlet és a szer kulcsképletének eltűnése között valami összefüg­gés van. Ki másnak állna érdeké­ben Tóth Noémit eltenni az út­ból? Molnár őrnagy kihúzta a fiók­ját és egy papírlapot vett elő: — Nézze csak ezt, főhadnagy elvtárs! A papíron érthetetlen számok és betűk serege sorakozott. — Ne törje a fejét, én sem ér­tem. Sőt nem értik Pesten azok sem, akik pedig meglehetősen gya­korlottak a sifrírozott rádiógram­mok megfejtésében. Ez ugyanis az. Bizonyára érdekli, ha eláru­lom, hogy innen, a mi városunk­ból származik! Forgács megmerevedett: — Innen? De hiszen itt csak három rádióamatőr van és közü­lük történetesen kettő rendőr­altiszt! — A harmadik pedig a hon­védlaktanya parancsnokának fia. Van azonban még egy lehetőség és ennek sürgősen utána kellene nézni... Egy óra múlva a daktiloszkópus minden kétséget kizáróan kije­lentette a főhadnagynak: — Azonos! Ezen a gépen Tóth Noémi már dolgozott! Dr. Avarossy Lénárd, az obszer­vatórium vezetője, a fejét rázta: — Képtelenség, kérem! Egy Tóth Noémi nevezetű rádiótech­nikusnak már a múlt héten mun­kába kellett volna állnia, de nem jelentkezett. Azóta már két táv­iratot küldtem neki és épp most akarom jelenteni az ügyet köz­pontunknak. Minden körülmé­nyek közt szükségünk van rádiós­ra, hiszen ezt a nagy épületet és ezt a pompás berendezést nem azért készíttette a kormány, hogy kihasználatlanul álljon! A markáns arcú, ősz hajú férfi érezhetően bosszús volt. Forgács már az első pillanatban megálla­pította magában, hogy a zárkó­zott tudós igazi típusával áll szem­ben, akinek nyűg és teher, min­den nem szakmája szerinti prob­léma. — Mégis. — kezdte udvariasan. — Megkérhetném tanár urat, hogy rövid időre elkísérjen? — Hová? — Meglátogatjuk Tóth Noémit! rábeszélésre engedélyezte a láto­gatást. — De a lány akkor is csak je­lekkel beszélhet és nem tovább, mint tíz percig! A főhadnagy igyekezett a leg­tömörebb lenni: — Nagyon sajnálom, — kezdte amint a lány betegágyához tolt egy széket — hogy itt kell talál­koznunk. Igazán szívesebben tán­colnék magával ismét az Arany­fácánban és remélem is, hogy erre mielőbb sor kerül. Most azonban engedje meg, hogy eláruljam a mesterségemet. Forgács Imre rendőrnyomozó főhadnagy vagyok és engem bíztak meg azzal, hogy a maga... hm! balesetének körül­ményeire fényt derítsek. Árra ké­rem, hogy bólintással, vagy gyen­ge fejrázással válaszoljon a kér­déseimre. Kelemen doktor úr ugyanis megnyúz mindkettőnket,- ha maga egy szót is kiejt a szá­ján! Tóth Noémi bágyadtan mo­solygott és igent intett. — Idejövetele után járt már a munkahelyén? Bólintás. — Egyedül? Fe j rázás. — Tehát társaságban. Csak kí­vülről nézte meg az épületet? Fej rázás. — A társával sikerült bemen­nie? Bólintás. — Tehát az illető az obszer­vatóriumhoz tartozott? Bólintás. — Járt a rádiószobában? Ismét bólintás. — Használta a készüléket? Ugyanaz. — Kedvtöltésből, vagy társá­nak az utasítására? Előbb szapora fejrázás, majd bólintás. — Ki volt az? Az igazgató? Helyeslés. Forgács Imre felállt és az ajtóhoz lépett. Kiszólt: — Avarossy úr, kérem, jöjjön be! Az ősz tudós belépett. — Ez az úr volt az? Noémi szemöldöke csodálkozó ívbe szaladt és nemet intett. — Sohasem láttam ezt a höl­gyet! — mondta ugyanakkor jár. Avarossy Lénárd. BIBRA DOKTOR IDEGEI A laboratóriumban egy pilla­natra mindenkinek megállt ke­zében a munka, amikor Szahók Klára belépett. — Klárikám! — tért magához először Korsós főmérnök és üeyet sem vetett arra, hogy a szokása ellenére kollégái előtt bizalma­san szólítja meg assziszténsnő- jét. — Szabadon engedtek? Kelemen főorvos csak hosszas (Folytatjuk) „Én vagyok a rangidős tiszt” — üvöltötte az ezredesnek Fetlerman. „Itt az ideje, hogy elbánjunk ezzel a vörös csürhévet!” nem engem biz meg a felmentő csapat vezetésével.” Az ezredes még a kllovagló csa­pat után kiáltott. „Ne üldözze az indiánokat az útmenti szikla­gerincekig! Ez a parancs, kapi­»Vigyázzon, kapitány úr, ön nem ismeri még az indiánok harci mód­szereit.” Fctterman csak legyintett Bridger szavaira.

Next

/
Thumbnails
Contents