Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-12 / 162. szám
TOLNA MEGYE* VÉPŰJSA3 1964, július 12« Subandrio Moszkvában Sukarno indonéz elnök és Miko- szovjet jan szovjet miniszterelnökhelyet- amelyekre tes Djakartában folytatott tárgyalásai, amelyek július 2-án barát- , ságos hangú közös nyilatkozat kiadásával zárultak, dr. Subandrio fegyverszállításoknak, vonatkozóan most konkretizálják a djakartai megállapodást. A szovjet—indonéz gazdasági Moszkvába érkezésével új szaka-i ka,pcsol^k °^dlg . * eredménye- szukba lépnek. , ^k voltak. Szovjet segt seggel : epul Java szigeten egy évi 100 000 Mikojan djakartai látogatása ' tonna teljesítményű acélgyár és során a Szovjetunió népeinek tá- i egy hasonlóan nagyteljesítményű irogatásáról biztosította Indonéziát á neokolonialista Malaysia elleni harcában, hiszen nyilvánvaló, hogy ezzel az államszövetséggel Anglia igyekszik fenntartani- politikai. katonai és gazdasági ellenőrzését Dólkelet-Ázsiának azon területei műtrágyagyár. A Szovjetunió jelenleg 18 nagy indonéz ipari objektum építését segíti, geológiai kutatásokat végez, indonéz szakembereket. képez ki. A most kezdődő moszkvai tárgyalások napirendjén szerepel a gazdasági erületei felett, amelyeken azelőtt együttműködés további fejlesztéangQl gyarmatok és protektorátu- | , , ......... , , , s ok voltak. A Malaysia felől fe- se' egyeb£yk k°7°U egv hosszú le- nyegető veszély miatt Indonézia j járatú'kereskedelmi és hitelegyez- nagy jelentőséget tulajdonít a mény kidolgozása. (sémi Átnyújtotta megbízólevelét hazánk új párizsi nagykövete Párizs (MTI). Valkó Márton, hazánk új párizsi nagykövete szombaton átnyújtotta megbízó- levelét De Gaulle francia köztársasági elnöknek. A megbízólevél átadásánál jelen volt Couve de Murville francia külügyminiszter. A magyar nagykövet és a francia köztársasági elnök a megbízólevél átadásakor elmondott beszédében utalt a magyar—francia kapcsolatok fejlődésére. Kölcsönösem hangsúlyozták a két ország közötti kapcsolatok további fejlesztésének a lehetőségeit. A megbízólevél átadása után De Gaulle elnök szívélyesen elbeszélgetett új párizsi nagykövetünkkel. Felbocsátották az Elektron—3* és Elektron—-4. űrállomásokat Moszkva (TASZSZ). A Szovjet- lyájára juttatta az Elektron—4. unióban szombaton kozmikus mesterséges holdat, rendszert bocsátottak fel, amely j Az előzetes adatok szerint a két tudományos állomásból, az szputnyikok pályájának paramé- Elektron—3. és Elektron—4. mes- terei a következők: Elektron—3. terséges holdból áll. A műholda- — perigeum 405 kilométer, apókat egyetlen hatalmas hordozó- geum 7040 kilométer. Elektron—4. rakétával két egymástól lényege- j — perigeum 459 kilométer, apósén különböző pályára juttatták, geum 66 235 kilométer — a Föld A kísérlet célja: folytatni a körüli fordulat ideje 2 óra 48 Föld sugárzási övezeteinek komp- • perc (Elektron—3.) és 21 óra 54 lex kutatását, a kozmikus térség- perc (Elektron—4.) bői érkező különböző kisugárzá-1 . sok tanulmányozását, valamint ai A palya slkjanak az Egyenhto Föld mágneses mezőinek és az atmoszféra felső rétegeit jellemző fizikai körülményeknek a vizsgálatát. síkjával bezárt hajlásszöge 60 fok, 52 perc. A tudományos kutatás berendezésein kívül az űrállomásokon rá- A hordozórakéta utolsó fokoza- j dióadó készülékeket helyeztek el. tárói még a pálya aktív szaka- ■ amelyek 19,943, 19.954, 20,005, szán, tehát működő hajtómű mel- j 30,007 és 90,022 megahertz ffek- lett választották le az Elektron— , vendSákon dolgoznak. Rádiótele- 3. űrállomást. Az utolsó fokozat metrikus rendszerek biztosítják a ezután folytatta útját, és megfe- i vizsgálati eredmények Földre va- lelő sebességre felgyorsulva, pá- ló továbbítását. SOROKBAN Az ENSZ afro-ázsiai csoportja kérte U Thant főtitkárt, tegye meg a megfelelő intézkedéseket, hogy Portugália beszv tesse angolai fajírtó akcióit. * Az afro-ázsiai csoport nyilatkozata hangsúlyozza, Portugália új, kegyetlen elnyomó intézkedéseit nem nézheti közömbösen a világ-- közvélemény. A csoport felhívta a helyzetre a főtitkár figyelmét és közbenjárását kéri. ♦ Montevideóban megnyílt a latin-amerikai szakszervezeti egységkongresszus állandó tanácsának ülésszaka. Az első ülésen a felszólaló szakszervezeti vezetők elemezték a latin-amerikai munkásmozgalom helyzetét, foglalkoztak a dolgozók harci feladataival, az akcióegység erősítésével. Éles szavakkal bélyegezték meg a diktátor-rendszereket és az őket támogató amerikai imperializmust. * A mongol nép szombaton ünnepelte a népi forradalom 43. évfordulóját. Ulan Bator dolgozói széles oszlopokban vonultak reggel a Szülte Bator térre. A téren felállított tribünről J. Cedenbal, valamint a kormány és a Mongol Népi Forradalmi Párt más vezetői köszöntötték a' főváros dolgozóit. Zs. Lhagvaszuren honvédelmi miniszter beszédében kijelentette, hogy a Mongol Népköz- társaság szüntelenül fejleszti és szilárdítja testvéri barátságát és együttműködését a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal. A mongol nép teljes mértékben támogatja a párt állásfoglalását, a párt intcrnacionális kötelezettségének tekinti a kommunista és munkásmozgalom egységének vé- deímezését — mondotta. * ; Az egész NDK-ban mély fájdalommal fogadták a hírt, hogy a .Lenin Békedíjas Otto Buchwitz, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának tagja, az NDK népi kamarájának korelnöke 85 éves korában Drezdában elhunyt. * A görög parlament elfogadta a vagyonjogi törvényjavaslatot, amelyet a Papandreu-kormány nyújtott be. A törvény értelmében minden miniszter, képviselő, vagy magasabb rangú állami funkcionárius vagyonbevallási tartozik tenni. A vagyonjogi törvény a politikusok „becsületének megmentését” szolgálja. A három kalauz nmn»rrv»ry»THf»»mn»SMMMmiiiwrtwwt»T»»Timf>tnmvrm>p guk Is behozhatnák az utasok ját. Egy perc telhetett el a kom- megfelelő előkészítésével, gyors lói vonat érkezése óta és máris — hivatalosan „jegyvizsgáló” ide- le- és felszállításával. De most a magasba lendül a forgalmista gesen topogott az indulásra kész már tíz percnél nagyobb lesz a ké- tárcsája, a 6016-os, dombóvári— szerelvény mellett. Hol az óráju- sés, szükség van a masiniszta se- lepsényi vonat — húsz perc kákát, hol az állomás bejáratát néz- gítségére is... séssel — kihúz az állomásról, ték. Tizenhatóra negyvenhárom- Közben a brigádvezető már oda — Nagykondán szállnak le? — kor kellett volna indulniok a *s ért a mozdonyhoz. Horváth Tessék majd, igyekezni a leszál6016-ossal és most már tizenhat- János, a 275-ös sorozatú mozdony lássál, mert csak fél percet áll a ötvenhárom az idő. Eddig tíz perc vezetője leszól. vonat. a késés és még most sem indul-' — Mi újság. Ughy elvtárs, mi- — Igen. máris megyünk, hatnak. Pedig várják az indu- kor mehetünk? — No, azért annyira nem kell lást az utasok, a mozdonyvezető, — Még nincs itt a komlói, de sietni, csak akkor lépjenek a a forgalmista is. De nem lehet, azt mondják, perceken belül’ be- lépcsőre, ha megállt a vonat... Késik a komlói vonat, azt pedig fut. Mi majd sietünk, azon lé- A három jegy vizsgáló szinte be kell várni. Bizonyára vannak szünk, hogy mielőbb felszánjanak egyenként készíti fel az utasokat, olyan utasai, akik ezzel, a lepsé- az utasok. Utána pedig alkalmaz- Nélkülük, az ő segítségük nélkül nyivel akarnak továbbmenni. Nem zuk a rövid menetidőt egészen nem lehet behozni a késést, szabad ítthagyni őket. Lepsényig. Dehát ez csak fél perc Ughy János, a háromtagú szó- állomásonként, összesen hat és fél ™&fjn*hOII(ÍCI • • • cialista brigád vezetője előresiet, -hét perc. Ez nem elég. a mozdonyhoz. Kollégáival már — Majd Tamásiban mi is rá- Hárman szállnak le és máris innem kell megbeszélni a dolgot, verünk egy kicsit. Ott tizenöt du! tovább a szerelvény. Dalman- ők tudják, mi a teendő. Húszon- perc van kezelésre, talán hét- don is sikerül fél percet behozni, két-huszonnégy éve vannak a nyolc perc alatt végzünk. Tamásiban már hat perc az — És ha ez sem elég? előnyt, itt újabb hét percet takarí— Majd menetközben is meg- tanak meg a gyors kezeléssel. Az nyomjuk egy kicsit a gombot, utolsó előtti állomás Enying, 19 , ..... ... , ,, Csak maguk is segítsenek, az °ra 33-kor kellett volna tovább késést majd felpercenkent kell állomásokon. indulni és az összeegyeztetett órák tizenkilenc-harmincnégyet Közbe** befut mutatnak. Az Enying és Lepsény közti nyolckilométeres útra ti- a 6123-as, a komlói. Az utasok — zenegy percet^ irányoz elő a merhetnek vagy huszan-huszonöten, netrend, ők tíz perc alatt teszik vasútnál és több éve tagjai a szocialista brigádnak. Tudják, hogy késve indulhatnak és ezt a „lefaragni”, mire Lepsénybe érnek. Ha most indulhatnának, ma^ Dühös az öreg kovács Rosszfogú vénember az öreg kovács, de szívós, stílszerű hasonlattal élve, olyan, akár az edzett acél. Káromkodva cipeli a nagy vödör szenet, viszi a műhelybe, s amikor meglát, rám mordul. — Nézze ezt a szemetet. Nem tudják elintézni a megyénél, hogy ne ilyet adjanak. Ez magának kovácsszén? Tudja, mi ez? Bólintok. — Látom. Az, amire maga gondol. — Akkor intézkedjenek. Vagy dolgozzanak ezzel maguk — mondja, és nagy haraggal Ijevi- harzik a műhelybe. Már délelőtt összeismerkedtünk, akkor még jobb volt a kedve, úgy látszik, neki a kovácsszén a vörös posztó. Elhiszem. Jó munkához jó szén kell. Az öreg kovács, láttam rajta, abba betegedne bele, ha rossz munka kerülne ki a keze alól. Ezek a régi jó öregek azt hiszem, másként nem is tudnak dolgozni, csak jól. Vajon negyven év múlva lesznek-e majd ilyen öregek? Olyan hibákat, amelyeket hovatovább meg kell szokni, a hetven- három éves Nagy Sándor, a kis- székelyi közös gazdaság kovácsa egyszerűen képtelen megérteni. Neki nincs szüksége se érvekre, se arra. hogy vannak még hibák. Nem fogadja el. Szerinte, ha természetes. hogy a Nap reggel felkel. és este lenyugszik, elekor annak is természetesnek kellene lenni, hogy a kombájn úgy ér valamit, ha van hozzá alkatrész. Legyint: — Bürokrácia. Ez a baj, a bürokrácia. Sajnos, akár tetszik, akár nem, akár akarjuk, akár nem, bármerre járunk, nem tudunk kitérni az alkatrészproblémák elől. Ez az, ami szinte bénítólag hat az aratásra. A felelősséget mindenki érzi, de valahogyan mégis más e téma mondjuk az AGROKER-nél, ahol az alkatrészhiány tulajdonképpen csak lista. Olyan lista, amely akár megnyugtató is lehet, hiszen esetleg javulást mutat ki. Teszem azt, kimutatja, hogy 60 féle alkatrész már van, és csupán csak 10 féle hiányzik. De mit csináljon az a kombájnvezető, akinek éppen a hiányzó, tízből kellene a gép üzemeltetéséhez — egy. Egyetlen egy! Es mit csináljon. ha nincs. Szóval, az alkatrészhiány a gabonaföldeken már gyakran akkora tragédia, hogy tehetetlenségében és dühében szinte elbőgi magát az ember. S akkor még a kovácsszén is! Szerencsére a szövetkezeti gazdák, a gévállomási dolgozók többsége verejtékével pótolja azt, ami hiányzik. Mint ez a jó öreg kovács aki maid szétrobban ugyan a méregtől, de a magáét megcsinálja. — Négykor már itt vtwvnk, és este kilencig ki se mozdulók, pedig tudja, hogy én már mennyit dolgoztam? Csak ennek a falunak kétszázhúsz új kocsit csináltam. Ott, a műhelyben találkoztam Mieczkievics András géplakatossal és Lázár Menyhért motorszerelővel. Cigarettaszívásnyi időre jöttek be, pihenni. Ok ketten budapesti „aratók”. Onnét jöttek, a fővárosból, egy hétig tartózkodnak a kisszékely! termelőszövetkezetben. Különben a patronáló üzem, a Duna Selyemgyár munkásai. Meg akartam tőlük kérdezni, szívesen jöttek-e? De hiszen nem lennének Kisszékelyben, ha nem segítenék szívesen a szövetkezeti gazdák munkáját. — Nekünk is érdekünk, kérem — mondja Lázár Menyhért csendesen. A szövetkezeti iroda ablakán kiszólt egy nő. Telefonált a tanácselnök, vontatót kér, szenet szállítani, mit mondjak neki? A főagronómus a földekről érkezett meg. Akkor még az árpát aratták. Arcáról könnyű volt leolvasni a választ, de aztán nyelt egyet, és visszaszólt: — Mondja meg, hogy most aratunk. Esett az eső, jutott volna akkor eszükbe. SZEKUUTY PÉTER szaladnak. De van egy asszony, meS- nagy csomaggal, kisgyerekkel, ö Lepsénynél pedig beírják a jenem tud sietni. Kardos János, az lentésbe: 1964. július 3-án a egyik jegyvizsgáló máris ott van, 6016-os személyvonat Dombóvár- lesegíti őket a lépcsőn, hozza a ról húsz perc késéssel indult és gyereket. Mögöttük Gócza János menetrend szerint érkezett, hozza egy idősebb férfi csomag- j. j. Dekoráció! Kiállítások rendezése! Grafikák, diapozitívek készítése Megrendelhető: Tolna megyei Festő Ktsz Szék szard, Rákóczi u. tő. Telefon: 23—71 (75)