Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-10 / 160. szám
1964. július 10. TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1 Qlmtzdközi dmcűJmnutatéa Citadellán Augusztus 20-án nemzetközi divatbemutatót rendez a Citadellán az OKISZ. E bemutatón hét ország 4—4 manökennel vesz majd részt. A bemutatóval egyidejűleg ankét is lesz, külföldi szakemberek részvételével. Képeink ízelítőt adnak a bemutató modelljeiből. Első képünk egyrészes, erősen dekoltált hátú fürdőruhát ábrázol. Második képünk: Nagymintás vászon és karton délutáni rpha. Harmadik képünk: Kétrészes karton fürdőruha, fekete nylontüll köpennyel. Előnye: különféleképpen variálható nylonkendővel. Van szerencsénk ? Nyugodt lelkiismerettel állíthatjuk, hogy van. Fortuna isten- asszony 1964-ben barátságot kötött Tolna megyével. összesen 16 négytalálatos szelvényre 1 millió hatszázezer forint nyereményt fizetett ki az OTP a boldog nyerteseknek. Ebből a bonyhádi járásban 3, a dombóvári járásban 3, a paksi járásban 3, a tamási járásban 3, és a szekszárdi járásban 4 család részesült. A készpénznyeremé- nyeken kívül azonban a havi tárgynyeremény-sorsolások is igen sok családnak hoztak örömet. A megye 71 darab tárgynyeremé- nye közül a bonyhádi járásban 19, a dombóváriban 8, a paksiban 9, a tamásiban 14, és a szekszárdiban 21 család jutott konyha- és szobabútorhoz, motorkerékpárhoz, televízióhoz. A legnagyobb , szerencse egy nagymányoki és egy bátaszéki családhoz kopogtatott be, akik egy-egy > kétszoba összkomfortos budai öröklakást nyertek budapesti lakhatási engedéllyel: 3 forint 30 filléres lottószelvénynyel! Ezzel még mindig nem volt elég a szerencséből, mert az idei két gépkocsi-nyereménybetét- könyv-sorsoláson öt Wartburg, egy Renault és egy Trabant személygépkocsi került Tolna megyébe. így összesen 24 nyereményautó, 16 négytalálatos és 71 tárgynyeremény-tulajdonos bizonyítja, hogy valóban „van szerencsénk”! — szk — A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat felvesz több éves gyakorlattal rendelkező villamosipari technikusokat, műszaki munkakörbe, kezdő villamosipari technikusokat fizikai munkakörbe, valamint gyors- és gépírókat. Fizetés megállapodás szerint. (59) Hirdesse.., a Tolna megyei Népújságban! fTTTTTTTéTTT’rTTTTTTTTVYTfYYTVYTY' KÉP SZÖVEG NÉLKÜL Dekoráció! Kiállítások rendezése! Grafikák, diapozitívek készítést* Megrendelhető: Tolna megyei Festő Ktsz Szekszárd, Rákóczi u. 15. Telefon: 23—71 (75) róhirdetések ... A p 250-es' fekete Pannónia, 5000 km-t futott, sürgősen eladó. Va rga fényképész, Tamási (66) Az É. M. Betonelemgyártó Vállalat dombóvári telepe felvételre keres lakatos és villanyszerelő szakmunkásokat. <5> Eladó beköltözhető két szobás családi ház, 700 n. öl telekkel. Szőlőhegv u. 4. Tolna. (72) Kajak, 6 méteres, 3 személyes új állapotban eladó. Tolna, Béri Balogh u. 57. (69) A MÁV Pécsi Igazgatósága azonnali hatállyal alkalmaz Dombóvár állomáson, vontkisérő beosztásban újfelvételes férfidolgozókat. Kereseti lehetősége 1500—1600 forint. A felvételt nyert dolgozcj egyen- és védőruhaellátásban, igényjogosult Figyelem! A Tolnai fémipari és Szerelő tí z azfnnali be'épéssel felrez 1 fő dukkozót (vagy íestő) szekmunká t. Cím: Tolna, Ság- vári Endre u. 1. Telefon: 251. (79) családtagjaival együtt ked- vezményes utazásban részesül. Jelentkezni lehet: Dombóvár, állomáson, a személyzeti és ügyviteli csoportban, reggel 8 órától délután 16 óráig. (83) Generálozott 402-es Moszkvics eladó. Szekszárd, Jókai u. 13. (70) 120 basszusos tangóharmonika príma állapotban eladó. Érdeklődni: medinai postánál lehet. _______________ (71) A Tamási Építőipari Kisipari Terme'őszövetk:-zet értesíti a lakosságot, hogv sírkő, valamint sírkeret készítést rövid határidőre vállal. Tel.: 44. (52) Rejtvény Tipp 1. hét 4. szelvény MUß ■ ■ ír QiTTil ^ 09 ■ ni i m i 1. A „Honfoglalás” c. filmben ki játszotta Martinov vezérezredes szerepét? Gábor Pécsi Hegyi Miklós Sándor Péter 1x2 2. Melyik szövetkezetnek van a fémből készült gyárkémények karbantartó-, szerelőrcszlege? Dombóvár Hőgyész Bonyhád Vasipari Vegyes Vasipari 1x2 3. Mennyi a motorkerékpár önkéntes biztosításának évi díja? 50 80 120 1 x 1 2 4. Melyik az a halfajta, amelynél az apa szüli a kicsinyeit? repülő ausztráliai tengeri hering tüdőshal csikó 1x2 Feladó: A megfejtőnél marad Tudnivalók: Beküldési határidő: az első hét 6 szelvényét gyűjtse össze, s borítékban július 18-án délig küldje be a Tolna megyei Népújság címére: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Tippelni úgy kell, hogy a kérdésre adandó helyes feleletnek tartott név, adat, stb. alatt lévő 1, x, vagy ?-est a tipprovatba kell beírni. Az adminisztráció megkönnyítése érdekében kérjük pályázóinkat, hogy minden szelvényen olvashatóan töltsék ki a nevet és a lakcímet. Ha biztos találatot akar elérni, egy-egy nap több szelvénnyel játszhat, ez esetben a legtöbb találatot elért szelvénye vesz részt a játékban! A portósan küldött szelvények nem vesznek részt a játékban! A határidő után beérkezett negyedik heti szelvényeket nem értékeljük! Az öt héten át tartó rejtvénypályázaton legtöbb pontot elért 40 rejt- vénykedvelő neve kerül augusztus 20-án a szerencsekerékbe. A húsz értékes díjat nyilvánosan sorsoljuk. Vegyen részt a nyári rejtvénypáiyázaton! Első díj: külföldi utazás!