Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-01 / 152. szám
TOLNA MEGYÉI NÉPÚJSÁG 19G4. július Víz 8000 holdra Az a nagyszabású építőprogram, amelyet pártunk kezdeményezésére a kormány folyamatosan végrehajt, új mérföldkővel gyarapodik. Szentes határában 8000 holdas öntözőrendszer épül, azaz 8000 holdnyi „örökké szomjas" termőföld ezután rendszerer sen megkapja az éltető vizet. Ha pedig megkapja, akkor az áldott éghajlat és a televény együtt — csodatermésekkel lepi meg mező- gazdaságunkat. Tény az, hogy a 60 milliós beruházás első szakasza már a nyáron elkészül. Ez azt jelenti, hogy a Pankotai Állami Gazdaságban hamarosan 000 holdat öntözéssel serkentenek nagyobb terméshozamokra. — az öntözőberendezés a következő években épül meg teljesen. Képünk a már kész szivattyútelepet ábrázolja. Az, ami a pankotai földeken most végbemegy — az általános perspektíva. Nem kell hozzá különösebb „látnoki szem”, hogy a krónikás feljegyezhesse: „Tervszerű hadjárat folyik nálunk a vissza-visszatérő örök veszedelem, a szárazság ellen. Ebben a hadjáratban minden egyes győzelem — új honfoglalás. A magyar föld és vele együtt a magyar nép gazdagítása.” Megtörténhetett volna ez a régi. parcellás világban? Ilyen mértékben — soha! — pt — Megjelent a Béke és Szocializmus legújabb száma A Béke- és Szocializmus most megjelent júniusi számának vezércikkét E. E. Tuominen. a Finn ie£PBESSMYVÄ8.T©2AT« SÁNDOR Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja írta. A szocialista forradalom és a burzsoá állam címmel. A. G. Borgesnek, a Guatemalái Munkapárt Központi Bizottsága titkárának cikke a guatemálad helyzettel, az ottani forradalmi harc néhány problémájával foglalkozik. Aktuális és fontos kérdéseket tárgyal S. Kuzinski lengyel közgazdásznak A termelés szakosításának problémái a szocialista világrendszerben című tanulmánya. A. Munos cikke a hondurasi nép harcával foglalkozik. f A folyóirat kiemelkedő írása A. Szoboljev szovjet akadémikusnak Az ellentmondás egyetemessége és a konkrét igazság című tanul1 mánya. [ A folyóirat júniusi száma több más, érdekes cikket, hozzászólást, dokumentumot ismerteit. salamon pal Életemben akkor éreztem először, milyen csúnyán egyedül marad az ember. És ezen nemigen lehet segíteni. Kire haragudtam volna? Kire? Verára? ö kitart mellettem. Csak éppen azt nem érti, miért nem örülök úgy, mint ő. De ahhoz, hogy megértse, ami bennem van, ahhoz ugyanazt kellene átélnie, amit én átéltem. És akkor olyan gondolatom támadt, amelytől szinte megrettentem, vagy szégyelltem? Ma^am se tudom pontosan. Erzsi jutott eszembe, egykori ózdi táncpartnerem. Nem tudom megmagyarázni, hogy jött elő, de rá kellett gondolnom. Eszembe ju— Most aztán először néhány lépést mankóval, utána el annan- kót és csak bátran ... Azután gépbe tették a lábam, mert szabadon még nem maradhatott. Ebéd után — teljesen váratlanul berontott az öcsém. Fogalmam sincs, hogyan játszotta ki a portást és a nővéreket. Se szó, se beszéd, odaszaladt az ágyamhoz. — Tudd meg, hogy ma otthagytam a darabolóműhelyt, holnap már megyek le a bányába... Visszavettek ... tudták, hogy nem én akartam... — mondta lihegve. tofü. mennyire megtetszettem annak a lánynak. Én pedig szabályosan megszöktem előle. Most pedig úgy érzem, hogy ő talán megértene engem... ö értene meg igazán. Azután gyorsan elhessegettem a gondolatot. Ezt azért nem szabad, Vera ellen ... Helyette elgondoltam, hogy osztályvezető vagyok. Sok beosztottam van és rengeteg munka. Munkásellátás, ha jól tudom, odatartozik a védőétel, ruha, még talán a bölcsőbe, óvoda is. Kérések, panaszok, viták. A nehéz esetekben dönteni fogok. Kínomban — és mert a magam ügyében szükségem is volt rá — végigolvastam a Munka Törvény- könyvét. Fekete elvtárs elmenőben azt is pedzegette, hogy ezután jobban számítanak majd rám a pártmunkában is. Alaos:ervezeti titkárnak vagy pártvébé tagnak is megválaszthatnak ... Nagyon ! jelentőségteljesen nézett rám ... A hosszú júliusi napnak is vége lett — besötétedett. A sötétben szertefoszlott a magamba erőltetett nyugalmam. Nem tudtam úgy látni az egészet, mint nappal. Most jutott eszembe, hogy Miklós délután köszönés nélkül tűnt el. Fáradt voltam, de még csak nem is kerülgetett az álom. Kusza, zavaros gondolatokon hányódtam. / ' * Másnap délelőtt levették a lábamról a gipszet. A tanár úr elismerően bólogatott, összesúgott a többi orvossal és gratulált nekem. — Csak azért jöttem hozzád .. Belőlem nem csinálnak pojácát. A nővér lépett a terembe. — Mi ez kérem? — csodálkozott Miklósra, aki grimaszt vágott a kövér nővérkére és kiosont. — Bolondok vagytok ti azért — fordult hozzám a szomszédom, Józsa Sándor —, ez is itt ugrál — ezt Miklósra értette. Kihajolt az ágyból, hogy halkabbra foghassa, mert nem akart a többiek előtt megsérteni. — Te pedig megjátszod magad ■— rögtön mókázni kezdett. Kényes, nyávogó kisasszonyt mímelt: — Neem . . . neem . . hagyjanak . . . nem akarok osztályvezető lenni... Na igazán ne izélje- nek ... nem szeretem az osztály- vezetősdit... Önkénytelenül, ahogy belejött a játékba, hangosabban beszélt. A többi ágyról felemelkedtek az emberek és hangosan nevettek. — Hagyja már, Sándor bácsi — kértem. Abbahagyta. Nem hatott rám a bohóckodás, mert tudtam, hogy nem gondolta át a helyzetemet. Az azonban nyilvánvaló volt. hogy jót akar nekem. Gondoltam, őszintén beszélek vele. — Figyeljen ide! — Na? — Tudja, én nagyon szeretem Verát. — Látom. — Igen. — ö is téged. Jobbat nem is kívánhatsz. — Rendben, de maga tudja, milyen a szerelem. Nem templo« mi história. __ 9 — A Vera engem úgy ismert meg, mint bányászt... Akkor nézett rám először és hajtotta oda a fejét, amikor azt meséltem el nekg milyen a föld alatt. — Na és? Most meg lesz egy góré az ura. — Kegyelemből. — Cö ... <Jö ... — Hűséges lesz hozzám, attól nem félek... de a szerelem elszáll ... az nem a jóakaraton múlik. — Ne okoskodj! — Ez pedig így van. — Akkor se akard az egész világot. Különben se hiszem, az az asszony odavan érted . .. — Most még igen, és különben is nemcsak Vera van. Én is vagyok. Ha magam hagynám ott a bányát, de csak azért, mert az az átkozott fal rám omlott. Mindig ott ülne a mellemen, hogy egy szerencsétlen perc tehetetlen áldozata vagyok. — Bolond Vagy te, nem áldozat. Megint elmúlt egy hét. Kétszer is megpróbáltam talpraállni. Ha lépésre mozdítottam a jobb lábamat, olyan fájdalmat éreztem, mintha kést forgatnának az agyamban. Nem is sokat gyötörtem magamat. Majd küldenek értem kocsit — gondoltam. Úgy járok majd be az irodába, míg megszokom a mankót. Egyik délelőtt ismerős füttyjelet hallottam a kertből. Megdobbant a szívem. Más is ismeri gyermekkorunknak ezt a jelét? Azután háromszor megismétlődött. Mindent feledve lekászolód- tam az ágyról. Az ablakhoz ugráltam. Az öcsém állt lent. — Szevasz . .. Péter, ne menj oda... Jó lent... Várunk... — Igen ... — Hallod? — Hallom. — No? Mit mondjak? — Hát... nem mozog a lábam .. . — Akard ... mozog majd. — Nem tudom . .. — Együtt dolgozunk majd . először csak úgy teszel-veszel.. — Igen. — Érted. Sietek, úgy kaptam el egy kocsit, ami ide jött. Indul vissza. Éjszakás vagyok. — Szevasz! — Szevasz! Vera délután titokzatosan mosolygott és a táskájából , előhúzott egy borítékot. A borítékban az osztályvezetői kinevezésem, dátummal. Még a legnagyobb fájdalmak idején is sokkal többet tudtam beszélni Verával, mint akkor délután. Ö beszélt, beszélt, én meg másra gondolva bólogattam. (Folytatjuk) \
