Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-26 / 174. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPŰJSAfJ 1961. július 26 SZEKLICE Zsörtölődik ián néhány ember ezt kapta, vagy választotta témá­ba meghallja ezt a nevet, hogy ul, alig van fontosabb, olajos szekliee. Ugyan, mi ez Nemcsak künn a földeken, ha­rn ár megint, miféle szerzet?” “ nem a mezőgazdasági kutatóirité­ISTVÄN: Színes kéftejLafi LA TIN-AMERIKÁBÓL Való igaz. kevesen ismerik, nem találjuk ott termesztett növénye­ink sorában. Olajos növény, s nem is a szerényebbek közül való; olajtartalma ugyanis igen nagy. hasznos lenne hát meghonosíta­ni nálunk is. Bár próbálkoztak már vele. eddig nem sikerült föl­dünkhöz. éghajlatunkhoz szok­tatni. De a kutatók, tudósok nem szeretik kimondani azt a szót, hogy lehetetlen. S még ha olyan látszólag nem túl nagy jelentő­ségű növényről is van szó, mint a szekliee. a kutató számára, aki zetekben is fontos munka folyik. Többet. jobbat teremjen föld, gazdagabb termést takaríthassa­nak be a szövetkezetek gazdái, állami gazdaságok dolgozói — ezen fáradoznak a kutatók. S azért, hogy újfajta, nagyobb ho­zamú. jobb tulajdonságú növé­nyek kerüljenek földjeinkbe. Ebben az ügyben fáradozik Mexch József is, a Tápiószelei Agrobotanikai Intézet kutatója, földünkhöz akarja szelidíteni az olajos szeklicét. amelyet az idén már nagy táblán vetettek, s jól bírta a viszontagságos időjárást. Lehet, hogy hamarosan nem is hangzik olyan idegenül a neve. Megyei állattenyésztési értekezletet tartanak Faddsn Július 28-án Faddon a községi tanács kultúrtermében állat- tenyésztési értekezletet tartanak, ahol az MSZMP megyei bizott­sága által meghatározott intéz­kedési tervet tárgyalják meg. A beszámolót Tolnai Ferenc, a me­gyei tanács vb-elnökhelyettesé tartja. Az értekezleten részt- veszijek a járási tanácsok elnök- helyettesei, az állatorvosok, a ter­melőszövetkezetek állattenyésztői. I. LAKOMÁK AZ ÓCEÁN FELETT Budapest és Santiago de Chile, dél-amerikai utam első állomása között több, mint 14 ezer kilo­méter a távolság. A repülőgép, a SAS óriási Convair Cononad'o gé­pe Prágából indul és 27 óra alatt teszi meg az utat. Közben hat időzónát is átrepül, az utas te­hát hat órát visszanyer az uta­zásra fordított ‘ időből, hogy az­tán hazafelé jövet, ismét elveszít­se. Közben egyetlen percig nem ér rá unatkozni, vagy éppen fél­ni. Van elfoglaltsága éppen elég... — Tele van a gép, uram — mondta .búcsúzóul Mister Setteng- reen, a skandináv légitársaság prágai irodájának vezetője a re­pülőtéren, a lépcsőnél. — Egyet­len üres helyünk sincs! KONKURRENS LÉGITÁRSASÁGOK Settengreen úrnak széles mosoly sugárzik az arcán. A Coronádóba 99 utas fér. Nem kis feladat a járatot utasokkal megtölteni. Hi­szen a repülőjegy ára csillaga­szati összeg. Turistaosztályon, ahol én utazom, oda-vissza 1024 dollárba és 70 centbe kerül a Prága—Satiago repülőút. Az első­osztályon 1592 dollárt és 80 centet kell fizetni ugyanezért az útért. Ráadásul természetesen nemcsak a SAS repül Dél-Amerikába, ha­nem valamennyi jelentős légitár­saság. A járat sok, az utas, leg­alábbis a férőhelyek számához képest, kevés. A SAS-nak, akár­csak a többi légitársaságnak az a legfőbb gondja, hogy a saját járatának nyerje meg az utazó­kat. Minden légitársaságnak meg van a maga jellegzetessége. A spanyoloké például ingyen jegye­ket ajánl fel spanyolországi uta­zásokra azoknak, akik tengeren­túlról velük utaznak Európába. A PANAM, a nagy amerikai lé­gitársaság a viskit veti be a csatába. Nemcsak az első osztá­lyon, ahol egyébként valamennyi társaság gépén korlátlanul lehet ingyen italt fogyasztani, hanem a turistaosztályon is bőségesen ad­ja az utasoknak az alkoholt, in­gyen és bérmentve. Hamar meggyőződhetek arról, hogy a SAS servic-ével, vagyis az utas kiszolgálásával versenyez. A 99 személyes, tízezer méter ma­gasságban, óránként ezer kilomé­ter sebességgel repülő Coronadón Prága és Santiago között négy­szer cserélik az öt-öt tagú ser­vice-brigádot. Minden brigád há­rom légikisasszonyból és két stevvardból, „légi-fiúból” áll. Min­den brigád négyszer vált ruhát munka közben. Más öltözetben hordják körül a folyóiratokat, megint másban kínálják az italt, majd hozzák a bőséges ebédet. Az ételek egyébként válogatott Nos, leszállás után két napig kop- inyencfalatokból állnak. laltam. Á service-nek nem tudtam ellenállni, s túlságosan megtöm- RI VIERI AI UJBURGONYA, tem a gyomromat, tízezer méter SKANDINÁV SAJT magasban... Az elv: az utas a legkorsze­rűbb repülőgéppel hasítja a leve­gőt, s a hasán is érezze, hogy a modem technika korszakában nincs lehetetlen, . Miközben aZ Egyenlítő tájékán repül, egyen francia, rivieriai újburgonyát, skandináv, sajtot, -chilei rákocská- kat, svájci tejcsókoládét, igyon hozzá brazil kávét, s minderre valódi müncheni sört hörpintsen. Olyan menüket etetnek végig az emberrel, ami valóságos vagyon­ba kerülne, ha étteremben rendel­né meg. így is sokba kerül, de a repülőjegy árának mégiscsak egy töredékét teszi ki. S a ver­seny alapszabálya: tegyél meg mindent az utasért... Ezért kapunk mi is az úton — útitáskától kezdve, papucson át a legyezőkig — vagy tucatnyi ajándékot. Először úgy tűnt, mintha ingyen adták volna, pe­dig valójában nagyon is sokba került. Persze, ennek a túlságosan elő­zékeny kiszolgálásnak más sze­repe is van. Hiába tudja minden utas felszálláskor, hogy statiszti­kailag sokkal kissebb eshetősége van a katasztrófára, mintha gép­kocsin, vagy vonaton utazna, azért mégis szorong egy kicsit. A sok ajándék kiosztása, az ét­kezések lekötik a levegőben az utasok figyelmét, nincs idejük semmire, legkevésbé félni. „ITT WESTERLUND - KAPITÁNY BESZÉL!” Alighogy felszáll a gép az egyik repülőtérről, már hozzák is az ajándékot, aztán a reggelit, a tíz­órait, az ebédet, az uzsonnát, a vacsorát, s máris felhangzik a kapitány hangja: — Itt Westerlund kapitány be­szél! Búcsúzom azoktól az uta­sainktól, akik most elhagyják a gépet. Remélem, kellemesen utaz­tak, és a SAS ismét köszöntheti önöket újabb útjaik alkalmából! A kapitány minden leszállás előtt megismétli ezt a mondóká- ját. Ez is a service-hez tartozik. Angolul kezdi, aztán jön a német, a francia, a spanyol. A pilóta sok­nyelvű udvarias köszöntőié némi nyugtalansággal tölt el. Mustrál- gatom a kapitányt,, fiatal ember, legfeljebb 30 éves. Nem sok ideje juthatott a pilótamesterség elsajá­títására, ha folyton nyelveket kellett tanulnia... Ez azonban csak amolyan légi­tréfa. A gép pompásan repül, s öt perccel a menetrend szerinti érkezés előtt, több mint 14 ezer kilométeres út után. simán landol a santiagói repülőtéren. Voltak, akik indulás előtt azt tanácsolták, ne egyek semmit, mert üres gyomorral könnyebb elviselni a légi viszontagságokat. ROTO GYEREK. CIPÖRONGGYAL Az Alamedo O’Higgins San há­gónak, Chile fővárosának főútja. A chileiek azt állítják róla, s erre nagyon büszkék, hogy a vi­lág leghosszabb útja; átszeli az egész várost. Nevét Bernardo O’Higgins-ről, a nagy chilei sza­badsághősről kapta, aki a chileiéit szabadságharcát vezette 1813-tól a spanyol gyarmatosítók ellen, a szabadság kivívásáig. Szobra ott áll a róla elnevezett úton, a város közepén — a La Moneda, a pénzverdéből lett elnöki palota hátsó frontjára néz. Bernardo O’Higgins szobrát né­zegetem éppen, amikor érzem, hogy valami hozzáér a lábamhoz. Idegesen hátralépek, hát egy öt évesnek látszó piszkos, rongyos kisfiú tisztogatja egy rongy darab­ban nagy szorgalmasan a cipő­met. Néhány pezót adok neki. Chilei kísérőm figyelmeztet: — Nem akarom lebeszélni a jószívűségről, de ha minden ci­pőtisztító fiúnak ad, hamarosan elfogy a pénze! A CINTA NORMAL-BAN Kísérőm indítványozta, hogy menjünk el a Cinta Normálba, nézzem meg az ottani viszonyo­kat. — Mi az a Cinta Normál? — Az egyik városrész, ahol a rotok élnek. Negyedmillió ember lakik ott... „Roto” annyit tesz, mint „ron­gyos”. A Cinta Normal bádogból, ócska deszkadarabokból, karton­lemezekből készült viskóinál nyo­morúságosabb helyet még nem láttam. A hajdani budapesti Má­ria Valéria-telep barakkjai tisztes polgári otthonoknak számíthatnak errefelé. A hat-nyolc négyzetmé­teres kunyhókban néha hatan- heten is élnek; a szülők és négy­öt gyerek. A piszok leírhatatlan. A patkányok fényes nappal is bátran futkároznak a rothadó ételhulladékoktól ellepett sikáto­rokban. Előfordul, hogy a kisebb gyermekeket megtámadják. A Cinta Normal-ban ismer­kedtem meg Juan-nal, a család- fenntartóval. Éppolyan rongyos és vézna, és éppúgy ötévesnek tűnik, mint az a roto-fiúeska, aki az O’Higgins-szobomál kéretlen tisztította a' cipőmet. Juan azon­ban a valóságban kétszer annyi idős, már elmúlt tíz éves. Három kisebb testvére van, s nagybeteg: tébécés édesanyja. Az apját há­rom évvel ezelőtt temették el: a tüdőbaj vitte el. Azóta Juan gondoskodik a családról. Test­véreivel együtt koldul. A pénzt összegyűjtik, s hazaviszik az édesanyjuknak. (Folytatjuk) f KŐELEM ! RENDKÍVÜL NA 64S RADIOAKTIVITÁS... ROSSZ A RÁDIÓTOK -16 Al AM VOLT ! 0TMN6ZÍETEK ! a ’RADIOAKTÍV KISUGÁRZÁS NINCS> LÉGNYOMÁS,LEVEGŐ ÖSSZETÉ­TELE NORMÁLIS. KISZÁLLÁS L MINDEGY f FEKEZÖ- Wk RAKÉTÁKAT BEKAPCSOLNI! •••%: *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents