Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-02 / 153. szám

8 SSJLNA MEGYEÍ NÉPÚJSÁG 1964. július 2. SIEGEL DCS: *"ÜH MAGYAR SZOCtALiSTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS l A tábor és építői A tábor Balatonszabadi-Sástón van. remek környezetben. Az építők egyik része már élvezi a tábori élet örömeit, másik része pedig a tamási járás községei­ben, üzemeiben és iskoláinak környékén található. Hogy egé­szen világos legyein: a sóstói tá­bort idősebbek, fiatalabbak és legfiatalabbak közösein létesítet­ték. A terv már régen érlelődött. Való­sággá úgy válhatott, hogy az idén az iskolákban és KISZ- szervezetekben különböző moz­galmakat indítottak. Egyik a szükséges építőanyagok beszer­zését. másik az anyagi alap meg­teremtését. harmadik pedig az állandó épületek elkészítését szol­gálta. Indult egy olyan mozga­lom az úttörők között, amelyik a tégltigyűjtést szorgalmazta. Több község pajtásai gyűjtötték a tég­lát. s a végére 5 ezernél is töb­bel számoltak. Segítettek a felnőttek is. A tá­borozó úttörők igen meleg sza­vakkal emlegetik az ireg»zem- csei Uj Élet Termelőszövetke­zetet. az ugyancsak iregszemcsei földművesszövetkezetet. a Kísér­leti Gazdaságot, a Tamási Építő­ipari Ktsz-t, az erdőgazdaságot és a Simontornyai . Bőrgyárat. Közülük ki fuvarral, ki mással segítette a tábor építését. Az Építőipari Ktsz dolgozói közül Tóth István. Pelentai Károly és Fencz György kőművesek töltöt­ték szabad idejük nagy részét a táborban, s végezték a kőműves- munkát. A Simontornyai Bőr­gyár dolgozói közül Deli Sándor és Tóth József szerelők segítet­tek igen sokat a vízvezeték el­készítésében. Mire elkészült, körülbelül 35 ezer forint értékben állapíthatták meg a társadalmi segítség mér­tékét. Erről igen elismerő sza­vakkal emlékeztek meg a Bala- ton-parti tábor megnyitóján az első lakók, az iregszemcsei és a pari úttörők előtt, ők nyitották, meg a sort. s őket követően még£ az idén nyáron 800—900 úttörő és kiszista tölt több váltásban 10 kellemes napol Balaton szabadiban a közös munkával létesített táborban. Mesét olvas a nagymama ■ Ü Vasutas fiataljaink a szegedi ifjúsági találkozón A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség, a Vasutas Szakszerve­zet elnökségié és a MÁV vezér- igazgatósága vasárnap rendezte meg a hagyományos tizedik or­szágos vasutas ifjúsági találkozót Szegeden. Megyénk ifjúságát a dombóvári csomópont fiataljai képviselték. Szombaton este szokatlanul hosszú, virágokkal, zászlókkal, transzparensekkel felszerelt sze­relvény gördült ki a dombóvári állomásról. Szeged remekül szer­vezett programmal várta vendé­geit, Az állomáson a szegedi vas­utas kultúrotthon fúvószene­kara fogadta a különvonatokkal érkező fiatalokat. Autóbuszok szállították az érkezőket az új­szegedi népligetbe, az ifjúsági nagygyűlés színhelyére. Az ár­nyas fák alatt felállított nagy színpadon változatos műsornak tapsolhatott a közönség. Kijutott a tapsból a szolnoki „Tisza” népi táncegyüttesnek és zenekarának, az Északi Járműjavító népi tánc­TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Szerkesztőség: Szekszárd, Mártírok tere 15-17. Telefon: 20-11, 23-61. Kiadja: Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Szekszárd, Béla tér I. Telefon: 20-10. Felelős kiadó: ORBÁN fMRE Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hőnapra 12 Ft Index-szám: 25 069. csoportjának és zenekarának, va­lamint Bojtár Imre népdalénekes­nek. A kis színpadon a vasútigaz- gatóságok fiataljai közötti sza­valóverseny töltötte ki a délutánt, majd az öntevékeny tánczene- karak tartottak bemutatót. A szervezőbizottság, s a részt­vevők jóleső érzéssel könyvelhe­tik el, hogy ez a találkozó való­ban a béke és barátság jegyében zajlott le, s tette felejthetetlenné ezt a júniusi vasárnapot. Szabotin Károly levelező Nem sokon szidták a buszt alig több, mint húsz utas, aki kedden, a délutáni műszak után gyalog jött be a városba a mű- szergyárból. Miért? Az ok vizsgálata nem tart so­káig, csupán egy telefonhívásba kerül. — A busz nem ment el odáig? Hű, az istenit, elfelejtettünk szólni a sofőrnek, hogy a járat ódáig közlekedik... Az AKÖV egy embere egy pil­lanatra megfeledkezett, de gon­dolkodott több mint húsz utas. amint taposta a város felé az utat. Az utasok gondolatát itt nem közöljük, az illetékeseknek alkalomadtán elmondják majd a műszergyári dolgozók — ha kí­váncsiak rá. Kaptár •tlHHHttiH«HHMHmiHWHHHIé4tiH*HÍ»liitittilill>li 1964. július 2, csütörtök. 2 A Nap kelte: 3.51 órakor, nyugta: C9.05 órakor. A Hold kelte: 23.54 órakor, nyugta: 11.16 órakor. j£ Névnap: Ottokár. E • E 1844 tavaszán Bartay ’Endre, a Nemzeti Színház lelkes és a = ssép gondolatok iránt fogékony igazgatója húsz arany pálya- S díjat tűzött ki Kölcsey Ferenc Hymnus-ának megzenésítésére. ~ Erkel Ferenc — az országnak akkor már neves zeneszerzője E — nem pályázott, de Bartay, egy nappal a határidő lejárta = előtt rávette a részvételre. Ma 120 éve, 1844. július 2-án volt a - döntés napja. A közönség Erkel pályaműve utolsó akkordjai s után lelkesen tapsolt és éljenzett. A közönség ítélt. Megszüle- s tett a magyar nemzeti Himnusz. tiiiiii|iii:iimii8iiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiiiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiir II kombájntál tüzet fogott a lábon álló gabona Kedden délután a Pap-dülő- Az eset intő példa lehet a ben SZK—4-es kombájn aratott kombájnosoknak: rendszeresen a pálfai Egyetértés Termelőszö- ellenőrizzék, hogy ne gyűljön ösz- vetkezet százholdas ősziárpa-táb- sze a szajma, a törek olyan li­lájában. A kombájnos nem vette lyekeni) ahol a súrlódástól tüzet észre, hogy hulladék rakódott a f0gjlat. kombájn fékberendezésére, amely-----------1------------------------------------— a súrlódástól tüzet fogott és a tűz belekapott a még lábon álló gabonába is. Az erős szélben gyorsan ter­jedt a tűz. A kombájnban nem keletkezett kár, mert kézi oltó­készülékkel idejében közbe­avatkoztak. A közelben arató másik kombájn, a gépállomás dolgozói, tsz-tagok és a helybeli — Talált tárgyak: A Szekszárdi Városi és Járási Rendőrkapitány­ságra egy női kerékpárt, 1 poz- dorja-rakodó villát és egy gyer­mekkerékpárt adtak le talált tárgyként. Jogos tulajdonosaik Várköz 4. szám alatt átvehetik. — Bölcskén az idén a Dózsa György utca villamosítása szere­pel a községfejlesztési tervben. A lakosság társadalmi munká­ban végzi az oszlopok leállítá­sát, ezenkívül egy gyermekjátszó­tér építésére tettek ígéretet. A A megyei szállítási bizottság határozata: Csütörtök délután négy óráig igényelhetnek a tsz-ek szállítójárműveket Tegnap Szekszárdon ülést tar- | ges, hogy a közös gazdaságok tett a megyei szállítási bizottság, ! munkaszüneti napokra a megyei , s dr. Vígh Dezső elnökletével a ! szállítási bizottságtól tehergépko- önkéntes tűzoltók is a helyszín-: szállítóeszközök jobb, tervszerűbb 1 csikat igényelhetnek. Az igénye­re siettek, hogy meggátolják a kihasználásáról tanácskoztak a j két csütörtökön délután négy tűz tovaterjedését. A kombájn résztvevők. Piegl Ferenc, a 11. sz. óráig kell, lehetőleg táviratilag, a ' is.oa: ^Hüek. körbevágta a lángokban álló ga- I AKÖV igazgatója, ezzel kapcso- ! megyei tanács v)3 építési- és köz- ...... b onát, ásókkal sáncot ástak a I latban beszámolót tartott. A szál- ! lckedési osztályára Marosi László tarlón, így mindössze három hold i,... ... , ..... . , ... 'előadónál bejelenteni. Az őszi árpa vált a tűz martalékává, de,lltasi bizottság több fontos hata munkák befejezéséig marad ér- a kár így is mintegy 15 000 fo- rozatot hozott. A termelőszövet- vényben a szállítási bizottság rint. í kezetek szempontjából igen lénye-t ilyen értelmű határozata. községi tanács felmérése szerint az eddig végzett társadalmi mun­ka egy főre jutó értéke megha­ladja a 18 forintot. — Hathónapi felfüggeszteít szabadságvesztésre, 1000 forint pénzbüntetésre ítélte a szekszár­di járásbíróság Bíró Imre döm- södi lakost, mert ez év április 26-án Dunaföldváron ifjú Pasker Antal motorosnak nem adta meg az áthaladási elsőbbséget és ösz- szeütközött vele. Pasker nyolc napon túl gyógyuló sérülést szen­vedett. FELHŐS IDŐ Várható időjárás csütörtök es­tig: Felhőátvonulások, időnként élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérsék­let 18—22 fok között. A Balaton vízének hőmérsék­lete Siófoknál 18 fok. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 18.15: Paletta. 18.45 A jövő hét műsora. 18.55: Telesport. 19.20: Esti mese. 19.30: TvMtíradó. 19.45: Napi jegyzetünk. 19.50: Zenélő órák. 20.00: Parabola külpolitikái mű­sor. 20.20: A Franchise-ügy. Magyarul beszélő angol film. (14 éven felüliek­nek!) 21.45: ,,A nézőnek igaza van!” 22.05: Tv-híradó - 2. kiadás. (MTI.) I PiffVPn rp«gí fi -m 1 IÍTúTsTg öthetes nyári rejtvénypályázatán ÉRTÉKES DÍJAKAT NYERHET!

Next

/
Thumbnails
Contents