Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-19 / 168. szám

Í964, július 19.

TOLNA* MEGVET NÉPÚJSÁG

Szegedről Harkányba menet nemcsak az utasok, hanem a Pannónia is elfáradt.

Gyalogszerrel az állami gazdaság földje felé.

Országutak pókhálója szövi át a földgolyót. Fehér, vagy szürke j vonalai hegyre kúsznak, völgybe szállnak, hidak vállán kelnek át a folyók felett, alagutak mélyén haladnak tovább. Sokszor évezredes nyomvonalat követnek, a mai autók kereke ugyanott suhan, ahol valamikor a római légiók meneteltek. Az országút él. Községeket és városokat hoz közelebb egymáshoz, a rajta haladó' forgalom részese pedig igencsak megérzi, hogy beton, makadám, vagy egész egyszerűen csak az amyafőld van a lába alatt. Az utak építésével, karbantartásával hatalmas szervezet foglalkozik. Nemcsak a tél hócsatáiban, amikor nagyerejű gépeknek is nehéz megküzdeniök az utak hátát beborító hóval, hanem mindennap, szinte minden kilométeren. Az U-betűjelet hordó,kis zászlókat minden utas ismeri, és ismeri azokat az egyszerű szerszámokkal tevékenykedő férfiakat is, akiknek a munkája sokszor reménytelennek tűnik, olyannyira magukra hagyatottan küzdenek az országút kilométereivel. Sokan látják őket, és sokat látnak ők. Az utat, és mindig változatos, mindig újszerű forgalmát nem lehet megszokni és — öreg útőröktő! hallottuk, hogy — nem lehet eléggé szeretni sem.

Egy közönséges hétköznapon, verőfényes napsütésben indul- ■ tünk el Szekszárdról a 6. sz. műúton, majd Bonyhádnál jobbra kaI

nyarodva, a 631, számún folytattuk útunkat. Nem terveztünk előre semmit, mindent a véletlenre bíztunk, és a fényképezőgép lencséjére, mely megörökítette olvasóinknak az élő országutat, 1964. júliusának valamelyik napján.

Természetesen nem álltunk meg mindenütt, csak a jellegzetesebbet, az érdekesebbet kerestük. így is sokféle emberrel, járművel találkoztunk, köztük nem egy olyannal, melyek képének már hely sem jutott ezen az oldalon. Nem tudtuk megörökíteni például a kilencvenes irammal, bukósisak nélkül száguldó motorkerékpárost, aki a KRESZ-nek és az életveszélynek fittyet hányva hagyta maga í mögött a cseppet sem veszélytelen szászvári útkanyart. Szót váltot- | tunk viszont az útmesterrel, aki a már elöregedett szénát kaszálta,

) későn, mert bár ingyen lehetett volna, sokan sajnálták érte a xá- j radtságot, és veszni hagyták az értékes takarmányt. Nem vettük tu- j domásul az, idős néni tiltakozását, aki „Jaj, ne ilyen öreget fény- j képezzenek! Nincs is rajtam a jobbik ruhám!” felkiáltással előbb I nem akarta engedni, hogy felvételt készítsünk róla. pedig a létező j legfontosabb útban volt: — munkába indult. A szegedi Bellány Sándorral szót váltottunk a Pannónia motorok gyújtásáról, mert épp ennek kimaradása miatt kényszerült szükségpihenőre az egyik | útmenti akácfa gyérecske árnyékában. Máshol vidám női brigád i i gondoskodott arról, hogy mire visszafelé jövünk, már változzon va-J 1 kunit az út képe. Az egyik híd feljáratánál szélesítették az útpad-i j kát. Láttunk a tűző napon embertelen hőséget árasztó aszfalttal! I dolgozókat. Volt olyan élményünk Is, melyre Warszawánk csikorgó j fékjje figyelmeztetett. Éppen jókor ahhoz, hogy egy gondatlan kis-j ■ fiú még, élve hazakerülhessen szüleihez. Minderről képekben szá-j mólunk be olvasóinknak. j

Közönséges hétköznap volt. Mégis éreztük, hogy a változatlan! tájon kanyargó út önmaga folyvást változik. Javítják, szélesítik,) korszerűsítik, szépítik, az út él és köröskörül, amerre elhaladtunk,} zajlott az élet, folyj; a munka.

Szöveg: ORDAS IVÁN Foto: TÚRI MÁRIA

Foltozzák az utat. A Pécsi Közúti Igazgatóság szekszárdi kirendeltségének dolgozóira hét kilométeres útszakasz javítása vár még.

Hatszáz méteres útszakasz várja ma az útmester kaszáját.

Egy női brigád szélesíti az útpadkát.

Az országút néha túlságosan is „él”. Egy veszélyes