Tolna Megyei Népújság, 1964. július (14. évfolyam, 152-178. szám)
1964-07-18 / 167. szám
j: 3* J VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV. évfolyam, 187. szám. ÁRA: 50 FILLÉR Szombat 1064. július 18. Goldwater programbeszéde (2. o.) 1 Murgai riport (3. o.) Rádiómelléklet (4. o.) Nyolc évre ítélték a hátai apósgyilkost (8. O.) Megnyílt az afrikai csúcstalálkozó Kairó (MTI) Helyi idő szerint pénteken este hét órakor nyílt meg Kairóban az Arab Liga székházában az afrikai állam- és kormányfők 2. értekezlete. Az afrikai egységszervezet rendes évi közgyűlésén 33 független afrikai ország képviselteti magát, minthogy Kongó (Leopoldville) bejelentette, nem vesz részt a találkozón. Befejezte munkáját az afrikai külügyminiszterek értekezlete, amelynek fő feladata volt az állam- és kormányfői találkozó napirendjének előkészítése. Az adminisztratív bizottság bejelentette, javasolja az állam- és kormányfők értekezletének, tegyenek eleget az algériai kormány kérésének, és tartsák a soron következő értekezletet Algírban. Moszkva (TASZSZ): Hruscsov csütörtökön a szovjet nép és a Szovjet kormány nevében meleghangú üdvözletét intézett a független afrikai országok második afrikai konferenciáján részt vevő állam- és kormányfőkhöz. A MEN hírügynökség jelentése szerint U Thant ENSZ-főtitkár pénteken délelőtt megbeszélést folytatott Ali Sabrival, az Egyesült Arab Köztársaság miniszter- elnökével, majd Mahmud Riad külügyminiszterrel. Joszip Broz Tito jugoszláv köz- társasági elnök táviratban üdvözölte az afrikai országok állam- és kormányfőinek pénteken kezdődő kairói értekezletét. A távirat hangsúlyozza, hogy Jugoszlávia nagy jelentőséget tulajdonít az afrikai vezetők kairói találkozójának. Az afrikai egységszervezet igen fontos szerepet töltött be az afrikai országok kapcsolatainak javításában és nagy szerepet játszott más nemzetközi eseményekben is — hangsúlyozza Tito távirata. — Találkozásuk nemcsak Afrika szempontjából fontos jelentőségű — hangzik az értekezlet elnökéhez szóló üzenet — A népek, amelyek sorsukat összekötötték a szabadság, a haladás és a béke nemes eszméivel, figyelemmel követik értekezletük menetét, amely sok mindenben előmozdíthatja a nemzeti felszabadító harc további fejlődését az afrikai kontinensen, a béke és a nemzetközi együttműködés erősödését. Hruscsov hangoztatta, hogy a szovjet kormány az afrikai államokkal való kapcsolatában szilárdan és tántoríthatatlanul folytatja a barátság és az egyenjogú együttműködés politikáját. Nemzetközi kötelességének tartja azoknak a népeknek segítését, amelyek nemzeti függetlenségük kivívásának és megszilárdításának útjára léptek. — A szabadság ügye, amelyért Angola, Portugál-Guinea, a Délafrikai Köztársaság és más területek afrikai lakossága fegyvert ragadott, a szovjet embereknek is szívügye — hangzik az üzenet. Minden rokonszenvünk a kongói népé, amely kiűzte országából a gyarmatosítókat és ügynökeiket. Hruscsov végezetül hangsúlyozta: az események azt bizonyítják, hogy elérkezett Afrika nemzeti újjászületésének korszaka. Ha az afrikai népek megtartják forradalmi lendületüket és harci szellemüket, akkor eredményesen oldhatják meg legalábbis a gazdasági felszabadulás nehéz feladatát. A kairói csúcsértekezletet Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke is üdvözölte. Törökország továbbra is foglalkozik a ciprusi partraszállás tervével Hruscsov üdvözölte az afrikai csúcsértekezlet résztvevőit Dobi István látogatása Komárom megyében Dobi István, az Elnöki Tanács I elnöke, Komárom megye ország- gyűlési képviselője pénteken felkereste a vászári Aranykalász Termelőszövetkezetet. A vendéget a szövetkezet, a község és a járás vezetői, valamint Havasi Ferenc, az MSZMP Komárom megyei Bizottságának titkára és Kroszner I László, a megyei tanács vb-elnö- ke fogadta. Dobi István meghallgatta Simon Istvánnak a gazdaság vezetőjének tájékoztatóját a szövetkezet eredményeiről, megnézte az újtelepítésű 80 holdas szőlészetet, a répa- és a gabonaföldeket, majd elbeszélgetett tsz-gazdákkal és a jelenlévő vezetőkkel. (MTI) Az Elnöki Tanács ülése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa pénteken ülést tartott. Megvitatta, majd törvényerejű rendelettel elfogadta a pénzügyminiszternek az 1963. évi állami költségvetés végrehajtásáról szóló jelentését. Az Elnöki Tanács törvényerejű rendeletet alkotott a növényvédelemről, majd magyar állampolgári kötelékből való elbocsátási, visszahonosítási és egyéb ügyeket tárgyalt. Szovjet—indonéz közös közleményt írtak alá Moszkva (TASZSZ): Szovjet— indonéz közös közleményt adtak ki Subandrio külügyminiszter és az általa vezetett indonéz küldöttség moszkvai látogatásáról. A közlemény elmondja: a megbeszéléseken kölcsönös megértésre jutottak a két országot érdeklő fontos nemzetközi kérdéseket illetően, különösen az imperializmus, a gyarmati rendszer és a neokolonializmus elleni együttes harc kérdéseiben. A közlemény rámutat arra, hogy — miként Hruscsov szovjet kormányfő is kijelentette — a Szovjetunió együtt érez Észak- Kalimantán (Észak-Bomeó) népének felszabadító harcával, az in- i donéz és más népekkel együtt síkraszáll a Malaysiával és más ázsiai területekkel kapcsolatos neokolonialista tervek ellen. Újra leszögezték a két ország között egyes területeken, így Indonézia honvédelme és gazdasági építése terén már fennálló együttműködést. A honvédelemmel kapcsolatban megvitatták azt a kérdést, hogy a Szovjetunió tovább szállít hadfelszerelést Indonéziának. A tárgyalások során megvitatták, hogyan folyik olyan objektumok építése, amelyekre nézve már korábban létrejöttek az egyezmények. Aláírták a két ország halászati együttműködési egyezményét, megállapodtak az árucsere bővítésében. Az AP ankarai tudósítója a Ciprusi helyzettel kapcsolatban kérdést intézett több vezető török politikushoz. A válaszokból azt a ■következtetést vonta le, hogy a Földközi-tenger keleti részében a helyzet ismét igen súlyossá vált. Török részről újból komolyan foglalkoznak a ciprusi partraszállás gondolatával. Mint ismeretes, a török kormány június elején már csapatokat akart küldeni, s ebben csupán az Egyesült Államok erélyes közbelépése akadályozta meg. Az amerikai kormány ugyanis mindenképp meg akarja előzni, hogy két NATO-beli szövetségese, Törökország és Görögország között nyílt fegyveres konfliktus robbanjon ki a sziget- prszág miatt. Erkin külügyminiszter az újságírók előtt hangoztatta, hogy Törökország csupán „elhalasztotta” a ciprusi partraszállást, majd hozzátette: „Továbbra is fenntartjuk a nemzetközi megállapodásokból — értsd a ciprusi kormány és a nép megkérdezése nélkül hozott zürichi és londoni egyezményekből — adódó beavatkozási jogunkat”. A görög—török viszony további rosszabbodását mutatja a török belügyminiszter rendelete, amely- lyel Istambulból további 200 görög állampolgárt utasított ki. Ezzel a ciprusi válság kirobbanása I óta Törökországból kiutasított gö- I rögök száma ezer fölé emelkedett. Jóváhagyták a dombóvári kesztyűgyár beruházási programját Dombóváron kesztyűgyár léte-; sül, amely nem önálló üzemként működik majd, hanem mint a pécsi kesztyűgyár üzemrésze. A pécsi kesztyűgyárat ugyanis fejleszteni kellene, erre azonban helyben nincs lehetőség, hanem Dombóváron létesítenek helyette egy új üzemet. Ezt egyebek közt az is indokolja, hogy Dombóváron helyben biztosítható a szükséges munkaerő, ezenkívül Dombóvár közlekedési központ, s ez is mint kedvező feltétel jön számításba a kesztyűgyár telepítésénél. A kesztyűgyárnak elkészült a beruházási programja. E szerint mintegy 3 millió forintot fordítanak az üzem felépítésére. Úgy tervezik, hogy a kesztyűgyár épületét az ipari övezetben, a a meglévő kenyérgyár mellett helyezik el. A gépi berendezést a pécsi gyárból hozzák majd Dombóvárra. A dombóvári kesztyűgyár két műszakban dolgozik majd, s több, mint háromszáz főt foglalkoztat. A beruházás ütemezése szerint az idén 1 milliót fordítanak a dombóvári kesztyűgyár megépítésére, a többi pénzt pedig jövőre használják teh. Megkezdték Szekszárd főútvonalának korszerűsítését Tizenkét méter széles úttest — Zárt csapadék- és szennyvíz- csatorna — Megszűnnek a bukkanok Az utóbbi években rohamosan nőtt a forgalom a megyeszékhelyen, különösen a legforgalmasabb útvonal, az ötvennyolcas főközlekedési útnak a városon átmenő szakasza, a Rákóczi és a Széchenyi utca, valamint a Béri Balogh Ádám utca zsúfoltsága fokozódott. Főként a reggeli és a délutáni órákban, amikor egymást érik az autóbuszok, személygépkocsik, látszik meg a telítettség. A legutóbbi mérések szerint az út forgalma egyes napokon meghaladja a tízezer tonnát, a tíz évvel ezelőttinek háromszorosát, aminek négyötöde a tizenhat nappali órára esik. Éppen ezért már évekkel ezelőtt napirendre került ennek az útvonalnak a korszerűsítése. A tervek ma már a megvalósítás szakaszába értek. Első lépésként a Borkombinát és a Hármashíd közti szakasz kibővítésére, korszerűsítésére kerül sor. Itt az úttest átlagosan nyolc méter széles, csak egyes helyeken éri el a kilenc métert. A Parászta-híd mind- . össze hat méter széles. Most az úttestet tizenkét méterre szélesítik, a szegélyeken kívül lesz a zöld sáv. Az út átépítésével több korrekciót is elvégeznek. Többek közt megszüntetik, illetve belát- hatóvá teszik a ma még sok baleseti veszélyt előidéző két bukkanok Az idei program főként a tulajdonképpeni útépítés előkészítését tartalmazza. Megépítik a csatornákat. Megszűnnek a nyílt árkok az út szélein, helyettük jobboldalt, az útpadka alatt vezetik a csapadékcsatornát, a baloldalon pedig, az úttest széle alatt a szennyvízcsatornát. (Szennyvíz- csatorna egyébként ezen a szakaszon nem is volt.) Még az idén kerül sor a villanyvezetékek és a posta kábeleinek áthelyezésére, a borkombinát szennyvízcsatornájának átépítésére. Megépítik a csatornáknak az úttest alatti átkötéseit is. így, ha elkészül az új úttest, belátható időn belül nem lesz szükség — új szennyvíz- „termelő” bekapcsolása esetén sem — annak felbontására. az új Parászta-hídat. Ez is 12 méter széles lesz, a járdával együtt 16 és fél méter. A nagyarányú átépítési, korszerűsítési munkát a hármas- hídig terjedő szakaszon 1965. végéig fejezik be. Ennek költsége 15,5 millió forint. Ehhez jön még a tanácsi beruházásból fedezett szennyvíz-csatorna építése, ami másfél millióba kerül. A következő évben kerül sor a Széchenyi utca korszerűsítésére. Az előkészítő munkákon, a csatornaépítésen és a villanyvezeték áthelyezésén már dolgozik a Tanácsi Építőipari Vállalat mélyépítő és villanyszerelő részlege, az ő tervük ez évre meghaladja a négymillió forintot. Természetesen az útkorszerűsítés egy ideig kényelmetlenné teszi a közlekedést, gyakran kerül sor útlezárásra, a forgalom elterelésére, de a nagy beruházás befejezése után nagymértékben megjavulnak Szekszárdon a forgalom feltételei. Az eddigi hárommal szemben négy forgalmi .Ugyaecsafe a?. Mén építik meg <V v V*vx, _ , VK~ r J V v ■ iJt sávos lösz a varos toutvonala. • ,»v