Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-16 / 139. szám

1 eejnélom fiún, hogy Hűim* volt minőén.., MINDEN HUBA VOLT... VÉGE... TOLNA MEGYEI NftPttJSAÖ 1964, júnitts 16. PETŐ MIKLÓS: ___OLIVEIRA ÉS TÁRSA_ D oh umentumtörténet i u Cap Aneona felrobbantásáról ORDAS IVÁN; — Regény — XIX. Hoffmeister ivott. Tömény szeszt és sokat. — Átkozott amerikaiak! — füs­tölögte. — Átkozott, nyomorult, pontatlan jenkik1 Hogy ez a fegy­ver miért nem lehetett akkoriban a Führer kezében! Üjra töltött magának és újra ivott. * Brad arcát kellemetlenül dör­zsölte a sebtében eléje csomózott kendő. Hogy biztosabban elfojt­hassák a kiáltását, a kendőt még Lea ruhájának széles övével is körülkötözték Joe pedig csőre töltött pisztollyal állt mögötte, hogy véletlenül se támadjanak könnyelmű gondolatai. Alig húsz lépésnyire tőlük, az aranyló homokon három géppisz- tolyos amerikai tengerészgyalo­gos állt. Fred és Lea lélegzetvisszafojt­va lapultak a barlang oldalának szikláihoz. Kéttenyérnyi párkány A föld csak nem nyelte őket el? Vállvonogatva megfordultak: — Gyerünk vissza a csónakhoz! Erősödik a szél, keményen kell majd evezni, amíg a hajóhoz érünk. Elmentek. * A szél csakugyan erősödött. Északnyugat felől fújt és gorom­ba hullámokat borzolt a tenger vizén. Fred vigyorogva fordult Joe felé és a milliomos kötelékei­re mutatott: Vedd le róla! Mondja Brand, tudja mi ez? A Vörös Omar krákogott és köpködött: — Micsoda? — A szél! Ez a szél a maga kí­sérletének vége, barátocskám! Eb­ben az évben itt már nem perme­teznek a rakétái. Jövőre pedig az az érzésem, hogy seholsem... — He!? — Elfeledkezik az iratairól, Brand? Arról a tömött aktatáská- nyi iratról, amit könnyelműen élve megúszhatja! Vegye tudomá­sul, hogy kedves babájával együtt fognak pörkölődni a villanyszék­ben! ­— Majd meglátjuk, Brand! Most mi azonban búcsúzunk... A Vörös Omar megrémült: — Itthagynak? — Úgy, ahogy mondja! Ha a szél így erősödik tovább, nem tu­dunk felszállni. így bármennyire fáj, meg kell fosztanunk a társasá­gunktól... — Dehát hová menjek? — Nem megy, hanem marad! Beszáll a gumicsónakba, de ha nem haragszik, evezőt azt nem kap. Pár óra múlva kezdődik az apály az pontosan kiviszi majd az öbölbe. Addig elmélkedjen itt a barlangban a baktériumok hal­hatatlanságán... A sziklák százszorosán felerő­sítve vertek - vissza a Havilland motorjainak dübörgését. A gép kiúszott a bejáraton, kissé táneolt ugyan az egyre hullámosabbá vá­ló vízen, de aztán a motorok dü­börgése még harsogóbb lett és a karcsú, ezüstös test fehér perme- tet szokva a habokból felemelke­dett a vízről. Kecses félkörívet írt le Agrihau felett és a csó­nakjukból száj tátva bámuló ten­gerészgyalogosok pillantásától kí­sérve, elszáguldott északnyugati irányba. TENGEREN ÉS LEVEGŐBEN rraszusMN beJutem e légiós*, betűm utaztam ^xJ TÖM LEVENNÉL. LEVEN KÉRÉSÉRE EU=SERÉCTÜK s EZ K3E ZOCVÉNYOZLET. EZUTÁN 6 LET EM/ENS, ÉN eed/g tóm leven, ez bgv/kógeroez törzs el­leni BEVETÉSEN LEVEN NKOSEBSSÖ(T. OTT NÉGY­TÍZÉ ... ez me'sfél éve lehetem, többet nem tértj yzsszE ez es&ose... ........tTTrf^l Az aranyló homokon három géppisztolyos amerikai tengerészgya­logos állt. húzódott a lábuk alatt, nem ép­pen biztonságos tartózkodási hely de ez volt az egyetlen alkalmas figyelőpont kifelé. A katonák minden "szavát érteni lehetett. — Ilyet még nem pipáltam! — mondta az egyik. — Egész idáig teljesen nyugodt volt a tenger ha a hidroplán úgy zuhant le, lehe­tetlen legalább egy-két roncsda­rabot ne sodorjon a víz. — Nem zuhant le, — vélekedett a másik. — Hiszen mondta a hadnagy, hogy rádión jelezték a kényszer- leszállás helyét. — Egy egész másik helyet, mint ahol voltak! Hiszen láthat­tad, hogy itt jártak. A konzerv­dobozok keltezése friss és a tü­zet sem rég oltották el... — De akkor hová lettek? magával hurcolt? Adnék magának egy jó tanácsot. Ha a jövőben va­lamelyik titkárnőjével hasonló „nászutazásra” indul, ne vigye ma­gával a találmányok technológiai leírását. Hiszen ez teljes doku­mentáció, amit maga most ne­künk ajándékozott... — Elrabolták! Miért nem mond­ja úgy? — Szívesen! Tehát: igen, az egész emberiség érdekében elra­boltuk. Azt remélem sejti, hogyha ezek az adatok valaha nyilvános­ságra jutnak,, a maga baktérium­rakétájának soha többé nem lesz semmi értelme? — Magának nincs semmi értel­me, nyomorult gazember! — taj­tékzott a milliomos. — Embert ra­bol, nagyfontosságú katonai irato­kat rabol, és még azt hiszi, hogy Hármuk közül Lea volt a leg- bizakqdóbb. Hogyne . lett volna* amikor két férfi olyan mesébe illően, olyan ' pompásan és olyan mérhetetlenül bátran megoldott mindent! Mindig, tudta Fredről, hogy ember a talpán, de ha iga­zán magába nézett, a háborús ki­tüntetések sora, meg az a néhány vérfagyasztó élményük, melyről Joe olykor-olykor szót ejtett, ne­ki nem sokat mondott. Most azon­ban a saját szemével látta, hogy három kis jelentéktelen hatalmú ember, hogyan szerelhet le olyan valakit, mint a rettegett Vörös Omart, sok-sok millió dollár és több tízezer ember teljhatalmú urát. Mosolyogva simult Fredhez és megcsókolta. — ^s Joe? — kérdezte a férfi. — Ö nem kap? Joe is kapott egy csókot. Fred jókedve és kedélyeskedése azonban csak látszólagos volt. A Csendes-óceánnak ez a része rak­va van amerikai támaszpontok­kal. Tudta, hogy ha a meglepe­tés biztosított is számukra némi előnyt, legkésőbb egy órán belül bemérik az útirányukat, hogy az­tán levegőben és vízen megindul­jon az üldözés. Előbb elkezdődött. ’ (Folytatjuk) Ez 4. hozzánk ezek az átkozottak. De az értesülésünk Ovod-tól szár- °liveira -is keres gépkocsivezető­mazik.' 0 természetesen segítséget ^eÍiK!„Í^eraUtÓkat Toledóba kel1 nyújt az antifasisztáknak, akiknek vezetője Hans Richter. Jelenleg' Hans csoportja Óvod cégének szállítania. — Ez az Oliveira nem tetszik nekem, Konrad. Az az érzésem. egyik lisszaboni raktárában rej- angol kémszervezetnek dolgozik. Foglalkozni kellene vele. tőzködik. Óvod szerzett nekik ok­mányokat is, nicaraguai útleve- , , , , .... - ,, -, leket, de mégis veszélyes volna Szép titkárnője van. Menj rá, s kivinni őket Lisszabonból vagy kanem,a lelkf> s,ot A°hvfira ' Oportóból. Madeira szigetére is ket ‘s lemeztelen,ti. A sofőrjeit is elszállíthatná őket. de sok szem- ™eg ke‘l ne™>- ^revetted, ci­pómból ez sem veszélytelen. |yen a b?renek a színe? Mondjak, Most újabbat javasol: véleménye ho®; negeDr ver csörgedezik az ' szerint ez járhatóbb út. Hans cső- ereiben- Brazíliában született, portját'a francoista zónán át te- anyja mulatt no volt — Latom, mindent tudsz róla. — A lisszaboni rendőrfőnöktől. Elvégre tudnom kell. ki az. aki bort hoz. nekem Queipo de Llano tábornoktól. ...Eközben a Lisszabon mellett 'bérautókon szállítaná a frontkör­zetbe. azokon az autókon, amelye­ket Qucipo de Llano tábornoknak ■ ad el. Aztán törjenek át a front­vonalon saját erejükből. A javas­lat merész és eredeti. A Gestapo , „ . , , , bizonyára nem várja, hogy Hans levo tengerpart homokjában Cla- csoportja egyszercsak felbukkan a ra. 68 0,1 veira beszélget egymas­francoista zónában. Tehát most ki kell választanunk a legmegfele­lőbb megoldást, hogy a német an­tifasisztákon segítsünk. Mi a vé­leményük? — Én egyetértek a csoport megsegítésével és átdobásával a francoista zónába — mondta Ganyin, de vigyázni kell, nehogy .a mi emberünk Óvod lebukjon. , Hans csoportjának eltűnésével nem szabad gyanúba hozni. Szavickij érdeklődő arccal for­dult Ganyinhoz: — Nem ytazna oda, hogy köze­lebb-legyen Övödhöz: Úgy gondo­■ lom, Ovod-nak a kell tennie... sál — Mire gondolsz? — Arra, milyen jó volna egy kis savanyú káposzta fekete ke­nyérrel. Unom már a portugál szardíniát... — Elfáradtál? — Igen. Te azonban nagysze­rűen viselkedsz, büszke vagyok rád. — Pedig csak rólad veszek pél­dát, Misa. — Ugyan, Nyina... De mondd... Nem akarnál feleségül jönni hoz­zám? Nyina nevetve felpattant, le- ’ következőket rázta magáról a homokot és fu­tott a víz fele. Misa előtt pedig, aki fekve maradt, mint filmkoc- ...Egy lisszaboni kis kávéház kák peregtek le életének legutób- ferraszán csüggedt arccal üldö- bl ^ontos esemenyei... „Ket esz- gélt Otto Krause és Konrad. Otto tüdeje nem gondoltunk erre sem egyre csak nézegetett mindenfelé, ^yií*,a’ sem_ fn; Minden 1932 egy mintha keresne valakit, majd hal- Jumusi napján kezdo­kan megszólalt- dott. MlJyen 1° volna Mihail .- Ma° "reggel Himmler újra Sznyegovnak maradni. _ Persze táviratozott. „Ha a közeljövőben Oliveira sem csúnya név, csak “‘nefn" akadnak Hans csoportjára, lba€en.; Huszonhat éves voltam, felelniük kell pártunk becsület- Kltu"° eredménnyel vegeztem a bírósága előtt.” Ez pedig Dachaut moszkvai egyetem nyelvi fakul- jelenti, nekem is, neked is. Han- tasan- Nyma pedig, Nyina Krjucs- sot meg kell találnunk, minden- ko™> akl mar akkoriban tetszett áron nekem, megígérte, hogy aznap " — Nem volt rossz gondolat a este moziba megyünk Első ízben! hirdetésed az újságban. . „Sofőrö- ^idon az egyetem dekanja maga­kei keresek!” Talán besétálnak hoz hivatott nagyon elcsodalkoz­^tam. Ismeretlen ember ült a de- ^ kán szobájában. Később jól meg­ismertem Ganyin elvtársat. Meg­kérdezte. nem dolgoznék-e a fel­derítő szolgálatnak? Egész éjjel i gondolkodtam rajta, miután meg­nőttünk a moziból Nyinával. Az­után beleegyeztem. Bár jól tud- itam portugálul, mondhatnám tö­kéletesen ismertem a nyelvet, [meg kellett tanulnom még portu­gál dalokat is és egyebeket. Aztán |ide kerültem. Szavickij elvtárs ki- [jelentette, hogy „született felde- jrítő” vagyok. Semmit sem bán- ftam. csak azt. hogy meg kell vál- Lnom Nyinától. S úgy történt, hogy. ráz az ember, akit segítőtársamnak Ladtak, éppen Nyina volt, az én I Ny inkám1 Egész egyszerűen cso- Ldálatos: ő lett senor Oliveira tit­kárnője és most együtt vagyunk [itt, együtt...” (Folytatjuk) REJTŐ JENŐ: KiPSESIMVVALTOIAT*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents