Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-11 / 135. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESOLJFJEM A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XIV, évfolyam, 135. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Csütörtök, 1964. június 11. Gépállomási tanácsülés Bonyhádon ' (2. o.) ) Kiváló tanárok (3. o.) Képregény (4. o.) Kislánya született Tyereskovának (8. o.) A parasztemberek gondolkodása, felfogása értékítélete már nem olyan, mint volt három, vagy négy esztendővel ezelőtt. S ezt nem nehéz észrevenni. Elég csak szombat délutánonként, vagy vasárnaponként utazni és a határt megfigyelni: még pihenőidőben is rengeteg a földeken foglalatoskodó ember. Minden túlzás nélkül állapítják meg gyakran a termelőszövetkezetek vezetői is, hogy az átszervezés után sokszor okozott gondot a növényápolás, az egyelés, a kapálás, újabban viszont egyre többször fő amiatt a fejük, hogy a tagok munkát kérnek, s van rá eset, hogy a vezetők nem tudnak munkát adni. Áz ilyen természetű ' változást egyes emberek az ösztönző módszerek széles körű alkalmazásával magyarázzák, kizárólag a premizálásnak tulajdonítják a változást. Igaz: a lét határozza meg a tudatot, és nagy kár lenne az ösztönző módszerek tudatformáló jelentőségét lebecsülni, de politikai tévedés a gondolkodásban, a felfogásban bekövetkező változást úgy könyvelni el, hogy az kizárólag az ösztönzőknek köszönhető. S hogy ez a politikai tévedés elég általános, azt jól bizonyítja sajnos az aratásra való felkészülés, még pontosabban a húzódozás a kézierők munkába állításától. Jóné- hány tsz-vezető eleve reménytelennek tartja a kézi kaszások szervezését. De hát milyen alapon: kishitűségből, kényelemszeretetből, az emberek szívében és eszében történt változások észre nem ve vésőből? Másra nem igen lehet gondolni. Arról az ellentmondásról nem is beszélve, hogy a tsz- vezetők és a tsz-tagok egyaránt panaszkodnak: a terület felosztva, nincs munka, nem lehet egységet szerezni. A gabopabetakarítás jó alkalom arra is, hogy több munkaegységet szerezzenek a tsz-tagok akkor, amikor szükség lesz a kézikaszás- brigádok munkába állítására. S erre szükség lesz. Ismeretes miért, több az aratnivaló, a gabonák megdőltek, nincs annyf kombájn és aratógép, amennyit szeretnénk. Ezen túl az előzetes becslések alapján a jobb terméskilátások miatt körülbelül 4500 vagon szemterméssel és 14 000 vagon szalmaterméssel kell többet megmozgatni a termelőszövetkezetekben, mint tavaly. Az ösztönzés helyes módszereit ki xkell, és ki lehet alakítani a gabonabetakarításban részt vevő szövetkezeti gazdák számára is. De apelláljanak a termelőszövetkezeti vezetők arra, hogy a parasztemberek többsége közösségi fejjel gondolkodik, és nem lenne képes elnézni, hogy veszendőbe menjen akár csak néhány holdon is a termés. Az emberekkel lehet szót érteni. Csaik persze a szövetkezeti gazdák elvárják, hogy mint minden esetben, most is ismerjék meg a valódi helyzetet, lássák meg, hogy mik, a nehézségek, egyszóval legyenek a dolgokba beavatva. Ahol ezt csinálják, ott nem kell tartani attól, hogy nem lesznek meg a döntő időszakban § kézikaszós-brigádok, A kiadós eső után rögtön munkához láttak a tsz-ekben A kiadós esőzések alaposan feláztatták a talajt, a munka mégsem szünetelt szerdán a termelő- szövetkezetekben. Kapálná természetesen nem lehetett, különösen délelőtt nem, de találtak munkát a szövetkezeti gazdák. Négy faluból kértünk tájékoztatást arról, mivel telt az eső utáni első nap. és milyen munkát terveznek mára. csütörtökre. A dunakömlődi termelőszövetkezetben zöldborsót kaszáltak tegnap délelőtt levágtak tíz holcj termését, s kora délután el is szállították Paksra. a konzervgyárba. Nem fejtették ki, a szerződés szerint így Is átveszi az üzem. A burgonya második töl- togetését tegnap délelőtt kilenc óra körül kezdték meg a dunakömlődi tsz-tagok. Eigemann Józsefeié főkönyvelő azt mondta; ma előreláthatólag kapálni is tudnak már. ha nem esik az eső. A kukoricaföld megszikkad ahy- nyira. hogy lehet folytatni a növényápolást. Az eső előtt hetven hold kukorica maradt ka- pálatlan a szövetkezet közös tábláin. Ez negyedrésze az összterületnek. Szálkán rétet kaszáltak tegnap. Mindenki, aki csak tud kaszálni. és érdekelt ebben a munkában. kiment a rétekre. Egy kis kapálnivaló kukorica is van még a szövetkezetben, körülbelül 20 hold. Sebestyén , István pái t- titkár úgy látja. csütörtökön folytatni lehet a kukorica gyomtalanítását, és így hamarosan végeznek is az első kapálással. Mára a burgonya töltögeté- sét tervezik, az első 'töltögetés megkezdését. A réteket mind levágták. de boglyában áll a széna egy része, ezt is hordják a mai naptól. Regölyben, a Népakarat Termelőszövetkezetben takarmány- répát egyeltek tegnap, és cukor- bsboí szedtek, amit a MÉK-nek Athén (AP. AFP) George Ball. az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese Géniből Johnson elnök utasítására szerdán Athénbe repült, hogy sürgős tárgyalásokat folytasson a görög kormánnyal a ciprusi válságról. Ezt követően Ankarába utazik és a török kormánnyal is tárgyal majd csütörtökön visszatér Washingtonba. bog.' küldetésének eredményéről tájékoztassa Johnson elnököt. Amerikai források szerint — mint az AP tudósítója írja — adnak el. A szövetkezeti bér- számfejtő szerint ma folytatni tudják a kapálást, ez lesz az eső utáni néhány nap főbb munkája. Szerdán délelőtt még nem dolgoztak a mucsi tsz-tagok. Délután három óra körül kezdtek kimenni kapálni, főleg a háztáji földekre meg a , részes kukoricába. Egyes tsz-tagok szőlőkötözéssel foglalatoskodtak. Mától kezdve teljes erővel folytatni kell a kapálást a mucsi szövetkezetben, mert még jó harminc százaléka kapálatlan a kukoricának. Ball mostani útjára az athéni kormány kezdeményezésére került sor. A görögöket ugyanis aggasztja a török hadsereg mozgósítása. s ezért Görögország kéréssel fordult az amerikai kormányhoz, hogy haladéktalanul küldjön Athénbe egy magasrangú amerikai tisztviselőt." A török külügyminisztérium szóvivője szérdán cáfolta a ciprusi kormánynak azt" az állítását, hogy Törökország katonai intervenciót szándékozik végrehajtani a szigeten. Makariosz érsek a londoni Daily Telegraph nicosiai tudósítójának adott nyilatkozatában kijelentette, ellenzi hogy az ENSZ Ciprusi megbízatásának meghosz- szabbítása esetén az angolok továbbra is részt vegyenek a világszervezet ciprusi haderejében. Dobi István látogatása Vas megyében Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke szerdán délután Vas megyébe látogatott. Szombathelyen megbeszélést folytatott a megye és a város vezetőivel, majd Tóth Gyulának, a megyei pártbizottság első titkárának Németh Istvánnak, a szombathelyi járási pártbizottság első titkárának. Horváth Sándornak, a megyei tanács vb-titkárának és dr. Szabó Istvánnak, a szombathelyi járási tanács vb-elnökének társaságába* a meszleni Dózsa Termelő- szövetkezetben tett látogatást. Tájékozódott a szövetkezet gazdálkodásáról. megtekintette a határt és a tsz állatállományát, s elbeszélgetett a mezőn dolgozókkal és* az állattenyésztőkkei (MTI) Megnyílt az Oroszországi Föderáció parlamentjének ülésszaka Moszkva (TASZSZ). A Nagy Kreml-palotában szerdán megnyílt az Oroszországi Föderáció Legfelső Tanácsának ülésszaka, A képviselők megvitatják az orvosi ellátás helyzetét, a lakosság egészségvédelmének kérdéséit és számba veszik a további teendőket ezen a területen. Ä továbbiakban az ülésszak foglalkozik a föderáció polgári törvénykönyvtervezetével és bűnügyi perrendtartási törvénytervezettel. Az ülésszak munkájában részt vesz Nyikíta Hruscsov és tcJbb más szovjet vezető. v-> A Szovjetunióban fellőtték a Kozmosz—32-t Sorozatos tanácskozások Ciprusról Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunióban június 10-én földkörüli pályára bocsátották a Kozmosz— 32 mesterséges holdat. A szputnyikon elhelyezett tudományos műszerek segítségével folytatni kívánják az 1962. március 16-án ismertetett programban kitűzött űrkutatásokat. A szputnyik rátért pályájára. A pálya adatai a következők: keringési idő 89,78 perc, legnagyobb távolsága a Föld felületétől (a.pu- geum) 333 km, legkisebb távolság a Föld felületétől (perigjeum) 209 kilométer; pályájának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge 51 fqk, 17 perc. A tudományos műszereken kívül a szputnyikon elhelyeztek egy rádióadót, amely 19996 mhz frekvencián dolgozik: egy rádióberendezést a pályaelemek pontos mérésére; egy rádiótelemetrikus berendezést, amely a Földre juttatja a tudományom műszerek által szerzett adatokat. A szputnyikon elhelyezett készülékek normálisan működnek. A földi koordinációs számítóközpontban folyik a beérkező adatok feldolgozása. Folytatódnak a berlini utazási engedélyekről szóló tárgyalások Csaknem hathetes szünet után, április 29-e óta először szerdán ismét találkozott egymással Erich Wendt államtitkár és Horst Korber szenátusi tanácsos, hogy folytassa a berlini utazási engedélyekről az év elején megkezdett tárgyalásokat. A bonni ultrák most a következő kívánságlistával álltak elő: 1. Nem szabad beleegyezni a i decemberi megállapodásnak abba A sárszentlőrinci Petőfi Termelőszövetkezetben dolgoznak a növényvédők. Szigeti József traktoros fl; aaui 30 holdon jt»kotúrtozza a süókwfewtoátt a pontjába, hogy az NDK alkalmazottai nyugat-berlini területen működjenek közre az engedélyek igénylésénél és kiadásánál. 2. A jövőben az igénylőlapokon ne szerepeljen a ..Német Demokratikus Köztársaság” megjelölés és a leendő jegyzőkönyvből is töröljék azt a decemberi egyezményben szereplő megfogalmazást, hogy a jegyzőkönyv aláírása „a Német Demokratikus Köztársaság kormányának megbízásából” történik. Ezek után világos, hogy a bonni „hozzájárulás” tulajdonképpen nem más, mint a tárgyalások további megtorpedózására irányuló szándék burkolt megnyilvánulási formája. A látszólagos engedékenységre elsősorban az kényszerítette a bonni kormányköröket, hogy Willy Brandt amerikai tárgyalásai során nyilvánvalóvá vált, a washingtoni Fehér Ház is jó néven venné, ha a decemberi berlini megállapodás után most újabb egyezményt kötnének, amelynek értelmében nyugat-berlini polgárok ismét felkereshetnék az NDK fővárosában élő rokonaikat. Erhard tehát mostani amerikai útja során nem akar üres kézzel érkezni Washingtonba, s más irányú követeléseinek makacs fenntartásával egyidejűleg a berlini tárgyalások továbbfolytatására vonatkozó látszatengedménnyel igyeksz; k kedvezőbbé tenni washingtoni légköré^