Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-25 / 147. szám
WOl. Június 28. TOLNA MEGYEI NEPŰJS4CJ 1 Családi perpatvar — tanulsággal Éktelen kiabálás, káromkodás. vödörcsörömpölés verte fel az utca csendjét. A neszre néhá'nyan kidugták a fejüket, s utána észrevétlenül visszahúzódtak. — Nagyék már megint veszekednek — mondták, s napirendre tértek a dolog felett. Beleavatkozni, csitítand a kedélyeket? Még mát (nem! KI merne vállakozni, hogy az ügybe , ártsa magát, amikor Nagy Imréné méregtől tajté- kozva veszekszik. Amilyen ku- rázsis _ asszonynak ismerik, nemcsak ígéri a verést, hanem meg is teszi. A családi háborúság a Nagy- családban nem mai keletű. Legalább tíz év óta tart. Azóta, hogy a tszHközgyűlésén megszületett a döntés, mely szerint Nagy Józsefet felveszik a tsz-be állattenyésztőnek, két fiatalabb testvérét Bálintot és Imrét nem. Uzdon a Nagy családról alkotott vélemény megoszlik. Nagy Józsefet, aki tíz éve tagja a Táncsics Tsz-nek, szorgalmas, törekvő embernek ismerik. Munkáját az állat- tenyésztésben lelkiismeretesen végzi. Ennek megfelelőéin jól keres, s viszi is valamire. Két testvéröccsét a tsz-tagok nem vették magluk közé. Úgy látták akkor, hogy a tsz nem nyerne velük. — Civakodó, békétlen emberek, akik csak zavarnák a közösség munkáját, nem beszélve Imre fiatal feleségéről — mondták. A közgyűlés akkori megállapítása beigazolódott. A két testvér az elmúlt tíz év alatt elég gyakran változtatta munkahelyét. Nagy József megtalálta helyét a tsz-ben, szorgalmával családjának biztos megélhetést._ nevének becsületet és elismerést szerzett. Tízéves tsz-tag Ismét munkába álltak a felsőnyéki iskolások Tavaly brigádot alakítottak Felsőnyéken a VII.—VIII. osztályos általános iskolások és egész nyáron keresztül dolgoztak különféle munkákban a termelőszövetkezetnek. Kapáltak, szénát gyűjtöttek, aratáskor kévét hordtak össze a gépek után — szóval, a felnőtteket felmentették a köny- nyebb munkáktól. A tavalyi kezdet után az idén ismét munkához látott az iskolás-brigád, ráadásul a tavalyinál nagyobb létszámmal. Legelőször is a lucernaszéna gyűjtésiét kezdték meg. Munkájuk kettős haszonnal jár; egyrészt a szövetkezet tagsága rábír más munkákra, másrészt a gyerekek keresethez jutnak. sága alatt házat vásárolt, s apródonként berendezést, egyebet. Amíg az egyik család gyarapodott, a másik máról holnapra tengődött. A testvérháborút az irigység robbantotta ki, amelynek főszereplői az asszonyok voltak. Nagy Imréné sehogysern tudta megemészteni hogy sógornője már annyira vitte, hogy a mosást géppel végzi. — Annak már mosógép is jut, nálunk a gyerekekre még gönc is alig telik — zsörtölődött. * A fiatalasszonyt veszekedő természete miatt nem szeretik a faluban. Aki csak útjába akad, beleköt, csúnyán szitkozódik. beleavatkozik a gyerekek veszekedésébe és mint mondják, a tettlegesség- től sem riad vissza. Nemrég a paksi járásbíróság elé volt idézve, mert bántalmazta sógornője apját. Horváth István 61 esztendős tsz- tagot. Horváth bácsi azért húzta á rövidebbet, mert lánya védelmére kelt. A jó erőben lévő fiatalasszony megütötte az idős embert. Emiatt kerültek törvénybe. Június 8-án volt a tárgyalás, ahol Nagy Imré- nét figyelmeztették, hogy a jövőben tartózkodjék az ön- bíráskodástól. A fiatalasszony sehogy sem tudta megemészteni az őt ért kudarcot. A tárgyalás utáni harmadik napon már újabb veszekedés robbant ki. A veszekedésnek, a törvény előtti felelősségre vonáson kívül egyéb oka is volt. Nagy József ék megtakarított pénzükből nemrég 8 ezer forintért tehenet vásároltak. A gyarapodás újabb kézzel fogható bizonyítéka olaj volt a tűzre. Móg- inkább felszította az irigységet. a haragvó indulatokat, így történt, hogy amikor Nagy József né vízért ment, apósa portájára, az eddig is nyolc család használatában lévő kútra, Nagy Imréné sógora nőjére támadt. A két asszony kiabálására a férfiak is kijöttek a házból és Nagy Bálint kiöntötte a vödörből a vizet, s megütötte a védtelen asszonyt. A veszekedés óta még inkább elmérgesedett a helyzet a családtagok között. Nagy Józsefné, aki egyébként is beteges. annyira fél. hogy amikor férje munkában van, nem mer otthon maradni két gyermekével. s még férje háza nem jön. szüleinél tartózkodik. Az ügybe senki nem mer beleavatkozni. A lakosság ugyan elítéli a békétlehkédő család viselkedését, akik már elég sok kellemetlenséget okoztak a szomszédoknak és még több gondot a helyi szerveknek. — Mit tehetünk? — család: ügybe nem avatkozhatunk, mert általában úgy van. ahogy összevesznek, majd ki is bé- külnek — mondják a helyi vezetők. A „családi ügybe nem avatkozhatunk”-kal el is hárították magukról a felelősséget. Családi ügy — mondják, de családi ügynek lehet-e tekinteni az olyan esetet, afnikor a fenyegetések hatására emberek félelemben élnek, s nem mernek otthonukban tartózkodni. Vajon nem volt-e elrettentő példa, amikor a családi ügybe való be nem avatkozás egy gyermek életébe került? S ez tanulságul kell. hogy szolgáljon Uzdon is. P. M. Községfejlesztési feladatokról tanácskoztak Szekszárdon A Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottsága tanácskozást hívott össze Szekszárdra a községfejlesztési feladatok műszaki problémáinak megvitatására. A tanácskozást Hunyadi Károly országgyűlési képviselő, a Hazafias Népfront Tolna megyei Bizottságának titkára nyitotta meg, majd pedig Nyéki József a Hazafias Népfront Országos Tanácsának munkatársa tartott vitaindító előadást. A beszámoló részletesen taglalta, milyen feladatok várnak a községpolitikai területen dolgozó műszaki népfront aktívákra a községfejlesztési munka során. Egy időben a fő hangsúly a szűkös tervezési kapacitás segítésén volt, a mostani feladat mindinkább a tanácsadói munka lesz — mondotta. A műszaki aktívákon múlik, hogy a község vezetői megfelelő műszaki gondolkodás ismeretében jól igazodjanak el a községfejlesztési kérdésekben. A tanácsadást aktíva-hálózattal kívánják a jövőben megoldani, járási szinten gondoskodnak arról, hogy minden egyes községnek legyen egy-két műszaki patroná- lója- A megyei iroda mellett felállításra kerülő műszaki csoport pedig a speciális feladatok megoldásában siet a községek segítségére. A Hazafias Népfront műszaki aktívái jó példát mutattak a közelmúltban a tamási járásban, ahol 9 község vízművel való ellátását segítették tervekkel, műszaki tanácsokkal, szervező munkával. A tanácskozáson egymást követték a felszólalók, majd pedig a megyére vonatkozó tennivalókat Hunyadi Károly foglalta össze. ... Apróhirdetések... Az apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1,— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft Az első és minden további vastaqon szedett szó két szónak számít. A Tolnai Épületk arban- tartó Ktsz azonnali belépésre felvesz építőipari technikust. Jelentkezés a szövetkezet irodájában. (95) Két fő vasesztergályost azonnal fe*vesz a Bonyhádi Vasipari Ktsz. (115) Gondozásra adnám másfél éves kisgyermekemet. Juhász András, Szekszárd. Öartin© u, 37. (155) Érett epret o mai naptól korlátlan mennyiségben átveszünk, kg-ként 1. Ft-os árral. Tolna megyei Szesz- és üdítőitalipari Vállalat, Szekszárd, Bogyiszlói út. (141) Az AGROKER Vállalat az aratási-cséplési idényre ügyeleti szolgálótól, tart. A szolgálat időtartama június 25-től augusztus 15-ig tart. Munkanapokon 8 h-tól 20 h-ig, munkaszüneti napokon 7 h-tól 13 h-ig. (146) Dombóvári Vegyes Ktsz dombóvári munkahellyel felvesz bádogos szakmunkást azonnali belépéssel. Jelentkezés: Dombóvár, Hunyadi tér 20. sz. alatt. (137) Raktárhelyiségnek kiadó egy nagyobb helyiség. Szekszárdon. Cím: a Szekszárdi Hirdetőben. (149) Gyors- és gépírót ayobb gyakorlattal fel vesz o Bonyhádi Cipő gyár. Jelentkezés írásban vagy személyesen a sze mélyzeti osztályon. (133) Nagyszabású camping-bemutató TOLNÁN a Duna-parton 1964. június 28-tól július 5-ig vásárlással szaktanácsadással egybekötve. Vasárnap június 28-án délután 4 órai kezdettel női fürdőruha-bemutató a Duna- parton. | Belépés díjtalan! I Mindenkit szeretettel vár a i rendezőség, a Tolna megyei j Népbolt Vállalat. (156) .. . ^ . ' iL T- wm , Ül A Szekszárdi Állami Gazdaság kájmádi kerületében borsós napraforgót takarít be Orkánnal Do msa József gépkezelő Rafajsz István, és Mészáros József. Az értékes zöldtakarmányt a tehenekkel és hízó marhákkal etetik a gazdaságban. Felvétel a Szekszárdi Felsőfoké Mezőgazdasági Technikum sellyei gépészeti szakára A felsőfokú technikum a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok számára képez gépész szak- technikusokat. A szaktechnikus a mezőgazdasági gépészmérnök mellett egyes szakterületek irányítását látja el. Jelentkezhetnek olyan érettségi, képesítő, vagy gépészeti szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező fiatalok, akik 35. életévüket még nem töltötték be. A jelentkezést a Tü. 820. r. sz. nyomtatvány fel- használásával kell benvúíteni. mely a nyomtatványboltokban kapható, vagy a tecnni.iumból igényelhető. Csatolandó okmányok: érettségi, képesítő, vagy- szakmunkás-bizonyítvány (a szakmunkásoknál a VIII. ált. isk. bizonyítvány is.) középiskolai tanulmányi értesítő, önéletrajz, születési anyakönyvi kivonat. A jelentkezési lapot a fél évnél nem régebben érettségizettek a középiskolai iskoláztatási bizottsághoz, a régebben érettségizettek a felsőfokú technikumhoz nyújtsák be. Munkaviszonyban állók munkaadói javaslatot is mellékeljenek. Jelentkezésüket az érdeklődd nagyságára való tekintettel minél előbb, de legkésőbb július 15-ig kérjük benyújtani. Felvételi vizsgát fizikából és matematikából kell tenni, a gimnáziumi tananyagból. Szakmunkások magyar nyelvből (nyelvtan, fogalmazás) is tesznek felvételi vizsgát. A tanulmányi idő 3 év, melynek elteltével a hallgatók államvizsgát tesznek és szaktechnikusi oklevelet nyernek. A hallgatók szociális helyzetüktől függően rendszeres szociális támogatásban, tanulmányi eredményüktől függően tanulmányi ösztöndíjban részesülnek. Távolabb lakók számára havi 200 forint térítési díj mellett kollégiumi elhelyezést és teljes ellátást biztosítunk. Társadalmi tanulmányi ösztöndíjasok a felvételnél előnyben részesülnek. Jelentkezést az alábbi címre kérjük beküldeni: Szekszárdi Felsőfokú Mezőgazdasági kihelyezett csoportja, Sellye. (Baranya megye). A Bátaszéki Épületkarbantartó Ktsz kőműves es segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Felvesz: kőműves-, ácsipari tanulókat. Jelentkezés: július 6-ig. (151) A Bonyhádi Vasipari Ktsz június 15-től mindennemű könyvelőgép, pénztárgép, írógép, számnlégép javítását és karbantartását rövid határidőre vállalja. Telefon: Bonyhád 60. (117) Figyelem! Felhívjuk az érdekeltek figyelmét, hogy a Bonyhádi Vasipari Ktsz, július 1-én beindítja televzió- és rádiójavító részlegét Hőgyész központjában. Javításokat kívánságra a helyszínen is végzünk. (116) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy BORGÜLA F. VILMOS fényképészmester f. hó 22-én hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése az újvárosi temetőben t. hó 25-én du. 2 órakor lesz. Borgula család.