Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-23 / 145. szám

i-tt*. janiin» £5. TOLNA MEG TEJ NEPÚJSAÖ *7 Á betűk megelevenednek Az ember valahányszor elolvas­sa Illyés Gyula Puszták népé-t, mindig talál benne valami újat az egykori mágyar paraszti sorsról mindig elgondolkoztatja valami. Babits annak idején nem hiába írta róla, hogy Illyés e művel va­lamennyiünk számára Kolombusz- ként felfedezte Amerikát. A Pusz­ták népe sokat mondott Babits­nak, aki pedig e tájon nevelke­dett — Szekszárdon született s Szekszárd és Rácegres-puszta közt nem nagy a távolság — és sokat mond ma is valamennyiünknek, akik emlékszünk a régi világra, vagy akik csak hírből ismerjük. A Puszták népe lapjai elvezet­nek bennünket Eácegresen kívül az egész környékre. E lapok egyikén találkoztam Nagy Kovács István döbröközi hírköltő nevével, aki egy volt a „csöndes embereit” közül, akik „rendesen dolgoznak, csak közben verseken törik a fe­jüket.” Illyés több verseimet idéz tőle: „Regölyi árvalány a kútba ugrott”, „Tizennégykrajcá- ros szerelem”, „Egy kis fakado­zó rózsa az ördög kezében”, majd így jellemzi egyik versét: „A Ba- laskó János Kanadába vándorolt barátom után című költői levél­ben igazán megkapó, művészi ké­pet kapunk egy elárvult zsellér­házról. Ez a vers határozott te­hetséget árul el, itt láthatjuk, mi lehetett volna a szerzőből, mi le­hetne ebből a népből, ha módja volna fejlődésre ” íme a Puszták népé-ben is idé­zett versből két részlet: Pusztább most a házad tája, Nem úgy van, mint tavai, Nincs a kertben szalmaboglya, Sem szénakazal, * Feleséged nagyon spórol, Nem főz'szegény fával. Megfőzi a vacsorát Kukoricaszárral. A döbröközi hírversírónak egy másik versét is idézi Illyés Gyu­la a Puszták népé-ben. A pusz­tához hozzátartoztak a sommások is, vagyis azok a munkások, akik bandákba verődve messzi vidé­kekről jöttek, hogy a nyári idő­szakra munkát vállaljanak az uradalomban. Ezek részére még nyomorúságos cselédlakás sem ju­tott, hanem egyszerűen az istálló volt a nyári szállásuk. „Az idő felengedett, — írja Illyés — a nyári szállásra. A hatalmas istál­lókból kihányták az almot és a ganéjt. Napról napra vártuk a „vidékieket...’' Aztán e lakás il­lusztrálására idézi Illyés a döb­röközi hírköltő versét: Csöndesek a puszták, munkáslárma nincsen, Ki há vette útját, tudja a jó isten — Hol volt a nyáron a munkások tanyája, Most ott telel az uraság Ökörcsordája. Ha majd egykor jő a tavasz újra. Pusztákon megkezdő dik a munka, Kiszórják az istállóból a rothadt kufferdarabokat, Bceresztik az istállóba a munkásokat. Elkiáltja harsányan az öreg csordás, Hajsz kifele csorda, itt van a felváltás. Hó, ha, hű, ott az ajtó, kifelé, egye fene a szemeteket, Munkások, foglaljátok el a helyeteket. Iáit munkát. Dolgozott, de közben a hazulról hozott ambíció sem hagyta el: verselt, s itt ismét a munkások szószólójává vált. A „Kanadai Magyar Munkás” című haladó . lap sárguló példányai ta­núskodnak minderről. „Pusztai szállásukat én sem tudnám hivebben leírni, mint egyik verses röplapján N. Kovác3 István Döbröközről.” — olvashat­juk e verssel kapcsolatban Illyés sorait. Ezt a világot már két évtized­del magunk mögött hagytuk, em­lékét azonban híven őrzik a be­tűk. De nemcsak a betűk! Élnek még néhányan a Puszták népe szereplői közül, s él maga a döb­röközi krónikás is. Ott éli öreg napjait ahol annak idején, mint fiatal munkáslegény faragta a rí­meket. — Csakhogy időközben volt egy kis kitérő is az életemben — mesélte az azóta eltelt évtizede­ket. — A többi honfitársammal együtt .én is kivándoroltam Ame­rikába szerencsét próbálni. Mert annak idején cudar rossz volt Magyarországon a megélhetés. Kanadában telepedett le, s vál­Közben végigsöpört a világon a pusztító háború, Magyarországon új világ született, s ez újabb ver­sek megírására ihlette a messze idegenben élő Nagy Kovács Ist­vánt: rímekben lelkendezett az új Magyarország születésének halla­tán, majd pedig hazahozta a hon­vágy. Szerény döbröközi otthonában él, Nagy Kovács István, akit an­nak idején Illyés Gyula is meg­örökített nagyhírű művében. Döb- röközön él, s közeleg már a het­venhez. És amikor emlékezik, szavain keresztül megelevenedik a régi világ, a puszták népének világa. Boda Ferenc Mi hiányzik Dunaföldváron ? Válaszolnak a dunaföldváriak Egy község lakóinak általában sok minden „hiányozhat. Van, amit joggal panaszolnak, akad, amit indokolatlanul. Dunaföldvárón jártunkban végigkérdeztünk né­hány helybélit: Mi hiányzik ne­kik legjobban a községből? Ezt válaszolták: Az önálló szabómester: — Több munkaalkalom. Nem annyira ma gamra gondolok, hiszen lehetne elvitatni, hogy kismesterektől a jóminőségű kész­ruha elhódította az öltönyesinál- tatókat, hanem elsősorban a fia­talokra, főleg pedig a nőkre. A boltvezető: — Folyóvíz, és néhány bérház. A községben, belterületen is’ sok a kihasználat­lan hely, amelyet bérházak építé- sével lehetne hasznosítani, és ez lókból. csökkentené a lakáshiányt. A háziasszony: — Rendszere­gulyát. a téli istállóból kiverték a sebb áruellátás. A kenyérre gon­... Apróhirdetések... Az apróhirdetés dija; szavanként hétköznap — Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. Jó állapotban lévő, használt vaságyakat vá­sárolná: Igazság Tsz, Madocsa. (119) Érett epret a mai nap­tól korlátlan mennyiség­ben átveszünk, kg-ként 1. Ft-os árral. Tolna megyei "Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat, Szekszárd, Bo­gyiszlói út. (141) A 11. sz. Autóközleke­dési Vállalat felvételre keres gyakorlattal rendel­kező gépkocsivezetőket, szekszárdi telephelyre, va­lamint rakodómunkásokat, és 1 fő takarítónőt. Je­lentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. (140) A Tolnai Épületkarban­tartó Ktsz azonnali be­lépésre felvesz építőipari technikust. Jelentkezés a szövetkezet irodájában. (95) Két fő vasesztergályost azonnal felvesz a Bony­hádi Vasipari Ktsz. (115) Az AGROKER Vállalat az aratási-cséplési idény­re ügyelet: «olgóiato* rniatt nagyon gyéren gyűlnek, tort. a szolgalat időtar- i Egy község lakóinak általában tama június 25-től augusz- J sok minden hiányozhat. Van, amit tus lő-ig tart. Munka- idő előtt, és indokolatlanul pana- napokon 8 h-tól 2o h-lg. szolnak, de bőségesen akad olyan munkaszüneti napokon 7 jg, amit joggal, h-tól 13 h-ig. (146) Q £s amit az utazó• közönség tehet... Lapunk egyik ko­rábbi számában szóvá tettük a szekszárdi vasútállomás jegy­pénztáránál tapasz­talt körülményeket, az ott megfigyelhető sorban állást és ve­szekedést. Cikkünx óta javult a helyzet, a vonatindulás előtt időben kinyitnak a pénztárak és a jegy­kiadás zökkenómen- tesebb lett. írásunk­ra válaszolt a MÁV Pécsi Igazgatósága is. Levelük szerint még egy pénztáros beál­lítása nem lenne gazdaságos. „Az ed­digi tapasztalataink azt bizonyítják, hegv a szolgálatban lévő pénztáros zökkenő- mentesen ki tudja az igényeket elégíteni, A hiba ott van, hogy az utolsó 10 percben, sőt a vo­nat indulása előtti percekben érkezik a legtöbb utas, akiknek kiszolgálása szinte emberfeletti munkát ró dolgozóinkra". A Magyar Vasúti Személydíjszabás pa­ragrafusa szerint an­nak az utasnak meg­szűnik a jegyváltás­ra való igénye, aki csak öt perccel a vonat indulása előtt, érkezik. Az utazóközönség nagy része nem él.a returjegy-vájtás le­hetőségével. pedig ez is csökkentené a pénztárosok munká­ját és az utas szá­mára is megtakarí­tana egy sorban ál­lást a pénztár előtt. A legyek előreváltá- sáról kevesen tud­nak. A vasúti jegyek egv nappal előbb már megvághatok és ezt különösen akkor érdemes megtenni, amikor valóki hosz- szabb távolságra uta­zik. vagy pedig olyan vonattal, ame­lyik előreláthatóan zsúfolt lesz. A je­gyek elővétele semmi­féle hátránnyal nem jár az utazóra. Gondot okoz a szekszárdi vasútállo­más dolgozóinak az is, hogy a szálkai. alsónánai és a helyi autóbusz mindössze tíz perccel a vonat­indulás előtt érk.zik be Szekszárdra. il­letve az állomásra, és ez nem egy eset­ben negyven-ötven jegyet váltó utast je­lent. A távolsági bu­szon érkezők, ha vo­nattal kívánnak to­vább utazni Szek- szárdról és az autó­busz érkezése, vala­mint a vonat indu­lása között rövid az idő. kérhetnek esat- lakozójegyet az autó­buszon. aminek fel­mutatására a sze­mélyvonat kalauza bírságolás nélkül ki­állítja a vonaton a vasúti jegyet. dolok, főleg ünnepnapok előtt, és a felvágottfélékre, melyeket úgy. tűnik, hogy teljesen ötletszerűen, és nagyon gyér választékban szállítanak. A nyugdíjas ügyvéd: — A falu­múzeum. Létesítésére kínálkozik a vártorony és nagyon komoly helytörténeti anyag is gyűlt egy­be. Ezt azonban nem máshol, nehéz hanem itt helyben szeretnénk ki­tolunk, állítva látni. A trafikosnő: — A Fecske-ciga­retta. Az éttermi felszolgálónő: — üt­és lakásépítés. Azonkívül több szórakozási és _ sportolási lehető­ség a fiataloknak. Egy idős házaspár: — Több tisztességtudás és modor a fiata­Figyelem! Felhívjuk az érde­keltek figyelmét, hogy a Bonyhádi Vasipari Ktsz, július 1-én beindítja telev’zió- és rádió- javitó részlegét Hőgycsz központjában. Javításokat kívánságra a helyszínen is végzünk. (116) A Bonyhádi Vasipari Ktsz június 15-től mindennemű könyvelőgép, pénztárgép, írógép, számológép, javítását és karbantartását rövid ha­táridőre vállalja. Telefon: Bonyhád 60. (117) A tanácselnök: — Legelsősor­ban munkalehetőség a nőknek. A Cipész Ktsz átépítésének terve­zése tengeri kígyóként nyúlik az OKISZ-nál, pedig az országban egyedülállóan itt dolgozták ki először az olajálló gumicsizma és a kohászbakancs házai anyagból történő előállításának technoló­giáját. Ezenkívül a vízhálózat bő­vítése, ami elsősorban a — vala­milyen rejtélyes okból vonakodó — dunaföldváriakon múlik. A je­lenlegi hidroforos rendszer nem láthatja el a községet, a víztáro­ló építtetéséhez szükséges aláírá­sok azonban egyelőre a vonakodás 0f nyár jr • "1 fürdőruha ! Nylon és bonion fürdőruha egy- és kétrészes 160—310 Ff-ig Karton fürdőruha egy- és kétrészes Pamut kötött fürdőruha egy- és kétrészes 85—120 Ft-ig 60—80 Ft-ig (108) HIRDESSEN a lOLISA MEGYEI Népújságban! »••>>••• *« esedékes a magánautók kötelező szavatossági biztosításának második félévi díja, s július 31-ig pótlékmentesen befizethető. Kérjen befizetőlapot az Állami Biztosító fiokjato». (136)

Next

/
Thumbnails
Contents