Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-19 / 142. szám

< 1 TOLNA MEGTEl NÉPCJSÁÖ 1964. június 19. EGYENES ISTVÁN:: Az anyag regénye I. mában, mindenütt jelen van, ..üresség” nincs. Az anyag regénye. Regény? Nem harcolunk a köztudatban Illik-e a szó kőre. vasra — akár meggyökeresedett, szép és tártál* átvitt értelemben is? Hiszen más kifejezések ellen. Csak meg- minden regény elkezdődik vala- említjük: sehol és soha nincs hol és egyszer a végére érünk, anyagtalan tér. az anyagi világ Nincs olyan regény, amely vala- minden tekintetben végtelen és mennyi szereplőnek, sőt. a sze- kimeríthetetlen. Ilyen értelemben replők valamennyi ősének és nincs világűr. Ha nem is egé- utódának. rokonának és ismerő- szén pontos, de találóbb a világ- sének sorsát bemutatná. Ilyen tér kifejezés, regénynek szó szerint nem lenne POR ÉS HAMU se vége. se hossza: a történtek — más szereplőkkel — folyton Szinte 'tréfás mondás manap- újra elkezdődnének... ság. hogy az anyag nem vész el, Ilyen „regény” lenne az anyagé, csak átalakul. Száz évvel ezelőtt RÖVÜT 4 PSALÁD heVes VÍták folytak e naßy és BUVUL A U=>A-LAD ma mar egySzerfl igazság körül. Nem erőltetjük a hasonlatot, Ha elégetünk egy darab fát — de ez még ide kívánkozik: az mondták —. az nincs többé, anyag fogalmának gazdagodása por és hamu lesz belőle. Eltekint- kissé olyan, mint amikor a re- ve attól, hogy a por és hamu is gény szereplői mindig új. meg új „valami”, a fadarab nem semmi­rokonokat fedeznek fel. sül meg. .hanem átalakul, más Sokáig csak azt tartották anyag- formát ölt. nagy részéből hó­nak. ami megfogható. A követ, a energia lesz. Ezt ma már senki vasat, a fát. A levegőt már nem sem tagadja. Akik a. levegőt először nevezték' Ma mást vitatnak egyesek, anyagnak (bebizonyítva hogy is- Például ezt: ha az összeütköző mert elemekből áll és például anyagi részekből két foton (fény­súlya van), bizony vitatkozhattak részecske) lesz. ez kölcsönös át- a régi felfogás híveivel. Telt az alakulás. A fény az anyagnak idő. és ma már senki sem vi- (nem megfogható) megjelenési tatja, hogy a levegő anyag. formája. A foton meghatározott Ma másról folyik a vitg. Sok körülmények között szintén át- fizikus azt állítja — helyesen —. alakulhat elektron-pozitron ré- hogy egyebek közt a mágneses szecske-párrá. és a gravitációs mező is anyag. A megmaradás — szorosan a annak sajátos fajtája. A régi kölcsönös átalakuláshoz kapcso- gondolkodásmód tagadja ezt — lódva — egyetemes törvény. Is- egyelőre. Múlik az idő. és egy- mét hasonlóképpen: egy város­szer majd ezt is olyan képtelen- ban naponta rengeteg pénz cserél ség lesz kétségbe vonni, mint a gazdát; az egyénnek „nem mind- levegő anyagi mivoltát. V egy”, hogy hol van a pénz. de a város, az összesség jóléte szem- VAN-E VILÁGŰR? pontjából az a fontos, hogy „va­Micsoda kérdés, amikör már la^*01 van • űrhajók keringtek a Föld körül. MIÉRT ÖRÖK? és újabbak készülnek, még távo- . _ ,, labbi űrutazásokra! . L®tsz?‘ag egy, *** szo1' Talán legtöbbet használt sza- tunk arról hogy az anyag vaink ezek. - mégsem pontosak. °rok- Ped!g „csak ,(erro1 bfzél- Az elemi részecskéken kívül 15 ugyanis sugárzások, mágneses és Uesbuettu' . , , , . gravitációs övezetek töltik be a A végtelen mmdenseget b^ minden,éget. Az anyag, megfog- ^neTleheT Sete “a ható. vagy nem megfogható for- megmnaradó (átaJalkul6) anyag ^ nem semmisülhet meg. > Az ember pedig az egységes anyagi világ része — és megér­tője. REJTŐ JENŐ SALAMON DAL ICIPMÖSMVVALTOIAT« A növénymag burka megreped, kibukkan belőle a csíra, áthatol a földrétegen, búzakalász, vagy facsemete lesz belőle, A nö­vény szemmel láthatóan kiterjed a térben, vagyis mozog. Az új­szülött állat (és ember) szemünk láttára végez sokféle, bonyolult mozgást. Hát a hegyek? Időtlen idők óta állnak a helyükön, legfeljebb kopnak esőtől, széltől, de nem mozdulnak Ha valami nagyon szilárdat akarunk mondani, a kősziklához hasonlítjuk. Van te­hát mozgás nélküli anyag is? Nincs. (Folytatjuk) I. Vigasztalan — nyirkos novem­beri napon szállítottak az ortopé­diai klinikára. Egymásba olvadó szürke felhők alattomos közöm­bösséggel eregették az aprószemű esőcseppeket. Reggel a műtőbe vittek. A két combról bőrt vettek le és a bal lábamat hozzávarrták a jobb, vagy­is a beteg lábamhoz. Azután úgy begipszeltek, hogy mozdulni se tudtam. Kínomban véresre martam a tenyeremet. Eszelősen ismételtem magamban: milyen jó, hogy az ember nem él örökké. Azért szívem mélyén mégsem a halált vártam, — hiszen csak hu­szonöt éves vagyok —, hanem azt, hogy megszabadulok a fájdalom­tól. A bőrplasztika után néhány nappal a tanár úr azt mondta, hogy reménykedhetem a gyógyu­lásban, bár a java, a csontátüíte- tés még hátra van. Negyedik napon — amikor már kissé jobban voltam — gipszbe- öntött tehetetlenségem kezdett az agyamra menni. A főnővértől, aki úgy látszott, kedvelt engem — könyveket kértem. Két ápolónő jött be a kóríerem- be. Megálltak a jobboldali sór el­ső ágyánál. Rövid hajú, vézna fiatalember gubbasztott rajta, furcsa merev tartásban. — Ha ilyen lusta lesz és nem akar járni, akkor sohasem gyó­gyul meg — mondta oktató han­gon az egyik ápolónő. — Na gyerünk, keljen csak fel — tette hozzá a másik — járká­lunk egy kicsit. A zavart tekintetű fiatalember gyenge, nyöszörgő hangot halla­tott, de nyomban engedelmeske­dett és most már hangosabban nyögve kászálódott lefelé. — Na, gyerünk csak, gyerünk — biztatta a magasabbik nővér. A rövidhajú végre az ágy végé­be kapaszkodva görnyedt. A két nő hónaljánál fogva erőben meg­markolta és kivonszolták a készü­lékekkel és emelőkkel felszerelt ágyak között húzódó folyosóra. — Jaj! — kiáltott a fiú rekedt, magas hangon. — Mi az, kényeskedünk? Pró­báljon csak lépni. Megpróbálta, és sikerült. Az­után összeharapta a száját, be­hunyta a szemét és keserves el­szántsággal még három lépést tett. A nővérek lazítottak a szorításon, majdnem elengedték. Az ágyakról roncsolt tagú, szür­ke, borostás arcú emberek hajol­tak előre. A fiatalember az utolsó ágyhoz ért. Halántékáról izzadságcseppek folytak lefelé. Arcát és egész tes­tét görcsbe rántotta a kínszenve­dés. y — Jaj, istenem — ordította. Le­zuhant a földre. 1 — Nézzenek, így elhagyni ma- Mostanában újra meg újra vé­gát — mondta szigorúan a maga- giggondolom az elmúlt éveket és sabbik ápolónő. olyan helyzetekbe képzelem ma­— Szép kis legény maga... Le­hajoltak, felemelték a görcsbe zsugorodott testet és visszahúzták az ágyához. Erőlködve ráemelték. A fiú hátraesett. Feje csúnyán koppant az ágy hátsó acélrúdján. Ezt a fájdalmat nem érezhette. Arca és leeresztett szemhéjai mozdulatlanok maradtak. — Anyám, anyám — sóhajtotta. Azután felengedett a görcs. Fekvő helyzetbe csúszott, és kinyitotta a szemét. Mi, többiek is csaknem egyszer­re sóhajtottunk és visszadőltűnk párnáinkra. Lopva egymásra néz­tünk. Gyors, szégyenlős mozdu­lattal töröltük le homlokunkról- a verítéket. , • A két nővér fejét csóválva ki­ment. A kórteremben olyan csend lett, amely a fülemben zúg. Igaz, most már negyedszer fekszem kórházban a lábammal, de úgy látszik, nem tudom meg­szokni az ember tehetetlen nyo­morúságát. Émelyegni kezdett a gyomrom. Szédültem. Lassan megfordult velem az egész ágy... Gondoltam, gyorsan meg kell ma­gamat erősítenem, mert még va­lami baj lesz. Halkan megkérdez­tem a szomszédomat: — Lehet ide bort hozatni? Mellettem ötven év körüli pa­raszt feküdt, csonttöréssel. Felém- fordult, és mosolyogva kacsintott: — Nyugodtan... szóljon csak az Erzsikének, én is őt szoktam meg­kérni. A kijáratnál van a bolt. * Estére mái- egészen jó hangula­tom lett. Szó sincs róla, hogy be­csíptem volna. Csupán valameny- nyire enyhült a fájdalmam, és néhány hosszúra eresztett korty badacsonyi riding — felmeleg,i- tett. Villanyoltás után megpróbál­tam aludni. Hiába. A sötétben még szívszorítóbban hangzott a jajgatás. Világosban minden más. Mozog a világ, mindennek színe van. Bejön egy ápolónő, akiről eszébe jut az embernek egy lány... Vagy az asszonya, akit — ha talp- raáll —, meg lehet talán ölelni. Nappal bármennyire is fáj, az ember mégis megfogja magát, mert ott fekszenek mellette a töb­biek. A sötétség elzár mindentől, és megéreztet valamit abból a másik sötétségből. Ilyenkor a be­teg mindenkit felejtve, csúnyán, eszeveszetten nyög és jajveszé- kel. A szomszédja is eltűnik va­lahová, hogy egyedül viaskodjon a kínjával. Még az a szakállas vénember-formájú folt is odébb- állt, amelyet a gőzfűtés csövének hajszálrepedése rajzolt a meny- nyezetre. Tudtam, hogy hajnalig ébren maradok, és ha már a többiek végre elalszanak, én akkor is fe­szülten hallgatom majd az isme­retlen neszeket. gam, amelyben semmiképpen sem történhetett volna meg velem a szerencsétlenség. Bár különöskép­pen nem is vádolhattam maga­mat, semmiért, sőt ha ki világoso­dik, úgy érzem, nem sok mindent csinálnék másképp. Debrecen mellett születtem, harmincötben. Apám a felszaba­dulás előtt Solymosi Gábor tá­bornok birtokán volt kertész. A nyolc általários iskola után, 1950. ben Miklós öcsémmel együtt — aki egy évvel fiatalabb nálam — Perecesre mentünk vájáriskolá­ra. ötvenkettőben végeztünk, ak­kor rövid időre Pálinkásra, majd Anna-bányára kerültem. Pálinká­son csilléztem. Anna-bányán Ta­kács János munkacsapatába osz­tottak segédvájárnak. Ezt a Ta­kács Jánost soha nem felejtem el. ö tanított engem dolgozni, ő szerettette meg velem örökre a bányát. Talán baj is, hogy úgy megsze- retterpi... Most már nem olyan ve­szélyes a munka odalent, mint ré­gen, de azért akárki mit mond, más három, meg ötszáz méterre a föld alatt, mint ä szabad levegőn. Bármikor megmozdulhat a föld, előtörhet a víz, vagy a gáz, és ak­kor... Hát erről nem is beszélünk odalent, de mindig ebben élünk. Talán ezért az emberek is má­sok. Sokat hallottam arról, hogy a gyárban nem könnyű megtanul­ni a szakmát. Féltékenyek az öre­gek. Ugratják a tanoncot. Érezte­tik vele, hogy ő még senki. Ve­lem ezt sohasem tették. Engem Takács János' úgy tanított, mint­ha a fia lennék, és később, ha majd önállóan dolgozom, neki vinném haza a keresetemet. Nem volt titka előttem, és azt hiszem, nálam is jobban örült, amikor ön­álló munkát kaptam, sőt csapat- vezető lettem. Lehet, hogy kinevetnek, vagy azt gondolják, hogy „ez a szegény fiú meghülyült a sok fekvésben”, de úgy érzem, hogy ezek az öre­gek úgy számoltak velünk és úgy is tanítottak bennünket, mintha egy bányászhadsereg tagjai len­nénk, amelyben mindenkinek ér­deke, hogy a társa jól tudjon küz­deni. Na. mindegy, szóval csapatve­zető lettem. Összesen egy beosz­tottam volt, az unokabátyám: Bá­nyai Ferenc, ö csillézett nekem. Ez az unokabátyám igen fontos személy az életemben. Nálam öt, vagy hat évvel idősebb. Nagyon belevaló gyerek a Feri, szeretem őt. Talán maga se tehet róla, de az élete nem úgy indult, ahogy akarta. Úgy emlékszem, a Vas­gyárban volt lakatostanuló, de nem szabadult fel, mert repülő­tiszti iskolára küldték. Három évig lehetett ott, amikor vala­miért egyik napról a másikra ki­rúgták, (Folytatjuk) AMIKOR 4 6YABM4TUGY! MINISZTER BRADFORD 7AR- SASAGABAN EUNOULT, NEM TUDTA , NOGV 4 VEZER- KABí SZÁZADOS 4 JAPAN H/RSZERzÓ SZOLGA CRT EGYIK VEZETŐJE. ÚTBAN-KVANG GENEROUS FELÉ A DZSUNGELBÓL ELŐTÖRTEK EMBEREI ÉS FOG­LYUL EJTETTÉK. NÉHÁNY ÓRA MÚLVA a FOGLYOK StÁMA sza­porodik ... PISZKOS FRED EZ I0Ó' ALATT TERVMÓDOSrrÁST hajt végre, AMINEK é ’ZEDMENVEKEPPBN < CIR­KÁLÓ A PARTIMÉ MTI LOMBOK ALÁ REJT&7JR. ■

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents