Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-18 / 141. szám
> \ 1964. június 18. tolna Megyei NEpűjsáö CPVL A KISZTÁBOR Évek óta. ilyenkor nyár elején megélénkül a Fadd-Dombori alatt húzódó holt Dunaág partja. Itt ütik fel sátraikat a ki- szes fiaítalök, úttörők, akik egy- egy hetet töltenek el a Hátai Antal KISZ-vezetőképző táborban. A tábor jellegénél fogva az itt töltött idő nagyobb részét tanulásra fordítják a , figtajok, de azért elegendő idő jut szórakozásba, fürdésre, sportra, táncra, stb. A változatos program magában rejteget egy sor romantikát is, amikre évek múltán is szívesen visszagondolnak a táborlakók. Az idén június 21-én nyílik a tábor, amikor is az első „fecskék” az üzemi fiatalok lesznek. Megyénk 49 üzeméből 150 KISZ- vezetőségi tag lesz. részese az első ünnepélyes pillanatnak; a tábornyitásnak. Utánuk következnek a falusi sportosok, kul- turosok, propagandisták, középiskolások. úttörők és kiszes ifjú vezetők, összesen 8 turnusban 1610 fiatal táborozik majd a nyáron Domborifoan, 600 fővel többen, mint tavaly. Különös jelentősége van az idei KISZ-vezetőképzésnek, hiszen az ősszel kerül sor a KISZ II. kongresszusának összehívására. A tábor tematikája is már ezeknek a feladatoknak a tükrében készült el. A tábor építése még ez elmúlt hét folyamán megkezdődött. Első hírnökként a felvételünkön is látható ács iparitanuló fiatalok kezdték meg a munkát. A Komlói Építőipari Vállalat 11 elsős ipari tanulója „mólót” épít a fürdőzők részére. Mesterük szakirányításával készül a 15 méter hosszú „móló” — de a csibegulyást már önállóan készítik el, 5 a focizásban is mesterek már... Néhány újdonságról is hírt adhatunk: ebben az évben már a szalmazsák helyett matracos vaságyban alszanak a tábor lakód. Tavaly még nem volt, az idén már két csónakja van a tábornak, s befejezéshez közeledik a tábor egész területének villamosítása. Már épül a kézilabda- és a röplabdapálya is. Na. és ami a turistákat is érdekli, értesülésünk szerint a tábor nyitásáig elkészül a faddi elágazástól a hajóállomásig az út portalanítása is. Tán híres művész iesz valamelyikből Bonyhádi zeneiskolások vizsgáján — Miért izgulsz? — fogadja a tanárnő a terembe lépő kis nebulót. — Úgy kezdj hozzá, mintha csak gyakorolni akarnál. Jobban húzd ki magad... Úgy. A kezed is szebben tartsd. No. jól van, kezdheted. És a kis kölyök kezében megszólal a hegedű. Néha félresikerül a fogás, és hamis hangot csal ki a „száraz fából”, de azért eljátssza az ismert népdalt. Aztán a másikat, a harmadikat... — Gyere csak ide, Jóska. Add csak a kezedet. Nézze csak ezt a feltűnően rövid kisujjat — ez már az őszhajú, vizsgáztató tanárnak szól —, ezzel aztán nem csoda, hogy nem tökéletes a fogás. Ráadásul a hegedű meg nagy, kisebb kellene... No, jól van, küldheted a Tarcsay Tomit... A Tomi gyerek ugyancsak izzad, bajos lenne megmondani, hogy abban a kinti hőség, vagy az izgalom játszik-e nagyobb szerepet. — Állj csak az állványhoz, mintha kottából játszanál... A Tomi gyerek kezében — Szekér Jóskával ellentétben — kicsinek bizonyul a hegedű, de biztosabban jártalja a húrokon ujjait, a vonót. A vizsgáztató tanár a neve után ötöst rajzol az osztályozó könyvbe. Vékony, barna kislány, Span- nenberger Anikó a következő vizsgázó. — Ez a kislány Szászvárról jár be — jegyzi meg a tanárnő. Utána Remilong Jutka vizsgázik. látható izgalommal ugyan, de szépen. - Gyakorlatáért is, szorgalmáért is ötöst kap. Két nagymányoki kislány a következő, Wusching Ági és Mária. — Ez a kislány négy hónapig beteg volt, és sok időt vesztett — mondja a tanárnő a finomarcú kis Ágira. Majd a kislánynak: — Ha úgy érzed, hogy bizonytalan vagy, nézheted közben a kottát... Gyakorlatáért Ági csak 'négyest kap ugyan, de a szorgalmáért ötöst. ^ — Sokat hiányzott a Hugi is* de mindketten nagyon helyesek, szorgalmasak voltak. Huginál például olyan probléma is volt,, hogy nem engedték el a napköziből. Igaz, ez jónéhány másik gyereknél is előfordult. Sajnos, némelyik kolléga úgy vélekedik, hogy a zeneiskola nem kötelező... A mokány kis Odry Karcsi az utolsó vizsgázó. Gyakorlatára is ötöst kap, de szorgalma is kitűnő. — Egyik legtehetségesebb tanítványom — mondja róla a tanárnő. De említhetném Szabó Máriát, aki csillagos ötöst kapott szorgalmáért. — Hány tanulója van? — Húsz vizsgázott most. év közben három morzsolódott le. A húsz közül kilenc vidéki. Mondhatom nyugodtan, mindegyik tehetséges, a szorgalmuk már változó. Hanem a hegedűk... Kis, tanuló „ládák”, egyiké kisebb, a másiké nagyobb. Jobban mondva, egyiké nagy. a másiké túlságosan kicsi ahhoz, hogy jól kézbe foghassa. i Említettem néhányszor a szülőiknek... Ha mondtam, hogy nagy a hegedű a gyereknek, azt válaszolták; majd hozzánő. Az igaz, csak sokkal nehezebben tanul... • Hétfőn délelőtt a bonyhádi járási művelődési ház helyiségeiből különféle hangszerek hangja szűrődött ki. Ott izgult jónéhány szülő is a vizsga sikeréért. A zeneiskola százötvennél több hallgatója vizsgázott. Délután öt órakor pedig az ünnepélyes évzáróra, bizonyítványosztásra került sor. Bí. A HÁZASSÁGOK májusban koffeinek,* Márus hónap úgy szerepel a köztudat- ban. mint a szerelmesek hónapja. A mucsfai fiatalok gondoskodtak is arról, hogy ez a hónap méltó legyen a öltéhez: az idei eddigi nyolc házasságból ötöt májusban kötöttek. Egy házassáa- kötés volt ebben a hónapban, viszont az év első négy hónapjára — talán, meri a hidegben a szerelem sem enged fel — csak kettő jutón. Érdemes véginl’.n- gészni az anyakoty- vet. mi volt a házasulok foglalkozása. Győrfi Géza bányász- segédmunkás Kovács Erzsébet háztartásbelivel. Basa Lajos csil lés Darabos Rózába háztartásáéi.vei. Sziget József boltkezelö Csernik Anna tsr- könyvelövel. Árpa Lajos felvonógép- kezelő Hűd Katalin háztartásbelivel. Kovács Sebestyén. a Hídépítő Vállalat segédmunkása Jakab Erzsébettel, Sturm Konrád kőműves Tancz Erzsébet besegítő családtaggal. Karlmann János csillés Keifer Margittal és Kocsis György gépkocsivezető Fiús- kár Erzsébet ápolónővel kötött házasságot. Jellemző adatok: a férfiak köz* nem találni tsz-tagot. valamennyien állás- b n. üzemben. vállalatnál dolgoznak. A nők közt csak kettő az önálló kereső. De az anyakönyt) azt is elárulja, hogy nem lehet nemzetiségi ellentétekről beszélni a faluban. A sváb Széger József a székely Csernik Arénát. a felvidéki Árpa Lajos a smb Hild Katalint vette feleségül i i Megszervezték a tsz-ek tűzőrségét Dunaföldváron , Tolna megyében megalakultak fa tűzvédelmi bizottságok. A du- Jr.aföldvári tűzvédelmi bizottság ♦többször megszemlélte a termelő- Jszövetkezetek tűzvédelmi felszereléseit, víztároló helyeit, azok ^használhatóságát, s' felszólítására ♦az esetleges hiányosságokat pólol- Jták a közös gazdaságok. ♦ A Duna-menti nagyközség négy ^termelőszövetkezete a tűzoltóságr *gal együtt éjjel-nappali figyelőszolgálatot tart az aratás, cséplés idején, s a tűzőrségi ügyeletben részt vesznek a helyi cipész ktsz éjjeli műszakos dolgozói is, bekapcsolják üzemükbe a riasztó telefonvonalat. A termelőszövetkezetek egyébként egy ekés 1 ófogatot hajtóval és egy telefon ügyeletest tartanak naponként készenlétben az esetleges tűzveszélyek elhárítására.