Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)
1964-06-17 / 140. szám
1934. június 17. TÖLNÁ Mfiewt NfiPÜJSAfl A társadalmi bíróságok működése Néhány évvel ezelőtt tettük meg az első lépéseket megyénk üzemeiben, vállalatainál is a társadalmi bíráskodás bevezetése érdekében. Erre az országunkban mindinkább szélesedő szocialista demokratizmus jegyében került sor. A társadalmi bíráskodás bevezetésével egyebek közt az a cél hogy maguk a dolgozók is beleszóljanak bizonyos esetekben munkatársaik olyan ügyeibe, amelyek a községi érdekekkel ellentétesek. A társadalmi bíróság nem valami formális intézmény, hanem megfelelő jogszabályokban lefektetett hatásköre, munkarendje van, határozatokat hozhat egyes emberek ügyeiben. Fegyelmi ügyekben eddig az igazgató döntött, most bizonyos fegyelmi ügyeket a társadalmi bíróság elé utalhat azzal, hogy ott, a dolgozók széles körű nyilvánossága előtt döntsenek róla. Van olyan eset, amely korábban a polgári bíróság hatáskörébe tartozott, most azonban átutalták társadalmi bíróság elé. 4 Nem kétséges, A TÁRSADALMI BÍRÓSÁGOK FELELŐSSÉGTELJES FELADATOT LÁTNAK EL. A társadalmi bíráskodásnak nincs nagy múltja, megyeszerte meglehetősen kezdetleges a munkájuk. ebből következik, hogy amikor erről véleményt alkotunk, akkor csak, mint most alakuló, formálódó valamiről beszélhetünk. Tulajdonképpen most folynak az erőfeszítések annak érdekében, hogy a társadalmi bíráskodásra vonatkozó rendeletek a mindennapi életben megvalósuljanak. Az ipari üzemekben, vállalatoknál, állami gazdaságokban, gépállomásokon és a kereskedelmi szerveknél működik társadalmi bíróság, számuk a múlt év véién meghaladta az ötvenet. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ennyi helyen megfelelően működik is, de egy tény, mégpedig az, hogy a szervezet mind több helyen kap megfelelő tartalmat. A kezdet kezdetén olyan problémák is mutatkoztak, hogy a gazdasági vezetők közül sem mindenki értette meg a társadalmi bíráskodás jelentőségét. Sőt, akadtak például — az egyik gépállomási igazgatónál is ezt tapasztalták — akik a hivatali jogkörüket féltették a társadalmi bíróságtól. A szóban forgó gépállomási igazgató például kijelentette, hogy „a fegyelmi ügyek rám tartoznak, én vagyok felelős a gépállomáson a fegyelemért, abba ne szóljon bele senki”, s közben megfeledkezett arról, hogy a társadalmi bíróság nem sérteni akarta az igazgató egyszemélyi jogkörét, hanem inkább segíteni a gazdasági vezetést. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy ez manapság már nem téjna: a fent idézett gépállomási igazgató is éppen úgy megváltoztatta már a nézetét, mint a többiek. Egyebek közt ennek a következménye aztán az is, hogy ahol tavaly még csak papíron volt meg a társadalmi bíróság, az idén már funkcionált is: ügyet tárgyalt. Igaz, hogy munkájában még sok formális vonás lelhető fel, de mégis eredménynek számít, hogy egyáltalában próbálkozik, törekszik. Az AKÖV-nél igen aktívan működik a társadalmi bíróság: számos ügyet tárgyalt már, s azok egy része elérte a kellő nevelő hatást. ^A FEGYELMI HELYZET AZ UTÓBBI ÉVEKBEN SOKAT SZILÁRDULT a vállalatnál, de természetesen nem a minden szíre-szóra osztogatott fegyelmik eredményeként, ez ugyanis már ismeretlen, hanem egyebek közt azért, mert a társadalmi bíráskodáson keresztül is igyekeztek közügyé tenni a munkafegyelmet. Néhol akad még olj(an probléma, hogy egyik-másik gazdasági vezető időhiányra hivatkozva nem utal a társadalmi bíróság elé fegyelmi ügyet, abból indul ki, hogyha saját hatáskörében elintézi azt, akkor sokkal gyorsabban, egyszerűbben megy. Ez igaz, ebben van valami, de az is vitathatatlan, hogy az ilyen nézetben mégis e jó társadalmi tevékenység lebecsülése kísért. Vagyis arról Van szó, hogy nem kell ugyan egyik vezetőt sem meggyőzni elméletileg arról, hogy szükséges a társadalmi bíráskodás, de amikor a hétköznapok gyakorlatára kerül sor, még nincs minden a rendjén. Jellemző, hogy nagyon sok dolgozó amellett foglalt állást, hogy ügyét inkább adják át a rendőrségnek. s kerüljön inkább a rendes bíróság elé, mintsem munkatársainak széles körű nyilvánossága elé. Akadt, aki azért könyör- gött, hogy az igazgató inkább fe- gyelmileg bocsássa el az üzemből, minthogy társadalmi bíróság elé kerüljön. Egyébként ez is azt igazolja, hogy a dolgozók előtt megvan a megfelelő súlya, tekintélye a társadalmi bíróságnak. Ezért aztán megéri a ráfordított többletidő. Az SZMT, ügyészség és más szervek rendszeresen foglalkoznak a társadalmi bíróságokkal, segítik őket munkájukban. így aztán minden remény megvan, hogy mind több helyen jutnak túl a kezdeti problémákon, s tölti be a társadalmi bíróság a hivatását. B. F. A cigánytelepre vezető út Grábőcról földút vezet Szálkára. Erről az útról ágazik le egy, tán háromszáz méternyi szakasz, amely a grábóci cigánytelepre Vezet. Sokan megjárták már ezt az utat — egész nemzedékek —, és sokfelé eljutottak. Volt, aki a börtönbe... De az utóbbi időben a közeli bányákhoz, gazdaságokhoz, üzemekhez vezet, állandó munkahelyére a munkabíró férfiak nagy többségének, de legalábbis idénymunkához a vasútra. Szálkára igyekezett Balogh József, a Hazafias Népfront járási titkára. Ismeri, jól ismeri a járásban lakó embereket, és nem igen érik meglepetések... Most azonban meglepődött a cigánytelepre vezető úton látottakon. Egész csapat, — férfiak, asszonyok — ásóval, kapával, lapáttal forgolódott, egyengette, töltötte be a kátyúkat. — Hát maguk mit csinálnak, Pista bácsi? — kérdezte Sztojka Istvántól, aki hosszú évek óta feje, választott bírája a telepnek. — Tudja, Balogh úr, megjavítjuk az utat. Népköztársasági munkában... — Társadalmi munkában, úgy gondolják? — Abban, abban... — Es mondta valaki maguknak, hogy csinálják meg? — Dehogyis, kérem... Senki. Én magam mondtam a többieknek, hogy gyerünk, javítsuk meg, mert a gyerekeknek sem mindegy, milyen úton' járnak iskolába. Meg azért is, hogy esetleg ha megbetegszik valaki, és kórházba kell szállítani a mentő is bejöhessen. És amint látja, csináljuk, mert hát tulajdonképpen közérdek. Ahányszor elromlik, annyiszor megcsináljuk... BI. Új gázraktár épül Szekszárdon Az elmúlt években, főként téli időszakban gyakran mutatkoztak Szekszárdon gázellátási zavarok. Ezeket az esetek jórészében meg lehetett volna előzni, ha rendelkezésre áll megfelelő tároló- helyiség. E probléma most megoldódik, mert a Népbolt Vállalat megteremtette egy gázraktár építésének a lehetőségéit. A mintegy 5000 palack gáz tárolására alkalmas raktár a Keselyüsi út mellett épül az AKÖV-teleptől körülbelül 200 méterre keleti irányban. A csővázas, barakkszerű raktár a járulékos költségekkel együtt mintegy háromnegyed' millió forintba-kerül. Most végzik az építés közvetlen előkészületeit, s úgy tervezik, hogy a télre már gázt tárolnak az új raktárakban. Továbbra is üzemben marad a i jelenlegi gázraktár: itt kisebb mennyiséget tárolnak majd, hogy csere esetén ne kelljen senkinek sem nagy távolságra mennie a gázért. EZEK A MAI FIATALOK Rohanok a K1SZ- helyiség felé. vezetőségi gyűlésünk lesz. Ilyenkor sok a dolga a vezetőségnek, hiszen a sokoldalú munkaterv megvalósítása nem könnyű feladat. — Csak egy pillanatra. Gyurikám! — állított meg egy ismerős hang. Hátratekintek. és Szekeres Pista bácsit láttam felém gurulni, három kerekű kerékpárján. A tricikliből famankói lógnak ki. ugyanis lábaival tehetetlen. pedig 10 évvel ezelőtt milyen erőteljes fiatalember volt. Baleset áldozata lett. — A fényképek készek? Tudod, a társadalmi munkáról — kérdezte. — Igán. most készültek el. este akartam megmutatni — válaszoltam boldogan, mert éreztem, hogy ezzel örömet szerzek most neki. Egy perc múlva azonban meglepődtem amikor átnyújtottam a tucatnyi képet. Pista bácsi szeméből könny csordult ki. pedig szemmel láthatóan el akarta titkolni meshatódott- ságát. Kiveszem kezéből. és forgatom tovább a képeket. — Hadd nézzem ezt egy kicsit tovább! — mondta. Közelebbről én is megnézem a fényképet. Középen Pista bácsi a triciklin, mellette felesége, az egyik fiú ölében kisebbik lányuk ül a másik is ott mosolyog a képen. Körülöttük KISZ-es fiúk. főként az ifjúsági éjjítőbrigád tagjai. A háttérben a széjjel- döntött ház. — Szeretnék belőle rendelni én is. emlékül. hogy még a kislányaim is megemlegessék. a KISZ- esek milyen szívesen vállalták társadalmi munkában a ház lebontását — kérte. — Köszönöm, fiúk. köszönöm! — végül csak ennyit mondott, .amint búcsúzásra nyújtotta kezét. —' Két hét múlva újra találkozunk, Pista bácsi, akkor majd az újból felépített házat segítünk bepucolni. — oOo — A fiatalok szívesen töltik szabad idejüket a szakályi presz- szóban. hiszen még zenét is hallgathatnak. Míg a lemezjátszó pihen a köz- nyelven ismert „Vak” Jani, bácsi játszik harmonikán, síiv.'.m hallgatja m nder.ai. Mi is bent beszélgettünk vasárba? délután. Éppen a jövő vasárnapi harci túráról volt szó. — íNe haragudjon, hogy zavarom, ugye maga a KISZ-titkar? — szólított meg bizonytalan hangon „Vak” Jani bácsi felesége. — Igen — válaszoltam. — Tessék csak egész nyugodtan. nem, zavar. — Hallottam hogy Szekereseknél segítették a fiatalok. Nagyon örülnénk neki. ha hozzánk is eljönnének egy vasárnap délelőtt, a ház hátsó részét kellene lebontani. — Ott leszünk vasárnap reggel hér órára — válaszoltam rá határozottan, mer. ismerem fiataljainkat és tudom, megértik magyarázat nélkül is. hogy miről van szó. — Már aznap este tudták a fiatalok, hogy vasárnao csákánnyal és lapáttal kell jönni társadalmi munkára, a harcitúra helyett Egy héttel el lesz halasztva. A házbontás fontosabb! T. Gy. Nyugdíjba megy a gőzmozdony A Szaka Ív-testvérek Szekszárdi Építőipari Ktsz azonnali belépéssel felvesz kőműves, ács, tetőfedő, villanyszerelő, vízvezetékszerelő és bádogos szakmunkásokat, ! valamint kőművesek mellé segédmunkásokat továbbá az alábbi szakmákra ipari tanulókat szerződtet 17 éves korig kőműves, ács, villanyszerelő, üveges és vasbetonszerelő. Jelentkezés: a szövetkezet mtm'"aügvi elő- . adójánál Szekszárd, Rákóczi u. 15. szám alatt. (63) Áz ország első önkiszolgáló vasboltja O nyílik meg Bonyhádon Az elmúlt években gyorsan elterjedt a2 országban az új kiszolgálási forma: sorra nyíltak meg a gyors- vagy önkiszolgálási rendszerű, boltok. Az új módszerre való áttérés be is vált az állami és földművesszövetkezeti kereskedelemben egyaránt. A vasüzletek azonban megmaradtak mindenütt a régi kiszolgálási módszerek mellett. Ennek több oka volt: a kiszolgálás gyorsítása elsősorban az élelmiszerboltokban vált sürgetővé, mert hiszen ezekben fordul meg legtöbb ember, s ezek közvetlenül kapcsolódnák a mindennapos megélhetéshez. Másrészt pedig éppen itt mutatkozott a legkönnyebbnek^ az új módszerek meghonosítása, mert ezekben csak 200—250 féle árucikk van, itt már eléggé előrehaladott a gyári csomagolás, s ennek kiegészítőjeként a bolti előre csomagolás. A vasboltokban 3000— 4000 árucikk van, még nagyon kezdetleges a gyári és előre csomagolás, így aztán sokan idegenkedtek a vasboltok átszervezésétől. A Tolna megyei Népbolt Vállalat most az országban elsőnek kísérletképpen átalakítja önkiszolgálási rendszerre a bonyhádi vasboltot, amelynek az átlagos árukészlete körülbelül 900 000 forint. Az átalakításra mintegy 130 000 forintot fordítanak. Már javában folynak az átalakítási munkálatok, és amint Greif Antal áruforgalmi osztályvezetőtől megtudtuk, júliusban át is adják rendeltetésének Bonyhádon az ország első önkiszolgáló vasboltját. „A MÁV megszünteti a mozdonyok gyártását”. A gőzmozdony, századunk füstokádó „jelképe' rövidesén eltűnik az ország sínhálózatáról, hogy a fejlődés törvényének parancsára, helyett adjon az újnak, a magasabbrendűnek, ez esetben a Diesel-elektromos vontatónak, j Nincs még kétszáz éve sem an- i nak, hogy Angliában megmozdult a gőzgép. James Watt talál- ' mánya forradalmasította a ter- í melést, gyors ütemben fejlesztette a gyáripart s ezzel párhuzamosan mind több szenet követelt a bányáktól. .. Nem yéletlen, sh6%ka0zmt tívokkal éppen a közép-angliai bányavidéken kísérleteztek, ahol a legkövetelődzőbben jelentkeztek az új kor szállítási nehézségei. A szenet — ezidőben főleg még — vízi úton továbbították. A gyárak igyekeztek a folyók közelébe települni, de rövidesen a víziutak mellé telepíthető bányák már nem győzték a fokozódó szénszükséglet kielégítését. Kezdetleges sínpályákat fektettek le, és csillékbe rakva szállították az „ipar kenyerét”. Ebben az időben már feltalálók egész serege szorgoskodott a gőzvontató — vagy mint akkoriban nevezték — a „vándorló gőzgép” megalkotásán. A mérnökök csakhamar rájöttek arra. hogy a legmegfelelőbbnek a kisterjedelmű, magasnyomású kazán ígérkezik. Twe- withick angol mérnök készítetté az első olyan gépet, amely kerekes alvázra szerelve, sinem vagy országúton 8—10 km sebességgel haladt. Londonban 1802-ben b:- lépődíj mellett mutogatták „Fogj meg. ha tudsz” nevű mozdonyát A lokomotív-szerkesztők köz: dolgozott Georg Stephenson is. aki csillésgyerekből küzdötte fel magát mechanikussá, maid — diploma nélkül működő — mérnökké. A vasút feltalálását az ö nevéhez fűzik, de ez csak annyiban igaz. hogy neki sikerült. — nehéz körülmények közt — az első nagyvasúti üzemet létrehoznia. A múlt század manchesteri gyárak életét megbénította. hogy termelvényeikei nem tudták elszállítani. Stephenson vállalkozott arra a „hihetetlen elhatározásra”, hogy megépíti Manchester és Liverpool kikötője között az első nagyteljesítményű vasútvonalat. A msrész vállalkozás komoly ellenkezésre talált. Azzal. vádolták Stephensont hogy a mozdonyának füstje megfertőzi a levegőt, emberek és állatok megvadulnak a lokomotív puszta látásától. Az érdekelt földbirtokosok és a fuvarosok egyesült erővel harcoltak a vaspálya ellen, de végül is Stephenson győzött. S most. a legendás győztes, a gőzmozdony rövidesen múzeumba kerül, de korszerű utódai továbbra is megőrzik emlékét, mert a vasútra még hosszú ideig szüksége lesz az emberiségnek. P. L. Apróhirdetések... Keresünk felvételre szék szárdi, valamint vidéki telepeink részére segéd munkásokat és fogatoso kát, jó kereseti lehető séggel. Jelentkezni: T. m Talajerőgazdálkodási Vál lalat szekszárdi telepén, Keselyüsi u. 3. (99) A Tolnai Épületkarbdn- tartó Ktsz azonnali belépésre felvesz építőipari technikust. Jelentkezés a szövetkezet irodájában. (95) A Vízügyi Építő Vállalat szekszárdi építésvezetősége (Árpád u. 4. sz., telefon: 24—44) tolnai munkahelyére kőműves szakmunkásokat keres. Vidékieknek lakást és különélést biztosítunk. (98) Kombinált szobabútor újszerű állapotban .„Fáklya" kombinált szekrénnyel eladó. Szekszárd, Szluha Györgv u. 2. Érdeklődni: mindennap 17 óra után. (90) A Szekszárdi Faipari Vállalat felvesz bérelszámoló és SZTK-ügyintézőt, azonnali belépéssel. (94) Elcserélném szekszárdi szoba konyhás alacsonybérű lakásomat szekszárdi ké- szoba,' konyhásért. Cím Szekszárdi Hirdetőben. (91) Ház felerésze, egy szoba, konyha, kamra, előszoba, beköltözhető, sertés-, bo re mfitcrtás-l ehetőséggel eladó. Cím a nyomdában. (921