Tolna Megyei Népújság, 1964. június (14. évfolyam, 127-151. szám)

1964-06-03 / 128. szám

ESZMEFUTTATÁS 1964. jfiiiíus 3, ' ORDAS IVÁN: ft BAL MORAL CIKK ALÓ EGYIK hathózjÍh FEórózd-Gya­nús BETEGSÉG NYOMAIT FEDEZTÉK FEL. A HADIHA­JÓ legénységét karan­ténba varéit teljes ki­vizsgálásra. EZ /DÓ A­(AT A HAJÓ ŐRIZET NÉL­KÜL, LEHORGONYOZVA RIN­GOTT AZ INDIAI ÓCEÁNON. PISZKOS FRED FELISMER­TE A NAGY PILLANATOT, rövid /oá alatt összesze­dett HÚSZ JÓS APÁTOT, RÉ­GI KIPRÓBÁLT MATRÓZOKAT, S EZEK SEGÍTSÉGÉVEL A VIHAR ELŐTTI KOROMFEKE­TE ÉJSZAKÁSAM TAN ELKÖT HE RE A KÁLÓT. TOLNA MFGYFT NflPFTSÁG TÖBB ÓRÁN Ár DÜHÖNG Ai IP TÖZATOS ÉREJU CIKLON, DE A BAL MORAL KHUHOEM MEGÉPÍTETT HAJÓ. ÁLLJA A HULLÁMOK ROHAMAIT A TRÓPUS! VILLÁMOK ISZONYÚ CSAPÁSAIT. ÉJFÉL ELMÚLT, A SABANGOL KIKÖTŐ NEM AKARJA A KÉRT ÁRUT BEHAJÓZN!. PISZKOS FRED A HA jó­ágyukat a partra irányítja, ezután gyorsai BERAKÓDNAK. egyes lakomákról Amikor hivatalos hely­ről közölték hogy Don Hiacinto Guelmino és Don Roberto di Patagonia, a Tűzföldi Lámagyapjúfeldolgozo Ktsz érdemdús vezetői huszon­négy órára meglátogatják a Városi Felfújt)eldolgozó Ktsz-t. Marek elnök összehivatita a ve­zetőséget. — Nem v tás, elv ársak — mondotta —. hogy a külföldiek előtt ki kell tennünk magun­kért. Mindenki rábólinto;t, hogy valóban tűrhetetlen lenne. En­nek elkerüli e érdekéb:n meg­bízta dr. Bibircs főkönyvelőt, hogy szervezze meg az elő­kelő vendégek programját. Megszervezte. Reggelizel kezdődött. Zárt­körű reggeli Volt. eliogyasztá- sában csak a tizenkét vezető­ségi tag támog .tta a tűzföld.e- ket. Utána rövid ..másfél órás Iá toga ás következett a Városi Felfújlfeldo gofó Ktsz központi üzemeiben, majd a v llá reggeli az .erre a célra azáleákkal és orchideákkal fÁdíszített kul ár­teremben. A villásreg'elin részt vett az apostoli létszámú veze­tőség. a ktsz nyolc legkiválóbb dolgozója és természetesen Don Gűe iTi.no és Don di Patagonia i«. A villúsieggeli után a von- dégek délig spanyol nyelvű be­számolót tartottak a tűzföldi lámagyapjúfeldolgozás időszerű kérdéseiről. Dr Bibircs tolmá­csolt. aki ugyan igaz, hogy nem tudott spanyolul, viszont gimnazista kora utolsó félévé­ben elégséges volt franciából. I A littti fénypontját kétség- „i——/Ír. leimül a díszebéd jelentette. Há, omféle levest tá­laltak fel: Eszterházy tyúk- levest, spárgalevest és gulyást. Élőét l esik kétféle volt, vi­szont húsétel négy. Különösen nagy sikert aratott az egészé­ben sült putyka. vaddisznó- szalonnával tű delve, a kül­föld.éknél pedig érdekes módon a hamisítatlan magyar nokedli is. Mindehhez badacsonyi riz- linget, szekszárdi kadarkát, zöld-veltelinit. traminit, kövi- dinkát. tokaji aszút ittak, to­vábbá nem csekély mennyisé­ge* abból a medoc-nolrból. ame­lyért a ktsz öttonnás gépkocsi­ja külön elment Égerbe, hogy a szükséges tizenöt liter időben megérkezzen. Az ebéden részi vett a tlzenké tagú vezetőség és azoknak élettársit továbbá a ktsz nyolc legkiválóbb do'go- zója feleségeitől. és másik ti­zennégy. de már kevésbé kiváló (azonban még mindig igen jó) do’gozó. Utóbbiak közül három legényembe vo’t. a többiek asszonyaikat is hozták. A hangulat rendkívül emel­kedett volt és amikor a ma­gyar—tűzföldi ba á sígot szel­lemes allegóriában szimbolizál morc'p íntortát behozták, dr. Bibircsnek eszébe jutott a két külföldi vendég és udvariasan megengedte, hogy elsőnek szel­jenek a marcipánból. Később a jelenlévők gépkocsiba és egy bérelt Ikarusz autóbuszba szállva k'.kísériék a vendégeket a Ferihegyi repülőtérre. Amikor a SABENA óriásgépe elhagyta a betont. Marék igazgató elé­gedetten sóhajtott: — Azt hiszem, elvtársak, jó szolgálatot tétiünk a magyar felfúj!feldolgozás v lághíre öreg­bítésének! | Odahaza ^'-földön pe­dig. a mikor Don­na Carmencita di Patagonia a magyar viszonyokról érdeklő­dőt, a következő választ kapta hitvestársától: ' — Szép ország. Carmencita, ez tagadhata’lan. Csak egy­valami nem tetszett nekem. . — Éspedig? — Azok az emberek tigris módjára ki vannak éhezve. A mi tiszteletünkre rendezeti ebéden például hatvanötén vettek részt, de szavamra mon­dom. hogy többet megettek, mint nálunk háromszor annyi tűzföldi. be'eérlve a tartományi kormányzót, is. Még nézni is ijesztő volt! ­O. I. X. — Ez a legszűkebb gyűrű, mr. Brand — magyarázta a törzstiszt és a mélyben apró játékszerek­nek tűnő hajók, őrnaszádok és rombolók sorára: mutatott. — Ha azt kívánjuk, hogy a kísérlet ide­je alatt mindenki a szigeten ma­radjon. néhány napig ilyen sűrű láncot kell felállítanunk. A színe­seknek kesérves tapasztalataik vannak a haditengerészetről és egész bizonyos, hogy ha hosszabb ideig így látnak őrködni bennün­ket, sokáig nem merik elhagyni a korallzátonyok övét. Később persze mi alaposan visszahúzó­dunk és akkor az egységeknek már csak az a feladat0, heg ' n vé­letlenül erre tévedő idegen hajó­kat feltartóztassák. Bár ezen a tá­jon egyáltalán nincs hajóforga­lom... Omar Brand bólintott: — így aztán maguk kívül ke­rülnek a permetezési zónán, igaz? — No, természetesen, hiszen... — Tulajdonképpen mit akarnak permetezni? — kérdezte váratla­nul Fred. Az alezredesnek szeme se reb­bent: — Egy különös moszatbetegség fertőzi ezt a környéket és rakás­ra döglenek tőle a halak. A hal pedig pénzt ér. Nos, az United Chemical vegyészei kidolgoztak egy hatásos módszert, mely fel­számolja ezt a betegséget. Ehhez kell a flotta segítsége, mert a per- metanyag rövid ideig mérgező. — Aha! — bólintott Fred. — Csak rövid ideig mérgező. Nagyon érdekes kísérlet. A Vörös Gmar vigyorgott: — Meghiszem azt! Fogadni mer­nék, hogy még álmában sem tud elképzelni egy ilyen érdekes kí­sérletet. — Nem szoktam álmodni, mr. Brand. • Watabu, és társai még jobban a földre lapultak, amikor a fülsike­títő gépmadár elviharzott a fejük Június hatodikén ballagnak a Szekszárdi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum végzős hallgatói KEPRE5INYVALTOZAT' KOVÁCS SÁNDOR Az idén ballag a második „ge- : rteráció” a Szekszárdi Felsőfokú ) Mezőgazdasági Technikumban. Az ünnepség június hatodikén délelőtt kezdődik Kajmádon, ahol a hallgatók a tangazdaságtól búcsúznak. A későbbi órákban a KISZ-től a megyei tanácstól és a város dolgozóitól búcsúznak el Szekszárdoh. Délután a szekszárd-palánki technikumban a tantestület ve­zetői és a végzős diákok monda­nak búcsúztatót. A ballagási ünnepséget nagy­szabású, zártkörű bállal fejezik be a nallgatók ahol reggelig két zenekar húzza a tapalávalót. fölött. A bombázó utasai elsősor­ban a hajókat figyelték, a száraz­földön levők észrevétlen marad­tak. Watabuékkal egyelőre nem törődött senki. Másnap reggel egy kisgyerek lélekszakadva futott a halász pál­malevelekből font kunyhójához: — Wátabu! Watabu! — kiáltoz­ta már messziről. — Elmennek! A nagy szürke ördögök elmennek! Watabu szemvillanásnyi idő alatt talpon volt és rohant fel a szirtre. A hajók valóban szép, rendezett ívben távolodtak a szi­gettől. Valamennyi égtáj felé lát­ni lehetett pz egyre kisebbedő pontokat, amint távoztukban vé­kony füstkígyót húztak maguk után. — Még ma meg kell kezdeni a nagy halászatot! — vélekedett a halász. Katu azonban, a falu legidő­sebbje, felemelte kezét: — Emlékezzetek csak vissza és jól nézzetek körül! Úgy mennek ezek, mint mi á csónakokkal, ami­kor tágabbra engedjük a háló gyűrűjét? De ugye később ismét összehúzzuk és emlékezzetek rá, ugyanígy , tettek a sárga emberek is? Előbb itt voltak, aztán várat­lanul, az éjszaka során ismét visszatértek és akkor már nem volt előlük menekvés. Várjunk négyiöt napfordultát és csak ak­kor szálljunk vízre, amikor már biztosak lehetünk a dolgunkban... A tanácsot elfogadták és aznap minden asszony a hálókat cs.omőz- gatta, javította, a férfiak pedig üjdonat új bambuszdárdákat fa­ragtak, hogy kézzel is szaporítsák az elejtendő halak számát. * Fred Perkins félig hunyt szem­pillái alól vizsgálta főnökét és ve­zérigazgatóját* a Vörös Omart. A milliomos mellére horgasztott fej­jel aludt az ülésen és időnként harsányan, kiáltásszerűen felhor­kant. Rossz álma lehetett és Fred Perkins őszintén remélte, hogy ha már a lelkiismeret nem is kí­nozza az United Chemical rőthajú urát, azok a gyilkos pillantások, melyeket ő vet feléje, alaposan hozzájárulnak nyugtalan pihené­séhez. Hawaiit már régen maguk mö­gött hagyták és teljes sebességgel száguldottak az Egyesült Államok felé. KÉT ÖREG BAJTÁRS Joe Brown kétségkívül joggal viselhette volna az Egyesült Ál­lamok legnagyobb rádiósa címet. Feje búbja egy centivel magaslott a két méter fölé és szakajtónyi öklein akkora újakat növesztett, hogy Fred már a háború alatt gyakran töprengett, hogyan tudja barátja ezeket a szafaládékat egyáltalán elhelyezni a Morse- billentyűkön? Joe azonban ügyes volt, kitűnő rádiós, hű bajtárs, nagyszerű cimbora és ezenkívül még állástalan is. — Röhögnöm kell, Fred! — kö­zölte dörgő medvehangon, miköz­ben óvatosan forgatott egy gya­núsan törékenynek tűnő söröskor­sót az ujjai között. — Egyszerűen ■röhögnöm kell. Tudod, hogy múlt­kor már szenet is hordtam a^ki- kötőben és most te előálsz egy ilyen brilliáns állással... Fred kedvtelve nézegette két- embernyi méretű barátját. — Az állás csakugyan brilliáns, Joe... — kezdte, de a másik lát­hatólag nem bírt jókedvével és közbevágott: — Tudod, hogy már kivándor­lásra készülődtem.? — Nos, ami a kivándorlást illeti arról még lehet szó. — Micsoda? Fred elgondolkozott egy pilla­natra. —Mond. Joe? Szereted te a háborút? Az óriás rábámult, aztán ked­vesen megkérdezte: — Meghülyültél, fiú? — Nem. Szóval téged sem vonz túlságosan büszke egyenruhánk, csak azért, hogy mutogathasd a lányoknak aprócska termetedet és ismét hadnagyi zsoldot kapjál? Joe Brown lassú észjárású volt, ' de cseppet sem buta. Kezdte ka- pisgálni, hogy a mesebeli — havi 800 dolláros — állást hozó barát­ja nem véletlenül szórakoztatja ilyen ostobának tűnő kérdésekkel. Komolyan válaszolt: — Nagyon jól tudod, hogy az akkor más volt, Fred! Akkpr a nácikkal verekedjünk, meg a fa­sisztákkal és' azokkal az ördögien kemény kis japánokkal. ' Hiszen tudod, hogy az öcsém is ott pusz­tult el Pearl Harbournál... — Tudom! A csillagos lobogó védelmében... Ugye, ezt mondták akkor? És az ördög vigye el, öreg fiú, ha csakugyan védeni kellene ezt a csillagos lobogót, én lennék az első, aki azt mondanám: nosza, dögöljünk meg, ha Amerika kí­vánja! De arra egy szikra hajlan­dóságot sem érzek, hogy ugyan­ennek a zászlónak az árnyékában én támadjak és döglesszek meg másokat, csak azért. mert... — Úgy gondolod, hogy mert né­hány hájfejű, akikből a pénzük hadvezért csinált, így jobban sza­poríthatja más hájfejűek millióit? — Pontosan így! (Folytatjuk) l

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents