Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-07 / 105. szám

4 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. május 7­„Nagymamák kongresszusa’7 Nem csipkelődésként tette a krónikás idézőjelbe a kor- történeti esemény címét. Mintegy 400 nagymama tanácsko­zott csupán Pesten, a nőtanács égisze alatt. De semmi túl­zás nem lenne abban, ha azt mondanánk „a szívek kongresz- szusa" volt ez a tanácskozás. Valami, amiben az öröm halk derűje a szem ..gyanús" vizeivel vegyült — mosolyogni és könnyezni kívánkozott a lélek. Soha, semmikor nem áradt ily bensőségesen és intéz­ményesen a megbecsülés ama drágí lények felé, akiknek oly mostoha volt a sorsuk egykor. Mihelyt a kegyetlen évek elszálltak ők „fölöslegessé" váltak, mert a nagyon, de na­gyon szűkös családi jövedelem kiadásai oldalán csupán egy „enni kérő szájat" jelentettek. Egy egész világnak kellett megváltoznia ahhoz, hogy zömében, óriási többségében, ne ilyen legyen többé a „nagymami" sorsa. ök maguk mondták el, mily rettenetes körülmények közt nevelték fel hajdanán a gyermekeiket Ök maguk álla­pították meg, mennyire megváltozott a dolgozó fiatal házas­párok élete Ök pedig, szinte megfiatalodva, segítenek: neve­lik az unokát, vezetik a háztartást, sok családban lehetővé teszik, hogy az ifjabbaknak több idejük jusson a művelődés­re és a szórakozásra. Nem túlzás azt mondani, joggal övezi tehát őket a kisebb-nagyobb közösségek elismerése és szere­tet e. Tanácskoztak. Felüdültek. És valamennyien a mellükön ragyogó láthatatlan kitüntetéssel távoztak — a nagymamái szeretet gyémánt-csillagával ... Jdt HOVA VEZETNEK A NYOMOK? 3 16. GERGELY MIHÁLY: A minap elindultunk gépkocsi­val Szekszárdról Tamási felé. Amint letérünk a 6-os útról, az elágazónál észrevesszük, hogy két fehér esik húzódik az úttesten. Talán valami versenyre készül­nek? Nem, ez nem lehet, a köz­utakon lebonyolított versenyek­nél más jelzéseket szoktak hasz­nálni. Útjavítás miatt ezzel pró­bálják megfelelő irányba terelni a forgalmat? Ez sem lehet, mert ilyen jel nem szerepel a KRESZ- ben. Lassítunk, jobban szemügyre vesszük a csíkokat. — Mész! — állapítjuk meg egyhangúan, és megyünk to­vább. Már-már napirendre tér­) REJTŐ JENŐ: KÉPRESCNYVÁLTOZATt KOVÁCS SÁNDOR nénk a dolog felett, mert hát ez mégsem lehet valami földrenge­tő dolog, hogy ennyit meditál- junk rajta. De a mészcsíkok nem érnek véget a hegytetőn sem, sőt, a Diófási-csárdánál balra kanya­rodnak, amerre a mi utunk is vezet. — Valaki szórakozott? — Ugyan! — így a gépkocsi- vezető. — Fogadjunk, hogy me- szet szállítottak teherkocsin és onnan folyott le a mész. Figyel­jétek csak, mindenütt pontosan párhuzamosak a csíkok, néhol balra kanyarodnak, ez azt je­lenti, hogy a teherkocsinak ott meg kellett valamit előznie, egyébként szabályosan a jobb­oldalon hajtott. Aztán bosszankodni kezdünk. Ez mégis csak disznóság! Néha nem lehet egy kiló mészhez hozzá jutni, mert nincs. Még komolyabb építkezéseknél is gyakran adódik fennakadás, mert nincs építő­anyag, hiányzik a mész. vagy miegymás, ugyanakkor egyesek így bánnak vele. Mert akár­hogyan is kalkulálunk, itt nem kis mennyiségről van szó: a kilométermutató szerint már leg­alább tíz kilométert haladtunk a nyomokon, márpedig nem két­séges, hogy egy kiló mésszel nem lehet ilyen hosszú csíkokat fes­teni a közútra. Sőt. néhol kisebb- nagyobb oltott mészdarabok jel­zik az utat Zomba. Paradicsom­pusztáig. ahol a Tanácsi Építő­ipari Vállalat dolgozik. Vajon ki fogja ezt megfizetni? Sokáig csatangolt az utcákon, ^hátha találkozik Borával. Több- «ször is elhúzott a házukig; világos j volt a két szoba ablaka, néha ár­nyékokat látott feltűnni a függö­nyök mögött de egyik sem a ^lányé volt. « Lehet, hogy nincs otthon, és ak- ^ kor még találkozhatnak? Remény- «kedett, ezért kiment a villamos- ómegái lóig. ott egy ideig elnézte a ■«higanygőzcsövektől megvilágított ^főútvonal esti nyüzsgését. ■4 Nem vette észre, honnan került ^melléje Bajnok. 4 — Szevasz, Borát várod? < — "Nem, csak... járok egyet — ^felelt zavartan. ^ Bajnok nem nevetett, gúnyoló­dó megjegyzései is elmaradtak. 3 — Az előbb ment hazafelé. Úgy «sietett, mintha futott volna vala- ^ká elől. — Tőle meglepően szelíd «nógatással belekarolt. — Most ^már hiába várod! És azt tanácso- «lom neked: ne fuss egy nő után, ^ha elment! Jön egy másik! — Cin- okosain nevetgélve, hátbavereg.ette. <— Ott van Szöszi, látom, beléd- Okapaszkodott... Azt mondom én «neked egyáltalán: osztályon felüli Onő! ó — Honnan tudod? « — Gondolhatod. Én is jártam Ővele... Mit bámulsz? Nincs abban «semmi. Attól mi még haverok le­lhetünk. Sőt!... És tanuld meg: ■«semmi érzelgés, semmi lelkizés! Az élet egy óriási ring, örökké fo­lyik benne a meccs, és aki nem bírja, azt kiütik! No, gyere, men­jünk! — Hová? — A fiút meglepte Bajnok viselkedése. Csak egy pillanatig volt rossz érzése, aztán felváltotta valami elégedettség­féle. Amiért nem maradt ott Szö­szinéi. — Bemegyünk a Pódiumba! Is­teni ginjük van, meg lesz valami irodalmi est, úgy emlékszem. Zü- zü legalábbis azt mondta, és ott vár rám. Kint álltak a villamos peron­ján; sokáig szótlanul bámulták az út jobb oldalán sorakozó gyárak esti panorámáját. Kilométereken át csak gyárak, kivilágított, ma­gas csarnokok, a fekete égbe be­leolvadó kémények, csörömpölve robajló, elavult Hengersorok, messzire elhangzó zihálással lezú­duló pörölyök. Fent, a hegyek kö­zött, ahová a nagyolvasztói sala­kot hordják évtizedek óta, éppen most döntöttek ki egy üstöt, a vö­rös fénykráter magasra lobbant, megvilágította a hegyek sötét vo­nulatát. A fiú belefeledkezett a különös tájba. — Te idevalósi vagy? — kér­dezte sokára. Bajnok is a lávától lángoló he­gyet nézte. — Igen is, nem is — felelte. Hangja fájdalmasan csengett. A fiú kutatóan ráemelte merev tekintetű szemét, s csak késve je­gyezte meg: — Nem értelek. — Itt töltöttem a gyermekko­rom, itt nőttem fel Endrőtelepen, de nem itt születtem. — Hát hol? — Nem tudom. — Hogy, hogy nem tudod? — Te tán mindent tudsz?... IDEGEMEK Tudsz mindent, még csak magad­ról is? Visszafojtott indulatok tüze csapott fel Bajnok hangjából, amely szinte teljesen más embert mutatott, mint akit a fiú Züzüék- nél megismert. Kis szünet után valamivel fegyelmezettebben hoz­zátette: — Ne haragudj!... — S hogy a fiú nem szólt, folytatta. — Vala­hol Lengyelországban születtem. Szóval lengyel vagyok, ez az egy biztos, más semmi. Nem tudom, hogy hívták anyámat, apámat, de még azt sem, mi volt a nevem, és mikor születtem... Egy, másfél éves lehettem, amikor a szüleim 1939 szeptemberében hosszú autó­karavánnal menekültek. Egy nap Endrőtelepen pihentek meg, és amikor továbbindultak, nélkülem kellett továbbmenniük, mert én eltűntem. Talán csak később vet­ték észre, hogy elcsavarogtam mellőlük, aztán már hiába keres­tek. Az új-endrői megállónál sokan szálltak fel, mozdulni sem lehe­tett a peronon, egymáshoz présel­ték őket. Máskor és mástól a fiú mindenképpen elhúzódott volna, mert nem bírta elviselni férfiak testközelségét, most azopban majdnem testvéri szeretetet ér­zett a másik iránt. Hirtelen fel­támadt rokonszenvet, melynek fényében egyszerre úgy vélte, megérti annak a fiúnak oktalan hősködését, aki Züzüéknél bele­kötött. — És ezt kitől tudod? — kér­dezte később. — Hogy lengyel vagy? — Apámtól... a nevelőszüleim- től. A mama remek asszony, de az öreg kiállhatatlan tudott lenni, ha ivott. Nem vert ő meg soha, nem is gorombáskodott, de ha it­tas volt, pokolian gúnyolódolt. Nem hinnéd, milyen élesre köszö­rült elméje volt az öregfiúnak, kazánkovács létére. Csuda egy politikus figura volt, még gyerekfővel belépett a szak- szervezetbe, a szoedem pártba, 45 után a kompártba... Ha ivott, lehordott mindenféle tehetetlen, gyáva poláknak. Hogy milyen barmok voltak Lengyelország ve­zetői; a hadsereg felét lovashad­osztályokból állították ki, a máso­dik világháborúra, aztán még cso­dálkoztak, hogy a nácik tizen­nyolc nap alatt legázolták az or­szágot. Mert a lovas katona már az első világháborúban csődöt mondott, mit érhetett a második­ban a Tigrisekkel szemben!... — De hiszen te igazán semmi­ről se tehettél! — Elmagyarázta ezt az öreg is, ha józan volt, mert szeretett politikára oktatni, csakhogy ép­pen azzal a hideg-meleg zuhany módszerével utáltatta meg velem örökre. Ha beszivott, mindig a rögeszméje kínozta, hogy bizto­san valami tábornok fattyúja le­hetek, azok juthattak a menekü­léskor autóhoz, kocsihoz, és mert szépen kiöltöztetve találtak meg... — Miért nem adott akkor men- helyre az öreg, ha görbén nézett rád? — Mert nem volt gyerekük, és különben is a maga módján sze­retett. El sem hinnéd, ugye? El­mondhatom egyáltalán: húsz évig értem gürizett az öreg, és a halálos ágyán is az volt a leg­nagyobb bánata, hogy nem men­tem műegyetemre. Mérnököt akart belőlem csinálni, csak én utáltam tanulni! — Mikor halt meg? — Négy éve. — És a szüleid? ... Semmit se tudsz róluk? — Semmit. — A neveloszüleid se próbál­ták megtalálni őket a háború után. — Nem. — És te se kerested őket? — Nem ... A menekülés, aztán az Anders-hadtest, Észak-Afrika, partraszállás, biztosan elpusz­tultak a szerencsétlenek. A villamos pontosan a belvá­ros új toronyházánál állt meg, melynek egész földszintjét a Pó­dium, a város ifjúságának beren­dezett kultúrpresszó foglalta el. Züzü a nagyterem közepén ült, ahonnan jól láthatták az egye­lőre még üres emelvényt. Bajnok átmenet nélkül fölvette a Züzüéknél megismert pózolást, lezserül lezöttyent a lány mellé. — Mit iszol? . . . Kakaólikőr! — fintorogva elhúzta a száját, s in­tett a pincérnek. A fiú sután álldogált mellet­tük, nem akarta őket zavarni, de azt sem indokolta semmi, hogy másik asztalhoz telepedjék, — Ülj hát le! — mondta Züzü, és rámosolygott. * Bajnok három gint rendelt, aztán Züzühöz fordult. — Győztök vasárnap a debre­ceni válogatott ellen? — Pista szerint állati jó formá­ban vagyunk! Elkísérsz? — Mit gondolsz? — Elkísérsz. — Jól gondolod- — A pincér meghozta az italt, Bajnok koccin­tott a fiúval. — Szia, haverom! — Hétszerre kihörpintette az italt. — Azt mondom én neked egyáltalán: sose törődj te mások-* kai, mindig csak magadat add! Azokból még lehet valami az életben! De aki másokat maj­mol!? Züzü felnevetett. (Folytatjuk) <f CSAPSZEK TÚLAD OONOSA, -A VARHATO VIHAH E- LŐS2ELÉTŐL VEZÉRELVE MEGKEZDTE A MÁKKÁ - SABB ITALOK MAS HELYISÉGBE VALÓ ÁTSZÁLLÍTÁ­SÁT. néhány pillanattal később rozsdás bika — CSÖKÖS LEGYINTÉSÉNEK EREDMÉNYEKÉPPEN, krokoo/l A SÖNTÉSPULTNAK ESETTvalószí­nűleg NYAKCSIGOLYA-TÖRÉSSEL. A VARATLAN AKC/O MEG TOPPANTOTTA A HOHE ROK TÁRSASÁGÁT. EZ AZ IDŐ' ELEGENDŐNEK BIZONYUL A GVÓNTATÓK SZAMARA, HOGY A SIÜK- SÉGKIOÁRATON NYUGODTAN ELHAGYHASSAK A CSAPSZÉKET.

Next

/
Thumbnails
Contents