Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-24 / 120. szám
5 A TOLNA megyei népújság VLTURÁLIS MELLÉKLETE Közvetlen történet J óindulatúan figyelmeztettek rá, hogy ne írjam meg e történetet: nem korszerű, s tanulsága sincs. Ezzel szemben úgy hitegettem magam: a szerelem játékai s az ostobaság akaratlan bukfencei mindig aktuálisak, és már ez is tanulság, ha talán nem is túlságosan eredeti. Viszont miután a kételyeket elültették bennem, nincs erőm hozzá, hogy megkíséreljem megjeleníteni az érzelmek hullámzását, nyilvánosan túrkálni az esztelen- ségek halmazában, és ábrázolni az indulatok összecsapását. így azután megelégszem azzal, hogy emlékeztetőül feljegyezzem a puszta tényeket, mintegy igazolásául kár- hozatos szenvedélyemnek, amely egy rendőri hír alapján nemcsak okok és okozatok kibogozására, hanem a sorsok váratlan fordulatainak megismerésére is késztet. A tárgyilagosság olykor csak tettetés. Megértő együttérzés helyett nem közöny, szívtelen cinizmusra hangszereli az elkövetkező mondatokat oly kurtán-furcsán, hanem ösztönös védekezésem. Mert hiba volna az ilyfajta indítékot letagadni, vagy megfosztani magunkat tőle, ha már a sorsok fürkészését záró aktusnál rákényszerülünk, hogy elnyomjuk csodálkozó lelkesedésünket, vagy a részvéttel járó megrázkódtatást. Mint ahogy ki vehetné zokon tőlem, ha véres látomások ellen is védekeztem akkor, amikor az érdekes dunántúli városban járva, ott álltam a szédítő mélységet át-, szelő viadukton és elhülve hallgattam, hogy a korlátot, amelybe görcsösen kapaszkodtam, hagyo- mányszerűen és előszeretettel választják ki sétahelyül a hetven- kedő őrültek, tettük segítőjeként pedig az öngyilkosok. Az ugrás innen a mélybe mindig halálos. Amint az életben gyakorta előfordul, hogy a feltétlen bizonyosságot megcsúfolja a váratlan kivétel, így történt — egy rendőri hír tanúbizonysága szerint, — az imént jelzett, számtalan kétségbeesett által kipróbált és immár törvényszerűnek ismert halálnemnél is. Hanem e megállapítás nem illik a történet elejére. Legalább is vázolnom kell, miként került az erről szóló rendőri jelentésbe s napihírbe Kövecses Imre szigorló mérnök? Szerelmes volt a város ünnepelt színésznőjébe. Hogy a viadukt ott ível, hogy a városnak valóban van színháza, egyeteme, s a mérnökhallgatók valóban szerelmesek lehetnek a szép színésznőkbe: mindez csak a körülmények és a környezet rajzát teheti hitelessé, de nem csökkenti annak hihetetlenségét: mikor is lett szerelmes nevezett szigorló mérnök az ünnepelt színésznőbe? A Macbeth előadásán, amelyen Hahor Ica művésznő Lady Macbethet alakította. S ha elgondoljuk: mily kevéssé rokonszenves és szerelemre csábító Lady Macbeth egyénisége, s alakja, csak csodálkozhatunk Kövecses Imre érzelmein. De ki fejti meg a szívek titkát? Shakespeare képes volt erre, de még benne is kételyek támadtak volna az imént mondottak alapján a magyar fiatalember érzelmi reakcióinak épsége tekintetében. A halott stratfordi zsenivel szemben Kövecses Imre nagyon is élő s a vegyi reakciók időkomponenseit ismerő kollégáit azonban nem tévesztette meg a látszat: ők tudták, hogy az ugráló ádámcsut- kás és kissé esetien szőke fiú előző vasárnap a Csárdáskirálynő címszerepében látta először Hahor Icát, és amit akkor még nem is sejtett, az az érzés teljesedett ki tenne s hatalmasodott el rajta, a fehérhálóinges gyilkos királynő jól formált jambusai hallatán. Hahor Ica erényes színésznőnek mutatkozott. Hasztalan írt hozzá a mérnökhallgató izzó hangú, ostobábbnál ostobább, lelkesebbnél lelkesebb, sőt vegyi képletek hasonlatait is ontó leveleket. Hasztalan próbálkozott az ismerkedéssel. Hasztalan igyekezett a társaságába férkőzni. És hogy miért maradt megközelíthetetlen ez a negyvenedik esztendejét könnyedén letagadó, kétszer is elvált asszony? Magyarázatot inkább a véletlen körülményekben, Kövecses ügyefogyottságában, a művésznő alig lezárult s még visszhangzó botrányában és a színház gyomorbajos igazgatójának nagyképű szigorúságában találhatnánk, mint a művésznő életrevaló természetében. Bizony, Hahor Ica csak akkor mutatott hirtelen hajlandóságot arra, hogy könnyekkel szemében, láthatóan szánva-bánva tartózkodását, megismerkedjék a bárgyúnak és érthetetlennek ítélt levelek írójával, amikor az már elküldte neki a színházhoz búcsúlevelét, és végső elkeseredésében levetette magát a viadukt korlátjáról a mélybe. A rendőri jelentés szerint, az öngyilkos csodával határos véletlen folytán esés közben talpával a mélyben kígyózó patak fölött kifeszített huzalnak ütődött, az ugyan félredobta őt, de olyan szerencsésen, hogy a zuhanásban megfékezett test, nem a szírtekre, hanem oldalvást a bolgár kertészet frissen kapált ágyasaiba esett. A napihírből ilymódon riporthőssé előlépett mérnök, és öngyilkosjelölt másnap a megyei kórház ágyában ébredt, agyrázkódással, kar- és lábtöréssel, értetlenül, egyébként az orvosi megállapítás és a helyi újság közlése szerint úgy, mint akinek élete mór nem forog veszélyben. A búcsúlevél és az újságriport olvasása s egybevetése után Hahor Icát misem tarthatta vissza attól, hogy tragikus fekete ruhát öltve s egy feltűnően méretezett, kissé otromba virágcsokorral fel ne keresse azt, aki érte, miatta akart meghalni. Szabály szerint itt véget is kellene érnie a történetnek, legfeljebb rövid utalással az egymásratalált szívek születő harmóniájára, vágyak beteljesedésére, vagy legalább is ennek mosoiyos ígéretére. Az érzelmek cikázó útjai azonban kiszámíthatatlanok, és a valóság furfangosabb a századelő legtehetségesebb tárcaíróinak ötletességénél is. Kövecses Imrét ugyan meghatotta a látogatás, és dadogva kö- nyörgött újabbért, hanem magában terhesnek találta a művésznő lelkendező fecsegését és kissé megrendültén vette tudomásul, hogy kipréselt könnyeitől kissé lilásra duzzadt az orra, ami egyáltalában nem hatott fiatalítóan. Ezirányú megfigyelését csak megerősítették Margitkának, a huncut szemű, gondos és némileg gú- nyoros, fiatal ápolónőnek későbbi észrevételei, amelyekbe kereset-, len, hízelgés nélküli népi szólamok Vegyültek, és egyetlen refrénnel végződtek: — Érdemes volt ezért?! Ezért a...?! Az öngyilkosjelölt viszont Hahor Ica tetszését nem nyerte el. A művésznő hiúságának hízelgőit ugyan a fiatalember meggondolatlan tette, hálás is volt néki, amiért nem sikerült, méltányolni tudta dadogásában megnyilvánuló elragadtatását, azonban dadogását csakúgy, mint előbb Kövecses leveleit, túlságosan ostobának ítélte. Mindezt mégis megbocsátotta volna a jóhírét csak erős- bítő, elképzelt suttogások miatt, és érzett is holmi felelősséget a szerencsésen végződött esettel kapcsolatban; sőt talán még holmi szunnyadó anyai érzelmek is nyiladoztak benne a beesett arcú, összevissza pólyáit, gipszbemere- vített kezű, lábú fiatalember iránt. Hanem ezeket a ki tudja miért is szégyellt anyás érzelmeket hamar visszafojtotta, annál is inkább, mert kelleténél jobban bosszantotta s zavarta, hogy látogatása alatt az a fiatal ápolónő szemtelen és csúfolódó tekintettel settenkedett folyton körülötte. Mégis kegyesen és magát is megható könyörületességgel megígérte, hogy másnap, előadás előtt, ismét eljön. És valóban fel is kereste újból a kórházat. Elsősorban azért, mert tudta, hogy az ilyen látogatás csak növelheti népszerűségét. Másrészt pedig úgy számította, hogy ez már hivatalos látogatási idő lesz: hányán is csodálhatják meg áldozatkészségét?! Aztán másnap mégis váratlanul, hamarább, kora délután kereste fel a „betegét”. Mert mindjárt első látogatása végeztével, a folyosón találkozott az osztályt vezető vidám és nőtlen, csak egészen kevéssé kopaszodó sebészfőorvossal. Ez pedig hódolatteljesen, hivatásbeli kötelességének a tudatában, kedves udvariassággal hívta be öt egy csésze feketére a főorvosi szobába, ahol nemcsak konyakkal kínálta, de kiderült, hogy régi tisztelője, aki lelkendező érdeklődéssel és áhitatosan hallgatta, s végül azt is felajánlotta, hogy vadonatúj Wartburgján elviszi a színházhoz. A látogatások megismétlődtek és — immár virág nélkül, de az igazgató főorvosi engedéllyel és hallgatólagos színházigazgatói hozzájárulással — mindennapossá is váltak. És ha a városban Kövecses Imre romantikus szerelmi históriájának következményeiről sok mindenfélét kezdtek is mesélni, arról még a színházi bennfentesek sem tudtak, hogy amilyen arányban és rohamosan rövidültek a művésznő látogatásai a betegágynál, ugyanolyan arányban hosszabbodtak meg a főorvosi szó-, bábán. A szemfüles Margitka révén azonban a gipszbetett karú, lábú szigorló mérnök azonnal értesült erről. Bánta is ő már?! Betegtársai tiszteletteljes kacsintásait némi fölénnyel viszonozta, s a látogatások alatti hódolatteljes hangos szavak után suttogva együtt gúnyolódott Margitkával a Csárdáskirálynő fölött. Csipkelődéseit már cinikusan hárította el, s inkább mind hevesebben aziránt érdeklődött, vajon ha felgyógyul tan elhagyhatja majd a kórházat, eljön-e hozzá a lakására is folytatni a szakszerű ápolást? — Nem a kollégiumban lakom hanem albérletben... Vasárnap délután, a hivatalos látogatásidőben Hahor Icát a kórteremben és a kórház folyosóin hasztalan várták tucatjával Kövecses Imre kiöltözött egyetemi kollégái, s százszámra a többi beteg piety lóira éhes, színésznő látványára áhító látogatói. Nem értették az öngyilkos megvető, unott egykedvűségei eláruló vigvcrát. A művésznő ezalatt újonnan csináltatott esi triruhájában lövőjén töprengve, de magafeledkező jókedvet tettetve, a főorvos Wartburgján robogott a Balaton felé. i MURÁNYI-KOVÁCS ENDRE' Néhány alföldi megye után feltehetően Tolna az, ahol az idegenforgalom tulajdonképpen az első lépéseket teszi. A környező megyékben sokkal pezsgőbb, élénkebb a szervezett turistaélet. Pécs, Székesfehérvár, Veszprém és más dunántúli városok. látogatóforgalma szinte irigylendő. Ennek okait, vagy magyarázatát könnyű fellelni: A felsorolt helyeken nyilván sok az érdekes látnivaló. Ám, az is lehetséges, hogy ezeket a látnivalókat az említett helyeken valóban látnivalóként tárják az idegenek elé. Mit mondhatunk mi a magunkénak? Néhány, aránylag igen jó állapotban lévő várat, több természeti és talajtani érdekességet, ragyogó, a népi művészetet és alkotókedvet reprezentáló népviseleteket, márkás bort, s meglehetősen sok új látnivalót. Ezek azonban mintha túlságosan is csak a mieink lennének: Az országos méreteket tárgyaló katalóguson kívül valójában nincs olyan könyv, térkép, vagy ismertető, amelyik megmutatná, miben és mennyiben gazdag, érdekes Tolna megye. Műemlékeinek is inkább a magánszorgalom eredményeként nyertek védelmet és megjelölést. Pedig a külföldi, vagy a hazai utazó bizonyára szívesen nézné meg ezt az idegen- forgalmi szempontból még fel- fedezetlen vidéket. A fentieken kívül — bár a lista korántsem teljes — van két gyönyörű vadrezervátumunk. Nagyobb érdeklődésre különösen az egyik számíthat, a gemenci. Látogatják is, de elsősorban külföldi vadászok. Ök esztendőről esztendőre visszatérnek szaroasbőgésre, vaddisznólesre, vagy éppen apró vadra. Ezt azonban csak a vadász teszi. A természetrajongó, illetve a szépségben gyönyörködni akaró ember azonban ritkán hord magával puskát és vadászszenvedélyt. Öt inkább az erdő és annak élő vadjai érdeklik. Ezt például remekül be lehetne mutatni egy állandó jellegű erdészeti és vadászati kiállításon. Ilyen azonban nincs. Sárközi, sióagárdi, mözsi, váraljai és más tájegységi népművészetünk és népviseletünk formagazdag hagyományait lassan egész Európa megismeri. Érdekes módon azonban ezt a néprajzi szempontból sem érdektelen, gazdag anyagot bemutató, ugyancsak állandó jellegű tárlatot egyelőre még mindig nélkülözni vagyunk kénytelenek. Eltekintve a decsi népművészeti háztól, nincs hely, ahol közönség elé tárnánk a népviseletet, népművészetet. így aztán Brüszszelben lasí san jobban ismerik kincseinket, mint mi magunk. Még csak egyet említsünk meg most az idegenforgalom számúra kínálkozó lehetőségeink közül. Ez a borunk. A szekszárdi ember bármerre megy az országbani illetőségének megmondása után, mindjárt a borral hozakodnak elő. Ez azt mutatja, hogy a szekszárdi bor még mindig nem veszítette el hírét. Amennyire a rekonstrukció terveit ismerjük, szükebb hazánk e nevezetessége továbbra is az élvonalban marad. Egyelőre azonban nincs hely, ahol például az egrihez hasonlóan, megkóstoltathatnánk kadarunkat. Gyakran arra kényszerül a vendéget fogadó itthoni ember, hogy külföldi látogatóját elvigye valahova bort kóstolni, ahol viszont néhány liter ellenében kishíján a kabátját hagyatják ott vele. Nem beszélve arról, hogy még mindig kielégítetlen marad a látogató kíváncsisága, aki a drága bor mellé szívesen látna tárgyi emléket, történetet, s egy kis romantikát is. Erre meg a sokak által feltárt, de valójában még mindig feltáratlan Háry-legenda lenne alkalmas. Az idegenforgalom növelését sürgető szándékkal szemben elképzelhető az ellentmondás. Például az ilyen: Nagyon szegényesen állunk szállodákból. Ez igaz. Ám azt is hihetjük, hogy a mai állapot korá-tsem végleges. A mostani nincs nem jelenti, hogy a jövőben sem lesz. A szállodához, elhelyezéshez pénz kell. Honnan vegyünk? Valószínű, hogy a növekvő idegenforgalom is hozna forintot, amiből aztán a szálloda-hálózatot is lehetne fejleszteni. Az összes eddigiekhez tegyük hozzá a végén: A korábbiakhoz képest valamicskét léptünk előre. Az év elején Szekszárdon is megalakult a Megyei Idegen- forgalmi Hivatal. Lehetőségei egyelőre még korlátozottak, mert mindent az elején kell kezdenie. Egyebek között ott, hogy újra és újra fel kell fedeznie ennek az érdekes megyének az érdekességeit. Aztán valamit a népszerűsítésükre is tenni kell. Az év végére valószínű együtt lesz már az anyag, egy, a megyét bemutató kisebb könyvhöz. Tervezik és rajzolják Tolna idegenforgalmi térképét is. Bizonyára a nagy idegenforgalommal rendelkező tájegységek is itt kezdték valahol. Az ő módszerük azonban a mi rendelkezésünkre is áll. Jó lenne azokat a gyorsulás érdekében felhasználni, meri az idegenforgalom a megyének , jelentős hasznot képes hajtani, SZOLNOKI ISTVÁN ANTALFY ISTVÁN: Tiéd a győzelmes élet! Az ablak előtt elsuhant a csillag, s belenyilalt a némaságba a döbbenet: az ember elveszíti önnönmagát, mindig ön.úmmagát keresvén! Szeretet — mondtam. Hol a szeretet? Várlak — mondtam, s hol vártalak? Tenyeremből ittam a fényt, kioltottam kutadnak bő forrását. Aztán — kerestem az utat, toronyiránt mentem, de köd lett. Fáradt utasként, akinek szava elcsendesült, mégis csak bántani tud — akinek cselekedetei bármily szándékkal születnek a vilásra, fájdalmat, keserűséget okoznak, menj, ember, mégis! Fáradt vándor... az ablakok előtt elsuhanó csillagok fénye mellett írd meg a feljajduló — ujjongó, ünnepi zsolozsmát, hiszen a győzedelmes élet mégis a tiéd lett!
