Tolna Megyei Népújság, 1964. május (14. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-21 / 117. szám

HRMÍSBÉH! mM VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÖUfTEM A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA: XIV. évfolyam. 117. szám. ÁRA: 60 FILLÉR. Csütörtök, 1964. május 21. Elkészülnek a gépek I a nyári munkák idejére (Képriport 3. o.) 104 borminta a megyei borversenyen (5. o.) Nem lesz dologkerülß Verebi Gáborból (7. o.) NE LEGYEN TITOK Bölcskén a változások évének ígérkezik az idei esztendő. A nö­vényápolásban, a szénabetakarí­tásban a tavalyi évet az ideivel össze se lehet hasonlítani. Most jobb a helyzet. Tavaly Cikón ál­datlan torzsalkodás folyt a veze­tők között. Ez megszűnt, és a ta­gok bizakodva dolgoznak; De a megyében bárhol fordul meg az ember, mindenütt tapasztalhatja, hogy a szövetkezeti gazdák többet törődnek a közössel, s jobban óhajtják érvényesíteni jogaikat is. Závodon és Izményben például a tsz-tagok kifogásolják, hogy a ve­zetőség ritkán hív össze közgyű­lést, nincs hol tájékozódniuk, nincs hol véleményt nyilváníta­niuk. Pozitív jelek ezek. Más években még bíztatni kellett az embereket, hogy szólaljanak fel, vegyenek részt a gyűléseken, mondjanak véleményt. Ma már sokat válto­zott a helyzet, hiszen Závodhoz és Izményhez hasonlóan több kö­zös gazdaságban éppen azt kifo­gásolják a tagok, hogy kevés tere van a véleménynyilvánításnak. S ennek csak örülni lehet, hiszen ebben az az óhaj jut kifejezésre, hogy a szövetkezeti gazdák szeret­nék, ha jobban be lennének avat­va a tsz ügyeibe. Évek óta folyó politikai munka gyümölcsét látjuk tehát beérni, mert az, érdeklődés törődést jelent. Nem baj tehát, hogy a tagok ke­veslik a közgyűlést, az viszont hiba lenne, ha a tagok és a veze­tők a közös gondokat kizárólag közgyűlésen beszélnék meg. Mu­lasztás lenne, ha a vezetők csak ezt az egy fórumot használnák fel tájékoztatásra. Ebben a nagy do­logidőben haszontalan időpocsé- kolás falugyűléseket szervezni. Erre semmi szükség. A tájékozta­tásnak ezernyi más lehetősége is van; A tsz-elnök, az agronómus, az állattenyésztő, a brigádvezető ne legyen rest, beszéljen; Egy-egy munkáellenőrzés legyen szabályos tájékoztató, mert végeredményben nem a hely a fontos, nem az számít, hogy a tsz-elnök hol elé­gíti ki a tagok indokolt és jogos kívánságát, az a lényeg, hogy ki­elégítse. S ezt ne tartsa egyetlen tsz-vezető se tehernek, inkább örüljön a kíváncsi kérdéseknek, mert nem baj, ha a tagok kérdez­nek. Ott a nagy baj, amikor hall­gatnak. Aki hallgat, azt nem ér­dekli semmi, az rendszerint tagja a tsz-nek, de nem gazdája: Félreértés persze ne essék, az alapszabály által előírt időpontban a termelőszövetkezet legmagasabb fórumát, a közgyűlést kötelező összehívni, de a két közgyűlés kö­zötti hetekben ezer lehetőség kí­nálkozik, akár a földeken, akár az istállókban, napközben és mun­ka közben arra, hogy a tagok a tsz ügyeibe be legyenek avatva. Az állattenyésztők tudj anale ar­ról, miként halad a növényápolás, a növénytermesztők ismerjék a tejtermelés számait, a hizlalás eredményeit. Ne legyen oktalan fontoskodó titok egyetlen tag előtt sem, hogy kik fordultak meg az irodán a járástól, a megyétől, a minisztériumtól, és velük miről tanácskozott, mikor miben álla­podott meg a vezetőség. Ami a termelőszövetkezettel kapcsolatos, az a tagok előtt nem lehet és miért is lenne titok« i Hruscsov tanácskozásai Kairóban N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió osztályának vezetője is részt vett gyarmatosítók agresszív erői aka­dályozzák a palesztinai kérdés fogadta rendezését és az ENSZ megfelelő Minisztertanácsának elnöke, aki a beszélgetésben, jelenleg Kairóban tartózkodik, Ugyancsak szerdán szerdán fogadta Aref marsallt, az Hruscsov Ahmed Sukeirit. Pa- határozatainak teljesítését, holott Iraki Köztársaság elnökét és be- lesztinának az Arab Ligába dele- ezek a határozatok figyelembe A be- gált képviselőjét, és barátságos veszik a palesztinai arabok tör­vényes jogait is. A Szovjetunió Minisztertaná­szélgetést folytatott vele. szélgetés. amelyre Aref marsall beszélgetést folytatott vele. kérésére került sor. barátságos és A beszélgetés során más problé- fesztelen légkörben zajlott le. mák között érintették a paiesz- csának elnöke, ugyancsak szerdán. Minden érintett kérdésben a köl- tinai kérdést is. Hruscsov ezzel szívélyes baráti beszélgetést foly- csönös megértés nyilvánult meg. kapcsolatban megjegyezte: a tatott az Egyesült Arab Köztár­Gromiko szovjet külügyminisz- Szovjetunió támogatja az arab saság nemzetgyűlésének ter, Abdul Hamid iraki külügy- népnek az imperialista, gyarma- viselőnőivel. kép­, „ ,, A képviselőnők ismertették miniszter es Scsiborin. a szovjet tosito mesterkedesek ellen vívott Hruscsovval az Egyesült Arab közel-keleti harcát. Az imperialisták és a külügyminisztérium Mikojan japán üzletemberekkel találkozott Oszaka (TASZSZ). A Japán- fölényükkel dicsekedtek. Eisen­bau tartózkodó szovjet parla­menti küldöttség vezetője, Anasz- tasz Mikojan. kedden az ország egyik legfontosabb kereskedelmi és gazdasági körzetébe. Kanszaj- ba látogatott. Oszakában üzlet­emberekkel találkozott. Mikojan a találkozón mondott beszédében rámutatott: az élet rácáfolt egyes külföldi üzlet­embereknek arra a véleményére, hogy a Szovjetunióban folytatott tervgazdálkodás szinte majdnem kizárja a tőkés országokkal való kereskedelmi kapcsolatok fejlő­dését, Hangoztatta, hogy a szocia­lista tervgazdálkodás előirányozza a tőkés országokkal való együtt­működést is. Ezzel kapcsolatban rámutatott, hogy a Szovjetunió, amely a második világháború előtt a világkereskedelemben a tizenhatodik helyen állt. 1963-ban már az ötödik helyre került. Mikojan elmondotta, hogy a Szovjetunió nemcsak nyersanyag­ban gazdag, hanem fejlett gép­gyártással rendelkező ipari or­szág is. — Az amerikaiak — mondta Anasztasz Mikojan —, technikai hower 1955-ben azt mondta, hogy az első mesterséges holdat ők fogják kilőni: nem is gondoltak Amerikában arra. hogy valame­lyik ország megelőzheti őket. S mégis a Szovjetunió volt az, amely 1957-ben útjára bocsátotta az első mesterséges holdat; az amerikaiaknak még három hónap kellett ehhez. A Szovjetunió egész külkeres­kedelmi forgalma elérte a 14,2 milliárd dollárt. Ez is azt bizo­nyítja. hogy a szovjet—japán, il­letve a nemzetközi külkereske­delem fejlesztéséhez nagy lehető­ségek vannak — fejezte be fel­szólalását a szovjet parlamenti küldöttség vezetője. A Szovjetunió Legfelső Taná­csának küldöttsége Anasztasz Mikojan vezetésével szerdán Hi­rosimába érkezett. A vendégeket a pályaudvaron a prefektura kor­mányzója és a város polgármes­tere fogadta. A szovjet küldött­ség találkozott azokkal a hiro- simai lakosokkal, akik túlélték a város ellen intézett 1945,ös atom­támadást. Köztársaságban élő nők helyzetét. Elmondták, hogy ma a nők nagyobb mértékben vesznek részt az or­szág társadalmi és politikai éle­tében. Hruscsov válaszolt a feltett kér­désekre. Elmondotta, hogy a Szovjetunióban milyen fontos sze­repet töltenek be a nők az ál­lami. társadalmi—politikai tevé­kenységben. a gazdasági és kul­turális életben. Hangot adott an­nak az óhajának, hogy az egyip­tomi nők méltó módon vegyék ki részüket a nagy ügy megoldá­sából: a társadalomnak szocia­lista alapokon való átszervezésé­ből. ■* Enyhült a ciprusi iesziiltség Nicosia (MTI). A ciprusi görö­gök kedden szabadon bocsátottak hét törököt, akit április 21-én a Kyrenia-hegységben ejtettek fog­lyul. Galo Plaza ecuadori politikus, akit U Thant ENSZ-főtitkár poli­tikai tanácsadóként küldött Gyani tábornok, a ciprusi ENSZ-csapa- tok parancsnoka mellé, kedden sajtóértekezletet tartott. Hangoz­tatta: a világszervezet ciprusi egységeinek létszámnövekedése lehetőséget nyújt arra, hogy az ENSZ-erők határozottabban lép­jenek közbe esetleges békebomás esetén. Az ENSZ-főtitkár megbízottja ezután közölte: Makariosz elnök ígéretet tett, hogy a nicosiai re­pülőtéren május 14-én letartózta­tott tíz ciprusi török ügyét hama­rosan kivizsgálják, s amennyiben nem bizonyosul be a felforgató te­vékenység vádja, a (örököket ha­ladéktalanul szabadon bocsátják. Makariosz hozzájárult ahhoz, hogy a Nicosia török- és görög ne­gyedét elválasztó úgynevezett „zöld vonal” mentén mintegy 90 méterrel hátrább építik ki a meg­erősített állásokat, így csökkentve az esetleges súrlódások lehetősé­gét. Ellentétek a nyugatnémet külpolitikai irányvonalról a Tegernsee-i konferencián A Tegernsee partján Erhard „döntőbíráskodása” mellett folyó kereszténydemokrata „csúcsérte­kezlet” szerdán tovább folytató­dott. Erhard külön-külön tár­gyalt Schröderrel. Strauss-szal és más vezető CDU—CSU-politiku- sokkal. Ezen a tanácskozáson arrói van szó. hogy „véglegesen tisz­tázzák és lerögzíték a nyugat­német külpolitika alapjait és jövendő irányát”. Miközben Strauss saját elgon­dolásait igyekszik ráerőszakolni Erhardra, az FDP részéről má'1 A tolnai Aranykalász Termelőszövetkezetben a kertészeti brigád jo ütemben halad a palántázás­sal. A palántázógép lehetővé teszi, hogy a kézzel palántázott egy hold helyett naponta három hol­don ültethessenek paprikapalánáb felemelték figyelmeztető szavu­kat és óvták Erhardot a Strauss- féle szélsőséges hidegháborús koncepció elfogadásától. Az FDP hivatalos sajtóközleménye hang­súlyozza. hogy az FDP Schőder vonalát támogatja a külpolitikai kérdésekben és a Tegernsee-1 tanácskozás kimenetelétől nem kevesebb függ. mint az: vajon a koalíciós partnerek együttműkö­dése a jövőben súrlódásmentes lesz-e és. hogy a kormány „ha­tékony külpolitikát folytathat-e a jövőben?”. A Westfalische Rundschau kom­mentárja szerint nincs kilátás arra. hogy Schröder és Strauss egyetértésre jusson. Schröder, akit az FDP és alapjában véva az SPD is támogat, az amerikai kormánnyal való teljes együtt­működés mellett száll síkra. Strauss és csoportja viszont az adenauerj külpolitika tovább­folytatását követeli, azt. hogv kemény politikát folytassanak 3 keleti tömbbel szemben. — Amint hallható — folytatja a lap —. Erhard küszöbönálló amerikai útja során „egészen ke­ményen” rá akar mutatni John­son elnök előtt arra. hogy az NSZK számára elfogadhatatlan egy olyan enyhülési kurzus, amely kikapcsolná a német kérdést. Ebből a formulából máris látha­tó, hogy milyen következmények­kel jár majd az a kétfrontos harc. amely Erhard előtt áll. Józanul szemlélve Johnson vonalának in­dokait és célkitűzéseit ugyanis már most megjósolhatjuk, hogy az amerikai elnök udvariasan meghallgatja ugyan Erhardot. de nagyon keveset fog megígérni né­met vendégének. így tehát máris meg lehet jósolni a Tegernsee-i megbeszélések eredményéi: azok nem fogják megszabadítani a koa­líciót a külpolitikai alapelvek konfliktusának lidércnyomásától.

Next

/
Thumbnails
Contents