Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-12 / 85. szám
0 ILLYÉS GYULA: Költészet Napja Április 11-én, József Attila születésnapján rendezték meg először Magyarországon a Költészet Napját. Ünnepe volt ez irodálrnimknák, költészetünk kedvelőinek, egész kulturális életünknek. Ezen a napon: irodalmi estéken, szavalóversenyeken, a rádióban és' a televízióban felcsendültek az élő magyar költők legszebb • alkotásai.. Könyvkiadásunk is méltóképpen vette ki részét a mai magyar líra ünnepléséből: a Magvető Könyvkiadó erre az alkalomra jelentette meg „Szép versek” címen kiváló költőinknek az utóbbi esztendőkben napvilágot látott terméseitek legjavát. Csokonai a Tempefőiben még így kesergett: „Az is bolond, aki poéta lesz Magyarországon Azóta is hány tehetségünk és lángelménk járta végig a Lilla-versek írójának tragikus életútját! Ma már más a helyzet. Ma már érdemes hazánkban a „szép szó” mágusának lenni. Amire perdöntő bizonyíték: klasszikusaink és mai költőink műveinek mind fokozódó népszerűsége. S még valami. Költészetünk végre betört a világirodalomba. Petőfi életműve százezres példányszámban jelenik meg a Szovjetunióban, és a szovjet emberek ezrei és tízezrei éppúgy magukénak vallják József Attila költészetét, mint a mi népünk művelődni vágyó fiai. Vörösmarty Vén cigányát, műfordítói versenyben 18 jeles francia költő tolmácsolta egy, a költészet terén is „nagyhatalom”-nak számító nemzet olvasótáborának. A közelmúltban ugyancsak francia nyelven került kiadásra egy magyar költői antológia, mely felölelte költészetünk legszebb darabjait, Balassi Bálint korszakától napjainkig. A tekintélyes példányszámú, díszes kiállítású és vaskos kötet, a francia irodalmi élet általános és forró hangú elismerésétől kísérve, napok alatt fogyott el Párizsban. S még számos hasonló példa kívánkoznék a fentiek mellé. De elég. Adjuk át a helyet élő költőinknek. Az alábbi kis válogatás, ha természetesen nem is teljes igényű, de hű, és meggyőző képet ad mai költészetünk gazdag áradásáról, magas tartalmi és formai színvonaláról. KASSÁK LAJOS: KUNHALMOK Kunhalmok, ti, a sokhalú, bő Obtól e kis Kapósig elfűzérlő dombok, csönd állomások, nyomjelző vakondok- túrások, mesék babszemei, hogy hol |úrt az a Szomj, bújt az az Éh előre — oly mélyen, hogy már a földalatti múltban ■—< mely idehozott bennünket, klfúltan tántorgó népet szabadlevegőre: ti vagytok a mi-katedrálisai_nk! „Márvány-zenék?!” Oh, csak módúnk szerint, így, sárból! *r> óh ti piramisaink! Mert mégis föltörő vágy s hit nyomát zengitek! Idegen hallja nomád dobolok tompa tam-tamját: tovább; mm —- j SOMLYÓ GYOROYi Provence 1962 KÉPES GÉZA: T E Micsoda áram zuhog ál rajtunk! Mint villanyvezeték összesodort két különnemű szára: lobogunk egybefonódva s kigyullad a lámpa: vágy és gyönyör : soha csömör LADÁNYI MIHÁLY: Minden nap Melyik a kettő ősátok közül: természet? ember? aszály? banditizmus? ami naponta újra megfeszíti ezt a szelíd tájat az éj keresztjén, hogy glőriás fején lobogva lángol az erdőtüzek töviskoronája? O A S Hiába sütitek források kövébe j a három fenyegető fekete jelet, j hogy a friss vízre szomjuhozók szemébe j egy korty rémületet égessetek, J hiába írjátok a fekete égre ! a terrorban fogant Iángbetűket, i csak titeket emlékeztetnek a végre 1 ezek az oíthatatlan hasonlatok: világ égalján, egyik a másikat érve ropognak a gyúlékony gyarmatok. Ó, szülőföld, nem fogadsz zászlókkal és üdvözlőbeszédekkel, csak bólintasz köszönésemre és elém tartod sáros utcáidat, csak elém tereled bámész gyerekeidet, öregasszonyaidat, alkonyati konyhák füstjét, fűszeres vacsorák szagát, és így fogadsz. És megengeded nekem, hogy azt mondjam: haza jöttem, és megengeded, hogy megöleljem elfáradt öregeimet mielőtt újra mennék, hogy megveregessem a lovak tomporát és az ivóban kinyújtsam lábam az asztal alatt, és hadonásszak a füstben a többiekkel, mielőtt újra mennék. egy pillanatra sem Húsz éve már pillantásodra péndül megfeszült idegem Nélküled a Föld Mindig kegyes vagy hozzám, aki csak hűtlen csavargó vagyok, 1 felpattintod a világ fedelét, hogy megmutasd, amit mindenfelé keresek. mint egy távoli bolygó torz, süket és idegen Fény és sötét, páncél, mi véd: ez vagy s a tiszta öröm, mely átölel, nem enged el, ■nem enged, bármi jön ... Holdat gurítasz a főtér fölé az én gyönyörűségemre, és arany tócsákká varázsolod, lám • a szekerektől felvert utakat, felém tereled a kutyák elnyújtott énekét és pusztáid szagát, hogy majd a város dzsungelében eltévedt ebként kóboroljak és ■" keserű szájjal rágjam emlékeimet. CSILLAG Bámultam a csillagot mely homlokát díszítette pedig nem is angyal fekete bika volt amilyeneket Picasso varázsol papírjaira Hemingway rajong értük írásaiban. Bámultam a csillaggal díszített fekete bikát aztán elfordultam a spanyol szadizmusra gondolva amely holnap vagy holnapután térdrekényszerftl a porondon. Ez a látvány már nem kívülem bennem él. A kiömlő vér rámtalál városok sikátoraiban diadalívek alatt börtönök kapuinál szerelmeim rózsaligeteiben betűim mocsarában. Nem iszom alkoholt de berúgok egy jó hírtől vagy magához ölel egy festmény, amit a nyárspolgár nem ért. Tiszta m^yőkön Is így kerülök csapdába. Rozoga írógépnél ülve csatangolok tovább idegenek között s mégis váll váll mellett és emlékezve arra a csillagra amely egy fekete bika két szarva közt ragyogott. Negyvennyolc Látod, nem is vagyok Öreg: Számolom még az éveket. Fájt valaha? - már meg se döbbent, úgy mondom: két év múlva ötven. Mondanák is, Ha most meghalnék: „Islenem, milyen fiatal még.’* Többet tud egyre a halálról, mégse hal meg a csodaváró, a nagyobb sors hívője bennem, a dolgommal-elégedetlen. Nem félt a rám-leső gonosztól, inkább újabb portyákra unszol, nem enged kényelemben ülni, buta szoborrá merevülni. Nyolc évekkel a negyvenen túl sem vagyok még a kezdeten túl: az a kevés, ami mögöttem, csak bevezetés lesz a könyvben, az csak az előszó a műhöz, csak a tolifogás a betűhöz, a lélegzetvétel a hanghoz, meg a virághoz, rügy a lombhoz. Világnyi munka gyűlik itt benn, és én még nem mondtam ki mindent — még mindig nem mondtam ki semmit kínok közt csak készültem eddig, hogy a világot megteremtsem S akit szeretek, megszeressen, s akit nem állhatok, ne álljon, s aki apátián, rámtaláljon. FODOR JÓZSEF: Percek hintái Észrevétlen ment el az ifjúság S az átmenet Szemet Befogó kedvesként tartott puhán És ringatott, mint anya, ha fián Gyógy-kés éle vág Sebet: Nem úgy fáj majd azután. Késen-túli lágy bódulatok, Zsibbasztva, ébresztve sebem. Enyhítgetők ti, irgalmasok, Mint kín nem esett semmi sem. Csak tompán érzem, drága jók, Hogy újra csendesebb szívem. Óh orv, cinkos, lágy szembekötcs. Villám, nem-érzett-élű kés, Zsongassátok a készülőt, Még új s új átmenet előtt. Oh futás: s mint ki ott áll egy helyen, Gyógy-kény, seb-él, mint simító selyem: Ez is, az is, hogy szalad, S ami marad Velem: Fogyó lát, min orv perc arat, S bolond nagy életszerelcm.
