Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-11 / 84. szám

ÍŐ64. április 11. TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAÓ s Országos középiskolai bajnokságot nyert a szekszárdi gimnázium fornászcsapata Bányai egyéniben nyújtóit nyert bajnokságon A Magyar Országos Torna Szö­vetség Szombathelyen rendezte meg a középiskolák 1964. évi csa­pat- és egyéni tornászbajnokságá­nak küzdelmeit. A bajnoki ver­senyen az a 10 csapat vehetett részt, amely két héttel ezelőtt Budapesten megrendezett selejte­zőn megszerezte a jogot az or­szágos döntőn való részvételre. A szekszárdi tornászok a selejtezőn harmadik helyezettként jutottak a döntőbe, annak ellenére, hogy különböző betegségek miatt csak tartalékosán tudtak kiállni és fel­készülésük sem volt zavartalan. A selejtezőn látottak alapján a szakemberek a szekszárdi tornászokat tartották esélyes­nek. A szombathelyi döntőn aztán már teljes gárdával vettek részt és akik bíztak a csapat sikeres sze­replésében, nem is csalódtak. Hor- vay Árpád, a gimnázium igazga­tója is elkísérte fiait a nagysza­bású versenyre. A versenyen minden egyes csa­pattag, elszántan, lelkesen és jól küzdött, annak ellenére, hogy a verseny előtt némi izgalmat oko­zott, hogy Láng Zoltán megsérült és kétes volt, hogy egyáltalán rajthoz tud-e állni. A résztvevő­ied; hat csoportba osztották. A szekszárdiaknak a budapesti Steinmetz gimnázium volt a pár­ja, akik a selejtezőn a második helyen végeztek. Ez a csoport a műszabadgya­korlattal kezdte a versenyt és I azonos pontszámot ért el, amivel az első helyre kerülte)}. A máso­dik szer a gyűrű volt, ahol a szek­szárdiak 0,5 pontos előnyt ^sze­reztek. Innen kezdve végig meg­tartották első helyűket. A lóug­rásban ugyan nem tuciták nöVelni előnyüket, mert: ismét azonos tel­jesítményt nyújtottak, mint a budapestiek. De azután a követ­kező három szeren, v különösen a nyújtón és ló­lengésben remek teljesít­ményt nyújtva biztosan sze­rezték meg a bajnoki címet. A fiúbajnokság színvonala igen magas volt, hiszen még az ötödik helyezett csapat is magasabb pontátlagot ért el, mint a női •verseny győztese. Az egyéni baj­nokságban Bányai Zoltán képvi­selte a szekszárdi gimnáziumot. A verseny nagy küzdelmet hozott, és megismétlődött az 1963. évi baj­nokság végeredménye, amikor az összetett bajnokságban az első helyen a debrecéni Her- czeg, a második helyen pedig Bányai Zoltán végzett. Harmadik helyre ugyanúgy mint tavaly, a debreceni Versenyző ke­rült. Bányai végi-g egyenletes tel­jesítményt nyújtott*, Nyújtón nyert országos r bajnokságot, míg talajon lólengésben második, gyű­rűn és ugrásban harmadik lett. Az elért eredményekben nagy ré­sze van annak,..hogy.a Szekszárdi Vörös Meteor — ahol a gimná­zium tornászai szakosztály tagok — biztosítja a rendszeres foglal­kozást és a szükséges anyagi fel­tételeket. Részletes eredmények: J Csapatbajnokság: A Magyar Népköztársaság 1964. vi középiskolai tornász bajnok- csapata: a szekszárdi Garay János Gimnázium (Dési, Tóth, Láng, Pető, Lipovszky, Bányai) 275,9 pont, 2. Debreceni Tóth Árpád Gimnázium 273,6 pont, 3. Bucla- pésti Steinmetz Gimnázium 272,7 pont, 4. Pápai Türr István Gim­názium 272,65 pont, 5. Pécsi Nagy Lajos Gimnázium 271,8 pont, 6. Székesfehérvári József Attila Gimnázium 269.65 pont. összetett egyéni bajnokság .Országos bajnok: Herczeg (Deb­recen) 114 pont, 2. Bányai (Szek­szárdi 112,45 pont, 3. Kovács (Debrecen) 11,95 pont, 4. Bodó (Székesfehérvár) 111,70 pont, 5. Meretei (Székesfehérvár) 109,70 pont, 6. Karácsony (Budapesti Eötvös Gimnázium) 107,70 pont. Szerenkénti bajnokság: Talaj: 1. Herczeg 18,9, 2. Bányai 18,70, 3. Soltész (Budapesti István Gim­názium) 18,50. Nyújtó: 1. Bányai 19,20, 2. Herczeg 19,10, 3. Bodó 18.90. Gyűrű: 1. Kovács 19,05, 2. Herczeg 19,00, 3. Bányai 18,85. Ló: 1. Herczeg 18,80, 2. Bányai 18,60, 3. Meretei 18,50. Korlát: 1. Herczeg 19,10, 2. Bodó 18,90, 3. Kovács 18.'80. Ugrás: 1. Bodó 19,30, 2. Herczeg 19.10, 3. Bányai 18.90. Az MLSZ hozzájárulásával.., Mint ismeretes, Tolna megye ifjúsági labdarúgó-válogatottja az elmúlt héten Pécsett játszott Ba­ranya megye ifjúsági válogatott­jával. A pécsi csapatban NB I-es és NB Il-es játékosok szerepeltek, és így minimális vereségnek szá­mít a 4:l-es végeredmény. A visszavágót április 7-én kel­lett volna lejátszani Szekszárdon, azonban a Baranya megyei szö­vetség nem volt hajlandó elkül­deni a csapatát, mivel a Pécsi Dó­zsa csütörtökön (!) bajnoki mér­kőzést játszott. ___ A ddig, míg Baranya megyé­ben az NB I-es és NB Il-es csa­patoknak olyan ifjúsági együtte­sük van, amelyik részt vesz a baj­nokságban, addig a Tolna megyei NB Ill-asoknak nincs ifjúsági csa­patuk, mert nincs hol szerepeltet­ni, Tehát hatalmas előnnyel in­dul mindenkor Baranya megye Tolna megyével szemben, és en­nek ellenére nem voltak hajlan­dók lejátszani az április 7-i mér­kőzést. " t ' v , Ami a legszomopúbb, ehhez niég az MLSZ is hozzájárulását adta. Vasárnapi labdarúgó-műsor NB. III. Szekszárdi Dózsa—Szekszárdi Petőfi 15.30. Vezeti: Szilvási, Nagymányoki Brikett—Pécssza- bolcsi Bányász 15.30. V.: Boron- kai, Máza-Szászvári Bányász— Bajai MTE 15.30. V.: Huber, Ka­posvári Kinizsi—Dombóvári VSE 15.30. V.: Balezer. Megyebajnokság Szekszárdi Gépjavító—Paks 9.30. V.: Pogány, Dombóvár— Fadd 16.00. V.: Nagy, Bátaszék— Tamási 16.00. V.: Somogy megyei játékvezető-hármas, Cikó—Gerjen 16.30. V.: Sípos, Bonyhád—Si­mon tornya 16.00. V.: Zsigmond, Kisdorog—Szekszárdi Honvéd 16.00. V.: Bihari, Hőgyész—Duna- f öld vár 16.00. V.: Bertha, Tolna —Duna szén tgyörgy 16.00. V.: Ma­joros. Az ifjúsági mérkőzések a feltüntetett időpontok előtt más­fél órával kezdődnek. Megyei II. osztály Báta—Bölcske 15.00. V.: Nya­kas, Decs—Tengelic 15.30. V.: Haracsi, Öcsény—Nagydorog 15.30 V.: Varga, Sióagárd—Alsóhidvég 14.00. V.: Halász, Bogyiszló— Szedres 15.00. V.: Paulai. Járási bajnokság Nagymányoki ITSK—Lengyel 10.00. V.: Paczolai, Aparhant— Mucsfa 15.00. V.: Khizi. Izmény— /ómba 15.00. V.: Pozsgai, Majos —Nagyvejke 15.00: V,: Kuszka, Tolnanémedi—Varsád 15.00. V.: Pintér, Fürgéd—Belecska 15.00. V.: Teierling, Magyarkeszi— Nagyszokoly 15.30. V.: Eretnek, Pincehely—Regöly 15.00. V.: Fe­kete, Diósberény—Koppáuyszántó 15.00. V.: Pech. Egy hónapos kihagyás után Halász ismét szorítóba lépett, formája biztató: Az ellenfele már a második menetben feladta a küzdelmet. SPORTHÍREK Jól sikerült az MHS Tolna me­gyei Elnökségének őcsényi repü­lőterén a gyakorlati repülést meg­előző szemle. Ennek alapján a felső szervek engedélyezték, hogy április 12-én vasárnap már meg­kezdődjön a gyakorlati repülés is. * Belecska község Tanácsa a köz­ségfejlesztési alapból ötezer forin­tot biztosít a termelőszövetkezeti sportkörnek az idén felépítésre ke­rülő öltöző költségeihez. Ebből az összegből építési anyagokat vásá­rolnak, míg a munkákét o sport­kör tagjai és a szurkolók végzik el. A terv szerint az öltöző még az idén átadásra kerül. x A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Oláh József dunaszentgyörgyí játékost április 20-ig, Szűcs János (Szekszárdi Gépjavító), valamint Szalai Ta­más tamási játékost április 13-ig tiltotta el a játéktól. • A labdarúgó-szövetség Baka Jó­zsefet, a Simontomyai BTC játé­kosát eltiltotta, mivel az ifjúsági labdarúgó-válogatott edzésén nem jelent meg. A Simontornyai BTC az ítéletet megfellebbezte, melyet április 15-én 18 órai kezdettel tárgyai a bizottság. * Vasárnap kezdődik a megyei röp­labda-bajnokság, melynek műsora: Nők: Sióagárd—Bogyiszló, Cikó— Váralja, Hőgyész—Fornád, Német­kér—Medina, Varsád—Dombóvár. Férfiak: Sióagárd—Sz. Honvéd, Felsőnána—Máza-Szászvár, Hőgyész —Fornád, Németkér—Pálfa, Gyünk —Dombóvár. Szakképzett cukrászt keresünk újonnan épült cukrászbázis üzemünk vezetésére. Az üzem havi 100—120/MFt-os termelést végez. Reprezenta­tív, zenés kisvendéglőnk ré­szére szakképzett és meg­felelő gyakorlattal rendelke­ző vezetőt keresünk. Ameny- nyiben a vezető családtagja is képesítéssel rendelkezik, beosztott munkakörben eset­legesen alkalmazást nyerhet. Az egység átlagos havi for­galma 1407VTFt. Bátaszék és Vidéke Körzeti Fcldművesszövetkezet Báta­szék. (85) A Szekszárdi Vasipari Vál­lalat felvételre keres lakatos, karosszéria- lakatos, vízvezetékszerelő ipari tanulókat Felvétel: 1964. április 25. Jelentkezés: Munkaügy, (87) Az építőipari szövetkezetek szekszárdi munkahelyre kőműves, villanyszerelő, vízvezetékszerelő, szakmunkásokat, kőművesek mellé segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. Munkásszállást vidékiek ré­szére biztosítunk. Étkezte­tésről gondoskodunk. Jelent­kezés a szövetkezet munka­ügyesénél Szekszárd, Rákóczi u. 15. sz. alatt. (49) A Tolna megyei Tanács VB építési-közlekedési és víz­ügyi osztálya pályázatot hirdet az 1222 kulcsszámű állásra. Jelentkezhetnek általános mérnöki oklevéllel rendel­kezők. Pályázatokat részle tes önéletrajz csatolása mel­lett kell beküldeni: Illet­mény a 116/1961. Mü.M. sz. utasítás szerint. (37) Szeretett apám temetésén és mély fájdalmunkban oszlot­taknak köszönetünket fejez­zük ki, fia Wolf József és családja. (104) .............................................*........... h irdessen a TOLNA MEGYEI Népújságban! ................................................Ilin»»"«** A Bátaszéki Épületkarban­tartó Ktsz 1 fő építőipari technikust, kőműveseket és segédmunkásokat azonnali belépéssel felvesz. (100) ... Apróhirdetések... Ax apróhirdetés dija: szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. Eladó Harkányban vi- kend telepen nyaraló, mely áll 2 szoba, előszobából. Érdeklődni lehel Szekszár­don, Béla tér 6. sz. Do­rogi József né. (79) Eladó Szekszárdon, Ta­vasz m. 10. számú ház. Azonnal beköltözhető. (63) Gyakorlattal elhelyezked­nék kovácsmeslernek tsz be vagy állami gazdaság­ba. Lakás szükséges. Ajón' latokat a Szekszárdi Hir­detőbe. (65) 12 kalapácsos Mátyás zúzó, motorral kompleit. 1 db. 7 lóerős Ganz motor, 1 db. körfűrész komplett, 1 db 250-es Jawa motorke­rékpár príma állapotban eladó. Bátaszék, Flórián 15. Kamarás. (69) Eladó Szekszárdon, Al­kotmány u. 23. szám alat­ti ház esetleg két részben is. Érdeklődni lehet: Szek­szárd, Alkotmány u. 24. szám alatt. (72) A DÉDÁSZ Szekszárdi üzemvezetősége értesít? fogyasztóit, hogy f. hó 12- én, vasárnap áramszüne­tet tart. Az áramszünet az alábbi területekre terjed ki. Mészáros Lázár u.. 7 órától 14 óráig, Toldi u.. Kinizsi u., Bajcsy-Zs. u.. Hunyadi u., Tárcsái u.( Poliák Mihály u.f Kese- lyűsi u., Tompa utcában 7 árától 10 áráig. Bo­gyiszlói út, Berzsenyi u. és Északi Kertváros déli ré­szén 7 órától 11 óráig. (83) Szekszárdi csörgetói strand­fürdőhöz fürdőmestert fel­veszek. Szíjártó, Szek­szárd, Bartina u. 71. (86) Uj állapotban lévő Sko­da Felicia eladó. Cím a kiadóban, (89) Szekszárdon, városhoz közel közvetlen 6 sz. fő­útvonal és buszmegálló mellett 1000 négyszögöl kifogástalan állapotban lévő szőlő, gyümölcsfák­kal, valamint lakásnak megfelelő cseréptetős hoz­zál, melléképülettel, kút­tá! az udvarban eladó. Érdeklődni Deli János. Szekszárd, Csaba u. 24. ___________ (102) S zoba, konyhás, össz­komfortos lakást cserél­nék két szobásra. Cím a Hirdetőben. (103) Bács József, Szekszárd, Liszt Ferenc utca. Északi Kertváros. (101) Kárpitos, vagy kárpitos­szakmára átképzőst azon­nal felveszek. Vörös Erzsé­bet kárpitos, Szekszárd, Baka u. 23. (91) Eladó Szekszárdon. Jobb- oarásztán 10CO négyszög­öles. tanyás szőlő. Érdek­lődni: Szekszárd, Szé­chenyi u. 34. Serfőző. (93) 6000 km-t futott 175-öfc Zetka motorkerékpár el­adó. Cím: Stefán Károly, Hőgyész, Zrínyi u. 363. . _ __________ (94) i Eladó 2 szoba, konyha, j kamra, istálló és 250 négyszögöles telken fekvő ház. Azonnal beköltözhe­tő. Szekszárd, Alkotmány ' u. 1. (76) Eladó Tamásiban, Kini­zsi u. 5. számú kettő szobás összkomfortos csa­ládi ház, OTP-kölcsönnel. _________________ (77) E ladó egy szoba, kony­hás ház, beköltözhető. Csötönyi völgyben fiatal szőlő. Cím: Szekszárd, Batthyány 26/b. (105) 20 kg-os Reichenberqer Try-qép komplett, jó álla­potban, olcsón eladó. Cím a Maqyar Hirdető siófoki kirendeltségében. (97) Tüzifa-fűrészelést helyben és vidéken is vállalok. Schleisz Józsefné, Szek­szárd, Tavasz u. 10. (90) Eladó 2 szoba, konyha és mellékhelyiségekből álló ház. Mözs, Tolnai u. 12.__________________(75) H at Hunor és három nagyboconád? méhcsalád sürgősen eladó. Cím: Eladó beköltözhetően, Szekszárdon, Árpád u. 38 számú ház. (78) Beköltözhető 3 szobás hallos, sok mellékhelyisé- qes ház, nagy telekkel Ol­csón eladó. MéhSs*?k,v*k, kertészeknek alkalmas Cím: Györköny, Fő u. 5. (98) Eladó szoba, konyha, Icamrás ház. Hatos műut mellett, buszmegálló há­rom Dere. 1500 négyszöq- öles telken. Kertészkedés­re kiválóan alkalmas. Tóth János, Paks, Csámpa puszta 18. (95) Állami gazdaságok, tsz- ekl Mezőgazdasági tech­nikumot végzett 12 éves nagyüzemi gyakorlattal rendelkező fiatal szakem­ber elhelyezkedne azon­nal. Lakás szükséges. Ér­tesítést: Gazdász jeligébe Szekszárdi Hirdetőbe. (92)

Next

/
Thumbnails
Contents