Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-09 / 82. szám

6 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1964. április 9. B i r k o z a s Nyolc csapat Simontornyán a Sió-kupa kézilabda-tornán A Simontornyai BTC az idén első ízben rendezte meg a Sió­kupa kézilabda-bajnokságot, ha­zánk felszabadulásának évfordu­lója tiszteletére. A kupa küzdel­mein öt női és három férfi-csapat vett részt. Az esős időjárás elle­nére is több mint kétszázan te­kintették meg a mérkőzéseket. A Simontornyai BTC női csapa­ta okozta a torna legnagyobb csalódását. Az együttes erőtlenül, unottan játszott, kapura egyálta­lán nem voltak veszélyesek, amit bizonyít az is, hogy a négy mér­kőzésen mindössze három gólt dobtak. Az SBTC férfi-csapata mór jobban szerepelt. A Telefongyár ellen az első félidőben nem volt szervezett a védekezés, a második félidőre azonban a csapat felja­vult, jól játszott, csak éppen a szerencsével álltak hadilábon és ezzel a vereségével Simontornya a második helyre került. A nagydorogj lányok a vártnál lényegesen jobb teljesítményt nyújtottak, kár, hogy a sorozatos mérkőzéseket, vagyis a nagyobb megterhelést nem bírják. Eredmények: Nők: MTK—SBTC 9:1, Dunaúj­város—Nagydorog 6:5, Nagy dörög —SBTC 2:0, Dunaújváros—Tele­fongyár 5:4, Telefongyár—SBTC 3:0, MTK—Nagydorog 14:2, MTIC —Dunaújváros 5:2, Telefongyár— Nagydorog 2:1, Dunaújváros— SBTC 6:2, MTK—Telefongyár 9:4. Férfiak: Telefongyár—SBTC 12:7, SBTC—Dunaújváros 10:6, Telefongyár—Dunaújváros 20:13. A kupa végeredménye: Nők: 1. MTK 4 4 — 37:9 8 2. Dunaújváros 4 3 1 19:16 6 3. Telefongyár 4 2 2 13:15 4 4. Nagydorog 4 1 3 10:22 2 5. Simontornya 4 Férfiak: — 4 3:20 — 1. Telefongyár 2 2 — 32:20 4 2. Simontornya 2 1 1 17:18 2 3. Dunaújváros 2 — 2 19:30 — A versenyt végig a jó rendezés Simontornyai BTC elnöke adta át jellemezte. A kupa küzdelmeinek a Sió-kupát az MTK, illetve a befejezése után Deli György, a Telefongyár képviselőinek. Pais József (Dombóvár) orsságos okó i rívó - baj n o h súgói nyert Szolnokon Orbán (Sz. Dózsa) második Gujás a harmadik helyen végzett az országos vidéki bajnokságon Közel 120 versenyző részvételé­vel, április 4-én és 5-én Nagykő­rösön rendezték meg az országos vidéki ifjúsági birkózók kötöttfo­gású egyéni bajnokságát. Tolna megyéből a dombóvári Szente és a szekszárdi Gujás indult a ver­senyen. Szente az óriási mezőny­ben nem tudott helyezést elérni. Gujás II., a Szekszárdi Spartacus versenyzője — aki csak az idén érte el az ifjúsági korhatárt — a 70 kilogrammos súlycsoportban 13 induló közül az előkelő harmadik helyezést érte el. Az első három forduló után j Gujás még hibapont nélkül a me­zőny élén állt. A hátralévő há­rom fordulóban már kissé vissza­esett, és így a szegedi Kiss és a csepeli Ágics mögött a harmadik helyen végzett. Ez azt is jelen­tette, hogy jogot nyert az orszá­gos bajnokságon való részvételre, ahol a Budapest-bajnokság első három és a vidéki bajnokság he­lyezett versenyzői küzdenek meg a bajnoki címért. Hussy SPORTHÍREK Jól szerepeltek serdülő ököl­vívóink az országos vidé':-baj- nokságon, ahol megyénket 9 ver­senyző képviselte. Sajnálatos mó­don Diinaföldvár nem kü'dte él­versenyzőit, Bonyhád pedig csak egy versenyzővel képviseltette, magát, Rész'etek a bajnokságról. FéLnehézsú'ybam Pais (Dombó­vári VSE) döntő fölénnyel g 6- zöt-t Balogh (Salgótarján) ellen. A dombóvári ökölvívó támadó­lag lépett fel. nagy fölényre tett szert és ellenfelét már az e's5 percben döntő fölény címén le­léptették. Ezzel Pais országos b?j. nokságot nyert. Pehelysúlyban Orbán (Szek­szárdi Dózsa) először Rajnával (Törökszintmiklcs) kerü't össze. A fiatal szekszárdi fiú naey küz. delemben győzött. A középdöntő­ben Orbán a hatv ni Kisst kap­ta ellenfeléül. Orbán fokozatosan erősítve a harmadik menetben döntő fölénybe került, ellenfelét a : .íérkőzésvezető leléptette. A elöntő mérkőzésen a békéscsabai Lipcsei ellen Orbán végig irá­nyított, nagy ü'ésekzt helyezett el a testre és fejre. Ellenfele a harmadik menetben már alig állt a lábán, ál.alános meglepe­tésre mégis Lipcseit hozták ki 2:1 arányban győztesnek. így Orbán csak a második lehetett. Kolompár (Sz. Dózsa) a pécsi Dobos ellen végig kemény egye­nesekkel dolgozott, nagy fö­lénybe került, am'kor egy pilla­natra egy ütéstől a padlóra ült. Hiába akarta folytatni a küz­delmet. az új szabály szerint ki­hirdették a döntő fölényt. Kisváltósúlyban Salaki (Sz. Dózsa) Szombati (Debrecen) el­len biztosan nyert. A középdön­tőben viszont a szekszárdi ver­senyző a dombóvári Horváth-tai került össze. Az erősebb felépíté­sű Horváth döntő fölénnyel győ­zött Salaki ellen. A kisváltó-úly döntőjében Hor­váth (Dombóvár) pontozással vesztett Kókai (Hatvan) ellen. A 11 induló közül í§y Horváth (Dombóvár) má:odk. míg Salaki (Szekszárd) negyedik lett. Középsúlybsn indult Tóparti, a Bonyhádi Spartacus fiatal ver­senyzője. Első mérkőzését az ózdi Csemus ellen döntő fölény­nyel megnyerte (az első menet­ben leütötte Csemust). A közép- zépdöntőben Tóparti a szege ii Gáborral került szembe. Tóparti hagy fölényben volt. de beállt verekedni és egy ütéstől egy ti­zed másodpercre a padlóra ült. így csak negyedik lett. de a tel­jesítménye alapján meghívást kapott az országos serdülő­bajnokságra. A vasárnap lejátszott megyei ko­sárlabda-mérkőzések eredményei: Bajai Bácska II.—Bajai Vízügy (fér­fi) 62:49, Bajai Ruhagyár—Bajai MTE II. (női) 30:60, Bonyhádi Va­sas—Dombóvári Apáczai Csere Já­nos Gimnázium (férfi) 75:40, Bony­hádi Cipőgyár—Dombóvári Apáczai Csere János Gimnázium (női) 36:61, Bátaszéki VSK—Szekszárdi Petőfi II. (férfi) 51:22. • Vasárnap megkezdődött a bony­hádi járási labdarúgó-bajnokság küzdelme is. Zomba csapata Apar- hantot fogadta és meglepetésre csak 2:1 arányú győzelmet tudott aratni az újonc Aparhant ellen, akik a második félidőben több nagy gól­helyzetet hagytak ki. • Április 12-én, vasárnap a Dom­bóvári VSE ökölvívói látogatnak ' Szekszárdra, ahol a Dózsa ökölvi- , vóival mérik össze erejüket. A I mérkőzés érdekes összecsapásokat 1 ígér, ahol 12 pár lép szorítóba, köz­tük serdülő bajnokok, ifik, és ki- | egészítésül 3—3 felnőtt is szerepel. | A mérkőzés 11 órakor kezdődik a ! sportszékházban, mérsékelt hely- árakkal. • A Tolna megyei Atlétikai Szövet­ség április 12-én, vasárnap 9 órai kezdettel rendezi Szekszárdon a megyei mezei bajnokságot, melyre Paks, Bonyhád, Bátaszék és Szek­szárd máris több csapattal neve­zett. • A Szekszárdi Járási Atlétikai Szövetség Szekszárdon rendezte ■ mezei bajnokságát, melyen csak a I Tolnai Vörös Lobogó és a Báta­széki VSK versenyzői vettek részt. Eredmények: Nők: Serdülök: 1. Martin (Bátaszéki VSK) 74,7, 2. Saat (Tolnai Vörös Lobogó) 79,3, 3. Stevánkó (Bátaszék) 82,8. Ifjúsá­giak: 1. Lehőcz (Tolna) 2:01,2, 2. Főglein (Tolna) 2:02,1, 3. Lóránt! (Tolna) 2:13,2. Csapatban első a Tolnai Vörös Lobogó. Férfiak: Ser­dülők: 1. Kolompár (Bátaszok) 3:26,6, 2. Péter (Bátaszék) 3:28,5 3. Soponyai (Tolna) 3:30,8. Csapatban első Bátaszék, második Tolna. If­júságiak: 1. Czikora (Bátaszék) 7:14,7, 2. Lóránt (Tolna) 8:24,8, 3. Bihari 8:25,—, Felnőttek: 1. Aradi (Bátaszék) 8:21,—. 28:0-és gólaránnyal Dombóvár az ifjúsági bajnokság élén A megyei ifjúsági labdarúgó­bajnokság vasárnap lejátszott mérkőzéseinek eredményei: Citó —Tolna 3:2 (0:1). Garjen—Bá a- szék 0:1 (0:0), Tamási—Dombó­vár 0:6 (0:3), Fadd—Sz. Gépja­vító 5:1 (3:0). Paks—Hőgyész 6:0 (2:0), Dimaföldvár—Kisdoog 1:6 (1:4), Sz. Honvéd—Bonyhád 1:3 (0:1), Simontornya—Dunaszant- györgy 4:0 (2:0). Az ifjúsági bajnokság érdekes­sége: Dombóvár 28 gólt rúgotf, de egyetlen gólt sem kapót;, ugyanakkor a duna-zetn györgyi csatárok egyet sem rúglak, de a védelmük 12 gólt kapott. A megyei labdarúgó-szövetség döntése alapján állítottuk össze a tabellát: azonos pontszám ese­tén az a csapat kerül előrébb, amelyiknek csatársora több gólt rúgott. A bajnokiág állása: 1. Dombóvár 2. Bonyhád 3. Fadd 4. Kisdorog 5. Sz. Gépjavító 6. Sz. Honvéd 7. Bátaszék 8. Duna földvár 9. Paks 10. Tolna 11. Gerjen 12. Simon tömi a 13. Cikó 14. Tamási 15. Hőgyész lő. Dunaszerágyörgy 4 4 _ _ 2 8:0 8 Gyula nagydorogi labdarúgó-já­4 4 11:1 8 tékos tippel. 3 18:3 6 L Vasas—Győr 1 2 4 " 1 2. MTK—Csepel 1 1 4 3 — i 17:6 6 3. DVSC—Szeged 1 2 4 3 — i 13:8 6 4. Pécs—Dorog 1 1 4 3 i 7:3 6 5. MÄVDAC—Salgótarján X 2 A o i 7:14 6 6. Egyetértés—ózd 1 1 ö 7. Sxékesf. Vasas—Szállítók X 2 4 2 — 2 14:13 4 8. Dunaújváros—Miskolc X 1 4 2 — 2 8:3 4 9. Lecco—Verona X 1 4 1 3 10« 2 10. V arese—Padova 1 1 4 1 3 6:11 2 11. Prato—Alessandria 1 1 Q 5:17 9 12. Cosenza—Cagliari X 1 4 1 ““ O £i IS. Palermo—Pro Patria 1 1 i 1 — 3 4:13 2 Pótmérkőzések: 4 1 — 3 4:20 2 14. Budai Sp.—Pécsi BTC 1 2 4 — — 4 4:23 — 15. Zalaeg. Dózsa—Kaposvár 2 re 4 _ — 4 0 :12 — 16. Kisterenye—Bp. Sp. X 2 Béres József, a Dombóvári Gőgös Gimnázium tanulója, aki tehet­sége és az eddig elért eredménye alapján meghívást kapott a me­gyei egyéni felnőtt sakkbajnok­ságra. Az erős mezőnyben 4.5 pontot szerzett. Az első közös munka A Szekszárd-Szölőhegyi Terme­lőszövetkezeti Sportkör tagjai­nak 80 százaléka KISZ-fiaLal. Ezért a szekszárd-szőlöhegyi fia­talok elhatározták, hogy egyesí­tik a két szervezetet. Így alakult meg a szőlőhegyi KISZ-sportszer- j vezet, és a jövőben együtt fog-1 nak dolgozni. Az első közös tevé­kenységük április 4-én volt, ami­kor a Szabadság Termelőszövet­kezetnek társadalmi munkában 240 darab facsemetét ültettek el HAZAFI JÓZSEF levelező A totó 15-ös számú szelvényén szereplő mérkőzésekre Csilléry 5. Góltotó Beküldési határidő április 11. Szekszárdi D.—Szekszárdi Petőfi (NB III.) Bonyhád—Simontornya (megyebajnoki) Kisdorog—Sz. Honvéd (megyebajnoki) PÓTMÉRKÖZÉSEK: Tolna—Dunaszentgyörgy (megyebajnoki) Cikó—Gerjen (megyebajnoki) Ellenőrző szelvény A beküldő neve, és címe:

Next

/
Thumbnails
Contents