Tolna Megyei Népújság, 1964. április (14. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-04 / 79. szám
€ TOLNA' WEGTÍf NEPTTJSÍ3 1964. április 1 A fürgedi utcasor Uj falu, új tanácsház. A fürgedi presszóban Fiirgeden született a „nemzet napszámosa”, Vass Gereben. Róla nevezték el ezt a hatalmas fát. Új ialvak A tanácsháznál csak egy fiatal leányt és egy nem kevésbé fiatal asszonykát találunk — az elnök, titkár értekezleten vannak Tar másiban. Telefonálunk az iskola- igazgatónak. kiderül, hogy ő is a járásnál van, a tsa-elnök ugyancsak éppen 1 elment valar hova. Kérdőn nézünk a két ifjú adminisztrátorra: — Fényképes riportot szeretnénk írni Fürgédről. Úgy tudjuk, ez a falu tulajdonképpen egyidős a szabadságunkkal, mert a felszabadulás előtt ennek még híre-hamva sem volt. Sok mindent szeretnénk megtudni a faluról. Az adminisztrátorok a vállu- kat vonogatják: ők bizony nem sok mindenben tudnak segítségünkre lenni, mert hát körülbelül akkoriban születtek, amikor ez a falu megépült. Meg is jegyzik: — Talán, ha valami Öreg embert felkeresnének a faluban... — Úgy tudjuk, régebben is volt itt valami puszta-féle. Esetleg találnánk-e a régi lakóépületek közül legalább egyet, hogy lefényképezzük? összenóznek, s egymástól kérdik. van ilyen? Végül zavarba jönnek, hogy nem tudnak határozott választ adni. — Úgy tudjuk, hogy 1950 óta önálló község Fürgéd — mondják hirtelen, hogy valamivel mégis segítsenek. Mindebből és a másutt szerzett hasonló tapasztalatokból bátorkodom egy következtetést levonni: Az ifjú, nem egészen két évtizedes község már annyira maga mögött hagyta a múltat, mintha nem is lett volna. Erről valóban csak az idősebbek tudnak, a fiatalok örülnek, hogy ilyen pompás, tiszta, egészséges, rendezett falu lakói lehetnek, szorgalmasan dolgoznak, s inkább a jövő érdekli őket. Köves út egyelőre csak a falu széléig vezet, innen aztán gyalogolnunk kellett. De megérte... Már magáért a látványért is. ízléses, szép, új házak, némelyiknek a hátulja még be sincs vakolva. Cseréptető, üvegezett ts- rasz a bejáratnál, kis virágoskert. Ilyen házak épülnek a szekszárdi Kertvárosban is. Az első házon ott áll a tábla: Ifjúság utcája. Az útkereszteződésnél szabályos, nagy térnek hagytak ki helyet. A betonjárda szürke, nyílegyenes csíkja kilométeres hosszúságban húzódik. Fürgéd valóban ifjú község — szemre is. Benyitunk a termelőszövetkezet műhelyébe, gondolván, hogy ott minden bizonnyal találunk idősebb embereket. Nem csalódtunk. Percek alatt összeverődik egy népes csoport. Fábián József, Szemesi Károly — mindketten megették már a kenyerük javát —, aztán előkerül közben a tsz-elnök, Bihácsi György, majd jön a párttitkár, Béndek István, akik ugyancsak az idősebbek közé számítják már magukat. Es jönnek a többiek... Nekik már annál több mondanivalójuk van. hiszen ők még jól emlékeznek mindenre, az idő nem tudta kimosni belőlük mindazt, amit végigéltek, aminek részesei voltak, s nem is tudja soha. A jelenlegi Fürgéd öt pusztából, tanyaközpontból verődött össze. Megkérdeztem az egybegyűltektől: ..Mit tartanak saját életünkben a legnagyobb változásnak?”. — Nem vagyunk cselédek — mondta az egyik, amit a másik így toldott meg: Körülnézek, mindenki a leghatározottabban helyesli a választ. maja pedig bizonygatni kezdik: — Cselédnek lenni? Csak az tudja, aki benne volt. Nem mondok egyebet, mint, hogy ezeken a pusztákon még olyan konyha is volt. amelyikre nyolc család járt főzni. Tessék elképzelni. hogy mi volt ott. Hol az asszonyok, hol a gyerekek veszekedtek — a nyomorúságon. Nem volt ritka az olyan szoba, amelyikben tizen-tizenketten laktak. Elképzelheti az elvtár9, hogy mit jelenthetett számunkra, amikor a felszabadulás utáni években felépíthettük ezeket a házakat. Később természetesen a fürge- diek is szövetkezetbe tömörültek. Mai életük felől érdeklődöm; a:kad-e panasz, megélhetési gond? — Panasz? Az bizony akad — így az egyik. — Nincsen még mindnyájónknak televíziója és kénytelenek vagyunk moziba menni. Aztán jót kacag az egész társaság. mert hát az ilyen „panaszon” derülni szoktak az emberek. — Megélhetési gond? Nem mondok egyebet — így a párttitkár, tessék elmenni a postára, s megkérdezni. hogy mennyi takarékbetétjük van a fürgedieknek. Kérem, az örök igazság, hogy akinek megélhe ési gondja van. az nem tud takarékoskodni. Sőt, érdeklődjön a környék nagyobb boltjaiban, hogy hányszor találkoznak ott fürgedi vevővel, aki bútort, meg ilyen nagyobb dolgot vásárol. Tavaly 18 000 forint volt egy-egy tag átlagjövedelme, telik belőle. Végigjárjuk a falut, néhány helybéli társaságában. Beinvitálnak bennünket a presszóba, mert hát Fürgédén az is van. Itt Soós Emilia kérdi tőlünk, hogy mit parancsolunk. — Nem kérünk semmit, csak egy kicsit körülnézünk. — Kérem, tessék. Soós Emilia a bárpultra könyököl, s láthatóan örvend, hogy dicsérően nyilatkozunk a városinak is beillő presszóról. Ez a presszóslány 1947-ben született, tehát pontosan akkor, amikor maga a falu. — Nyolc liter kávét mérek el naponta. Csodálkozom, amit ő láthatóan érthetetlennek tart: — Miért tetszik csodálkozni? Nemcsak a városiak szeretik a jót... A falusiak is vágynak a jó, a szép után. Tessék elhinni, hegy nem régen készült el a presszó, de máris törzsvendég az egész falu. Bemutatják a fürgediek a művelődési otthont is, mert hát az is a nevezetességek közé tartozik. Tágas tv-terem, nagy mozi- színházterem. Ez a>z épület egyébként kastély volt, ezt meghagyták, átalakították. s most ide járnak szórakozni, művelődni. Megtekintjük a termelőszövetkezet gazdaságát is. Van látnivaló bőven: javában folyik a tavaszi vetésre való készülőiéi, szép állatállománnyal rend:lkea- nek. Aztán elbúcsúzunk Fürgédtől. A falu mai fiataljai ha majd megöregszenek, egész más élményeket mesélhetnek, mint a falu mai öregjei. Ahogy kisütött az első tavaszi nap. a termelőszövetkezet tagjai hozzáláttak a prizmában lévő vetőburgonya válogatásához. I
