Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-04 / 53. szám
6 Í'OLNA MEGYÉI NÉPŰJSAÖ 1964. március 11 Ökölvívó NB II. Szekszárdi Dózsa—Pécsi VSK 13:7 Szekszárd, 700 néző. Vezette: Kristóf és Tabáni. Pontozott a pihenő vezetőbíró, és Varga. A pécsieknek az elmúlt évi bajnokság hajrájában jól szerepelt FTC ellen aratott 15:5 arányú győzelme tiszteletet parancsdió volt. Ezért a Halászt is nélkülöző csapattól a múlt vasárnapi „sima” vereség után döntetlen körüli eredményt vártak. Leposa edző a mérkőzés előtt így nyilatkozott: „Nagyon szoros eredmény lesz”. Mégsem így történt. Elsősorban azért, mert az alsó súlycsoportokban a Dózsa rendkívül lelkesen és eredményesen is küzdött, úgy, hogy már 13:1 arányban vezetett. Dorogi, Horváth, Sörös, Markos, Miklósi és Kálmán győzelme közben csak a fiatal Tóth ért el döntetlent. Ezzel aztán el is lőtte a Dózsa a puskaporát, mert a hátralévő három mérkőzésen már nem sikerült pontot szereznie. Közben akadt egy kellemetlen meglepetés is: Lampert hiába űzte, hajtotta három meneten keresztül Bereczkit, alig tudta megütni, és Bereczki taktikai győzelmet aratott ezen a találkozón. A mérkőzések színvonala sajnos alatta maradt a várakozásnak. Dorogi és Kálmán ezúttal sem bokszolhatott három menetet, és az is megtörtént, amire már régen volt példa: Kálmán kiütötte ellenfelét. Sajnos a Dózsa idei együttese gyengébb erőt képvisel a tavalyinál. Tóth és Frei csak egykezes versenyző, aki mindig alul fog maradni két kézzel küzdő ellenfél ellen, ha csak nem tanulják meg használni másik kezüket is. A legjobb benyomást Horváth és Sörös tette a nézőkre. Horváth ezúttal már okosan is küzdött, és tiszta egyenesekkel nyerte meg mérkőzését. Söröst jobbnak láttuk, mint tavaly. így még sok kellemes percet szerezhet, amelyre szükség is lesz. Miklósi is értékes győzelmet aratott, amely remélhetőleg önbizalmat ad majd számára a továbbiakban. A mérkőzésekről az alábbiakban számolunk be. Elöl a Dózsa versenyzői: Dorogi ellen Szávics feladja. Szávics akcióba nem bocsátkozott, és minden figyelmét a védekezésre összpontosította. Emiatt aztán Dorogi ütéseinek nagy százaléka nem volt értékelhető. így is nagy pontfölényben volt, amikor ellenfele a kilátástalan küzdelmet feladta. 2:0. I,ampert (balról) hiába támadta három meneten át Bereczkit, alig tudta megütni, mert a pécsi versenyző nagyszerűen védekezett, és az alkalmas pillanatban visszaütött. A pécsi versenyző bebizonyította, hogy jó taktikával is lehet mérkőzést nyerni. Tóth—Gombkötő I. döntetlen. A fiatal Tóth lényegesen tapasztaltabb ellenfele szinte tisztán csak bal kezét használta, és a harmadik menettel harcolta ki az értékes döntetlent. 5:1. Sörös pontozással győzött Jámbor ellen. Lanyha, és akció nélküli első menet után Sörös a második és harmadik menetben feljavult, és különösen sok tiszta balegyenest ütött. Sörös kemény és gyors Is volt, megérdemelten győzött. 7:1. Markos ellen Petit sorozatos szabálytalanság miatt a vezetőbíró a II. menetben leléptette. Peti már az első menetben kétszer intést kapott tenyeres ütésért. Keményebb volt, mint Markos, de szabálytalanságait tovább folytatta és a vezetőbíró a II. menetben véget vetett a küzdelemnek. 9:1. Miklósi ellen Janit erős vérzés miatt a vezetőbíró leléptette. Miklósi lényegesen magasabb ellenfelét különösen a második menettől kezdve rendkívül kemény balegyenesekkel támadta. Jani már a II. menetben erősen vérzett. A harmadik menetben aztán az orvos véleményének meghallgatása után erős vérzés miatt Miklósi győzelmét hirdették ki. 11:1. Kálmán kiütéssel győzött Szilágyi ellen. A hosszú karú, lényegesen magasabb Szilágyi Kálmánnal szemben technikailag képzetlennek bizonyult. Kálmán láthatóan vigyázott rá, és nagyon bántotta, amikor az első menet vége felé az egyik halhorgába Szilágyi beleszaladt, és a mérkőzésvezető Kálmán kiütéses győzelmét hirdette ki. 13:1. Lampert pontozásos vereséget szenvedett Bereczkitöl. Lampert nagyon akart. Három meneten keresztül űzte, hajtotta ellenfelét, akit azonban nem igen tudott megütni, mert Bereczki nagyszerűen védekezett, és közben „k.i- szurkálta” Lampertet, aki csak a harmadik menetet nyerte meg. 13:3. Frei a III. menetben feladja Niesz ellen. Frei két és fél meneten keresztül csak egy kézzel verekedett. Ilyen körülmények között nem volt meglepetés Niesz pontfölénye, amely a III. menet elején a mérkőzés feladására vezetett. 13:5. Varga a II. menetben Kosa ellen feladja. Varga igazán derekasan verekedett. Irtózatos erejű egyenesei azonban a lényegesen súlyosabb Kosának meg sem „kottyantak”. A II. menetben Leposa edző — helyesen — feladta a mérkőzést. 13:7. A bajnokság állása: Horváth pontozással győz Gombkötő II. ellen. Horváth tiszta egyeneseket ütött, aztán otthagyta ellenfelét. Végig okosan küzdött és amikor fejelésért Gombkötő a Hl. menetben intést kapott, nem volt már kétséges Horváth győzelme. 4:0. 1. Gy. Vasas ETO 2—3. Szekszárdi Dózsa 2—3. Pécsi VSK 4. Bonyhádi Spartacus 5. Honvéd Mereszjev SE 6. Soproni VSE 7. Nagykanizsai Bányász 8. Ferencváros 2 2 — — 24:16 4 2 1 — I 22:18 2 2 1 — I 22:18 2 2 1 — 1 21:19 2 2 1 — 1 19:21 2 2 1 — 1 18:22 . 2 2 — 1 1 19:21 1 2 — 1 l 15:25 1 Mi történt a Győri ETO elleni mérkőzésen? A Bonyhádi Spartacus NB lies ökölvívó-csapata vasárnap Győrben, az ETO ellen lépett szorítóbaí. A mérkőzés lefolyása, enyhén szólva furcsa volt, olyannyira, hogy az nem válik az ökölvívósport javára. Az alsó három súlycsoportban mindhárom győri versenyző annyira vérzett, hogy felis mérhetetlenek voltak, a vezetőbíró küzdelem közben törölgette őket, de leléptetésük mégsem történt meg. Ezt követte Ferencz és Lukács indokolatlan figyelmeztetése, melyet g. mérkőzés feladása követett. Oláh döntő fölényben volt, és már várható volt kiütéses győzelme, amikor a vezetőbíró a bonyhádi versenyzőt leléptette. Ezt követően a bonyhádi szakosztályvezető bejelentette a versenybíróságnak, hogy ilyen körülmények között nincs értelme versenyezni, és feladta a mérkőzést. A bonyhádiaknak ezzel az elhatározásukkal még a győri közönség is egyetértett. A győri közönség különben hosszan tartó tapssal köszöntötte Dénes II., valamint Szabó mérkőzését, akik elegánsan és könnyedén bemutatták a szó szoros értelmében vett, igazi ökölvívást. A mérkőzésről még csak annyit: a győri csapat így 13:7 arányban nyerte a találkozót. level az első négy között szeretne végezni A Teveli MEDOSZ Sportkör labdarúgó-csapata február 11-e óta hetenként két alkalommal tart edzést. Ebből egyet a szabadban, egyet a tornateremben. A csapat edzését Teffner József pedagógus végzi. A szakosztályon belül jó a hangulat, bizakodóan várják a rajtot. A legnagyobb problémát a sportpálya jelenti, mivel annak talaja még használhatatlan és néhány hétig még az is marad. A sportkör vezetősége ezért mindent elkövet, hogy minél hamarabb megkezdhessék az új sporttelep építését, ahol majd kedvezőtlen idő esetén is lehet játszani. A szakosztály tagjai, valamint a sportkör vezetősége célul tűzte, hogy csapatuk a II. osztály nyugati csoportjában az első négy között végezzen. Gerjen második edzőmérközését játszotta A Gerjeni MEDOSZ labdarúgó- csapata március 1-én, vasárnap játszotta második edzőmérkőzését. Ezúttal Dunaszentgyörgy csapata látogatott Gerjenbe, ahol jó talajú pályán a vendégek lelkes játékukkal kitűnőre vizsgáztak. A mérkőzést Országh Sándor vezette. 2:l-es félidő után a gerjeni csapat 4:2 arányban győzött. Mind a négy gerjeni gólt a tehetséges Szebényi lőtte.' Az elő- mérkőzésem a két ifi-csapat találkozója l:l-es arányú döntetlen eredményt hozott. Hogy kevesebb legyen a vita A Szekszárdi járási Labdarúgó Szövetség és a Szedres! Tsz Sportkör labdarúgószabály-ma- gyarázó estet rendezett a szedresi művelődési házban. Ezen a labdarúgó-csapat tagjain kívül mintegy 80 szurkoló is megjelent. Élénk vita keretében beszélték meg a labdarúgó-szabályok legkényesebb pontjait. A mintegy másfél órás kérdezz—felelek formában történő szabályismertetés több vitás kérdésre adott feleletet a szedresi játékosoknak és szurkolóknak. A kétyi labdarúgó-csapat Zombán A kétyi labdarúgó-csapat a II. osztályú bajnokságra készülve vasárnap Zombán vendégszerepeit. Mintegy 150 néző előtt, izgalmakban bővelkedő mérkőzésen, l:l-es félidő után a kétyi csapat 3:2-re győzött. Mindkét csapat játékán kiütközött az idény eleji forma. A helyzetek alapján Zomba döntetlent érdemelt volna. Kézilabda-játékvezetők továbbképzése levelezés formájában A Tolna megyei Kézilabda Szövetség Játékvezető Bizottsága nagy erőfeszítéseket tett az elmúlt évben a játékvezetők továbbképzése érdekében. Az utazási körülmények, valamint a felmerült jelentős anyagi költségek miatt az idén a továbbképzést levelezés formájában kívánja megvalósítani a szövetség. A levelezést összekapcsolják egy versennyel, is, amelyet körlevelekben ismertetnek a játékvezetőkkel. Ezekben a körlevelekben kérdések lesznek, melyre a választ a játékvezetőknek írásban kell eljuttatni a megyei szövetséghez. A verseny során a I—III. helyezettet tiszteletdíjban részesítik. A közelmúlt napokban küldte ki a Kézilabda Szövetség az első ilyen kérdéseket tartalmazó körleveleket, melyben hét kérdésre kell válaszolniuk a játékvezetőknek. A fiatal Horváth (balról) értékes győzelmet aratott Gombkötő II. ellen. A jó közösségi szellem és a lelkesedés a biztosíték Felkészülési gondok Tolnán A Tolnai Vörös Lobogó SK labdarúgó-csapata február 23-án fejezte be az öt hétig tartó alapozást, ami 19 edzésből állt. Az első barátságos mérkőzést a Paksi Kinizsi ellen játszotta a csapat, amely két sportolóval bővült. Beck és Schalli a katonaságtól leszerelt, és újra jelentkeztek játékra. A csapat aprótermetű csatára — Bencze — makacs bokaizületi sérülést szenvedett, és rá hosszabb ideig nem számíthatnak. Annak ellenére,, hogy Schmidt József edző mindent elkövet a felkészülés érdekében, több zavaró körülmény gátolja munkáját. A játékosok egy része vidéken dolgozik, ugyanakkor a Tolnán dolgozó játékosok közül többen vidéken laknak. Előfordult az is, hogy a munkahelyi lehetőségek nem engedték a rendszeres edzésre járást, így átlagosan a 15-ös keretből 8—9 játékos jelent meg egy-egy edzésen. A rendszertelen edzésre járás már eleve kizárta, hogy az edzések a fokozatosság elvére épüljenek, az elmúlt évekhez viszonyítva magasabb színvonalú munka folyhasson. A felsorolt felkészülési gondok, problémák éreztették hatásukat a már eddig lejátszott két barátságos mérkőzésen is. (Paks és a Szekszárdi Honvéd). Erőteljesen mutatkoztak erőnléti és technikai hibák, aminek következménye, hogy a csapatjáték az őszi félfordulós bajnokság szintjéhez viszonyítva visszaesést mutat. Természetesen Schmidt edző mindent elkövet a bajnokság kezdetéig hátralévő időben, hogy a hibák csökkenjenek. A csapaton belül kialakult jó közösségi szellem, és a lelkesedés azonban biztosíték arra, hogy a bajnokságban az eddig lejátszott mérkőzésekhez viszonyítva lényegesen jobb teljesítmény-t nyújtsanak.