Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
( TOLVA MEGYEI VÜPŰJSAG íOSi. március C3. Kedden rendezik a Zeneiskola tanárainak hangversenyét Legyen példakép a névadó Szabó Erzsébet nevét vette fel a szekszárdi leánykollégium „Szocialista módon élni, dolgozni, tanulni” — ez a felirat fogadta vasárnap délelőtt Szek- szárdcn a városi művelődési ház nagytermében a kollégiumavató- ünnspségre összegyűlt diákokat, 'szülőket, s a társiskolák küldötteit. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Virág István, az. MSZMP megyei bizottságának titkára. Mándi Gyula, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője, Strényer Béla. a KISZ megj'ei bizottságának munkatársa, s többen a város iskoláinak vezetői közül. Kellner Antalné. a kollégium igazgatójának megnyitó szavai után Virág István mondott beszédet. Értékelte azt a munkát, amit a leánydiákotthon tagjai végeztek. Mint mondotta: a tanulmányi eredmény, az otthonban kialakult kollektív munka és szellem arra engednek következtetni, hogy lakói méltók a kollégista címre. Olyan közösséggé ko- váesolódtf.k. amelyben még a jelenlegi színvonalat is lehet emelni — A diákotthon eredményeinek értékét még fokozza — állapította meg Virág István —, hogy azokat nem is a legjobb körülmények között érték el. Ezután arról szólt, hogy Szabó Erzsébet példájának még jobb helytállásra kell késztetnie a kollégium lakóit. — Szabó'Erzsébeí. a dunaszentgyörgyi mártír, a fehérterror áldozatának élete, tevékenységé példakép kell, hogy legyen minden fiatal előtt. széd végén a szekszárdi leánydiákotthont kollégiummá nyilvánította. Az ünnepség további részéber. Strényer Béla adta át a KISZ Központi Bizottságának zászlaját, amit Bendes Ilona, a diáktanács titkára vett át. A zászlóra szalagot kötöttek a megye több kollégiumának és iskolájának küldöttei. Régen a szekszárdi hangversenyélet megszokott színfoltja volt a zeneiskola tanárainak hangversenye. Később ezek a hangversenyek elmaradoztak, mert a tanárok zöme nem tudta vállalni a felkészülés nehézségeit. Az utóbbi időben a szépen fejlődő zenei intézmény új. fiatal tanárokkal frissült fel, akik egyrészt igénylik azt, hogy nyilvánosság mellett is számot adjanak felkészültségükről, másrészt az is helyes, ha a zeneiskolában tanulók szülei és a tanárok a hangversenydobogón keresztül is megismerkednek egymással. A hangversenyt bérleten kívül 8 forintos, egységes helyárakkal rendezi meg a zeneiskola. A hangverseny jegyeit elővételben is a zeneiskola gondnoka árusítja. — Ügyeletes orvos: dr. Jakus Magdolna, Szekszárd, Hunyadi u. lü. II. 14. — Műsoros estet rendeznek vasárnap a Bonyhádi Cipőgyár művelődési otthonában, kiváló dolgozók tiszteletére. — Tóth József,, a megyei KISZ-bizottság titkárának és feleségének kislánya társadalmi névadó ünnepségen kapta az Ágnes nevet, szombaton délelőtt Szekszárdon, a városi tanács feldíszített nagytermében. A Városi és Járási Rendőrkapitányság értesíti a város lakosságát, hogy előzetes letartóztatásában van Kolompár Mártormé, született Gazsi Anna (Szekszárd, északirkertvátosi lakos), aki az elmúlt év végén és ez év elején a város területén többrendbeli beSzoros mezőny Megtartották a hagyományos szekszárdi borversenyt Pénteken, március 20-án, is- A vörös borokat elbíráló bizott- mét megrendezték a világhírű ság dolga rendkívül nehéz volt, szekszárdi borok hagyományos mert a tavalyi évjárat nem ked- versenyét. A részt vevő állami vezett. Ennek ellenére kitűnő gazdaság mellett szerepeltek a pontszámmal remekelt ismét a termelőszövetkezetek és a háztáji szekszárdi kadar. A bíráló bi A fehér borok versenyében első Eszteri József (Bezerédj ti. 16.) háztáji termelő olasz- rizling borával, 18,70 pont- számmal. Második 17,55 pontszámmal gazdaságok is. i Harminchét vörös — Szekszárd hagyományaihoz híven — és harmincöt fehér bor vett részt a városi versenyen. Az elbírálást a városi tanács épületében tartotta két zsűrid zottság pártatlan döntése alapján Szekszárdi Állami Gazdaság mus- a vörös borok versenyében a kö- kotálya, harmadik 17,70 pontvetkező sorrend alakult ki: számmal Háromházi György olaszrizlingje, nejgyedik 17,10 pontszámmal Nagy Ferenc olasz- rizlipgje, ötödik a Szekszárdi Állami Gazdaság leánykája 17,05 18,44 százados pontszámmal első Klézli József, (Honvéd u. 9.) kadarkája. Egyik a fehér borok felett mon- második 18 pontszámmal a Garay pontszámmal, hatodik szintén a dott „ítéletet”, Főglein Ferenc Tsz szintén kadarkával, harma- Szekszárdi Állami Gazdaság zsűrielnök vezetésével, a másik dik 17,77 század pontszámmal a olaszrizlinggel, hetedik ugyancsak a vörös borokat minősítette, Szé- Szekszárdi Állami Gazdaság kék- a Szekszárdi Állami Gazdaság kely János vezetésével. Ott volt frankos borával, negyedik 17,66 ezerjóval. a versenyen a Kertészeti és Sző- pontszámmal Csath Ferenc (Bocs- A mezőny nagyon szoros volt, lészeti Főiskola képviseletében kay u. 34.) háztáji termelő, ka- méltóan a szekszárdi bor hírnevé- Kádár Gyula docens, és képvisel- darkával. ötödik 17,55 pontszám- hez. A zsűritagok és a vendégek tette magát Szabópál Antal, a mai Klézli József (Bercsényi út 5.) a borverseny után megtekintet- megyei tanács vb-elnöke és kadarkával, hatodik 16,93 pont- ték a Szekszárdi Állami ■ Gazda- Tolnai Ferenc a megyei tanács számmal a Szekszárdi Állami ság borkombinátjának korszerű A nagy tetszéssel fogadott be- 1 vb-elnökhelyettese. Gazdaság ugyancsak kadarkával, berendezéseit. surranásos lopást követett el. Kérjük azon károsultakat, akiknél hasonló jellegű bűncselekményt követtek el - a fenti időben -. s ezideig. azt még nem jelentették, hogy saját érdekükben a fenti rendőrhatóságnál jfelenje^ nek meg.- Talált tárgy: A Szekszárdi Járási és Városi Rendőrkapitányságra talált tárgyként egy aktatáskát szolgáltattak be. Jogos tulajdonosa kellő igazolás mellett, Várköz 4. szám alatt veheti át. A TELEVÍZIÓ MŰSORA: 9,25: Iskola-tv. 9.50: A Tenkes kapi-i tánya. (Ifjúsági tv-filmsorozat.) 10,20: Békénk, jövőnk. 11,00: Ki, miben tudós? 11,30: Sportműsor gyermekeknek. 12,30: Ki, miben tudós? 17,05: A bemutató mozik műsorából. 17,10: Mezőgazdasági filmműsor. 17.40: A Magyar Hirdető műsora. 17,50: Tél-tavasz- nyár. 18.20: Az Északi-sark meghódítása. 18,50: Húsz évé történt. 19,20: Esti mese. 19,30: Tv-híradó. 19,50: A gyilkosok kóztühk vannak. (Magyarul beszélő NDK film. 10. éven felülieknek.) 21.20: Az érem harmadik oldala. 21,30: Telesport. 21,50: Tv-híradó. (Ií. kiadás.) Néhány órás napsütés. Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, kevesebb helyen esővel. 1—2 órás napsütés. Mérsékelt délnyugati, nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között, délen helyenként 12 fok felett. TOLNA MEGYEI NßPÜJSÄG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: PETRITS FERENC Kiadja: a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: ORBÁN IMRE Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20-11 Kiadóhivatal: 20-10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21-21, 25-72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-szám: 25 069. A nagy termelőegységek kialakítása a szövetkezeti iparban Is érvényesül. Ennek következtében egyesült a volt szekszárdi és paksi cipész ktsz, valamint több vegyes ktsz cipész részlege is kapcsolódott hozzájuk. A megalakult új szövetkezet a fenti név alatt szerepel. Fő feladata a lakosság méretes cipőkészítési és cipőjavítási igényeinek az eddigieknél jobb; gyorsabb és gazdaságosabb ellátása. Ennek érdekében a szövetkezet a szekszárdi, a bonyhádi és paksi járások területén máris számos községben létesített fiókot és ahol erre igény jelentkezik további fiókokat szándékozik szervezni. Több községben a helyi fmsz.-el együttműködve látja el a ktsz a javításra váró cipők begyűjtésének munkáját. Rendszeres túrajáratot szerveztek, mely egy hét múlva a megjavított lábbelit visszaszállítja. A szövetkezet méretes tevékenysége eddig is jó hírnévnek örvendett, amit bizonyít az, hogy az ország távolabbi részeiből is számosán felkeresték megrendeléseikkel. A képeken látható ízléses és bő választékú tavaszi cipőmodellek a szövetkezet alábbi fiókjainál, rövid szállítási határidőre megrendelhetők: Szekszárdon a Garay téri vállalóban, továbbá Tolna, Nagydorog, Paks, Dunaföldvár, Bonyhád, Nagymá- nyok, Tevel, Fadd, Tengelic és Zomba községben. A Garay téri vállalóban orthopäd cipők készítését is vállalják, de bármilyen lábbelibe rövid idő alatt olcsón készítenek beépített, vagy kivehető gyógybetétet (lúdtalpbetétet) is. Tekintse meg a képen látható modellek eredetijét! (148) [i 4 4 . ... \ A KÚVENDI SÁNDOR í TOLNA MEGYEI í CIPÉSZ KTSZ * fl ; termékei közismertek * !*eqepíi>i iodi