Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-22 / 69. szám
>— 4S ®OLNA WECTE1 »ßPÜJSAQ 1964. március 2ä A szekszárdi és a bonyhádi gimnázium osztozkodott a bajnoki címeken a megyei középiskolás tornászbajnokságokon Bonyhádon és Szekszárdon szárdi Közgazdasági -TecKífikum 71.1, 6. Dékán (Dombóvár!-; Apá- zajlottak le a megyei középiska- „A” és ,,'B” csapata, előtt. _;Áz czai Csere János Gimnázium lás tornászbajnokság küzdelmei, egyéni versenyt is bonyhádi gim-'- 70.6 pont. összesén >14 versenyzó Szekszárdon a lányok, Bony.há- nazisták döntötték el egymás kö- indult. A szjeíénkénti bajnokságon a fiúk adtak egymásnak tá- zött. A fiú-bajrjoksággal elleniéi- got az alábbiakényerték:' lálkozót. Addig azonban- amíg ben a leány-bajhokság naf^küz- Korlát: > Petkovics. (Szekszárdi Szekszárdon nem kevesebb, mint delmet hózott. Itt rrühden ' csapat Gerenda: Petkovics (Szekszárdi 9 csapat versengett az első ‘ he- a. .,B” kategóriában indult Á Talaj: Szűcs (Bonyhádi Közgázáért, addig Bonyhádon qsak a csapatbajnokságot nagy harc után dasági Technikum). Szekrényszekszárdi és a bonyhádi fiú tor- 9 csapat közül a .Szekszárdi Gim- ugrás: Kásler (Bonyhádi Gimná- tiászok mérték össze erőiket. názium csapata szerezte meg, á zium). ét , '• Az idei középislmlás-bajn.őksác bonyhádi .gimnazisták éRift! Az 'A ■$ ■’h.'i gok lebonyolítási rendszere .^ltgr egyéni 'BajKiStóágbán' is a szék- „A’’ kategória Csapatbajnokr az előbbi évekétől. Tornában- és szárdi és a bonyhádi lányok kö- ság: 1. Szekszárdi-AGüSimáaium -atlétikában „A” és-JB’/i kategóriá-i zott folyt a harc. Az összetett 278.8 pont. EgyéníjgtesífféksjSfe: 1 ban rendezik meg a bajnoki, kűz- hajnokságot gj. ^zeljsaérdj’iJ-Pgtfet, Bánjai (Szekszá^^í^pfif^?iuin Élelmeket. A ,,B” kategóriáDah vies szerezte '.meg a borfy/hádi 112^4 pont. V - '-ItC. . j .csak az iskolai sportkörök tagjai Kásler előtt,: A.ba j>H$káás jepjét-.'')U,©” kategória: " Gsá-patbaífnoki: ' ’ •* ság: 1. Bonyhádi. Gimnázium vehetnek részt, az „A”-kategóriá- ményei ban viszont egyaránt indulhat- Lányok* 272:4 P°nt- 2- Szekszárdi Közgaznak iskolai és társadalmi sporté - 1 dasági Technikum 258.2, 3. Szekjfeörök tagjai is. >,B” kategóriá: Bajnok Szék- szárdi Közgazdasági Technikum .,A” kategóriában csak a szék- szárdi Gimnázium 178.8 pont, 2. b csapata 247.3 pont. (szárdi gimnázium indította el Bonyhádi Gimnázium 176.9, 3. Egyéni bajnokság: 1. Bencze fiúcsapatát, az egyéni bajnokság- Szekszárdi Közgazdasági Techni- (Bonyhádi Gimnázium) 108.6 ban pedig csak Bányai verseny- kum 174.4, 4. Dombóvári Apáczai pont, 2. Szarvasi (Bonyhádi Gim- zett. A ,,B” kategóriában viszont Csere János Gimnázium 173.9, 5. názium) 107.3, 3. Meskó (Bony- Gsak a bonyhádi gimnázium, il- Bonyhádi Közgazdasági Technf- ^müi Gimnázium) 107 pont. íetve a Szekszárdi Közgazdasági kum 173.1, 6. Dombóvári Gőgös Szerenkénti bajnokok: Korlát Technikum csapatai küzdöttek. Ignác Gimnázium 172 pont. Szarvasi (Bonyhádi Gimnázium) A szekszárdi,, gimnázium csapata. Egyéni összetett bajnokság: 1. 18.3 pont. Nyújtó Bencze (Bony- színvonalas gyakorlatokat muta- Petkovics (Szekszárdi Gimná- hádi Gimnázium) 18.1. Lólengés tott be és jogot nyert arra, hogy zium) 74 pont, 2. Kasler (Bony- Meskó (Bonyhádi Gimnázium) áz országos bajnokságban is hádi Gimnázium) 73, 3. Szűcs 18.1. Gyűrű: Szarvasi (Bonyhádi részt vegyen. Ugyanis az „A” ka- (Bonyhádi Közgazdasági Techni- Gimnázium) 17.9. Talaj: Szarvasi tégöriában megrendezik az or- kum) 71.7, 4. Rózsavölgyi (Bony- (Bonyhádi Gimnázium) 17.9. Ug- szágos bajnokságot a csapatok, hádi Gimnázium) 71.4, 5. Iva- rás: Bencze: Bonyhádi Gimná- az egyéni versenyzők részére is necz (Szekszárdi Gimnázium) zium 18.9 pont. Míg a „B” kategóriában csak--------------------------------------------------—.--------------------e rseny irrten. _Az-*országos bajnokságban ' való í részvételre 18 egyéni versenyre kerül»*aor usr-j.. szágos szí: cSapat szerzett jogot. Ezek a csapatok vasárnap Budapesten mérhetik össze erőiket és közülük az első 10 csapat kerül majd az országos döntőbe. A jelenlegi kényszerhelyzet (betegségek) ellenére is minden remény megvan ahhoz, hogy a szekszárdi csapat beverekedje magát az országos döntőbe. A „B” kategória versenyét nagy fölénnyel nyerte meg a Bonyhádi Gimnázium, a Szek-i Mai labdarúgó-műsor NB III. Máza-Szászvári Bányász— Nagykanizsai Dózsa 15.00 óra, vezeti: Sabacz. Szekszárdi Petőfi —Nagymányoki Brikett 15.00, V,: Kiss. Dombóvári VSE—Nagy- kanizsai VTE 15.00, V,: Tegzes; Bajai MTE—Szekszárdi Dózsa 15.00, V,: Horváth. Megy eba jnokság: Bátaszék—Tolna 15;00, V,: Sza-’ bó I, Cikó—Dombóvár 15.00 V,: Kimle, Gerjen—Sz. Gépjavító 15.00, V,: Zsigmond, Tamási— Hőgyész 15.00, V,: Sipos, Fádd— Kisdorog 15.00, V,: Nagy, Paks— Bonyhád 15.00, V,: Schniener, Dunaföldvár—Dunaszentgyörgy 15.00, V,: Bencze, Sz. Honvéd— Simontornya (Tolnán) 15.00. V,: Váradi. Tartalékbajnokság Sz. Petőfi—Nagymányok 13.15 V.: Banga. — Jó dolog az a közös rendezés. — Nekem mondja? Ott voltam vasárnap a teremröplabda-ba jnokság első mérkőzésén, ami mindössze egyórás késéssel kezdődött. Gyönyörködtem a közös rendezésben. A járási röplabda-szövetség, a megyei szövetséget várta, az viszont fordítva. Még szerencse, hogy a vidéki röplabdások felcsaptak RELSPED rakodó-munkásnak és kihordták azt a néhány száz széket ás asztalt a tornateremből. Hu nem hordják ki, 10 ólja is lett volna, mire „közös rendezésben” megkezdődhetett volna a iverseny. j— Szerintem nem a szövetség a hibás azért, mert a tornateremben előtte bál volt, és időre nem ürítették ki. — Ezért nem. De hogy 8 óra helyett 10 órát mondtak kezdési időnek, ezért a szövetséget terheli a felelősség. ,3— Szerencsére nem mindenütt voltak ilyen zc/kkenők. Például dicsérik a sportköri vezetőket, akik mindent elkövettek, hogy a megye különböző helyein a kisorsolt bajnoki labdarúgó-mérkőzéseket le tudják játszani. rét illeti a vezetőket, de azért ne hallgassuk el azt sem, hogy a szurkolók is megérdemlik az elismerést, akik a rossz időben is á pálya szélén dideregve, fázva, győzelemre biztatták csapatukat. . — Ha a biztatás segít a győzelemhez, akkor a kisdorogi szurkolóknak nagyon kellett biztatni csapatukat, hogy ilyen fölényes győzelmet arassanak Tamási ellen. elő, amikor a játékos erőnlétével van baj. Érzi, hogy nem megy a játék, nem bírja erővel, elveszti a fejét, és köny- nyen vét olyan szabálytalanságot, amit rendes körülmények között ö maga is elítél. — Szekszárdon is volt valami rendzavarás. A Gépjavító panasszal élt a labdarúgó-szövetségnél, hogy a cikóiak milyen sportszerűtlen magatartást tanúsítottak — A győzelem aránya tényleg váratlan volt, bár aki figyelemmel kísérte a két csapat felkészülését, annak nem meglepő az eredmény. Szerintem Kisdorog még jónéhány mérkőzésen élvezi a jó erőnlétet, ugyanakkor Tamásinak ebből még sokat kell gyűjteni. — Úgy tudom, megtörtént az első játékoskiállítás is. — Igen, Tóth Lászlót, a tamási csapatból, utanrúgásért kiállította a játékvezető. Általát Bizony, ezért dicsé;...ba® -ilyen akkor fordul már a mérkőzés alatt is, majd utána verekedést akartak kiprovokálni. — Már megint kezdik szegény cikóiakat bántani. Szánjanak már végre le róluk! — Na, de majd elfelejtem. Mit szól a Bonyhád—Szekszárd ökölvívó-mérkőzéshez? — Nem voltam ott, csak a végeredményt tudom, Állítólag rosszak voltak a bírók, pontozók, szóval nem tudom. Hogy véleményt tudjak mondani, ahhoz látni kellett volna a mérkőzést, Ami azt illeti, nem is nagyon idegesít, hisz lényegében a megyében maradt a két pont. örvendetes viszont, hogy Dunaföldváron az ökölvívó-csapat magára talált és Baja ellen már egész szoros, mérkőzést vívtak, nem sok hiányzott a győzelemhez. — Hallottam, hogy az elmúlt szombaton népes tábor állt Szekszárdon a sporthivatal előtt, és távcsővel kémlelte a környéket. — Jók .az értesülései. — Na, de mire voltak kíváncsiak, hogy távcsöveztek? — Lesték, hogy vajon jönnek-e már a bírók a birkózóversenyre. De azok „tévedésből” elfe lejtettek elindulni, így nem is érkezhettek meg. — Egyáltalán, kértek bírókat? — Igen. A megyei TS még február 25-én kérte a Magyar Birkózó Szövetséget, hogy küldjön pontozókat és mérkőzésvezetőket a területi versenyre. De nem küldtek. Úgy látszik, őket nem érdekli a vidék sportja. — Na hallja, csak nem gondolja, hogy olyan rossz időben, mint az elmúlt hét szombat, vasárnapján volt, majd kimozdulnak Budapestről A kullancs, a lepra és a radioaktivitás Egy régi „természetkedvelő és erdőjáró” .olvasónknak feltett kérdéseire válaszoljuk: A kullancs enkefalitisz bejelentésre kötelezett, fertőző betegség, mint a hastífusz, vagy vörheny, kanyaró, stb. Az olyan vidéken, ahol ez a betegség felüti a fejét, az egészségvédelmi és járványügyi szervek a kellő óvintézkedéseket életbe léptetik. Kedves olvasónk! A jövőben is nyugodtan .járja tovább -is az erdőkét, ahogyan szokta. . A leprabetegségtől való félelmére közöljük: Magyarországon banán és narancs fogyasztásától a leprabetegséget megkapni nem lehet. A betegség a fertőzött ember váladékai útján, a beteggel való szorosabb érintkezés, a közös használati tárgyak, sérülés, esetleg rrovarok útján terjed. A leprabetegség ragályozó képessége alacsony! A vitamindús banánt és narancsot a jövőben félelemmentesen, nyugodtan fogy asz- sza. A rádioaktív anyagok miatt, melyek a tengerbe kerültek, nem mer csak szláv szardíniát enni. Válaszunk: Tény az, hogy a radioaktív sugarakkal szennyezett élelmiszerek, . takarmányok nagy veszélyt jelentenek emberre, állatra, egyaránt. A sugárzó anyaggal szennyezett élelmiszereket előzetes sugártalant- tás és erre vonatkozó ellenőrzés nélkül forgalomba hozni nem szabad. Úgy ■ a sugármentesítés, mint az élelmiszerek fogyaszthatóságának megállapítása, igen egyszerű eljárással végrehajtható. Kedves Olvasónk! Nyugodtan fogyaszthatja az összes halkonzerv-készítményeket. Mi idézi elő az agyvelőgyulladást? Kíváncsi jeligére kéri válaszunkat egy olvasónk. Kérdése: „Van-e olyan agyvelőgyulladás, melyet valami gőzbeszívódás idézhet elő, vagyis hogy a vírusokat az agy magában termeli ki, és mitől termelhetik ki a vírusokat, és mit mondanak ismeretlen eredetű agyveiő- gyulladásnak?” Olyan agyvelő-, vagy agyhártyagyulladás, amelynek létrejöttében a „gőzbeszívódás” szerepelne nincsen. A puszta gőz semmiféle fertőző megbetegedést nem okozhat. Az agy vírusokat kitermelni nem tud. Agyvelőgyulladást odakerülő mikroorganizmusok (bacilusok, vírusok, stb.) hozhatnak létre. A fertőzés forrása lehet: 1 a- beteg ember, 2. a kórokozó-gazda (bacilus, vagy vírusürítő), 3. beteg, vagy kórokozó- ürítő állat. Ismeretlen eredetű agy- velőgyulladásnak nevezzük az olyan betegséget (jelen esetben agyvelő- gyulládást), amelynek létrejöttében a betegség .forrását, eredetet még nem állapították meg. Ä neuraszténia A „Ki mit tud?”-kollektíva február 14-i levelére válaszoljuk: (Folytatás), Egyes szívverések ki is maradhatnak. A beteg panaszai nem állnak arányban a szíven objektíve észlelhető zavarokkal. Néha szívdobogásról panaszkodnak, rendes pulzusszám mellett, máskor még 120—130 percenkénti érverés mellett is jól érzik magukat. A végtagok egyszer nagyon hidegek, nedvesek, máskor kipirultak, melegek, sokszor az egész testet forróság érzése önti el, és a beteg hideg szobában könnyű öltözékben is melegről panaszkodik, pedig a neuraszténiások a külső hőmérséklet iránt sokszor igen érzékenyek. Sokan a melegben is beburkolóznak, mások félnek a friss levegőtől és a legkisebb léghuzattól is. Hajlamosak a huru- tos, reumás bántalmakra. Gyakran lépnek fel náluk légzési zavarok (asthma). Az összes testi tünetekre általában jellemző, hogy a vegetatív ...idegrendszernek funkcionális zavarai, amelyek a lelkiállapot változásával enyhülnek, vagy súlyosbodnak', különösen kellemes élmény! behatások tartama alatt teljesen eltűnnek. Gyógyítás: Mivel a J betegség megjelenési formája igen í sokféle, a gyógykezelés is igen váí- í tozatos. A gyógykezelés célja: Az • ingerlékenység csillapítása, és a fáradékonyság megszüntetése. Ezt életrendi szabályokkal, fizikai eljárásokkal, gyógyszerek segélyével, valamint lelki gyógyítással érjük ei. Az ,rA“-vitam'rn- és karotintartalmű élelmiszereink Legutóbbi számunkból helyszűke miatt kimaradt a válasz Udytatászu Kész „/T’-vRamittt az áHati eredetű élelmiszereink tartalmaznak. Legtöbb van az állatok májában, elsősorban a halakéban, utánuk következik a baromfimáj, majd a marha- és sertésmáj. Húsfélék közül a májon kívül a vesében van még sok „A”-vítamin, A tej és tejtermékek, továbbá a tojás szintén lényeges „A”-vitaminforrások. Az anyatej „A”-vitamintartalma a csecsemő szükségletének megfelelően sokkal több, mint a tehéntejé. „A”-vitamin a tej zsírjában van, tehát a lefölözött tej és a száraz túró azt nem tartalmazza. Az „A”- vitamin és a karotin a tojás sár-, gájában halmozódik fel, a fehérjében nincsen. Az állati termékek „A”-vitamintartalma függ az állat takarmányozásától. Nyáron és őszszel, amikor az állatok friss zöldtakarmányt kapnak — amelyben sok a karotin —, a máj, a tej és a tojás „A”-vitamintartalma lényegesen több, mint télen, vagy kora tavasszal. A rosszul takarmányozott állatok májtartaléka ilyenkor erősen lecsökken és a tejbe is csak csekély mennyiségű „A”-yitamin kerül. A karotint elsősorban növényi táplálékainkból kapjuk, bár a tejben, vajban, tojásban és a baromfimájban is van belőle. Legjelentősebb karotinf orrások: friss színes-főzelék, a zöldségfélék és a gyümölcsök. A karotintartalom a növény fejlődésével együtt növekszik. Az érett zöldségfélékben és a gyümölcsökben több van belőle, mint az éretlenben. A napfény növeli a növény karotintartalmát. A napfényen tenyésző növényekben több a karotin, mint az azonos körülmények között árnyékban fejlődőben. „A”-vitamin csökkenő adagokban az alábbi élelmiszerekben van: legtöbb a libamájban, kevesebb a marhamájban, sertésmájban, tojássárgájában, marhavesében, vajban, juhtúróban, pontyhúsban, sertésvesében, zsíros túróban, sajtban, tejfelben, anyatejben, marhahúsban. Karotin: sárgarépa, paraj, sóska, sütőtök, kajszibarack, barackíz, csipkebogyó, vegyes gyümölcsíz, paradicsompüré, bimbóskel, fejessaláta, sárgadinnye, vaj, tojássárga, őszibarack, cseresznye, zöldbab, zöldborsó.