Tolna Megyei Népújság, 1964. március (14. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-22 / 69. szám

í

K

i

Egv mecénás arcképei ^bontják

“» Mi le evén vele*? Hplvén m:

kJ em sokat tudunk róla, né- hány adat őrzi csupán, mert személyes halhatatlanságára nem volt gondja. Minden hajlama az irodalomhoz vonta, mégis alig írt valamit, mert korán felismerte, hogy a vonzalom nem párosult tehetséggel. „Gyönyörködöm, ha jeleseinket összehozhatom, — írta Aranynak 1856- ban — nekem úgysem lehet egyéb érdemem — pedig ez nagyon bánt.”

Eredetileg Theodorovicsnak hívták, amit később Tomorira magyaríta. A család Dunaföld- várott telepedett le, melyet szívesen választottak lakóhelyül a ide vándorló görögök és rácok.l Itt született 1824-ben, s a négy venes években innen ment Pest re, ahol mérnöki tanfolyamot) végzett. Ez volt az a kor, amidőn a XIX. század első évtizedeiben - befelé fordult, a hazaiiság sáncai mögé húzódott magyarság, a liberális eszmék hatására, ki akarta terjeszteni a politikai jogokat a nemzetiségekre is. Ekkor írta Wesselényi, hogy a magyar történelem kettős népelnyomás: részben a jobbágyok, részben a nem magyar anyanyelvű nemzetiségek rabságban tartása. Széchenyi pedig nyíltan követelte a Kelet népében: „Terjesztessék Hunnia határai közt a magyar alkotmány áldása mindenkire.” A gyakorlat vargabetűket ír ugyan, a megvalósulód nincs ■mindig arányban a szándék tisztaságával, de az asszimiláció, a liberalizmus jegyében, megkezdődik.

j : A rácok és görögök- nem úgy • honosodtak meg, mint a XVIII. j század második felének német- | jei. letelepedésük nem szolgált politikai célokat, s az asszimilá- lódásra is alkalmasabbak voltak. A fiatal Theodorovics Anasztázt a magyar nyelv, a fejlődő irodalmi élet sodorta magával, s a' Világos utáni évek egyik serkentője, önzetlen mecénása lett. A véletlen is segítségére sietett: az ötvenes évek tanárhiánya, mely mellett nem feledkezhetünk meg a liberális áramlatról sem, lehetővé tette, hogy 1853-ban Nagykőrösön, ahol ekkor Arany is tanított, a matematika profesz- szorává nevezzék ki. Itt mosolygott ró a szerencse: Baranovics nevű anyai nagybátyjától, aki a Sina bankház beltagja volt. fejedelmi örökség maradt rá, s Tömöri már 1854-ben meg is vált katedrájától. Ettől kezdve Pesten és Pest megyei birtokán élt, haláláig,' 1894-ig.

Tömöri első dolga, hogy vers-' sei hódoljon az örökhagyónak, s a vers megírására Aranyt kéri meg. A rövid költemény,- amely Baranovics nevét már Bara- novszkyra magyarosítja, a gazdag nagybácsiról minden lényegest közöl: Ős Buda bölcsőjét,

vagyonát nyújtó idegen föld, — írja Arany, s arról sem feledkezik meg, hogy a bankár rokon a művészet és tudomány lelkes és áldozatos barátja volt. „E sírversnek — írja Arany sógorának, Ercsey Sándornak — Julcsa és Laczi vette hasznát, az első egy pompás arany melltűt, a másik ezüst tintatartót kapván, milyenre nekem soha nem fogott volna pénzem lenni. Az első egy rózsabimbót ábrázol emaillirozott aranyból, öt levéllel. A kalamáris szép mívű ezüst állvány.” A leírás érzékletes, s kiérzik belőle, hogy Tömöri nem volt hálátlan a disztichonokért, de amint kezéhez jut a gazdag örökség, a legmagasabb célt tűzi maga elé, az egész magyar irodalom mecénása akar .lenni.

E gymást érik ajándékai és alapítványai. A Nemzeti Színház számára Lendvai és Katona szobrát készítteti el, az Akadémiának 10 000 pengőforintot ad a matematikai kutatás előmozdítására, a legjobb történeti drámára pedig évi 100 arany díjat tűz ki. Nagy összeg volt; Arany a Kisfaludy Társaságtól évi 800 forint fizetést kap, a Marczibányi jutalom pedig, amivel Toldi estéjét tüntették ki, csak 50 arany volt.

Tömöri már ezzel is kiérdemelte az akadémiai tagságot, pedig igazi szerepe csak ezután kezdődött. Pesti szalonjának olyan jelentősége volt, mint a huszas években Bártfay Lászlóénak, ahol Vörösmarty, Toldy, Bajza voltak állandó vendégek s itt találkozott s nyújtott békejobbot az agg Kazinczy az új vezérnek, Kisfaludy Károlynak. Tömöri a beteg Vörösmartynak volt vigasztalója, s ő javította ki A vén cigány egy sorát is, „A megváltó elfordult sírjában’’ helyett ezt írva (a lelemény Vörös- martyé s nem az övé): „Isten sírja reszket a szent honban”, s így már közölni merte a cenzúrától joggal tartó Pesti Napló. Vörösmarty mutatta be a lelkes Tömörít Deáknak, Eötvösnek, Keménynek, a történész Szalay Lászlónak, s kívülük Toldy, Jókai, Egressy Gábor s Arany, kivel barátsága Nagykőrösön kezdődött, lettek szalonjának gyakori vendégei.

Itt határoztatott el Tömöri életének legnagyobb műve, a teljés magyar Shakespeare, melynek ő vállalta költségeit, míg a lebonyolítást a Kisfaludy Társaság végezte, pontosabban Arany, aki ekkor már a Társaság igazgatója volt, s akinek tervezetét Tömöri ellenvetés nélkül elfogadta. . . _ .

1864-ben jelent meg a fontos vállalkozás első kötete Arany Hamletjével (Tömöri ' csak ahhoz ragaszkodott, hogy Arany-fordítással kezdődjék a sorozat) és Szász Károly Othelójával. Tömöri bőkezűen, előre fizetett mindenkinek s a vállalkozásnak így az sem árthatott, hogy a mecénást 1866-ban súlyos csapások érték, s újabb vállalkozásba nem mehetett bele. Nem tékozló életmódja vitte el a nagy vagyont, hanem a gazdaságilag bizonytalan idők, s mire a Shakespeare- vállalkozás megvalósult. Tömöri majdnem oly szegény lón, mint midőn Kőrösre érkezett tanárnak.

\/ alószínűleg boldog ember

' volt. Az irodalmi sikertelenséget el lehet viselni, az igazi tragédia az amikór valaki nem ismeri fel tehetsége arányait. Tömöri tudta magáról, hogy csak a mecénás szerepe jutott ne- j ki. s a nem várt vagvon lehetővé tette számára, hogy olyan korban legyen irodalmi életünk serken- l tője, amikor arra a legnagyobb Iszükség volt. Nevét nem őrzik alkotások, még könvvajánlások sem örökítették meg. De jelentősége és fontossága több ennél. Fáradhatatlan buzgalma, a jó ügyért érzett felelőssége ott él az egész magyar Shakesoeare- kultuszban, melynek névtelen szolgája volt. Névtelen, mert az utókor teljesen megfeledkezett róla. Neve nem szerepel az Ui magyar lexikonban, s a közelmúltban megjelent teljes Shakes- peareben sem. Pedig Shakespeare ünnepléséből joggal kérhet részt, mert ezt a dunaföldvári görög embert irodalmunk szere-1 tete és tisztelete vezette csak, ennek szolgálata volt minden törekvése, öröme, e°ész élete.

Csányi László

■ ■iMumuiimiinnmi

Mi legyen vele? Helyén marad? Lebontják? Nem kis fejtörést okozott a főváros vezetőinek a Nemzeti Színház sorsa. Tegyük szívünkre a kezünket: igaz, hogy a sokat megénekelt Nemzeti-sarok, beleértve a híres „randevúzó-órát” és a színházat is, olyannyira a szívünkhöz nőtt! Eizony ez az igazság. És megszületett a határozat. Keményen, talán kissé zordan hangzott: még ez évben lebontásra kerül a Nemzeti Színház.

Sajnáljuk is, meg nem is. Az emléke miatt igen, de a jövőjéért csak irigyelhetjük, öreg már az épület, meg is fáradt. Hiszen már amikor építették sem az örök, időknek tervezték. Meg aztán kinőtte a főváros. Egyre kevesebb már benne a hely. Estéről estére sokan kívül rekednek. Egyre többen érkeznek autóval a színházba. Sajnos, már jelenleg sem kielégítőek a parkí- rozási lehetőségek a Nemzeti körül. Igaz, néhány évvel ezelőtt toldozták-foldozták, de hiába, mert „töV>be kerül így a leves, mint a hús”. Most hát kimondták a végső ítéletet.

De nézzük az irigylésre méltó jövőt. Az öreg épület helyén modern aluljáró lesz. Egyenlőre nem terveznek új házakat a régi alapokra.

A földalatti egyik megállójának vasbeton gyűrűje néhány év múlva már óriási forgalmat bonyolít le. Lehet, hogy éppen a színpad helyén lesz a lejáró mozgólépcsője.

Mint a gomba, friss zápor után, úgy szaporodik Budapesten az autóforgalom. Egyre többször keletkezik forgalmi dugó. A Nemzeti előtti gyalogosforga- iir»»nmMnnTiniimini

a Nemzetit

lom már most rs maximális, a2 áteresztőképesség határán áll. Kell az új, modern megoldás. Ezért tervezik, hogy vagy a Rákóczi utat bújtatják a Lenin körút alá, vagy a nagy forgalmú Lenin körút kerül a Rákóczi út alá. Ez már végre Világvárosi képet ad majd Budapestnek. Hisz Európa-szerte a kétszintes közlekedés bizonyult a legjárhatóbb útnak. Hogy a városkép is szépüljön, azért csinosítják, tatarozzák a környező házakat, valószínűleg az „elaggott” Rókus kórházat is lebontják. A felszabadult hatalmas területeken a város centrumához méltó parkírozó helyeket létesítenek.

Rövidesen befejeződik az Er- zsébet-híd építkezése és átadják a forgalomnak Európa egyik legszebb hídját. Sok Budára igyekvő gépkocsi veszi majd igénybe ezt az útvonalat és ezzel jóval nagyobb teher nehezedik majd a Rákóczi útra, amit csakis többszintes közlekedéssel lehet megoldani.

Biztos büszke lenne az új forgalmi csomópontra az öreg Nemzeti Színház, ha akkor még oda láthatna. Röviden ilyen sok oka van a lebontási határozatnak.

Akik aggódnak, azoknak megnyugtatásul csak ennyit: lesz újra Nemzeti Színház. Szebb, modernebb, mint a régi, méltóbb nemzeti színjátszásunk hagyományaihoz és jövőjéhez.

... S hogy ezután éneklik-e majd, hogy „hétre ma várom a Nemzetinél” kedves dallamait, az még szó szerint értve is a jövő zenéje.

Regős István Linmmr'

EBLI KATALIN:

Én vagyok

Egymáshoz illeszkedő formák alkotják

a rendet kívül, belül, amerre a lét elterül, szögletek, élek, bennetek élek s általatok, alakotokban lázadok, szétfeszítem a keretet, leomlik minden emelet,

ANTALFY ISTVÁN:

Tavasz előtt

Mert az embernek az a dolga, hogy munkálkodjék azon, ami jó. -Indítsa el a gépeket új csatákra.

Indulok én is, téli göncöktől szabadulván, tágult tüdővel szívom be a ma és a holnap balzsamos levegőjét.

Mert nem a varjak hozták, s nem a fecskék viszik el a telet!

a perc pontosságot tanul, én vagyok fölül és alul, bennem él az ősi anyag, amit a sors szívvé farag, én vagyok a láz s a lényeg, a földben a legmélyebb réteg* áram a zizegő huzalokban, szó, amely bombaként robban, én vagyok a telehold: tűz, amit az éj elolt.

TAMKÓ SIRATÓ KÁROLY:

önarckép

A költőt sohasem szerette csak aki várta messzirül. Múltja: ünnep, jövője: fény s jelenje mindig elmerül.

Nem tudott élni emberül! Fiatalon a csendbe halkult, rokkant korára harcra vágyott; nyáron a hóról álmodott s télen várta a délibábot.

11} üíliiairics

A több ezer esztendeje keletkezett a mezopotámiai eposz főalakja — Gilgames — a halál közelségében az élet értelmét kutatja. Hasonlóképp cselekszik Dávid, a most Äemutatott magyar film, az „Uj Gilgames” rákos megbetegedéssel kórházban . fekvő hőse is. Bízik — mint hasonló esetben szinte minden ember, hogy ő lehet az a ritka kivétel, aki úrrá lesz a kóron, aki életben marad. Bízik és fél, reménykedik és közben a halálra készül...

A forgatókönyv írói — András Ida és Solymár József — azt a folyamatot kísérik végig, amelyben a betegség tudatára ébredő, az első pillanatban szinte összeomló fiatal néprajzkutató a derAmikor Szemes Mihály mélyreható rendezői munkáját dicsérem, elöljáróban szeretném megmegemlíteni azt a tőle már ismert tisztaságot, a hatásvadászó eszközök higgadt mellőzését, amellyel az előbb felsorolt szokványos felvételekét ebből a filmből teljesen száműzte. Igen finom apró ötletek — egy sírra emlékeztető árok a kórház kertjében. egy sírást idéző, nyikorgó kapu — jellemzik aprólékosan kidolgozott munkáját.

Kevésbé tudták elkerülni az alkotók a sémát a kórterem betegeinek ábrázolásánál. Nem először találkozunk latin szavak értelmét lexikonban kereső beteggel. (Sovány Vigasz, hogy ilyen

mesztő helyzetben és környezetben ismét magára talál. A hátralevő időt félbemaradt munkája folytatásának szenteli és egy hirtelen ébredt szerelemtől új erőre kapva a talán megszámlálható napok, számára ismét értelmet nyernek. .

Félek többnyire a kórházban játszódó filmektől. A „vérszagú” felvételek, a premier ’ plánban mutatott felnyitott , mellkasok,, a vénákba tövig nyomuló injekcióstűk látványa számomra inkább riasztó, mint atmoszféra-teremtő.

minden kórházban tucatjával akad!) Sokkal izgalmasabb és eredetibb szereplője a filmnek az a mérnök, aki afníg tervrajzain dolgozik, életerős, ám mihelyt munkájával végez, elveszti a talajt a lába alól és keserűen leül az ultizok közé — az idejét elverni. ,

Szép ez a film (valóban szép!) és igaz — írnám, ha nem keverednének a történetbe disszonáns, mesterkéltnek tűnő elemek is. Már Dávid közvetlen környezete — kezelőorvosa és Margó, az

MAGYAR FILM

■ h n a tű iü u a

ápolónő — is tisztázatlan. Az orvos csalódott, magára maradt ember, mint ahogy magányos a hatévi házasságban csalódott Dávid is. Szerelmét, Lillát is megcsalta férje, épp a kórházban töltött napokban és magányos lehet Margó is. Az ápolónő Dávidhoz vonzódik, az orvos számára nem közömbös Lilla — ime a modern - Gilgames-história, „négyszögesítve”...

S még valami, amiről szólni kell! Magyar film láttán manapság gyakran hangzik el a nézőtéren a jogos panasz: amit láttunk nem nyomasztó, inkább unalmas. Ettől a filmjeinkben. burjánzó unalomtól az „Uj Gilgames” sem mentes. A filmművészet elfogadott formáját, a képi ábrázolást, hosszúra nyújtott dialógusok, túl cizellált mondatok helyettesítik, s ilyenkor óhatatlanul lankad a nézők érdeklődése és — ami ezzel jár— együttérzése is.

Az igényes rendezői munka a színészek játékán is érezhető. A Dávid szerepét alakító Darvas Iván széles skálán játszik.' A védekező cinizmustól az önfeledt boldogságig gazdag eszközökkel ábrázolja a küzdelmet feladni nem akaró ember lélekrezdü- léseit. Lilla egysíkú szerepe kevés lehetőséget biztosít Dómján Editnek, de ' a keveset is maradéktalanul kiaknázza. Pécsi Sándor (az orvos) többet nyújt az írott szövegnél: még az alig hiteles figurát is szinte képes elhihe- tővé tenni. Hogy az ápolónő is a film egyik főszereplőjévé nőtt, az jórészt az ígéretesen debütáló pallos Szilvia érdeme. Mellettük Ascher Oszkár, Sinkovits Imre és Házy Erzsébet nevét szeretném megemlíteni — de szólni kell Hegyi Barnabás szép felvételeiről is. Ha a kórházon kívüli életét hőkéi — a betegék — szemével adta volna vissza, még inkább emelte volna a fogyatékosságaival együtt is igényes- film értékét.

Földes Tamás